Rakasz #166

rómeós rakétás

Sziasztok!

Az előző levelet arrébb számoztam valami nyolccal. Majd kitalálok hozzá valami ideológiát. Vagy csak bevallom, hogy elcsesztem.

Erről jut eszembe, mit tudtok a taktikai légzésről. Valamelyik éjszaka az órámon láttam, hogy atom magas a pulzusom. Tudtam én is, hogy stresszelek, épp nagyon sok minden történt, de a szám csak kijózanítólag hat. Ilyenkor az embernek meg kell próbálnia megnyugodnia. (Figyelem, ehhez iszonyatosan nem értek.) A légzésgyakorlatok pedig tök jók erre. Ne nekem higgyétek el, Schell Gergely pszichológus itt beszél a problémakörről. Ő, velem szemben, ért az emberhez úgy általában.

A cikkben pedig ott a taktikai légzés gif, ami kezdésnek jó. A Fitbit okosórák kínálnak hasonló programot, de a gif is bőven elég. Vagy az is, ha megjegyzitek, hogy négy másodperc belégzés, négy másodperc bent tartás, négy másodperc kilégzés, négy másodperc tartás. Ismételni da capo al fine. Aztán reggel jöttek hírek, amik miatt elkezdhettem megnyugodni ténylegesen. Ez egy másik, személyes sztori, ami az én dolgom. Lépjünk.

Technológia és a sereg

Dwo, az ország vezető ekönyves szakértője és régi barátom, harcostársam, miegymás küldte a linket, ami egy régi diasora mutat. Ez a propagandától nem érintetlen diasor arról szól, milyen hatással van az idő a hadseregre. Meg, hogy mennyire nem mindegy, hogy az egyes fegyvernemek milyen időben-időtávban dolgoznak.

A közérthetőség kedvéért vegyünk egy példát. Egy légvédelmi üteg passzív eszközökkel tudja követni a légi forgalmat. Mihelyt azonban rakétát indít, a helyzete nyilvánvalóvá válik. Innentől élet és halál kérdése, hogy 1, mikor tud eltakarodni az előző helyéről 2, kitelepülni egy másik helyre. Mert hát egy idő után megjönnek a cirkálórakéták vagy egy Wild Weasel őrjárat.

YBGSM, azaz you gotta be shittin me, magyarul “nembaszó’” (Forrás: Wikimedia Commons)

Itt viszont egyszer csak elkezd Kittler nyelvén beszélni a szocialista propaganda diasor. Még ha ezt nem is tudja magáról. Nem segít ezen persze, hogy Kittler maga is a posztmodern irodalomtudományi tolvajnyelven írt és hazai értelmezői sem tettek semmit (ld. még lófasz) azért, hogy érthetőbbé tegyék. Pedig az időfogalom ilyetén értelmezése - ami nem csak egyfajta kronológia felállítást szolgálja - marhára fontos huszadik század végi megfigyelés. Aki nem hiszi, pattintsa fel a Defcon játékot és indítson egy valós idejű meccset. Ebben látszik, hogy az időben mozgó csapások, töltetek, hogyan befolyásolják a világ sorsát. Illetve, hogy ki üt először és ki nevet utoljára.

Minuteman siló. Egy interkontinentális ballisztikus rakétánál is tényező az idő (Fotó: Chad Kainz CC-BY)

Úgy érzem, a koronavírus kapcsán nagyon hasonló játékot játszunk, csak a döntések nem ennyire egyszerűek. Jelek mutatnak arra, hogy épp nem nyerünk. (Már, mint állam, mint faj, de.) Illetve valahogy nem terjed az a gondolkodásmód, amit biológusoktól látok. Hogy a természet az nem egy hullámos hajú nő lenvászon szoknyában, sem pedig egy cuki szőrös állat, amit meg kell menteni. Hanem egy olyan rendszer, amiből ki tud esni egy halálos vírus.

Mágia és technológia

Szerintem már írtam, hogy Warren Ellis Cunning Plan című előadását mindenkinek meg kellene hallgatnia. Vagy egye fene, olvassa el. Ellis a technológia mágia metaforái mellett arról beszél, hogy a mágiát és a technológiát valójában nem évszázadok választják el. Cunning Murrell, az utolsónak tartott brit boszorkánydoktor 1860-ban halt meg. Marconi 1874-ben született, és az 1890-es években kezdett dolgozni a drótnélküli távírón. Drótos távíró 1837-ben már volt London és Birmingham között. Nem teszthálózat, hanem rendes kereskedelmi szolgáltatás. Az optikai távíróba bele se menjünk, mert egyrészt Napóleonig kellene visszalapozni. Másrészt szerintem már untig tudjátok, hogy ilyenkor Standage The Victorian Internet című könyvét szoktam ajánlani.

Tititi tá tá tá tititi (Fotó: spurekar CC-BY)

Munkahipotézisnek fogadjuk el, hogy a mágia és a tudomány egyszerre létezett. Sőt, és elérünk a témához, most is egyszerre létezik. Nem feltétlenül arra a nagyon értelmiségi gyakorlatra gondolok, ahogy a mágiát (a szó rá angolul magick, k betűvel!) a technológia vizsgálatára, magyarázatára és kritikájára használják. Akit persze ez érdekel, az Damien “Wolven” Williams írásait keresse meg. Sokkal inkább arra, hogy például Ukrajnában van még népi mágia. Nagyító szemüveggel és Csodaturmixnak öltözött druidával.

Viktoria Sorochinski anyagából egy kicsit hiányzik nekem az idő. Lehet, hogy ha a teljes, hetven képes anyagot látnám, megváltozna ez az érzés. Vannak még ott portrék, történetek, amik talán kikerekítik az a narratívát, hogy Poltava környékén közelebb van a túlvilág a miénkhez.

Megcsináljuk stúdióban

A K2 Züfec című előadását az ember vagy szereti vagy nem. Belterjes színházi poénkodás két órán keresztül. Egy része érthető a színházi belügyek ismerete nélkül is, más része elszáll a fejem felett. Én annak ellenére élveztem, amikor pár éve láttam, hogy teljesen külsős vagyok.

Most, hogy a YouTube-ról újranéztem az előadást, kerestem kritikákat is. Különösen azok érdekesek, amik abból az elit értelmiségi feltevésből indulnak ki, hogy

(…) a színház nem magánügy, hanem közügy.

Ezt pont a Revizoronline-ról származik. Erre a reflexióra az kényszeríti rá az összes kritikust, hogy a darab nagyjából felénél kijön egy pék (valójában világosító) a színpadra és felteszi egy monológban azt a kérdés, hogy de mégis kit érdekel ez az egész bennfentes hülyéskedés? És ezt a kérdést el lehet seperni, de nagyjából minden kultúrtermék kapcsán feltehető a kérdés, hogy és ennek mi a hatása Rakacaszenden. Mondtam már, hogy ez egy jó darab, ugye?

Dal rétessel

Sokat tanulok magamról. Például, hogy van a kontroll elvesztésének az a szintje, amikor az akasztófahumort már nem díjazom. Ezért nem annyira a Drowning Pool Bodies című slágere szól, de még nem is a Megadeth-től a Train of Consequences, bár mindkettő remek szám. Viszont találtam egy olyan Korom Attila felvételt, amit nem ismertem. A dalt igen, a videó új nekem.

Ugyanitt, Korom Attilának is csak egy albuma van fent a Spotify-on. És még csak nem is az a régebbi pár lemez, amit igazán szeretek. Eddig ilyen méretű lyukat csak francia psychobillyből és német punkból találtam a kínálatban.

Karantén gaming

A Morphblade épp csak kicsit komplikáltabb, mint a sakk. Van nagyjából hat fajta mező. Az, hogy mit tudunk csinálni, attól függ, milyen mezőn vagyunk. Az egyes mezők még változtatgathatják egymás hatását, de ez már a magasiskola. Olyan ötdolláros játékról beszélünk, ami megéri az öt dollárt. Lehet vele három percet játszani, megeszik egy órát is, ha nagyon feldühít, hogy megint nem számoltunk valamivel. Tom Francis amúgy itt ír arról, miért írta meg a játékot - egy elméletet/kritikát akart tesztelni - de ezt tök nem kell tudni ahhoz, hogy játsszunk vele.

Ahogy A lé meg a Lola (360p-s felbontás és kalóz, én is restellem) elején mondja, mottó jelleggel, a futballbíró:

A labda kerek, a meccs 90 percig tart, ennyi biztos. A többi már csak elmélet.

Én máshol

Na ahogy a dolgok állnak, ez egy rövid rovat lesz mostanában. Eddig egy ügyfél bizonyult fizetésképtelennek, ami az éhhalálhoz kevés, ahhoz, hogy elővegyem az akasztófahumort, már pont elég. Valamikor megjelenik a vírus előtt írt, csak azóta csúszó Huawei cikkem a Mancsban, illetve jövő héten lesz G7 írásom is. Még lövésem sincs milyen témában.

Kinyitottam múlt hétvégén az összes patreonos cikket nyilvánosra. Újságíróként az ember sok mást nem tud csinálni, amit bedob a közösbe. Ezt viszont igen, meg szívesen. Illetve van új hobbiprojektem, A három testőrt olvasom fel hétköznapokon. Már kardoznak!

Költészeti nyomozás

Egy fórumos barátom, Marcel posztolt egy képet, amin kínai cirokpálinkát iszik. Gondoltam szólok neki, hogy seprűt iszik, előkerestem Gáspár András Kiálts farkast! regényében szereplő verset. Amely regény amúgy felejthetetlen mesterré teszi a közelmúltban elhunyt Gáspárt. Magyar sci-fiből kevesen írtak jobbat. Akik igen, azokról majd idővel ugyanígy megemlékezünk.

Gáspárnál az egyik mellékszereplő, Jen Szun, a Holdvarangy, az akkor még veszni induló csapat lövésze ír egy verset. Így hangzik:

Több mint tízezer li e messzeség
Harmadik Sereg legénye vagyok
Oly különböző az öröm s a kín
Nem tudod, haver, amit én tudok.

Egy pillanatig nem gondoltam, hogy Gáspár vette volna valahonnan a verset. De most rájöttem, hogy zseniális módon nyúlta, Du Fu-tól, a Tang-dinasztia korszakának (isz. 618-907) költőjétől:

Több, mint tízezer li e messzeség...
Harmadik Sereg legénye vagyok;
oly különböző az öröm s a kín;
nem tudod, vezér, amit én tudok.

No nézd, hát ez ugyanaz. És ettől Gáspár regénye nem rosszabb, hanem jobb lesz. Eddig is tudtam, hogy okos ember volt, legyen neki könnyű a föld, de most még egy bizonyítékot kaptam. A vendégszövegek ilyetén alkalmazása játék. Hogy a verset nem egy kitalált mesterlövész írta kétezersokban, hanem a Tang-dinasztia katona költője, ez csak az értelmezési tartományt szélesíti. Én pedig köszönök egy új költőt Gáspárnak.

Sarkalom lovam, égből száll a hó,
vonul a sereg, hegyszorosba ér,
az út meredek, a szikla hideg
és az ujj lefagy: sok a jég, a dér.
A kínai Hold messzi elmaradt,
a sánc-építő vissza sose tér?
Nagy felhő-gerinc úszik dél felé,
ó jaj, hogy belé nem fogózom én!

És ha már katonás és feldolgozós, akkor az ír Szegény Zsuzsinak találtam egy új verzióját. (Aki lemaradt: a valahol állomásoztatott hadsereg szerelmeket és hát gyerekeket hátrahagyó továbbvonulásának alapverse Csokonai Szegény Zsuzsi a táborozáskor című műve. Pont ugyanerről szól a Cold Blow című ír dal is.)

Ugyanennek a jelenségnek van sokkal szívbemarkolóbb megjelenítése a Robin Williams-szel készült Jó reggelt, Vietnam vagy az Acéllövedék (Full Metal Jacket) filmekben is. Nem véletlen, hogy az összes poszt-apokaliptikus Fallout-játék azzal a mondatta kezdődik, hogy

War, war never changes.

Amit amúgy Ulysses S. Grant amerikai elnök mondott, és azóta sem sikerült cáfolnia senkinek. Itt, karanténileg tényleg csak azt tudom javasolni, feleim, hogy vegyétek elő Szilágyi János György életút interjúját, amit már ajánlottam párszor (R#88). Aki azt találta mondani ‘56-ban, hogy:

Szóval, én elképzelhetetlennek tartottam, hogy visszavonuljanak, mert ismertem az athéni demokrácia történetét, és olvastam, hogy amikor az athéniek megszervezték a déloszi szövetséget azzal, hogy a tagjai csak fizessenek, ők majd mindenkit megvédenek. És amikor Mélos ki akart lépni a szövetségből, illetve semleges akart maradni, akkor azonnal megjelent az athéni hajóhad, és az athéni követek elmagyarázták nekik, hogy ezt miért nem engedhetik meg: mert akkor ez precedens volna a többieknek. Utána lerombolták Mélost. Én tehát egy pillanatig sem gondoltam arra, hogy ez a kilépési kísérlet sikerülni fog, de arra sem gondoltam, hogy nem kellene támogatni.

Senkinek nem javaslom a fatalizmust, de a történelemtudomány egy hasznos diszciplína.

Ennyi a hétre.

Ádám

Loading more posts…