Rakasz #158

zsülike teknőse

Szerelmes brátim!

Kezdjük a hibajavításokkal, azaz errata et corrigenda rovat. Az előző levélben a transz definícióm nem volt elég pontos, szerencsére Bea adott egy jobbat:

Transz nő az, akinek születéskori neme (férfi) nem egyezik meg a saját nemi identitásával.

De tényleg a legjobban azzal jártok, ha végignézitek a ContraPoints vonatkozó pár videóját. Pont a héten beszélgettem arról emberekkel, hogy a YouTube-on vagy a podkaszton jön-e át jobban az alkotó személyisége (podkaszt), de a ContraPoints nagyon nagy kivétel.

Így-úgy kapcsolódik, megnéztem a Meleg Férfiak, Hideg Diktatúrák párját, a korábban elkészült Eltitkolt Éveket. Ezt is Takács Mária rendezte - akivel az Origóban, amikor még egy másik újság volt, együtt dolgoztam -, ez viszont arról szól, hogy milyen volt leszbikusnak lenni a Kádár-rendszerben. Fent van legálisan az IndavideoFilmen több más remek magyar dokumentumfilm mellett. Nincs mentségetek nem megnézni.

Háztáji hírek

Kedves, a Stósz felől érkező új olvasók, sziasztok. Foglaljatok helyet, sör a hűtőben, Patreon erre, kérdezni-kommentelni a levélre küldött válasszal lehet. Isten hozott titeket! (Kösz, Szabolcs!)

A játékok, amikkel etettek minket

Ferenc barátom azt mondta, amikor közöltem vele, hogy olyan kocsit szeretnék, amiben a drót a legbonyolultabb műszaki megoldás, hogy Matchbox kell nekem, nem autó. Amiben persze igaza van, de már így is van egy doboz Matchboxom, aminek kellene egy habonyárpádi értelemben vett vitrin. Még azzal együtt is olcsóbb hobbi lenne, mint valóban venni egyet gyerekkorom roncsai közül, és nekilátni felújítani. Azt hiszem közelebb kerültem a felnőtt legózás megértéséhez. Saturn V rakétája még annyira se lehet az embernek otthon, mint léghűtéses Porschéja.

Az elmúlt másfél héten megnéztem Netflixről a The Toys That Made Us című sorozatot (szumma 12 rész, négyhez van magyar felirat is). Ez olyan gyerekkori ikonok kialakulásáról szól, mint a G.I. Joe, Tini Nindzsa Teknőcök, Lego vagy mondjuk a My Little Pony és a Barbie. Ami nekem a nagy közös szál a sok, részben eltérő sztori között, hogy a márka a fröccsöntött műanyagiparból indul el, és sok kézen keresztül jutott el oda, hogy képregény vagy tévésorozat legyen belőlük. Gyerekként úgy gondoltam, hogy a G.I. Joe figura - nem baba! - a rajzfilmhez kiadott valami, de fordítva történt minden. Azért tartom érdekesnek, mert így sokkal kereskedelem vezéreltebbnek tűnik gyerekkorom popkultúrája. Még úgy is, hogy egyes sztorik tényleg undergroundnak indultak, mint például a Tini Nindzsák.

Illetve, ha így tekintjük ezeket a márkákat, akkor a My Little Pony felzárkóztatása a kétezertízes évekhez - amit a Friendship is Magic című sorozatban végeztek - is diszkontálódik. Oké, emberibb, ezredfordulékonyabb, szerethetőbb lett a mese, a karakterek kaptak személyiséget, a konfliktusok közelebb kerültek a való életben gyerekként megéltekhez. De mégis csak egy fröccsöntőmű megmentése a háttere az egész változásnak.

Szaga van

Hogy álltok a parfümvilág híreivel? És most nem arra gondolok, hogy a Zara, aminek tök izgalmas, ellenben nem túl hosszan tartó illatai vannak, sokkal izgalmasabak mint a ruhái, megint kiadott egy-két dolgot. Sokkal inkább arra, hogy változik az IFRA szabályozás mostanában. Hogy mi az az IFRA? (Tudom, ez olyan aljas kérdés, mint az, hogy ki az a Pompom, de hát ez van Bogyó.) Szóval ők a Nemzetközi Illat Szövetség, akik például a felhasználható illatanyagok listáját és arányát meghatározó szabályozást állítják elő.

Van az a népszerű tévhit, hogy a túl sok parfümtől megfájdulhat az ember feje. Na ez marhaság. Viszont allergiás reakciókat válthatnak ki összetevők. Ráadásul ezek az összetevők előfordulhatnak a tusfürdőben, samponban, testápolóban, borotvaszappanban satöbbi. A vége az, hogy az ember nem locsolhatja magát be mindezek elfogyasztása után még vastagon szantálfa olajjal. Az új szabályozás miatt parfümöket újra fognak formulálni - azaz cserélnek összetevőket, természetes illatanyagokat szintetikusokra cserélnek és így tovább - aminek a végén változhat az ismert parfümök erőssége, illata vagy el is tűnhetnek típusok. Egyrészt, akinek van kedvence, az most jól teszi, ha vesz belőle tartalékot. Másrészt, meg egy jó kezdete egy csomó félinformáción alapuló sopánkodásnak.

Nagy kedvencem, Sarah McCarthy brit parfümőr írt egy nagyon jó posztot erről a Facebookra, de aztán a túl erős reakciók miatt törölte. Nagyjából azt írta, hogy pánikba esni sem kell, de abban se reménykedjen semmi, hogy minden parfüm változatlanul megússza.

Itt egy elkeseredett poszt egy korábbi IFRA változtatásról. A természetes vs. mesterséges vitáról korábban is volt szó. Ne tévesszen meg senkit a két töltött szó. A természetes azt is jelenti, hogy egy raklap molekula van benne, míg a mesterséges a kémiai megismerhetőséget jelenti. Szóval allergénekkel fizetünk a komplexebben működő dolgokért. Milyen szép lenne, ha egyértelmű dichotómiák lennének a világban, ugye? De akkor nem kellene ilyen csinos, többváltozós, értékválasztásokkal és empátiával megoldandó kérdésekkel foglalkoznunk. Ettől teljesen függetlenül ki kéne próbálnom a Clinique Aromatics Elixirt, ami elvben női parfüm, de szerintem elmegy uniszexnek.

Dőlt betűs zárójeles: nem nagyon van illat memóriánk, többnyire nincs nyelvünk sem leírni az illatokat. Ízekkel is van ilyesmi gond. Évek óta mondom mindenkinek, hogy az első IPA sör, ami ittam olyan ízű volt, mint egy napfénytetős Citroen 2CV Kacsával átautózni egy virágzó repcemezőn. Valamiért senki sem tudja megtalálni pont ezt a sört. Na ilyen szemmel nézzetek rá a parfümreklámokra. Ezért szépek a színek, izgalmasak az üvegek, érdekesek a beállítások. Mert mellékes dolgokkal kell reklámozni az amúgy csodálatos dolgokat. (Ha már a Zarát emlegettem fentebb, a 9.0, a Mundaka olyan filléres cucc, amivel jó rendelkezni. Mivel fast fashion divatház, a kettő egyike már nem is kapható.)

Kapcsolódó romantikus tartalom, hogy vannak emberek, akik eltűnőben lévő illatokat akarnak megmenteni.

Egy még távolabbi kapcsolódó dolog. A Fragrantica írt egy egészen jót a cashmeranról, amit a művelt európai ember természetesen 6,7-dihidro-1,1,2,3,3-pantametil-4(5H)-indanonnak hív jobb társaságban.

N-metil-4-fenil-1-2-3-6 – dalolta, akár egy ugróiskolát játszó s a lépéseket soroló gyerek – tetra-hidro-piridén!

- ez már persze Gibsontól a Neurománc, de ha versmondás és kémia, mindig eszembe jut.

Hajózni pedig

Vannak dolgok, mint például a Panama-csatorna, amelyeknek a létezéséhez hozzászoktunk. Egy bődületesen nagy, két óceánt összekötő csatorna nem tűnik csak úgy el, ha nem gondolunk rá. Viszont, ha a zsilipek közé eső szakaszokat nem tudják feltölteni vízzel, akkor hiába van ott a csatorna, semmit sem ér. Most pedig pont ez történik.

Mivel nem esik elég eső a környéken, ezért a csatornaszakaszok feltöltésére és Panamaváros édesvíz ellátására használt tározókban nincs elég víz. Ilyen esetben egyrészt édes vizet locsolni a sós vízbe elég nagy hülyeség. A panamaiak a maguk részéről arra jutottak, hogy ha már erre a marhaságra kényszerülnek, pénzt kellene érte kérni. Emiatt megdrágul a Panama-csatornán való átkelés, ami átalakítja a globális logisztikát. Ezzel szemben az Északi-óceán (leánykori nevén Északi-Jeges-tenger) lassan hajózhatóvá válik. Ez nem egy jut is, marad is jellegű ügy, hanem bitang nagy probléma. Viszont geopolitikailag - és igen, tudom, hogy ez Matolcsy jegybankelnök kedvenc szava is, de ebben véletlenül igaza van - piszok érdekes változásokkal jár.

Hallgatni

Csak várni kellett, megjelent annak a dalnak a stúdió verziója, amit úgy kilenc hónapja hallottam a Rengetegben egy Várkonyi Csibészek koncerten, ahol beült egy számra Kollár-Klemencz László zenélni. Ez volt az.

Aztán a héten megjelent az a Thy Cathafalque album, amin az a remek Embersólyom feldolgozás van, amit már korábban linkeltem (R#153). Bandcampen tíz euró, van cédé, a mindenféle színű limitált lemezeket már elkapkodták. Zenét venni menő.

Talált képek és szerzői jogok

Ebben a hírlevélben már volt egy talált fotó gyűjtemény. A Panama-csatornás részhez használt illusztráció egy, a neve alapján talált képeket közlő Flickr felhasználótól való.

A fentihez hasonló fotók persze inkább árva művek, mint közkincs kategóriásak. Nem tudjuk ki volt a fotós, él-e még, lejártak-e a jogvédelem évei. A fotón szereplő RMS Queen Elizabeth 1972-ben égett ki Hongkong partjainál. Ha a képet egy szerencsés és tökéletesen komponáló tíz éves készítette mondjuk 1966-ban, akkor ma még csak 56 éves a fotós.

Ha ezeket a számolásokat tovább futtatjuk fejben, kijönnek még dolgok. Mi van, ha a fotót a hajó vízre bocsátásának évében (1938) csinálta egy fotós, aki a D-napon (1944) elesett? Akkor 76 éve ketyeg az óra, és már közkincs a kép. Nem nehéz innen arra folytatni a gondolkodást, hogy a mai szabályozás szerinti jogvédelmi idő túl hosszú. Erről viszont nálam jóval tájékozott emberek - például a zseniális, de az Epstein botrányon csúnyán elcsúszó Lawrence Lessig - jóval hosszabban írtak.

És hogy miért foglalkozok ezzel? Mert az ilyen feldolgozatlan fotós hagyatékok az új olaj. Nem pénzügyi szempontból persze. Az ismeretlen szerzős, valamikor lenagyított képek áráról, illetve a volt Az élet meg mindenben egy jó beszélgetés Tamási Miklóssal, a Fortepan apukájával. Mármint, hogy gyűjtői szempontból ezek a képek nem érdekesek. Nem abból lesz az ember ükunokája milliárdos, hogy egy követhetetlen kép ott van nála fotópapíron. Viszont nagyon sokat mond a világról, amiben a kép készül. Nézzetek rá erre a kábé random képre, amit fentre beraktam. Hát nem sugárzik belőle a kor? Nekünk van ez itt, hálás utókorról, akiknek azt írta Rimnay János, költő, aki megőrizte nekünk nagy rajongottjának, Balassi Bálint költészetét:

Az idő ósága nevel magas fákot,
Mint tél után nyár hoz kórókra virágot,
Így koporsó terjeszt hírnek, névnek magot,
Halál sötétjéből hozván rá világot.

Ne várd hát éltedben, bár nagy érdemű légy,
Hogy itt holtod előtt nagy böcsületet végy,
Híredet, nevedet tapodja sok irégy,
Mindazáltal jó légy, s mással is sok jót tégy.

Ha másért nem, az idő ósága kép miatt érdemes eltenni. Na de messze kanyarodtunk, vissza a fotókhoz.

A Petapixel viszont egy szovjet amatőr fotós gyűjteményéről is hírt adott. Az 1993-ban elhunyt Zaharia Cusnir Kisinyovtól (moldávoknak Chișinău, magyaroknak Kisjenő, bár ez erősen inog) 122 kilométerre egy apró faluban élt, és ott fotózgatott. Házából négyezer negatívot mentettek ki, amelyek az ötvenes és a hetvenes évek között készültek. Jó képek, annak fényében meg pláne, hogy a fotós lánya szerint Cusnirt minden megállójánál megvendégelték valami alkohollal. (Zárójel: az egyik kedvenc saját fotóm én is végtelen mennyiségű Távoli Galaxis után csináltam. Mentségemre szóljon, épp akkor mondtam fel.)

Jan Hoek fotográfus Bobbin Case ugandai tervezővel együtt csinált egy remek sorozatot. Ugandai motorosokat, és itt kifestett, felpimpelt endúrókat képzeljetek el, öltöztettek ugyanolyan cuccba, mint a motorok díszítése. Játszós dolog, nem a valóság, de ettől még csinos.

Nincs a világon elég pénz ahhoz, hogy az ember klasszikus nagy albumokat vásároljon. Vagy persze valamit rosszul csinálok. Ettől még egy egészen kicsit vágyok Robert Grenville Abandoned Cold War Places című könyvére, ami arról szól, hogy mára kiürített, a hidegháborúhoz kapcsolódó helyeket látogatott és fotózott meg. Na ilyet itthon is találnánk, még ha többnyire paintball pályák is. Meg van benne egy kis rompornó is. De mivel csak nagyvasakat - B-52! - is fotóz, csak csinosnak érzem. Persze ez az a fajta tartalom, aminek a nagy felbontású fotókkal, remek galériákkal teli internet erősen alávágott.

Én máshol

Már decemberre is azt ígértem magamnak, hogy akkor most jön egy kis nyugi. Nem jött. Januárban ugyanezt csesztem el, szóval megint van ide anyag. De majd februárban!

A G7.hu-ra arról írtam mostanában, hogy az Ikea milyen ügyesen, aluról, ötezer forintos apróságokat piacra dobva kezdett el okosotthon rendszert építeni. Vannak vele gondjaim, de még így is a legokosabb dolog, ami ebben a szektorban történik. Pusztán azért, mert nem kockáknak akarják eladni a dolgot. Mondom mindezt úgy, hogy szerintem izgalmas hálózati eszközöket vásárolni a lakásba.

Szórakozóhelyeken bele lehet futni a 2019-es decemberi Recorderbe, amiben trendes cikkem van. Trendes cikkből persze tizenkettő egy tucat, de szerintem szórakoztató lett. Ráadásul a lapban van egy pár tényleg jó cikk is.

Képek

Saturn V rakéta első és második fokozata legóból - J. C. Barros // CC-BY

Tini Nindzsák - Martyna Borkowski // Rubenstein // CC-BY

Zsülinek stukkere van, ez már azért egy modern brand, Facebookra gyártva - Juliette Has A Gun // Facebook

Caron Pour Un Homme reklám - ez sajnos “forrás: internet”, egy mentségem van, reklám volt mindig is

Panama-csatorna egy nagyon jó fekete-fehér sorozatból - Foundin_a_attic // CC-BY

Queen Mary - Foundin_a_attic // CC-BY

Asszony autóval - Foundin_a_attic // CC-BY

Ugandai taxi motorok, épp csak kicsit kifestve - Rod Waddington // CC-BY-SA

B-52 egy különösen vacaknak tűnő helyen hadgyakorol - Senior Airman Jesse Lopez // USAF

Ennyi a hétre!

Ádám

Loading more posts…