Rakasz #180

vizes gázos

Sziasztok!

Szereltetek már kijelzővédő üveget bármire? Ha nem, akkor mondok valami hasznosat: marha egyszerű elvágni vele az ujjatokat. Nem mondom, hogy nem szisszenek fel néha gépelés közben. És, hogy miért ragasztgatok ilyet? Leginkább mert hülye voltam, és a kijárási korlátozást aggódással és vekengéssel töltöttem, így nem vettem észre, hogy a Fujifilm kivonta a piacról azt a fényképezőgépet, amit egy éve meg akarok venni. Plusz szívfájdalom: öt perc alatt kiszórták dömpingáron a készleteket.

A zöld a soft release, a fekete a thumbrest. Ez amúgy a régi gépem, végigrángattam a fél világon

Na de nem azért élünk egy cyberpunk világban, hogy ezt ne lehessen megoldani. A szomszédban (ld. még Hongkong) volt raktáron a fent emlegetett dömpingáron gép, csak imádkozni kellett, hogy tényleg megjöjjön. A céget ismertem, lapot húztam 19-re, és beletörődtem, hogy olcsó, benzinkutas latte színű markolatú lesz az új vas. Bámulatos, mire rá nem veszi az embert a “forró, ropogós pénz”. Úgyhogy most szerelem fel a vasra a dolgokat, amikre a gyár nem gondolt, én meg szeretem. Védőüveg, soft release gomb, hüvelyktámasz. Az egyszer csak sokkal 2.0-sabb képek lesznek a Rakaszban, amikor saját képeket használok fel.

Apropó Hongkong. Kína most darálja be azt az amúgy jónak tűnő helyet. Az egy ország, két rendszer működési elvnek kellet volna még jusson pár évtized. Ehelyett gyorsan hoztak egy olyan törvényt, ami nem hogy a tüntetést, de a túl heves lélegzetvételt is börtönnel bünteti. Semmi nem mutat arra, hogy szép lesz a folytatás. Ha van egy percetek, gondoljatok rájuk.

Rövidre zárva

Nem tudom, ti mennyire vagytok elégedettek a Black Lives Matter mozgalomhoz és ennek az európai mellékzöngéihez kapcsolódó vitákkal. Engem nagyon idegesítenek. Hihetetlen mennyiségű hibás, buta vagy rosszhiszemű - próbálok nem ítélni - érvelés jött szembe. (A leginkább körbesharelt a Nyáry-féle a Válaszon.) A legtöbb bajom azzal a gondolatkörrel van, amikor a szoborállítást az emlékezéssel kapcsolják össze. Félreértés ne essék van ilyen. A Duna parton a cipők, a botlatókövek a megemlékezést szolgálják, meg az a vitathatóbb 56-os emlékmű is a Felvonulási téren, aminek a szimbolizmusának a megfejtésére legalább két magyarázatot ismerek. (Itt az egyik.)

A tűnt idők politikusa viszont nem ilyen szobor. Mert őket vagy nem felejtjük el, vagy ha igen, akkor nincs miért emlékezni rájuk. Sztálinról mindenki hallott már, pedig nem áll ott a szobra az 56-os emlékmű helyén. A köztéri nagyszerű férfiút dicsőítjük, példának állítjuk. Ha pedig változik a megítélése, akár azért, mert az új normáinkba nem illik bele a múltbéli tettei alapján, akkor lekapjuk a talapzatról és berakjuk egy múzeumba vagy szoborparkba. Ezek azok a helyek, ahol kontextusukban, érvekkel és adatokkal körbevéve lehet bemutatni történelmi személyiségeket.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem ez történik, miért kell szobrokat dönteni. II. Lipót belga királyt például egy Antwerpen melletti kisvárosból már eldaruzták. Egy másikat a De Stoeten Ostendenoare aktivistái alakítottak át 2004-ben: vasfűrésszel távolították el a Lipótra felnéző kongói mellékalak kezét, emlékeztetve a közt arra, hogy a nagyrészt Lipót magántulajdonában lévő Kongóban bevett büntetés volt a kézlevágás. A csoport felajánlotta, hogy pár kiegészítő tábláért, a királyi család és a belga állam bocsánatkéréséért cserébe hajlandók visszaadni a kezet. A királyi család nem élt a lehetőséggel. Miután egy ENSZ vizsgálóbizottság is rasszistának minősített egyes holland hivatalokat, ebből pedig országos ügy lett, a De Stoeten Ostendenoare szóvivője megjelent egy nyilvános vitán kéz a kézben, és elismételte a követeléseiket. Az ügy, ahogy tudom áll.

A kikötőben landolt brit rabszolgakereskedő, Edward Colson szobráról harminc éve megy a vita. A 2013-ban megválasztott bristoli polgármester már obszcénnek nevezte a szobrot, a 2018-ban Bristol West munkáspárti képviselője is a szobor eltávolítását sürgette. Volt szavazás, aláírásgyűjtés. Most ért el oda a tömeg, hogy lehet ezt a vitát más eszközökkel is folytatni.

A fenti csak két példa. Bonyolultabb történelmi figurákról hosszabban is lehet vitatkozni, hogy van-e helyük a téren. Mindenkiről el lehet mondani, hogy a kora embere volt. Annak a kifejtésére viszont kevés egy szobortalapzat, hogy ez a kora embere mit is jelent. A nácikkal szembeszálló Churchill mellett ott van a talapzaton az íreket elnyomó vagy a birodalmi gondolkodásban szocializálódott, a briteken kívül mindenkit lenéző rasszista Churchill is. Nem lehet szétszálazni őket. Remek helyük van a múzeumban. (Más kérdés, hogy amikor legutoljára az Imperial War Museumban Churchill kiállítást láttam, akkor csak a nácikat hazazavarós vonal jelent meg.)

Nagy zárójel: nem történészi vitáról van szó, a történelemtudomány álláspontja viszonylag kialakult ezekkel az emberekkel kapcsolatban. Emlékezetpolitikai vita van. Avagy akarod-e hogy olyan bronzemberre nézzen az ablakod, aki eladta volna a dédapád.

Csaláselmélet

Na most vagyok bajban. Venkatesh Rao amerikai mérnöknek, Szilícium-völgy közeli okosembernek - értsük pro és kontra is - és írónak volt egy érdekes eszmefuttatása a héten. A különböző csalások, átverések, kóklerségek és szélhámosságokat próbálta szétszálazni a klímára vonatkozó akcióterveket állítva a középpontba.

Zárójel: a magyar fordítások innentől esetlegesek, próbáltam más csalás jelentésű szót használtam a különböző fajtákra.

Leginkább a kóklerségről (grift) írt, amit az különböztet meg a nagy svindlitől (long con) meg az csalástól (fraud), hogy nem ígér egyértelmű megoldást, így nehéz bármit számonkérni rajta. A svindli ígér valami nagyot és nem feltétlenül legálisat, majd ott állsz pénz nélkül, és annyira ég az arcod, hogy még a rendőrségre se mész el. Ilyesmi a nigériai csalás - apám a miniszter, számláját zárolták, segíts egy kisebb összeggel egy nagyobb összegért cserébe -, ha az első osztalékot még megkapod, majd kérik a nagy pénzt. A csalásnál elutalod előre a pénzt a neten vett akármiért, ami aztán nem érkezik meg. Még csak nem is átverés (scam).

Rao szerint az a kóklerség, ami a cselekvés látszatát ígéri. “Tennünk kell valamit. Ez valami. Akkor tegyük ezt.” Így oldottuk meg a klímaváltozás problémáját szövetszatyrokkal és fém szívószálakkal. Illetve nem. Nem mondom, hogy szeretni kell Rao elméletét, viszont jó ellenőrző módszert ad a kezünkbe.

Építészet

Ha már Rao, pár hete kaptam egy másik posztot, amit szintén ő írt. Az vizsgálta, hogy milyen politikai berendezkedések milyen típusú épületeknek kedveznek. Rao elemzésében az az igazán zavaró, hogy a nagy népsűrűséget biztosító tömeglakás (khm, panel vagy projects) a legtartósabb és legvalószínűbb épületforma, a második legvalószínűbb pedig a tipikus gazdagember palota. Bele lehet itt-ott akadni az írásba, kezdve azzal, hogy a szocialista berendezkedés tényleg csak ocsmány tucatházat tud-e építeni? (Szerintem nem.) De a gondolati ív, illetve ahogy kifuttatja a klímakérdésre, az remek. (Kösz, Attila!)

Van még két, “azért a víz az úr” kategóriás link gyorsan a hétre. Az egyik az a téma, ami kábé évente egyszer körbefut a neten: a vízművek - akármelyik! - föld alatti medencéi, csatornái, gépházai csodálatos, elképzelhetetlen helyek. Akkor is, ha betonból öntötték az oszlopait, akkor is, ha vöröstéglás, akkor is, ha majolikatető fedi a bejáratot és itt-ott szecessziós jegyeket visel. A Wireden most éppen Tokió csapadékvíz elvezető rendszeréről van egy galéria. Ez nem holmi csatorna, lehetne benne balettozni Ifával.

Miamiról, ami mondjuk a szecesszió, art deco vonalon lenne még kapcsolható ide, egyszer-kétszer már volt szó. Ez az a város, ahol nagyon drága épületek alól fogja kimosni a földet a megemelkedő tenger. Már most is folyik a harc a víz ellen, és nem nagyon érdemes a városra fogadni. Az aktuális helyzetjelentést a BBC szállítja. Az adat, ami engem a legjobban meglepett:

Most of Miami Beach’s built environment sits at an elevation of 60-120cm (2-6ft).

Én máshol

Hétvégén Rakasz Plusz is érkezik, a téma a Pizzagate - erről volt mostanában egy jó cikk az Indexen is - és a QAnon. Már a fülemen folyik ki az agyam, de lassan elfogyasztottam az összes Q-s térítő anyagot, amire rá tudtam tenni a kezem!

A G7-en megjelent a harmincadik cikkem. Azt jártam körbe, hogy az emailt egyrészt folyamatosan temetik, másrészt az email utódjainak kikiáltott technológiák nem tudták teljesen átvenni a helyét. Ez megér majd egy folytatást még.

Képek

Útkereszteződés Hongkongban - saját

Botlatókövek Zuglóban - Fekist // CC-BY-SA

Colston szobra kihalászás után - Avon and Somerset Constabulary

Olyan igazi Churchill kép: megtekinti a szétbombázott coventry-i katedrálist - közkincs

Mansion, az örök - Andrew Bone // CC-BY

Art Deco Miamiban, ezt is fenyegeti a víz - Wyn Van Devanter // CC-BY-SA

Ennyi a hétre!

Ádám

Rakasz #179 (második rész)

karantén vége

Sziasztok!

Most tűnt fel, hogy a múlt heti levelet elszámoztam. Mindegy, a héten még tartanak a karantén alatt felhalmozott stratégiai linkkészletek, amiktől úgyis nagyon meg akarok szabadulni. De előtte!

Tudjátok, hogy mennyire követem a focit. Ma tudtam meg, hogy az 1988-as EB-n Írország megverte Angliát, és ez akkora nemzeti esemény volt, hogy még dal is született róla. Én persze a dal miatt tudtam meg, mert rágugliztam, hogy mégis miről szól Christy Moore Joxer című dala.

Ez fent a ritkábban énekelt eredeti verzió, van egy lemezverzió, az mesélősebb. A sztori ugyanaz, az ír szurkolók, akik egyszer tán a szomszéd városig is elmentek már megnézni a Shamrock Rovers egy meccsét, bepattantak a furgonba és megcélozták Stuttgartot, mert ott játszott a nemzeti válogatott.

Váratlanul írt, kikívánkozó dal volt ez, amiből aztán himnusz lett. Annyira, hogy a harmincadik évfordulóra a Balls.ie még azt is megírta, hogy vajon mi lehet most Joxerrel, a többi rajongóval és a furgonnal. Fiktív, de a valóságon alapuló történelemlecke az a cikk is, alulnézetből.

Biztos volt már, de…

…megint a kezembe került Denis Mo sztorija, aki 42 évesen úgy döntött, hogy épít egy fényképezőgépet. Régebben vágyott már erre, de addigra passzoltak össze az alkatrészek. Fémet munkált meg, marózott, esztergált és a végén lett egy tükörreflexes gépe, amiben még csak fényszivárgás sem volt. Nyughatatlan lélek lévén, ezek után nekiugrott egy távmérős gépnek, mert az mégis csak más felépítésű és más kihívásokat tartogat. Azt is megépítette. Azt hiszem, ezek után tüköraknásat meg kihuzatos nagygépet nem csinált még. De nem lepne meg, ha előállna velük.

Ha már építkezős őrület. Videó lentebb a Csirketelepről.

Birodalmak

Kína megfejtése nagy feladat, nem is biztos, hogy képesek vagyunk rá. Próbálkozni azért lehet, például olyan cikkeknek köszönhetően, mint amit a tizensok éve Kínában élő Holch Gábor írt még 2018-ban. Akkortájt jelent meg a sztorizós, részben az országról, részben a saját korábbi melóiról szóló könyve is. Azóta meg itt-ott el lehet csípni egy beszélgetést vele.

Közben a britek úgy döntöttek, hogy nagy üzlet beszállni egy csődbe menőben lévő műholdas üzletbe. Kiszálltak az EU-ból és ezzel együtt a Galileóból is, de csak kell valami a kredencbe. Igaz, a OneWebet nem globális helymeghatározásra készítették, hanem netszórásra. Kicsire nem adunk! Jó lesz nézni, hogy mi marad ebből pár év múlva.

És akkor a Wirecard bődületes földbe állását, amit vagy féltucatnyi évig tartó hazudgálás előzött meg, most ne tárgyaljuk bővebben.

Városok

A koronavírus-járvány alatt csúcsra járatódott a városokról és az önfenntartásról történő újságírás. Ez még tart is, a héten kaptam egy 444-es cikket (szorulok, nem emlékszem, kitől), amiben a gangon megépített permakultúrás kertről hangzanak el dolgok. Gyönyörű technológia van összepakolva, de elhangzik egy olyan szám, hogy:

A házikert következő projektje a krumpliföld lesz: Lőrinczi azzal számol, hogy a család teljes éves szükségletét kb. egy négyzetméteren meg tudják majd termelni.

Összehasonlításként itt van egy számolgatás FAO-s adatok alapján. Egészen biztos, hogy a FAO más technológiai háttérrel és termesztési technológiával számol, de még így is jelentős különbség van a két szám között. (Obligát lábjegyzet: kövessétek Dr. Sarah Tabert.)

Ennél is durvább felütéssel él a Wired cikke: “A világ városai betegek.” Jelentkezzen, akinek nem jutott eszébe, amit I. Miklós cár mondott Törökországról. (Majd mondjuk az is, hogy végül csak I. Miklós halt meg.) Aztán persze azzal folytatja, hogy a nagy népsűrűségű városokat nem arra építették, hogy ott ne éljünk egymás szájában. Meg el tudjuk magunkat szigetelni. A saját épületünkről tudom, hogy több hektó purhabot kellene beönteni a strang mellé a vizes aknába, hogy a tíz emelet ne szellőzzön össze.

Ezzel el is jutottunk a cikk talán legérdekesebb megállapításához. A nem létező infrastruktúra (víz, szennyvíz, miegymás) kevésbé rossz, mint a már létező, de át nem gondolt infrastruktúra. Az utóbbi segíti a terjedést. A cikk folytatása is érdekel, de addigra elejti a világra való fókuszálást és csak Amerikáról szól.

Még az infrastruktúrához és Kínához visszalépve, elraktam egy Matt Webb cikket is, ami arról szól, hogy a kínai központosított ellátási lánc pár évtized múlva elveszítheti jelentőségét. A gyártás egyszerű, a szállítás ára és bonyolultsága növekszik. Elképzelhető - írja Webb - hogy a helyi gyártás egy idő után megfizethetővé válik, különösen, ha komolyan vesszük a klímaváltozást. (Apropó, ma láttam egy számot, amely szerint az amerikai károsanyag kibocsátás egyharmada az energiatermelés.) Van benne beleakadnivaló, de érdekes szöveg.

Ennyi a hétre. Elfogyott a karantén alatt felhalmozott anyag. Azt hiszem.

Jövő hétre küldtetek egy csomó remek dolgot. Azzal folytatjuk.

Ádám

Rakasz #179

rövidebb mint szokott

Sziasztok!

Ez az a hét, amikor cancelelődik Warren Ellis. Az egyik kedvenc szerzőm volt. Miután Katie West elmesélte a sztoriját, majd nagyon gyorsan nagyon sokan számoltak be hasonlókról. Itt az aktuális legjobb összefoglaló, illetve ez Theremina videója, amit egy hónapja rögzített. Lehet, hogy tovább kell kattintani, hogy megnyíljon.

Sok könyv ül a polcomon, több téma van, amire Ellis miatt találtam rá. Ezeket most hagyjuk, olvassátok helyettük azokat, akiknek személyes mondanivalójuk van.

A gyászról és arról, hogy amit most sokan éreznek, az miben különbözik, majd később írok egyszer.

Vers rovat

Olyan régen volt ilyen, nem? Zina ajánlotta a Poem-a-day hírlevelet, amit hol olvasok reggelente, ha eszembe jut, hol nem. De megjönni megjön. Abban volt a múltkor mottóként használva egy Warsan Shire vers, akiről amúgy akkor hallottam először. Ez volt az az Assétou Xango vers, ez is érdekes, de Shirével megyünk tovább.

Give your daughters difficult names.
Names that command the full use of the tongue.
My name makes you want to tell me the truth.
My name does not allow me to trust anyone
who cannot pronounce it right.

Szerintem király szöveg, bár azt mondta a barátom, akinek az angol világban kevésbé egyértelmű neve van, hogy nem jó tanács.

Shirét nem ismertem, pedig amikor rákerestem, akkor kiderült, hogy illett volna. Vannak versei, amiket Beyoncé énekelt el. Twitteren és Tumblren volt igazán aktív. Nem figyeltem eléggé. Van egy mésik, szintén a gyarmati múltra, transzatlanti rabszolgakereskedelemre reflektáló szöveg is, amit egy Verso kiadású könyv mottójaként láttam először. Derek Walcott verséről van szó, amely úgy kezdődik:

Where are your monuments, your battles, martyrs?
Where is your tribal memory? Sirs,
in that grey vault. The sea. The sea
has locked them up. The sea is History.

Zárkózom közben fel Sirokai Mátyás növénnyé válós költészetéből. Már három kötetnyi létezik belőle, ott vannak a polcokon.

Emberekről, ahogy kell

Amit tanultam egyetemen, az a magyar irodalom (és nyelvészet, de abból pocsék voltam) [és tanár], szóval irodalmár vagyok. Papír szerint. Amit csináltam főleg az meg újságírás, ami a szövegírás egy különös formája. Azért szögezzük ezt így le, mert istenítés következik. Sturcz Antal, a Totalcar újságírója egy egészen csodálatos lény. Berakok ide egy videót.

De Antal jegyzi a közelmúltban megjelent nagyon jó Szász Márton interjút is. Tudjátok, ő volt a csodagyerek a kilencvenes években, akiből teljesen jó formájú felnőtt lett ennek ellenére. Marcit régebb óta ismerem, egyszer, amikor még volt meetupom, előadott az egyik hobbijáról, tudtam, hogy jó figura. Amióta a totalcaros interjút megnéztem, lóg egy kókuszos wunderbaum a kocsimban. Ártani nem árthat.

Az autó és a jövő kérdése önmagában is érdekes. És most nem a villamos, hibrid, hidrogénes, benzines, mindmeghalunk vitáról beszélek. Hanem attól, hogy hogyan fog kinézni a jövő autója. Gyerekkoromban a Technika Házában jártam egy dizájn kiállításon, amin volt egy nagyon áramvonalas, nagyon futurisztikus autómakett is. Olyasmi, mint amit a Boros-Szikszai páros a Hungária biztosítónak rajzolt. (Első kép a cikkben itt.)

Azt viszont nem tudtam, hogy a Peugeot huzamosabb ideje sportot csinál abból, hogy teljesen működőképes concept autókat állított elő. Értsd: nem csak jól néztek ki, gurultak is saját erejükből. Vannak bolondok, posztapokaliptikus hippiknek tervezettek meg pár, ami csak egy kicsit merészebb, mint az adott kor kocsija. A link alatt egy remek galériát találtok. És ha már koncept, a héten volt két szépen csúnya Michelotti dizájn is.

Jobb ezeken merengeni, mint azon, hogy egy VW konszern méretű cég is megszívhatja külsős szoftverfejlesztéssel. Meg azon, hogy valójában süppedékeny tőzegre építünk, amikor ismeretlen minőségű szoftverre bízunk lényeges dolgokat. Nem a nyersanyaggal van szó persze. A kultúrával. A kultúrát pedig nehezebb megszerelni.

Mesterséges

Elmesélem még, hogy mivel játszottam a héten, azt’ a heti hírlevélnek ennyi. Minden más marad a következő hétvégére.

Divatos késéssel elmentem megnézni, mit tud a mesterséges intelligencia. Biztos mindnyájan olvastatok egy csomót arról, hogy az MI ilyen zenét ír, amolyan hírt írt meg, emilyen fotót generált. Ezekről azt kell tudni - és tudom, magam ismétlem - hogy egyes neurális hálókról van szó. Magyarul a zenét író és a fotót generáló kód két külön szoftver. Általános MI egyelőre nincs. Most, hogy ezt így körbejártuk, nyugodtan megyek tovább.

Természetesen MI-t telepítettem. Egészen pontosan a TensorFlow-ra épített Textgenrnn nevű szöveggenerálósdival játszottam. Ez úgy működik, hogy adunk neki egy hosszú minta adatsort, és utána képes lesz a mintába illő új elemeket alkotni. Jó, persze van, hogy olyat generál, ami a training adatban is benne volt. Három kis adatbázison teszteltem a dolgot, miután végre sikerült levadászni az összes csomagot, ami szükséges a telepítéséhez. Magyar helynevekből példásan jókat generált, mókás volt nézni.

Ahol járok, az a tanulás legeleje. Viszont jó jele annak is, hogy egy a programozáshoz vagy MI-hez nem értő ember meddig juthat fél nap alatt. A kaland épp csak kezdődik. Majd elmesélem, milyen sci-fi novellacímeket generáltatni.

Ennyi a hétre,

Ádám

Rakasz #177

master satu

Sziasztok!

Igazság tétetett. Kis dologban persze, ráadásul egy nagy mindenipari vállalat kegyéből, de ettől még jó látni. Lent a videó, nem fontos megnézni mind a 23 percet, mégis csak egy gyerek vetélkedőről van szó. (Itt a Ziro.hu starwarsszakmai kritikája róla.)

Az igazság része ott jön, hogy a jedi mestert Ahmed Best játssza, aki egyszer már alaposan megjárta a Star Wars-szal. Ő alakította Jar Jar Binkset, és kapott a rajongóktól rendesen: halálos fenyegetések, gyűlölködő levelek, amit el lehet képzelni. 2017-ben a Wirednek beszélt erről, aztán azóta még néhányszor. Az, hogy most jedi mester egy gyerekprogramban valamiféle elégtételt jelent.

(Nagy zárójel: régen gyanús nekem, hogy minden korosztálynak az a legjobb Star Wars, amit először látott. Nekem az első három film, remegős képű VHS-ről. De láttam anno moziban az előzménytrilógiát is. Messze nem Jar Jar volt benne a legnagyobb probléma.)

Olvasnivaló

Robin Sloannak van egy levelezőlistája azoknak, akik különböző korábbi projektjei miatt feliratkoztak valamilyen értesítésre tőle. Nem gyakran ír rá, de az mindig érdekes. Most éppen az jött, hogy a San Franscisco-i öböl környéki napilapokban megjelenő, tizenöt napra szétbontott kisregényt közöl éppen. A megjelenéseket lehet követni a blogján.

Az előzményt, aminek Annabel Scheme a címe pedig itt lehet megtalálni. Van belőle fizetős Kindle-verzió és ingyenes PDF is.

Így néztem be a Fortnite-stílust

A Hot Wheels a közelmúltban bemutatott egy autót, Manga Tuner a neve, ami nekem a Fortnite elnagyolt, felismerhető, de széltében, hosszában torzított járműveit juttatta eszembe. A manga a névben persze gyanús lehetett volna, meg ha beleolvastam volna magam a témába, akkor hamarabb összerakódnak a dolgok. Mert az Orange Track Die Cast megírta Aszada Rjú dizájner történetét, aki gyerekkora japán Noppo (Vagy noppo stílusú? Engem is megkevert.) makettjeinek állít emléket ezzel a kisautóval.

Noppo sztájl (háttérkép: Bogdán Petra)

Ha pedig erre a Noppóra keresünk, akkor egyrészt elkezdenek kiesni a netből a hatalmas kerekű, fura alakú autók. Aztán rábukkanunk pár Ebay aukcióra, ahol ezek a makett-készletek súlyos 10-100 ezrekért mennek el.

Noppo dizájn Aszada autogramkártyáján (Forrás: Aszada Rjú Instája)

Nyugatról még egy dologra hasonlítanak ezek a gépek. A Coop (Chris Cooper) által rajzolt szörnyes, hotrodos képeire. Csak épp Coop mindenből igyekszik legalább pinupot, de még inkább pornográfiát rajzolni. A Noppo ezzel szemben ártatlan.

Apropó. A Manga Tuneren egy dolog nem túlzás, a kipufogó. Bosozoku stílusú kocsikon lehet látni cifrábbat is.

Technológiai fejlődés

Még kisautó téma, de máshogy. A Hot Wheels pár éve piacra dobott egy Zoom In nevű autót, aminek az volt a spécije, hogy rá lehetett fogatni egy Go Pro Session kamerát. Erről már volt szó. (R#170) Nem hagyott nyugodni a dolog, de a Sessiont kivonták a piacról, és amúgy is, használtan sem lenne 50-60 ezer forintnál olcsóbb. Azért már adnak értelmes dolgokat is. Viszont hasonló méretű kínai kamerák is vannak.

2011-es GoPro esztétikás klip, biztos láttátok már ti is ezerszer

Az önkéntes karantén végén, amikor úgyis az Auchanban volt dolgom vettem egy Zoom Int, aztán rá egy hétre találtam olcsó kínai kamerát. jó, a Session 38*38*38 milliméter, ez meg 45, de ötvenezer forintért hajlandó vagyok kézbe venni a Dremelt. Szétfaragtam csúnyán a kocsit, most van egy kamerás autóm. Kéne hozzá még pálya - jön! jön! jön! - és játszhatok azzal, hogy milyen a világ békaperspektívából.

Dremelezés. Én nem raktam fel a satut, de okosab lett volna (Fotó: Mark Evans // CC-BY-ND)

Amikor az egészet meséltem Péter barátomnak, elsütötte, hogy hát igen, most van pénzünk azokra a játékokra, amikre gyerekként nem volt. Kivételesen nem talált telibe. Gyerekkorunkban nem volt olyan eszköz, amit egy nagy műanyag dömpernél kisebb járgányra rá lehetett volna tépőzárazni. Az, hogy a videó a jól eleresztett családapák - vagy a kínai építőmunkások (kösz, Csaba!) - ritkán használt játékából a tinik önkifejezési módjává vált, az komoly és valós változás. Észben kell tartani az ilyet.

Divat

Több mint egy hónapja nem volt divatról szó, úgyhogy most ömlesztve jönnek dolgok. Például, hogy a Vollebaks piacra dobott egy olyan “Full Metal Jacket” nevű - igen, ez egy Kubrick film és az acélköpenyes lövedék neve is - nevű kabátot, amelyet poliuretán-réz szövetével elvben vírusálló. Mellesleg úgy néz ki, hogy bármelyik raver büszkén viselné húsz évvel ezelőtt. (Ha csak az esztétika érdekel, ugyanilyen esőkabátot árul az Ikea is hatezerért.) A Vollebaks kabátban több a gondolat, a tudomány és lényegesen többe kerül. Annak idején a Beta Brand volt tele hasonló dizájner ruhákkal, de azok sem kerültek 1100 dollárba.

Tom Goldstein, an associate professor of computer science at the University of Maryland, took an “invisibility cloak” from a pile on a chair in his office and pulled it on over his head. To my eye, it looked like a baggy sweatshirt made of glossy polyester, printed with garish colors in formless shapes that, far from turning Goldstein invisible, made him impossible to miss.

Ebben a bekezdésben, ami egy március eleji cikkből származik, benne van minden. Más ruha kell akkor, ha az emberi szemek elől akarunk elrejtőzni, és más, ha a gépek vezérelte kamerák elől. Régen megy a gondolkodás, hogy az MI-vel felszerelt térfigyelőket hogyan lehet kicselezni. Szerintem mindenki találkozott már a vonatkozó smink ötletekkel. Ezekkel az a baj, hogy mihelyt nem gép, hanem ember nézi a kamerát, nagyon felismerhetővé válnak. Értsd: kevesen járnak fekete alapon kék aszimmetrikus frizurával.

A képen tüntetőket rejtettünk el (Fotó: Studio Incendo // CC-BY)

A kamerák algoritmusát megzavaró ruhákról, sminkekről van New Yorker cikk is. Az a baj, hogy a mesélős, lassú amerikai magazinos cikk hagyomány pont nem használ annak a típusú sztorinak, ami efemer, két szoftverfrissítés között működő ellenséges mintákról (adversarial pattern) szól. Nem érünk rá januári találkozók elmesélésére márciusban, addigra már öt új verziót is kiadhattak az algóból. (Valószínűleg nem tették.)

Érdekes, hogy a sztori szerint a kamerazavaró ruházat főleg a dizájnereket foglalkoztatja. A hongkongi tüntető nem Faraday-kalicka zsebű szupertunikában megy az utcára, hanem eldobható telóval és fekete ruhában, maszkban. A végére a cikk összefoglalja az elmúlt húsz év kutatásait a témában. Nem igazán érdekes, de olyan anyag, amire vissza lehet mutogatni.

Filter bubble és további zsargonok

Technooptimista véleményeket nem nagyon szoktam linkelni, mert a csapból is az folyik. Megtaláljátok nélkülem is. De Azeem Azhar, aki többnyire ebbe a kategóriába esik, ellenben nagyon okos ember. A legutóbbi hírlevelében arról ír, hogy egyrészt a nagy piaci szereplők (Microsoft, IBM, Amazon) bejelentették, hogy nem adnak el (legalább egy ideig) a rendőrségnek arcfelismerő technológiát. Lényeges döntés, azóta tippelgetjük egy barátommal, hogy mi lehet mögötte. Az, hogy hirtelen a lelkükre vették a megfigyelő állam építését ezek a téres, nagy cégek, nyilván fel sem merül.

A másik, mert eddig csak hírcsokor, amire Azhar felhívja a figyelmet, hogy mielőtt az Amazon “szeme kinyílt volna” 18 hónapot töltött azzal, hogy a Rekognition nevű arcfelismerő rendszerük beépített elfogultságaira rámutató kutatókat kutyázza. Felmerülhet a kérdés, hogy egy mesterséges intelligenciás rendszer hogyan lehet elfogult, arról korábban Szabados Leventével beszélgettem. A print Magyar Narancsban megjelent cikk azóta elérhető már itt. Röviden: ha a bűnöző kategóriában feketék képét mutatod az algoritmusnak, a jó ember kategóriában meg fehérekét, akkor az algoritmusod cső rasszista lesz akkor is, ha amúgy egy programkód nem képes a rasszizmusra.

Azhar tovább megy, felteszi azt a kérdést is, milyen szabályozási lépésekre van szükség. Jó kérdés. Mert amúgy arcfelismerő technológiát lehet mástól is venni, nem csak az Amazontól.

Buborékok buborékja

Még egy link van gyorsba, mert valamikor meg kell inni a bort is hétvégén. Az egyik a Reuters Institute kutatása a filterbuborékokról. Ezt a fogalmat Eli Parisier dobta be a köztudatba 2011-ben, és hát remekül magyarázta azt a jelenséget, hogy az ember főleg a magafajtával érintkezik. Itt azért érdemes abba belegondolni, hogy a tudásunk határát hogyan határolja le az, hogy mit tudunk a metaforáinkkal kifejezni. Ld. még, ha az agyat kakukkos órához hasonlítjuk, akkor a mechanika természete miatt csak a folyamatos működésről vagy az elromlásról/lejárásról tudunk beszélni. Bonyolultabb mentális állapotok nem férnek bele a metaforába.

Richard Fletcher ezzel szemben azt állítja, hogy sokkal bonyolultabb a médiafogyasztás. Az ilyen mondatokra harapok, mert a bonyolult jó. A bonyolult életszerű. Rövidben a következő van: más, ha az ember maga válogatja meg a hírforrásait (azaz nem olvas Origót), mint ha az ajánló algó nem mutat neki Origót. Illetve más az offline olvasás (azaz a mi családunk a Nemzetre fizet elő), és az offline olvasás (ezeket szoktam olvasni). A fentiek egy része nem algoritmikus.

És van az a része, aki Facebookról kattint le híreket, akik pedig:

Here’s what we found. People who use social media for news, particularly if they're using it for other reasons, are incidentally exposed to news whilst they're there and this boosts the amount of news that people use compared to the group that don't use social media at all. So the group that do use social media use more and more different online news sources.

Ez ugye még mindig lehet Szabadon Ébredők, de garantáltan nem csak az. Olvassátok el a teljes cikket, ez tényleg csak a zanza volt.

Ennyi a hétre.

Ádám

Rakasz #176

szőnyeges helyes

Sziasztok!

Közhely #1: ez a hét elrepült. De azért repült el, mert hét elején (vagy az még vasárnap volt?) befejeztem a havi Rakasz Extrát, ami a túlgondolásról szólt. Aztán múlt hét óta lógtam egy cikkel a Narancsnak, egy másikkal a G7-nek. De mindez kezelhető lett volna, ha nem fedezem fel kedden a Treme című sorozatot.

Közhely #2: vannak művek, amikben a város az egyik szereplő. Ez elsőre nagy megfejtésnek hangzik, de amúgy meg természetes. Sőt, van amikor az az érdekes, amikor egy sztorit a nagy egybefolyó semmibe írnak bele. Kötelező példa a Bourne-filmek Beneluxolasznémetranciaországa vagy a kis költségvetésű romantikus filmek Európai hercegsége, amik kivétel nélkül úgy néznek ki, mint a Lillafüredi Palotaszálló.

A Treme azoknak a sztoriknak az egyike, amik részben a városról szólnak. Ugyanúgy, ahogy David Simon előző sorozata, a The Wire, is Baltimore-ról szólt. A Treme New Orleans sorozata, még pontosabban a Katrina-hurrikán utáni New Orleansé. Egy csomó ember kószál a már kiszáradóban lévő városban, a lassan újrainduló életükben, így-úgy működő párkapcsolataikban. Őrülten lassú, nem igazán van nagy, évadon átívelő történeti szála, helyette sok jazzt és nagyon emberi karaktereket kapunk. Na így ment el a hét.

Sztorik

Szerintem már mindenki viccelt azzal, hogy ha a Brent nyersolaj ára ilyen érdekesen váltakozik, akkor kéne venni pár hordóval, elvan a fáskamrában, és majd eladjuk, ha drága lesz. Természetesen ezt is volt valaki, aki komolyan vette, és írt róla egy Bloomberg cikket. Az olaj tán nem Brent, de a lényeg nem változik ettől. Nehéz beszerezni, főleg azért, mert már kis mennyiségben is macerás tárolni és megpróbálja megölni az embert. A cikk 2015-ös, de időnként van olyan contagónak nevezett helyzet, amikor az olaj jelenlegi ára alacsonyabb, mint a jövőbeli, így a tárolókapacitással rendelkezők bezsebelhetnek némi pénzt csak azzal, hogy várnak.

Tanker, ne gyújts rá! (Fotó: Bernard Spragg. NZ // közkincs)

Alapvetésként kezelem, hogy a videojáték lehet művészet. Nem szükségszerűen az, de lehet. (Ugyanez igaz a filmre, könyvre satöbbi.) És hogy a művészi voltától függetlenül tárgyalható és elemezhető szövegként. Az Apollo Magazine cikke azt vizsgálja meg, hogy a realizmus, az egyéb ábrázolási módok mit adnak hozzá egy játékhoz. Illetve, hogy ha a grafikával nem foglalkozunk, hanem a hatással és a kreatív önkifejezéssel, akkor annak hogyan jöhet létre a jogi védelme. Kicsit kifacsart a logika, de nekem új irány.

Vajon ki festi a streetartot a videojátékokba?

A tablet volt az egyik olyan technológia, amit nagyon túllihegtek az elmúlt években. Aztán valahogyan nem lett akkora, mint a piac és a kritikusok várták. Vagy a nagyképernyős okostelefonok szívták el előle a levegőt, vagy a későn és drágán megjelenő kiegészítők, amik alkalmassá teszik a munkára. Vagy persze valami harmadik dolog. Remekül lehet élni tabletről, ha az ember úgy rendezte be az életét, de nem nyírta ki a laptopokat például. A Stratechery posztja csak az iPad jelentette ígéretet veszi végig, és oda lyukad ki, hogy kevés Apple termék van, amin annyira látszik Jobs hiánya, mint az iPad.

Száguldozás

Minek használt a karantén? Egészen valószínűtlen, pillangó effektus szerű dolog következik válaszként: az amerikai Ágyúgolyó futamnak. Az elmúlt két hónapban hétszer dőlt meg a rekord. Aki nyolcadszor is meg akarja dönteni, annak 26 óra alatti időkben kell gondolkodnia. Ehhez nagyon gyors autó, sok kávé (vagy egyéb pörgető) és disznó szerencse is kell, mert nem lehet büntetlenül átszáguldani egy egész kontinensen többnyire. És hogy se kattintani, se számolni ne kelljen: 175 kilométer per órás átlagsebességre van szükség. Lennének kérdéseim a pisiszünetről, de mindenkinek jobb, ha nem teszem fel őket.

Daninál, akitől a vallásos linkjeim egy része szokott származni, láttam egy jót a héten, ami kapcsolódik a fentihez. Tillmann J. A. írása Roland Barthes nyomdokain indul el, aki a gótikus katedrálishoz hasonlította a Citroen DS-t, és onnan nézve értékeli a mai autók dizájnesztétikáját. Nem feltétlenül értek vele egyet, nem minden mai autó erődtemplom, de sok tényleg az. Khm, a Tesla pickupja rögtön Fraknó vára, csak gusztustalanabb kiadásban. Nincs autós újságíró, aki úgy tudná utálni a SUV-okat, mint Tillmann. Vannak feladatok, amikhez tintenkuli helyett filozófusra van szükség.

Az utóbbi időszak autótervezésének ősbűne alighanem a BMW X szériája, amely a városi terepjáró abszurdját fölülmúlva először bontakozott ki az öntudatos förtelmesség formavilága. A bűntény elsődlegesen esztétikai, a szónak nem is széptani, hanem eredeti értelmében: mint az érzékeket érintő jelenség. Látványa ugyanis a szem és az értelem sérelmével jár.

Játszóház és varázskör

Péter barátom tett egyszer egy nagyon meglepő megállapítást. Valahogy úgy hangzott, hogy az életben maradó gyerek egy modern találmány, és ezzel együtt modern találmány a gyerekkor is. Természetesen igaza volt. Mára viszont odáig jutottunk, hogy a gyerekek létét kiszolgáló iparágak épültek ki, a gyerekesek és a gyerektelenek életmódja pedig elvált egymásról. Az Aeonban megjelent cikk az amerikai gyerekkiszolgáló ipart és az összes kapcsolódó jelenséget veszi szemügyre. Játszóházastól, bébiszitterestül és szülői versenyestül. Az a rész, ami arról szól, hogy a gyermeki játék és a felnőtti szórakozás (meg persze a tereik!) mennyire külön van választva, különösen érdekes.

Nem gyerekbarát játszótér. Floralia ünnep Aquincumban (saját kép)

Pár levéllel korábban volt egy videó a Japánból induló Mini 4WD kisautó versenyzésről. Abban talán az volt a legszebb, hogy annyira korlátozott a kategóriák egy része, hogy egy nyolc éves és egy hatvanas anyagi lehetőségektől függetlenül építhet nyertes kocsit. Micsoda transzgresszió már ez.

Apró képek

Attila küldött egy blogbejegyzést, amin elindulva egy csomó mindent lehet olvasni. Már a bejegyzés is ikonfestésről szól, ami kellően érdekes téma. Viszont ott van benne két mondatba bedobva a vita-ikon fogalma, ami főalakkal és a sztoriját elmesélő kisebb képekkel is felvértezett festmény. A történetmesélésre meg persze beindul az ember fantáziája és habitustól függően vagy a Bayeux-i faliszőnyeg ugrik be vagy persze a képregények. A lényeg, hogy változó mennyiségű időt mesélnek el ezek mind képekben. A faliszőnyeg a normann hódítást - az sem két perc volt! - az ikonos bejegyzésben hozott példa egy szent teljes életét.

Faliszőnyeg részlet, ha megöltök se tudom melyikből, pedig (saját kép)

Találtam egy jónak tűnő könyvet (PDF) az ikonokról, amit Rúzsa György írt. Innen hozom a vita-ikon pontos definícióját:

hagiografikus ikon, életút-ikon, vita-ikon, olvasó-ikon (or. жити'йная ико'на) A szentet és életének jeleneteit ábrázoló ikon. Oroszországban a XV. század végétől jelentek meg nagyobb számban hágiografikus ikonok. Az orosz ikonoknál a középen teljes alakban ábrázolt szentet az életének jeleneteit bemutató képsor teljesen körbeveszi. Az ukrán ikonoknál ez rendszerint U alakban jeleneik meg, míg a román ikonoknál két oldalt. Ezek a jelenetek a szent életéből külön, kis képeken, a széleken helyezkednek el. Ezért szegélyképeknek (klejmó) nevezzük.

Lehet csak nekem újdonság, de örültem neki.

A hét szava

Lett volna egy vírusos és urbanisztikai blokk, amit meg akartam írni, de az az igazság, hogy önmagában levél hosszú a téma. Jegeljük. Annál is inkább mert Tamara Scheer történész, aki a K.u.K. időkkel foglalkozik és remek dolgokat rak ki a Twitterre, aranyat talált.

Fent a schwanzparade nevű esemény látható, ami farokvizsgálat az eltávról visszatámolygó matrózok körében. A haditengerészekre ugyanis a más haditengerészeken túl a nemi betegségek is veszélyesek. Legyen vége a hétnek azzal, hogy a kedvenc, vállalhatatlan dalom megismeritek.

Ennyi a hétre.

Ádám

Loading more posts…