Rakasz #140

unitárius mellek

Szerelmes barátim!

Tudjátok-e ki volt Dávid Ferenc? Aki igen, az ugorhat a második bekezdésre, akit nem is érdekel, az pedig a négyszázadik oldalra, mint a lapozgatós könyvekben. Kalandjuk itt véget ér. Dávid Ferenc református lelkész volt, az erdélyi unitárius egyház megalapítója, akit a cinikus történelemmagyarázók szerint még időben csukott le Báthory István fejedelem ahhoz, hogy meg ne tagadja a teljes istenhitet. Abban kiegyezhetünk, hogy egy hajlíthatatlan érdekes ember volt. Mostanában avattak neki szobrot Kolozsváron, amihez azt a trükköt használták fel, hogy bár közterületen nem sok esélye lett volna a szoborállításnak, a János Zsigmond Unitárius Kollégium lemondott egy zsebkendőnyi telekről, ahová épp elfér a szobor. Nekünk, többségi magyaroknak gyakrabban kell elgondolkodni azon, milyen a kisebbségi élet. Ez egy ilyen sztori.

Az unitáriusok amúgy azt mondják, hogy keep it simple, stupid, a szentháromság egy nehezen felfogható koncepció, egy az isten. Ennél egy szélsőségesebb, és a szívemnek kedves, álláspontot ismerek, ehhez viszont arrébb kell repülni pár országgal. A Boring konferencia, amin évekig részt vettem - tavaly az apám halála és a brexit tartott távol - a Conway Hallban rendeztetik meg. Ezt a Conway Hall Ethical Society üzemelteti, ami egy, az 1700-as évek végéig visszatekintő szervezet. Dávid Ferenchez hasonlóan ők is kidobták a szentháromságot, a szenteket, az összes sallangot. De máshol álltak meg. Ők megszabadultak az istentől, a mennytől és a pokoltól is.

A mondás, ami érdekessé teszi a csapatot kábé úgy hangzik, hogy attól, hogy nincs isten, még nem kell állatokká válnunk. A gondolat, ha nagyon akarjuk ott az Internacionáléban is, de persze az egy későbbi (1871) szöveg:

Védelmező nincsen felettünk,
se isten nem véd, sem király

Azért érdekel ez az irány, mert egyrészt kereszténységben nőttem fel, de nem mondanám magam hívőnek. Másrészt mert azt a fajta intellektuális hozzáállást, amit Richard Dawkins vagy a labdát kiszúró szomszéd szerepét játszó Neil de Grasse-Tyson játszik, elvből utasítom el. Ehhez képest a Conway Hall előadótermének színpada felé kiírt “önmagadhoz légy hű” feliratot elfogadom, úgy is, hogy tudom egy humanista világlátás fényében kell értelmezni.

Pár határral keletebbre

Feltetted már magadnak a kérdést, kedves olvasó, hogy mitől lesz egy baranyai cigány buddhista? Ha nem, akkor most tedd fel, keress egy választ, aztán olvass tovább. A tényanyag a következő: buddhista romák vannak. (Apropó roma/cigány. Nagyon kiröhögtek a cigány asszonyok a Nyíregyháza-Miskolc vonaton, amikor megpróbáltam őket romának hívni. Aztán elénekeltük, hogy zöld az erdő, zöld a hegy is, és leszálltak, mielőtt találtak volna nekem feleséget. Remek út volt, sokat tanultam az identitásokról.)

Nagy Józsefnek, aki a 24 interjúkra tartalékolt wunderwafféje, van most egy cikke Orsós Jánosról, aki az indiai Ámbédkár doktor miatt lett buddhista. Mert Ámbédkár ugyanúgy utasította el az indiai kasztrendszert, ahogy itthon is kellene. Hogy a cigánynak jó lesz a hármas osztályzat ne legyen egy működő, a mindennapokban gyakorolt mechanika. Régen olvastam ennyire okos és gyomron vágó szöveget. Innen nem lehet kispórolni azt a megjegyzést, hogy mindenféle kormányok alatt mindig is futottak roma felzárkóztatási programok. Nincs egy bűnös, sok van.

Már azt hittem, elmarad a vallási élmény, amikor egyszer csak találkoztam a buddhizmus indiai valóságával. Ma Indiában azok követik Buddhát, akik elutasítják a kasztrendszert, az elnyomást. Ez már tetszett, mert a kasztrendszert én is utálom, hiszen amiben Hidason felnőttem, az bizony kasztrendszer. Harmincéves koromban beteljesült a gyermekkori álmom: eljutottam Indiába. És amit ott láttam, túltett minden elképzelésemen. A mesebeli díszletek megvoltak, a pálmafák, az elefántok, az ókori faragványok, de rám azok az óvodák, iskolák, kollégiumok, orvosi rendelők és takarékszövetkezetek tettek hatalmas benyomást, amiket mind az elnyomottak, a dalitok hoztak létre és működtetnek. Ők a vezetők, ők döntenek. Láttam a nagyszülők nemzedékét, akik írástudatlan faluszéli szegény emberek, és beszéltem az unokáikkal, a saját korosztályommal, akik mikrobiológusok, vasútmérnökök és rendőrparancsnokok. Ezt adta nekik a buddhizmus.

Az egész úgy került elő, hogy Attilával, aki a Rakasz előtt is olvasó volt, elkezdtünk Pál leveléről beszélni. Aztán másnapra előásta nekem a The Fresh Ten Commandments oldalt, amit 2013-ban írt valaki, és ami egy tízparancsolat isten nélkül. (Ha nem nyílna meg, akkor a web.archive.org-on keressetek rá erre a címre: https://thefreshten.tumblr.com/)

Aztán persze van más megoldás is. Említsük meg, ha már a múltkor szóba került a szerepjáték. A D&D, ami az egyik legelterjedtebb rendszer, a karakterek morális beállítódását egy egyszerű mátrixban kezeli. A jó és a törvénytisztelet a két tengely. Azaz lehetsz törvénytisztelő gonosz (Darth Vader), törvénytisztelő jó (templomos lovag), de valami középutas dolog is, amivel együtt lehet élni. A templomos, vagy a nagyjából ide tartozó Kálvin János nem az, aki mellett életbiztosítás lenni. A legnagyobb bók, amit valaha kaptam - kösz Julis - az, hogy én chaotic good vagyok. Ezzel ki tudok békülni.

Migrás, menekült, bevándorló

Valamelyik balosabb oldal közölt a közeli múltban egy cikket arról, hogy a bevándorláspárti mozgalmak a tőke érdekeit szolgálják. Azzal érveltek, hogy minden bevándorló munkás az adott ország munkásainak tárgyalási pozícióját rontja. Nagy tanulság volt arra nézve, hogy meg kell látni a repedéseket például a liberális és a baloldali érvrendszerek között.

Legalább ennyire érdekes kérdés, amit a Guardian fejt ki, hogy a környezetvédelmi mozgalmak hogyan gyökereznek gyarmatosító, bevándorlóellenes gondolatokban. Azon a héten, amelyen David Koch, amerikai széljobber milliárdos, isten nyugosztalja kurvára káros ember volt, meghalt, ez még aktuálisabb kérdés. A fickó isten pénzét elköltötte arra, hogy megakadályozza például az energetikai ipar szigorúbb szabályozását.

Dalfutár

A múltkori levélben még épp csak rákattantam, most már szívből tudom ajánlani. Érdemes az egyes részek alatt kommenteket olvasni, de nem azért mert igazuk van. Azért mert a részek megnézése közben fel lehet mérni, hogy hogyan reagálnak arra a nézők, hogy kreatív feszültségek lépnek fel négy nő között vagy ha ugyanez történik ún. pasik között. Sokkolóan mások a hozzászólások, pedig a történés ugyanaz: egók és akaratok addig hajlanak, amíg nem születik egy dal.

Arra jutottam, hogy ez remek műsor. Az volt 2016-ban, amikor először futott a SuperTv2-n, és az idén is, amikor a tévéről a YouTube-ra költözött ki az adás. Megmutat mindent a folyamatból? Persze, hogy nem. A Ménemszólon 2011-ben, amikor a Lékekdonor című Caramel szám épp mindenhol szólt egyszerre, megjelent egy cikk, amiben Szakos Krisztián producer elmondta, hogyan legózta össze a számot. A beágyazott hangrészletek ma nálam nem működnek, de még így is jó cikk. Szakos természetesen feltűnik a Dalfutárban. Na ez a feldolgozás szakmai, van szó arról, milyen zongora megy a dal alá.

A Dalfutár a Ménemszól cikknél jóval fogyaszthatóbb. Ott az a téma, hogy mit csinál a producer, miből dolgozik az énekes, miért van vagy egyáltalán van-e külön szöveg- és dalszerző? Olyan ez, mintha megmutatnánk, hogy egy irodalmi vagy egy hetilapos szerkesztő mit csinál. Más nevében nem tudok nyilatkozni, de én szeretem, ha van valaki a folyamatban, aki megkérdi, hogy átugrottam-e ott három, nekem egyértelműnek tűnő logikai lépést, amin az olvasó elvérzik. Marha hasznos ez, mert nem annak az öt embernek akarok írni, akik csuklóból lekövetik a gondolatmenetemet. A popszám sem csak annak szól, aki épp 22, göndör, szemüveges és kedden szakított a Jelenben.

Invazív

Invazív fajokról már többször gyűjtöttem adatot különböző projektekhez. De igazán extrém esetekről soha nem kellett írnom. Pedig - és erről mostanában valamelyik általam is hallgatott podkasztban is volt szó - vannak remek esetek. Például az az átlag kétévente előkerülő hír, hogy az 1993-ban lelőtt Pablo Escobar drogbáró magánállatkertjéből megpattant vízilovak kicsit túl remekül érzik magukat Kolumbiában. Ezzel az a baj, hogy a víziló olyan állat, amilyennek a filmnéző közönség a cápát vagy a különböző nagyragadozókat tartja. Na jó, ez így nem igaz, még a cápáról se gondoljuk, hogy ostoba, de legalább rosszindulatú, és vacak szomszéd, aki átjár lerágni és letaposni a kertet. Az önmaguk jól érzése emberek elleni támadásokban merül ki.

2014-ben a helyi önkormányzat úgy tippelte, hogy 50-60 víziló él vadon Antioquia környékén. Kezdetben a ritkítás, elköltöztetés, menjenek a fenébe volt az ötlet velük kapcsolatban. 2018-ra feltűntek azok a vélemények, hogy a vízilovak pótolhatják az ökológiai rendszerből hiányzó nagytestű növényevőket. Persze ennek az álláspontnak a képviselői jellemzően nem a vízilovak mellett élnek. A vita zajlik, a National Geographic link (a 2018-as) össze is foglalja, hogy mire jutottak egyelőre a kutatók.

A másik - valójában nem invazív sztori - Afrika másik kiemelkedően seggfej állatáról, a krokodilról szól, de benne van a teljes huszadik századi történelem. (A különbség: a víziló territoriális és agresszív _csak_, a krokodil az általam olvasott cikkek szerint emellett rendes ragadozó is, szóval ha opció ölni, akkor él vele.) Szóval az alaphír: megharapott egy hülye svédet egy krokodil egy svéd állatkertben. Azért hülye, mert benyúlkált az állathoz.

A történelem ott kerül a képbe, hogy. Nade kezdésnek mindenki üljön le. A krokodilok Moszkvából érkeztek a stockholmi Skansen Aquariumba, mert hát kinőtték Moszkvát. Ahová amúgy második - dohányzó és nem vidéki körorvos - tulajdonosuk, Vlagyimir Alekszandrovics Satalov űrhajós adta be őket, amikor az ő lakását kinőtték a kis drágák. És hogy honnan van egy szovjet kozmonautának krokodilja? Természetesen Fidel Castrótól kapja ajándékba. Esküszöm nem egy Jonas Jonasson regény történetét mesélem, de az is lehetne. A lényeg, hogy Castro - akit szegényt egy le-lerobbanó Uazzal cipeltek szanaszerte Kubában mielőtt eltemették - egykori krokodilja megharapott egy idétlen svédet. Az élet szép.

Csöcskontent

Szerintem mostanra megszoktátok, hogy olyanról írok, amihez egyáltalán nem értek. na ennek egyfajta csúcsát érjük most el. De egy régi ismerősöm megosztott egy képet egy babahordozó kendőről, amin a grafika, a ritkán jól alkalmazott irónia miatt női melleket formáztak. Maradjunk abban, hogy elsőre nem ismertem fel, mit láttam. Szerencsére a barátom felhomályosított.

Itt érünk a lényeghez: magát a babahordozó kendőt ismerem, mert ez az egyik olyan darab, amit anyukáknak is el lehet adni, és ha úgy áll hozzá a gyártó, akkor dizájnerdarab. Az a Yaro által gyárott kendő is, amit a barátom mutatott, vagy a Bloomyloom kendői is, amiknek a tervezőjét az előző életéből - textiltervező előtt könyvtáros volt - ismerem. Ő mesélte egyszer, amikor összefutottunk, hogy tervezne Jacquard-ra - ő volt a lyukkártyaköteg vezérelte szövőgép feltalálója - mintát, de kevés olyan hazai szövőcég van, ahol le tudják futtatni a textilmintát a gépen. Ez szerintem arra példa, hogy ahol a kisipar kihal, ott a nagyobb hozzáadott értékű dolgokat nehéz megvalósítani. Ha valaki szövőstartupot akar indítani, nem rossz ötlet.

Apropó, slingnek hívják a hintát is, és pont a héten jött szembe a Red Bull pénzéből megvalósított nagy levegőégbeli hintázás. Az extrém sportokkal mindig úgy voltam, hogy tök jó, amíg más csinálja, na ez ennek a minősített esete. Lásd fent.

Jöjjetek!

Két hete Ceglédi Zoltán politikai elemző, akinek a havi hírlevelét amúgy nagyon ajánlom, kérte a feliratkozókat, hogy “mindenki hozzon még egy embert”. Persze ezt korábban már kitalálta miniszerelnökúr, de ettől még kivételesen nem hülyeség. Szóval én is ezt kérem. Ha van olyan barátotok, akit érdekelhetné a Rakasz, hívjátok rá fel a figyelmét. Így növünk együtt a csillagos égig, amiről még a képkreditek között még szó lesz mindjárt.

Képek

Égszínkék víziló az egyiptomi középbirodalom korából - Metropolitan Museum of Art / Wikimedia Commons / közkincs

Miki egér köszönti az orosz és amerikai űrhajósokat. A képen Valerij Kubaszov, Alekszej Leonov, Vlagyimir Satalov kozmonauták, Donald K. Slayton, Vance D. Brand és Thomas P. Stafford asztronauták. Tajkonauták, spationauták és angkasawanok nincsenek a képen, vyomanauták pedig még egyáltalán nincsenek, meg nem is tudom, hogy kell ezt a szanszkrit alapú szót átírni. - NASA on the Commons / közkincs

Zárjel: legalább egy olyan fotósorozat van még, ami annyira tetszik, mint az orosz kozmonauták Amerikában. Ez pedig a Fidel Castro 1964-ben New Yorkban hot dogot eszik.

Yaro babahordozó - Yaro

Ennyi a hétre. Jövőhétre már most látszik, hogy több történelem jut, és több tech is.

Ádám

Rakasz #139

a tenger törvényés

Szerelmes brátim!

Vimádjomuk az egyelőre még működő globális postát. A Mateusz Urbanowicz kötet, amiről a múltkori Rakaszban írtam meg is jött. És gyönyörű. Urbanowicz festményei is, de a kötet is. A védőborító belső oldala, amit az ember meg sem néz normális esetben, na az egy térkép. Talán már tudjátok, hogy térképekkel lehet elvarázsolni. A múltkor is lomtalanítás volt, a barátnőmmel turkáltunk egy csomó nyolcvanas évekbeli autósatlaszt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ő talált értelmes dolgokat is. Én meg örültem a hatrészes Nagy-Britannia atlasznak, mint Vak Laci a fél szemének.

Múltkor úgy került szóba Urbanowicz, hogy egy “nem kell spórolni a kultúrán” jellegű definíciót adtam a középosztályra vagy a jómódra. Attila, akinek időnként járna rovat a hírlevélben erre elküldte nekem a Kiszámoló két bejegyzését (1, 2), aminek annak idején csak a felét olvastam. Ezek az írások az én ízlésemhez mérten nagyon pénzközpontúak - a második magyarázza az elsőt, nekem meg amúgy általában nincs bajom a pénzzel, csak nem önmagában való cél - ráadásul a kultúrafogyasztáshoz vagy a megélt élethez kevés a kapcsolódásuk. Elolvasni viszont mindenképpen tanulságos őket, mert jó szövegek több kényelmetlen igazsággal. Vannak persze más, hajlékonyabb definíciók is. Kezdve Péter tettestársam epigrammai rövidségű “középosztály az, aminek van vesztenivalója” legyen ez státusz vagy anyagiak meghatározásával.

Apróhírek

Az élő, felnőtt - azaz nem csecsemő - kakapók száma átlépte a kétszázat. Legutoljára nagyjából hetven éve volt ennyi belőlük. Tudom, hogy sok szar történik a világban, én ezt az állatot választottam ki arra, hogy néha halljak jó híreket is. Meg amúgy szimpatikus lények is.

Tévé az interneten kategóriában indítom: egyrészt kaptam egy teljesen jó műsort a szegedi informatikai múzeumról. Aranyat ér, ha a riportert érdekli a téma.

A másik tévés meglepetés, hogy úgy három évvel mindenki után én is eljutottam oda, hogy belenézzek a Dalfutárba. Most is megy fél képernyőn, hogy a Hajós András által összeválogatott random szakemberek dalt szögelnek össze.

Fotó

Ezen a héten apróságok kerültek csak a kezembe, de azok legalább érdekesek. Például egy pár kép az 1977-ben megjelent Hal Fischer Gay Semiotics című könyvéből. Az anyag ott van a MoMa-ban is, itt a katalóguscédulája nekije.

I was exposing something and I was celebrating it by using text and a certain way of photographing in a very deliberately artificial way to disarm it, to not make it threating. This isn’t Mapplethorpe doing S&M work, this is a 180-degree opposite.

Ezt a fentit Fischer mondta a saját megközelítéséről, a korról, amiben fotózott, a céljairól. Még több kép erre. Természetesen tartalmaz meztelen férfiseggeket is, ami mondjuk csak akkor fontos infó, ha a főnök ajtajára néz a monitorotok. (Ültem így, nem jó érzés.)

Csak a képek erős helyhez kötődése a párhuzam a következő anyaghoz. Miquel Gonzalez képein nincs semmi, és az a lényeg, hogy mi nincs ott: tömegsírok a spanyol polgárháborúból. A legtöbb hely jelöletlen, egy kivétellel. Ez utóbbi felé odaépítették kényszermunkával Franco sírját.

Hazai projektet nem tudok pont ilyet, de a Groszmann Lili emlékséta és a dél-borsodi dokumentációs munka a környékbeli zsidóságról azért nagyon hasonló.

Jason nyugszik

Játszottatok-e szerepjátékot? Nem a plüssbilincses rendőrnőset. Nem mintha azzal baj lenne, de nem nagyon érzem, hogy rám tartozna. Kockadobálós, közösen szőtt mesés asztali szerepjátékra gondolok. Azért a kérdés, mert van egy játéktervező, Grant Howitt (itt a Patreonja), aki időnként egyoldalas nagyon vicces játékokat tesz közzé. Az egyoldalas azért érdekes, mert a legtöbb szerepjátékhoz tartozik vaskos alapkönyv, ami egyrészt a játékmechanikát, másrészt a világ leírását tartalmazza. Azaz leírja, hogy lehetsz lovag, bárd, tolvaj meg varázsló, ezek hogyan működnek, mit tudnak tenni, honnan származhatnak, és milyen szörnyeket mennek együtt megölni hová. És még így is őrülten sok múlik a mesélőn.

Howitt egyoldalas játékai a világ nagy részét adottnak veszik. A Hackers - ami minden idők legjobb hackerfilmje, kevés dologban vagyok ennyire biztos - alapján készült játékot láttam tőle először, amiben a világ New York, az ellenfelek FBI ügynökök és gyanús vállalati arcok. Ráadásul az egész nem komoly. A másik játék, ami miatt fontosnak tartottam írni Howittról, a Jason Statham nyaralni megy, is mindent adottként kezel. Az ismert, kopasz akciófilmsztár nyaral, a játékosok túravezetőt, testőrt, inast alakítanak, az ellenfél pedig Wesley Snipes, aki mindenféle bajt szabadít rájuk, amit kockával dob ki a mesélő. Hogy hülyeség-e? Persze. De rendkívül mókásnak tűnik. Az önmagában mókás pedig nagyon ritka esztétikai minőség.

Tengerre

Beszéljünk már a tengerről. A Rakasz úgyis ilyen elméleti tengerészeti fókuszú hírlevél többek között. Azaz nálam csak több időt lehet hajón tölteni, de a koncepció lenyűgöz.

Ez az érdekes, amit Anderson is, akinek az új könyvét nagyon várom, ír. A tengernek meséi vannak, törvényei, saját élete. Olyan területen kívüli hely, ahol bármi megtörténhet még ma is. Aki okos, tiszteli.

A közelmúltban volt egy cikk a Guardianen azokról a szicíliai halászokról, akik kihalásztak egy erősen süllyedő hajónyi menekültet. Majd pedig dacolva a Salvini elnök által kilátásba helyezett büntetéssel a partig vitték őket, ahol átadták a csapatot a parti őrségnek. A cikk azért érdekesebb az átlagos hajón jövő menekültes anagoknál, mert a szerző szicíliai és kontextusba tudja helyezni a dolgokat. Két kiemelés:

“No seaman would ever return to port without the certainty of having saved those lives,” says Carlo, whose family has sailed the Mediterranean for four generations. “If I had ignored those cries for help, I wouldn’t have had the courage to face the sea again.”

és

“Those men were our heroes, with their tired eyes, sunburnt skin and ships overflowing with fish. We wanted to be like them, because in my hometown those men – heroic and adventurous like Lord Jim, rough and fearless like Captain Ahab, stubborn and nostalgic like Hemingway’s “Old Man” Santiago – are not simply fishermen; they are demigods, mortals raised to a divine rank.

Fishermen in Sciacca are the only ones authorised to carry, barefoot, the one-tonne statue of the Madonna del Soccorso during religious processions. Legend has it that the statue was found at sea and therefore the sea has a divine nature: ignoring its laws, for Sicilian people, means ignoring God. That’s why the fishing boats generally bear the names of saints and apostles – except for the Giarratanos’, which is called the Accursio Giarratano.

“He was my son,” says Gaspare, his eyes swelling with tears. “He died in 2002 from a serious illness. He was 15. Now he guides me at sea. And since then, with every rescue, Accursio is present.””

Azaz nem volt opció otthagyni a menekülteket, nincs halász, aki egy ilyen tett után újra tengerre merne szállni. És a halászok azok az emberek, akik a helyi társadalom egyik kiemelt csoportja, a vallásos meneteken ők cipelhetik mezítláb a Soccorso-i Madonna egytonnás szobrát, amit a legenda szerint a tenger vetett partra. Babona? Persze, hogy az, de a tenger törvényeit nem vonják kérdésbe, az is öngyilkos dolog lenne. Ha belegondoltok, ugyanerről szól az Antigoné is. Salvini menekültellenes törvénye nem betartatható a tengerparton.

Bencénél - exkolléga, szabadúszó újságíró - találtam egy harmadik hajós sztorit, ami a mélyén arról szól, hogy a kereskedelmi utak története a kultúra története. Azt ugye már tudjuk, hogy az elkülönített nagy civilizációk elmélete nem igaz. Végül is mi magyarok is idekeveredtünk Európa keleti részére. Most bolgár hajósok azt próbálták ki az Abora IV nevű lélekvesztővel, amit dél-amerikai mesterek építettek nekik, hogy el lehet-e hajózni Várnából Egyiptomba.

A terv Hérodotoszban gyökeredzik és van némi köze a piramisokhoz is. Azt a kérdést akarják megfejteni a kísérleti régészet eszközeivel, hogy kerülhetett-e Egyiptomba vas a Kaukázusból tengeri úton. Az egyiptológia amúgy mintha nem nagyon hinne abban, hogy a nagy piramisokat vaseszközök segítségével építették volna meg az egyiptomiak. Ezért annyira érdekes az Abora projekt honlapja. Aztán meg le lehet kísérni egy Wilbur Smith ponyvával, mondjuk A folyó istenével.

Képek

Turkált skót térkép kopott mecsboksszal - rakasz exkluzív tartalom ;)

Kakapó (haveroknak: Ralph, a kakapó) - Jake Osborne CC-BY-NC

Hackers (Adattolvajok) still - Metro-Goldwyn-Mayer Studios

Elhagyott halászhajó Portopalo di Capo Passero-ban - Paul Keller CC-BY

Legyen ennyi a hétre. Végül is van mit néznetek, olvasnotok. Taitát üdvözlöm.

Ádám

Rakasz #138

betonos programos

Sziasztok!

Huzamosabb ideje meggyőződésem, hogy az egyik legfontosabb szöveg, amit írtak az Pál első levele a korintushiakhoz. Ma szembejött a neten, amiatt jutott eszembe, aztán felidéztem, hány ilyen szembejövés és eszembe jutás volt az elmúlt pár évben. Ebben van a szerethimnusz nevű rész, ami így kezdődik:

Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt, odaadhatom a testemet is égőáldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.

Eddig a szöveg. Nagyon sok olyan jelenségre, akár internetesre is, válasz, ami mostanában történik. És most megállom, hogy Seres Rezső Szeressük egymást gyerekek című dalát idelinkeljem, ami a felszínen kapcsolódik, de Pál azért ennél többet mond.

Tór és az internet

A Skandináv Ház egyik izlandi folklórról - ezt a lemezt kell meghallgatni a témában: Rímur&Rapp - szóló előadásán hallottam a sztorit, hogy amikor az előadó Izlandon élt, egyszer a vihar elfújta az áramot és a netet is. Az áram a vihar végével visszajött, a net viszont megmakkant. Hívott szerelőt, és másnap ki is jött Tór megszerelni az internetet. A sztori arról szól, hogy a nevek, amiket mi csak mondákból ismerünk, máshol teljesen normális nevek.

És aztán vannak a különleges anyák és apák is. Mint például az a képkeretező és üveges mester a Pók utcai lakótelepről, ami a görög mitológia nagy rajongójaként adott nevet a fiának. Onnan tudom a sztorit, hogy épp náluk van három print - két Gustavo Duarte és egy Sumburo Comics - és munkahelyi ártalom, hogy ha valakiről kiderül, hogy Achillesnek hívják, akkor megkérdem miért. Szimpatikus emberek, Achilles és az apja, akit sajnos nem Péleusznak hívnak.

Jómód

Huzamosabb ideje próbálok kitalálni valami működőképes definíciót a jómódra. Az olyan aknamezőkre, mint az értelmiség meg a középosztály, csak ezután merészkedek majd rá. Munkahipotézisnek működik az, hogy megvehetem a könyveket, amik érdekelnek. (Vö. a magyar családok harmadának problémát okoz egy hirtelen kiadás.) Ez valójában nem is kis szó, ezt tudja bárki, aki megnézte mennyibe kerül egy új hardcover és mennyit keres például egy pályakezdő tanár.

Hétfőn befut, ha minden igaz, amit a posta mond, Mateusz Urbanowicz tokiói üzletfrontokat tartalmazó artbookja. Ha nagyot akarnék vetíteni, akkor mondanám, hogy egy új látásmód biztos segít majd az utcai fotózásban. A valóság az, hogy marhára tetszik Urbanowicz művészete. A fotózásban meg az segítene, ha gondolkodnék a gomb megnyomása előtt.

Még egy könyv van, ami mostanában khm hozzám szólt. Ez a Transcript Verlagnál megjelent This Is Not An Atlas, ami nem egy atlasz. Olyan ábrázolásokat gyűjt össze, amelyek valamilyen módon megpróbálnak túllépni a térkép neutrális, objektivitást hazudó nézőpontján. A hely megtapasztalása hajlamos szubjektív lenni. Még akkor is, ha az ábrázolt adatbázis - például az egyiptomi szexuális zaklatások adatbázisa akár objektív is lehetne. Valójában az adatbázist összeállítók bátorsága, élethelyzete, a trauma feldolgozottsága és még sok más formálja, hogy mit mutat az atlasz.

Távolról kapcsolódik, hogy a héten mutatódott meg nekem Lackfi Lavina dalt című verse, ami a Boldog szomorú dallal - zárójel: a régi Csík Zenekarnak is van hasonló című albuma, rajta a remek Magyarszováti furulya muzsikával, de most nem arról van szó - van érdekes kapcsolatban.

Az örökkévalóságon is túl

Időnként mérlegelni kell, hogy egy olyan anyag, amit három-négy forrásból láttam már, azt megéri-e megírni a Rakaszba. Nagy az esélye annak, hogy a többségetek már látta. Most épp az a “egyiptomi cserepekből gyűjtött élesztővel sütöttünk kenyeret” sztori ilyen. A következőre jutottam: a Rakasz úgy kezelendő, mint a maga univerzuma. Nem foglalkozom azzal, hogy mit olvastok a hírlevélen kívül, ami fontos belekerül. Momentán úgy tűnik, ez az egyetlen, megőrülés nélkül üzemeltethető szerkesztési elv. És akkor a kenyér.

Seamus Blackley és még sokan mások jelentős mennyiségű időt töltöttek azzal, hogy egyiptomi cserepekből próbáljanak élesztőt szaporítani. Az élesztő az olyan dolog, amit egy név alatt emlegetünk, de valójában ezernél is jóval több gombafajról van szó. A dolog szétbontása a témához tényleg értő csetvégre kapható szakemberem Balázs szerint:

Amit az emberek használnak, az főleg a saccharomyces cerevisiae, ennek van egy csomó alfaja, fajtája, és azon belül variációk. Az élesztő a párosujjú patás, a Saccharomyces a tehenek, a sörélesztő a húsmarhák, az x sörélesztő-fajta az Angus.

Bonyolítani lehet, mert amikor a másik emberemmel, a sört főző Iván unokaöcsémmel leülök beszélgetni, ő a sörélesztőket is a végtelenségig tudja tagolni. Álljunk meg ott, hogy tisztelet az élesztőknek. (Balázs hívta fel a figyelmem arra is, hogy szeptemberben lesz kenyérfesztivál is Besh O Drom koncerttel.)

Pláne, hogy a mindennapokban az élesztő ilyen általános dolog. Nagyon izgalmas dolgokat lehet elérni spéci fajtákkal, de legalább ennyire izgalmas, hogy a bolti élesztővel mit lehet csinálni. Ivánt, az unokaöcsémet, aki sört főz, évek óta kapacitálom, hogy a legolcsóbb dr. Oetker élesztővel, vadkomlóval és nagyjából a kisállatkaja boltban vett árpával próbáljunk meg tróger sört főzni. Szerencsére Ivánnak ennél sokkal több esze van, de a terv amúgy működne.

Na ebbe a környezetbe érkezik a múmia ízű élesztő. Tudták, hogy ha sikerül valamit begyűjteni, az működni fog. Sejthető volt, hogy mivel a gabonák is mások voltak - a kísérletben nem mai gabonákat használtak, de mai technológiát -, a kenyér íze jelentősen el fog térni. A kérdés a merre és a hogyan volt, amitől tényleg lenyűgözően szép ez a projekt. Az eredmény pedig egy gazdag, édes kovászos kenyér. A tanulság pedig nekem az, hogy ne higgyük el, hogy most épp minden világok legjobbikában élünk. Az ételek változatosságát érdemes vizsgálni. Akár úgy is, hogy az ember leveszi a Kövi Pált a polcról, és random ételekbe kezd el csombort tenni. (Zárójel: csombor, Erdély, és oda kapcsolódik ez a cikk, ami egy darabig a csíkszeredai futball akadémiáról szól, de a végét nagyon figyelmesen olvassátok, mert fontos - kösz Csaba!)

Nagyvasak

Nagyon felújították és újra jár a wuppertali függővasút, ami egy a századelőn nagyon futurisztikusnak számító függővasút. Az egyszerűség kedvéért képzeljétek úgy, mintha a négyeshatos villamost (miskolciaknak az egyest, debrecenieknek dettó, több városban nem éltem) vas traverzekre függesztették volna, ezért nem érdekelné, hogy dugó van-e. A függővasutat onnan is lehet ismerni, hogy ebből ugrott ki egy bepánikolt elefánt, de ez inkább a város hülyeségére példa. Nekünk elég, ha minden gazdaságosan üzemeltethető közösségi közlekedési eszköznek örülünk.

A wuppertali vasút volt amúgy az, amiből egyszer kiugrott egy elefánt. Aki most azt a kérdést teszi fel, hogy mit keres egy elefánt a függővasútban az nem jár rossz úton. Tényleg hülyeség volt. Ki is ugrott 1950-ben a kocsiból. Tuffi, a szóban forgó elefánt nem sérült meg, a vele utazó újságírók közül egy-kettő viszont igen. Tuffi végül 1989-ben hunyt el, ami alapján kijelenthető, hogy az 1950-es rambó manőver annyira nem zavarta meg.

Eggyel tovább. Pont elég idős vagyok ahhoz, hogy még találkoztam Kovács Győzővel, a a magyar informatika egyik nagyapjával, vagy Muszka Dániellel, aki az első kibernetikus műállatot építette. Mindketten meghaltak azóta. Én meg igen kicsi újságíró voltam, amikor összefutottunk, de legalább van egy benyomásom róluk. Ez azért fontos, mert így nem kell elfogadnom a nagy tech narratívákat arról, hogyan lett ez az egész. Japánban ezt a munkát például Tadao Hamada végzi el, aki az 1959-es FACOM128B jelfogós számítógépet tartja életben. Teszi mindezt a gépet anno eladó Fujitsu alkalmazottjaként.

Született bárki által olvasható utánlövés a havi Rakasz extrához a jövő kamionjairól. Nem mai jövő, hanem lejárt szavatosságú.

Betonok

Régen volt brutalizmus, de most itt egy jó plakátsorozat Alexander Fedorovtól a taskenti modernista épületekről. Az amúgy hosszú múltra visszatekintő üzbég fővárosba jókedvvel bőséggel építettek az elvtársak. De van korábbról nagymecset, székesegyház, Timur Lenk múzeum. Na ezek közül csak a betonépületek fognak feltűnni Fedorov képein. Köztük például ott van Közép-Ázsia legmagasabb tornya.

Művészi intervenciót hajtanak végre lebontásra ítélt vagy épp spontán lebomló építészeti emlékeknél a Nonuments Group tagja. Ez magyarul annyit tesz, hogy jól körbefotózzák.

Belterjes hülyeség

Az elmúlt pár hete azzal töltöttem, hogy valami rendszerbe másolgassam össze a fotóimat. Egyrészt a jpg-ket, amik egy-egy kép nagyjából megkövült változatai, másrészt a nyers fájlokat (esetemben Canon CR2-k, Fuji RAF-ok és még egy-két formátum). A második bizonyult az érdekesebbnek, mert most ott a lehetőség, hogy a 2008 óta született képeim egy részét újra előhívjam úgy, ahogy most tartanám jónak. Azért 2008, mert akkor lettem a Kényszer és társa bt. tulajdonosa, azaz akkor kellett először egy cég, amivel számlázni tudtam. Ugyanekkor jöttem rá arra, hogy egyszerűbb dolgokat megvenni és leírni költségként, mint eligazodni az adók és a logikus pénzköltés világában. Kata még nem volt, nyers formátumot tudó gépem pedig lett.

Kapcsolódó történés. Két dolgot tettem meg még az elmúlt héten. Egyrészt beküldtem három képet a sárvári fotóklub pályázatára miért ne alapon. Írni tudok, abból élek, de csak érdekelt, hogy a hobbimban mit tudok mutatni. Másrészt pedig rendeltem pár nagyítást a 220volt laborjától pár képemből. Épp van elég hely a falon, polcon. Mások képeivel tele a lakás, de vannak olyan saját fotók is, amikre jól esik ránézni. Ez is egyfajta kísérlet.

Erre tessék

Másfajta kísérlet következik. Dániel barátom, egykori rocksztár, még egykoribb újságíró - nyugi, azóta a becsület útjára tért - kérdezte, hogy írhat-e programajánlót a Rakaszba, hogy ne arról szóljon, hol jártam én három hete, ami azóta bezárt, és amúgy is egyszeri alkalom volt. Szó a stúdióé.

Cikkeznek róla, hogy Magyarország nem bír el több fesztivált, amit nagyon nem is bánok, mert nincs tévém, de amúgy is csak a spektrumot meg a mezzót nézném rajta, ha értitek hogy mondom - nem hoznak lázba a mainstream nevek. Szerencsére az underground is szül fesztiválokat, hazánkban a legerősebb pedig pont jövő héten kezdődik: nyit a Fekete Zaj, a sötét zenék és ruhák fesztje. Az egyszálgitáros akusztiktól, postrocktól, vagy a pszichedelikus rocktól fordulsz be? Nem gond. Darkwave, postpunk és synthwave diktálja, hogy a fekete melyik árnyalatát hordod ma? Ez a te fesztiválod. Köldöknézés garantált, engem megismertek vasárnap a piros Repetitor pólómról, világítani fogok, mint egy pipacs a szuroktengerben. 

Aki a Zajnál életingenlőbb programra vágyik, Ádám kurrens kedvenc helyén, Dömörkapunál tud csatlakozni a Lószerető délutánhoz augusztus 18 vasárnap délután 2-5-ig. 

Visszakanyarodva a zenéhez, 17-én a Dürerben a Freakin' Disco pszichedelektronikáját érdemes meghallgatni, ha szorít a való világ.. És ha már Dürer: ez az áldott jó hely, ahol már jó pár minimálbért otthagytam, most kiköltözik a Lupára is Dürer Part néven. Kultúrhelynek szánják, lássuk meg, mi lesz belőle, én biztos kinézek a kölyökkel. 

Tekintsünk kicsit előre : Szólt a Hosszúlépés (a sok városi sétás szervezetből a talán legjobb), hogy be lehet velük menni a Pesti Vigadó kulisszái mögé. Bár szeptemberi program, érdemes mihamarabb lepaccsolni.

A szó megint az enyém - Á. - és hát ennyi volt a hétre. Illetve még egy fél mondat. Októberben megint lesz egy I. Erzsébet előadás a Szkénében. Remek darab, remek rendezés. Hagyjatok nekem két jegyet.

Ádám

Rakasz #137

Sziasztok!

Rövid hírlevél hét lesz, ez a hét olyan sűrű volt, hogy megáll benne a kanál.

Van egy kedvenc képem. Egy régi Tour de France versenyen két biciklis vontatja a kettejükbe kapaszkodó harmadikat, aki nyugodtan cigizik. A Messy Nessy Chic cikkéből, amiben parádés mennyiségű archív fotó és régi sztori van, kiderül, hogy nem csak a dohányzás ment a régi versenyeken. A széles körben folyó drogozásról szóló legjobb monda szerint egy időben a versenyszabályzatba is beleírták, hogy nem jár szolgálati kokain, minden versenyzőnek magát kell ellátnia.

The acceptance of drug-taking in the Tour de France was so complete by 1930 that the rule book distributed by Henri Desgrange himself, reminded riders that they would have to buy their own drugs as they would not be provided by the organisers.

Gugliztam egy kört, hogy ekkor már illegális lehetett-e a kokain. Amerikában 1914-ben tiltották be, a briteknél 1916-ban - kivéve orvosi célokra, ideértve a PTSD kezelését is - és a forrásaim úgy kezeli, hogy mielőtt a hippik el nem kezdtek mindent belőni, amit nem lehetett elszívni, addig nem is nagyon volt divatban. Aki többet tud, írja meg.

Zárójel: nem tudom, használtok-e RSS olvasót, az mindig olyan kis kocka dolog volt sajnos. De a Messy Nessyre meg az Atlas Obscurára nagyon megéri feliratkozni.

Törészúzás

Múlt héten belemásztam - mit belemásztam? én indítottam - egy vitába arról, hogy van-e keresnivalója a nagytestű robogóknak az autópályán 150-nel, farmer rövidnadrágos pilótával. (A KRESZ szerint amúgy van.) Remek beszélgetés volt, akit érdekel, megtalálja. Ami miatt mesélek róla, hogy előkerestem a közepe táján egykori remek kollégám Nógrádi Attila írását arról, milyen élmény befejelni egy szabálytalanul elé kanyarodó kisbusz ablakát. Attila megúszta, manapság a Turista magazint szerkeszti, a cikket meg érdemes elolvasni, nincs még egy ekkora szerelmeslevél a védőfelszerelésekhez.

A deszkázás kimaradt nekem, mert amikor először ráálltam, akkor egy kihagyott osztálytalálkozónyi arcra esést követtem el. Azért Tony Hawk még így is besodródott a látómezőmbe. Arra pedig Tamás - köszi! - hívta fel a figyelmemet, hogy a figura deszkás csodagyerekből nagyon kiegyensúlyozottnak tűnő felnőtt lett. Rém szórakoztató, ahogy Twitteren ír arról, hogy valaki felismeri, és nem nagyon hiszi el, hogy ő egy 51 éves fickó.

Hajózós

Biztos, hogy említettem már korábban a Duna-tengerjáró hajókat. Már csak azért, mert ott parkol egy Budapest közepén, majdnem szemben a Lajta monitorral. Most épp Trip hajónak hívják, de volt már Debrecen, az eredeti neve pedig Kassa. (A hajóról emiatt a régi cikkem miatt tudok, magam sem hittem, hogy egy túrázós történet vége a világháborúban ér véget.) A Duna-tengerjárók történetét, különös tekintettel az Ungvárra, sokkal jobban írta meg György Sándor, mint én tudnám. Van annak azért előnye, ha valaki történész, nem izé laptopforgató szegénylegény. (

Az olvasgatás egy Ungvár-túlélő leszármazottal - én ezt meg nem mozgószabályozom! - indult. Egy ismerősöm újságolta a Facebookon, hogy talált cikket, amiben a tragédia után kitüntetett nagyapja nyilatkozik. A cikk maga nem érdekes, korabeli propaganda, talán csak az figyelemreméltó, milyen hosszan nincs benne semmi. Arról persze megnyugtatja az olvasót, hogy többet is tenne a hazájáért a hadnagy, és hogy nem felejtjük Erdélyt. Érdekes lenne meghallgatni az eredeti beszámolót.

Nem áll túl jól Tito marsall jachtjának felújítása - erről már a Balkan Insight ír. Mikor legutoljára hallottam róla, akkor még azt újságolta egy rijekai civil aktivista, hogy kész lesz a hajó, mire a város Európa kulturális fővárosa lesz 2020-ban. Egyelőre azonban az alkudozás folyik, mert a város soknak tartja a 8,1 millió eurós ajánlatot, amit kapott. A hajó pályafutása amúgy is viszonylag buckás volt eddig: banánszállítónak épült, volt zsebcirkáló, aknarakó, roncs az óceán fenekén, soha be nem fejezett projekt és most soha be nem fejezett kulturális projekt.

Alig helyek

Közismerten az a legnagyobb baj manapság, hogy a gazdag emberek nem tudják hová kimenteni a vagyonukat. A mindenféle szabad kikötőknek remek irodalmuk van (R#22), most egy kevésbé okos ellenben indulatosabb darab jött szembe. Arra reagál, hogy Boris Johnson brit miniszterelnök egyik első ötlete az volt, hogy vámszabad raktárakkal rakja tele az országot, mert az majd hozza a pénzt. És hát ki ne akarna úgy dolgozni Nagy-Britanniában, hogy mondjuk a kínai munkavédelmi szabályozás érvényes rá.

Kaptam egy wiki oldalt, ami felsorolja, milyen bűncselekményeket követtek el az Antarktiszon. A múltkori orosz késelésről, aminek több összetevője van, köztük az is, hogy a sértett elmondta a könyvek végét az agresszornak, mindenki hallott, de volt már más is. Persze oroszok verekedtek már sakkmeccs miatt is. Ekkor előkerült egy jégcsákány is, igazi Trockij-fu volt. Az oldal csak az emberek által elkövetett tetteket sorolja, így a sarkvidék gengsztereinek, a halfarkasoknak (szkua) nem szentel egy mondatot sem. Pedig más állatok és más sarkkutatók kajájának ellopásával tartják fent magukat.

Én máshol

A kedves részvényesek már olvashatják a havi Rakasz Extrát, ami a kamionosról, amerikai munkadalokról, és a nyolcadik utasról szól, aki a halál. Őrülten hálás vagyok nekik, hogy lehetővé teszik, azt a szabadságot, amit egy extra megírása jelent.

Képek

Dohányzó versenyzők - a fotós ismeretlen, a biciklisták Julien Vervaeckem Maurice Geldhof és Gustaaf Van Slembrouck, Wikimedia Commons

Tony Hawk - Andrew Hutchison 2007-es fotója // CC-BY-ND

Galeb békehajó - saját

Kerek ez így, ne rángassuk ide a marxistákat, az urbanisztikát, vagy azt, hogy milyen technológiák tűnnek el 2050-re? (Ökölszabály: csak olyan időtávra szabad jósolni, amit az emberen már nem kérnek számon. Szóval ennyi a hétre.

Ádám

Rakasz #136

első, nemdohányzó tulajdonosos

Sziasztok!

Azt feszegeti a héten Ammar Kalia a Guardianben, hogy a “world music” kifejezést hogyan lehet lecserélni. Kezdetben marketing kategória volt, de mára többeket zavar - ide értve az előadókat is - hogy lényegében annyit tesz: majdnem minden ami nem nyugati pop. A kérdés jogos, a torokéneklő tuvaiakat és a tuareg rockereket leginkább csak az köti össze, hogy egyikünk sem amerikai vagy brit. Sajnos a javaslatnak bedobott “global music” is elég bénácskán hangzik, van egy We Are The Worldös csengése.

Idegen tájak

A kedélyesen csak MBS-ként emlegetett Mohammed bin Salman szaúdi koronaherceg nagy tervével: jövővárost kell építeni a sivatagban. Most ne menjünk bele abba, hogy Dubaj is ilyesmi, meg a ráadásul szaúdi földön lévő King Abdullah Economic City is pont ugyanez. Jövőváros kell, és pont. Talált is egy olyan helyet Egyiptomhoz és Izraelhez közel, ahol a kitelepítendő helyieken túl semmi sem zavarja a nagy álmot. Magyarul nincs ott semmi csak homok meg meleg. Na erről a Neom nevű helyről ír a Wall Street Journal némi fenntartással. Mondjuk nehéz nem kételyekkel közelíteni egy olyan tervhez, ami azzal kezdődik, hogy építünk 125 milliárd dollárból egy hidat Egyiptomig.

A tervben van még: teljeskörű megfigyelés, repülő taxi, robot Jurassic Park, a királynak felelő, saría bíróságok, és itt akár abba is lehetne hagyni a felsorolást. Az csak a hab a süti tetejére, hogy MBS volt az a figura, aki szakajtott bokros teendői között időt arra, hogy az országának török követségén felhentelje Dzsamal Hasogdzsi rendszerkritikus újságírót.

Máshogy idegen hely, amitől ráadásul az ember nem is üvöltözi a számítógépnek kontrollálatlanul, hogy na elmész te a… Ian McDonals sci-fi író vall arról, hogy a legutóbbi regénysorozatában - Luna -, ami a belakott Holdon játszódik, hogyan lett koktélkultúra. Röviden: ahogy a szocializmus + villamosítás = kommunizmus, úgy a szerény mezőgazdasági lehetőségek + berúgni vágyó emberek = rövid. Mert szőlőt meg komlót termelni nem hatékony. (Itt iratkoztak ki a Marsra költözős jövőképből a sörrajongók.)

Mást ígértek

Az internet egy csomó piacot átalakított azzal, hogy szabadon másolhatóvá tett mindenféle anyagokat. Ha nincs legális digitális piac, akkor a feketepiac szolgálja ki a fellépő igényt - állította Bodó Balázs, aki akkortájt még a MOKK-ban kutatott. (Most hogy kerestem Bodó Sobri Jóska Digitál (wayback link) című tanulmányát, szembe is jött a blogom egy 2010-es bejegyzésében az idézet pontosan:

“ha rés támad a jogosultak által biztosított kínálat, és a fogyasztók által megjelenített kereslet elvárásai között, akkor ezt a rést - jobb híján - kalózok fogják betölteni.”

Az alapelv szerintem most is igaz, viszont lehet találni olyan területeket, amelyeken nem működik. Mondom, honnan jutott eszembe. Egy megosztott fotó után kattingatva jutottam el Ed Van Der Elsken fotóshoz, illetve az ő Hong Kong albumához. A kötetet 2006-ban nyomták ki utoljára, elfogyott, most egy jó 130 font körül lehet használt példányokat találni. Fotóalbum kalózkodás nem nagyon van. Össze lehet guglizni pár cikket, amelyekbe jutott egy-két fotó. Vagy van még az 1990-ben meghalt művész oldala, amiről le lehet lesni, hol van épp kiállítás a képeiből, illetve vadászhatunk korábbi kiállítások mikroszájtjaira. (Az utóbbi mikroszájt amúgy remek!)

A végén viszont csak ott az ásító üresség. A Google az Art Project keretében, amit akkor csináltak, amikor még jelszó volt a “Ne Légy Gonosz”, de már jó ötletnek tűnt kisgömböcként mindent magukba olvasztani, befotózott egy raklap műkincset. Belenagyíthatok Van Gogh ecsetvonásaiba, ha akarok. Fotóból viszont ilyen jellegű gyűjtemény nem minden esetben van. Ha Van Der Elskent akarunk nézni, akkor meg nincs.

Erről jut eszembe. Azt ugye mindenki tudja, nem csak a magamfajta emberek, akiket süldő gyerekkorában megérintett Lawrence “Szabadkultúra” Lessig bácsi - nem mutatom meg a babán, hogy hol - hogy van az a szép Stewart Brand idézet, hogy

az információ szabad akar lenni

Azt meg még jobban tudjátok, hogy ez csak a mondat fele, mert Stewart azzal folytatta, hogy az információ drága akar lenni. A teljes sztori pedig így hangzik Brand szerint:

"In fall 1984, at the first Hackers' Conference, I said in one discussion session: "On the one hand information wants to be expensive, because it's so valuable. The right information in the right place just changes your life. On the other hand, information wants to be free, because the cost of getting it out is getting lower and lower all the time. So you have these two fighting against each other." That was printed in a report/transcript from the conference in the May 1985 *Whole Earth Review*, p. 49.

Más. Úgy rémlett, hogy a pekingi antirasszista skinheadekről készült fotógaléria már volt a Rakaszban, de feltúrtam az archívumot és nem találtam meg. Vagy nagyon ügyesen rejtettem el, vagy kimaradt. Erre tovább.

Alkalmatlan eszközökkel

Nagy fájdalmam nekem, hogy a blogok nagyrészt eltűntek. Mit kezdeni nem tudok vele, de zavarni zavar. Annál is inkább, mert a korábban blogokra megírt gondolatok ma is léteznek. Ezek részben beleömlenek a Facebook közel kereshetetlen itt-és-most elven működő hírcsatornájába. Ahol ugyan van Jegyzetek funkció, de nagyon kevesen használják, nem is nagyon ösztönöz rá az oldal. Részben pedig a Twitteren lesz belőlük több tíz bejegyzésben kifejtett majdnemcikk. Az ilyenek összerendezésére már van webalkalmazás, de ha egy valamit megtanultam a netről, akkor az az, hogy az ilyen egymásra épülő dolgok igen könnyen szétrohadnak, és a végén semmi sem marad belőlük.

Zárójel: a podcastok terjesztése tökéletes példa a fenti pesszimista elméletre. Elvben több tíz szolgáltatásból (Apple Podcasts, Google Podcasts, Pocket Casts, Stitcher satöbbi) lehet letölteni egy-egy adást. Gyakorlatban viszont egyikük sem tárolja a hangfájt, hanem az adás szerveréről húzzák be. Szóval, ha a forrás kiesik, akkor van metaadatunk tíz szolgáltatásban, hang meg sehol.

A Twitter-folyam iszonyú műfaj, de csak meg kell ilyeneket osztani néha. Kezdésnek ott van Ali A. Olomi threadje, aki az iszlám vallás angyalairól írt elég hosszan. Ami a kereszténység pár nevesített angyallal meg kerubokkal és szeráfokkal oldott meg, azt az iszlám kicsit jobban szétbontotta. Persze azt se feledjük el, hogy minden vallásra rakódnak utólag dolgok még. A Királyok Első Könyvében említett Adramelech-ből Jacques Auguste Simon Collin de Plancy 1812-ben kiadott démonológiai munkája a pokol szenátusának elnökét valamint a Sátán gardróbjának felügyelőjét csinált.

Aztán Annie Minoffnak is van egy korábbi, több twitre szétszedett beszámolója a Louvre alatt található részecskegyorsítóban tett látogatásról. Hogy miért van ott ilyesmi? Mert kor és anyagvizsgálatokhoz tök jól jön. És tényleg pici a cucc, szinte a kompakt szó is használható rá: 27 méter a nyalábhossz, ami ahhoz képest, hogy az LHC 26,7 kilométer igazán semmi. (Hosszabb cikk a témában.)

Aztán arra is lehet számítani, hogy Alex de Campi képregény és sokminden más író időnként odaül a gép elé egy sörrel-borral-pálinkával és történelemórát tart. Például a számszeríjakról.

Végül pedig Daniel Immerwahr arról írt, hogy Jared Diamond Guns, Germs and Steel (magyarul: Háborúk, járványok, technikák címmel jelent meg a Typotexnél) című könyvében hivatkozott esetleg meg is szólaló “random helyiek” gyakran olyan emberek voltak, akik már antropológusok tucatjainak játszották el a random helyit. Immerwahr állításait vitatják páran, a végére szépen lekerekednek az érvek. Azt meg mindenki eldönti magának, hogy ki érti jól a mondatot, amiből a beszélgetés kinőtt. Ez amúgy a twitteres beszélgetések előnye, van tere a válasznak, és néha működik is.

Régi cuccok

Amikor az ember azzal a kommentárral kap egy cikket, hogy azt hittem egy darabig, hogy te írtad, akkor különösen figyelmesen olvassa el. Na így olvastam a Qubitban megjelent űrórás cikket ami egy kecses vonalat húz Gagarin Strumanszkije órájától azokig az Omegákig, amiket idős űrrajongók mostanában vesznek maguknak státusszimbólumként. Aki még nem olvasott hivatalosan űrminősített órákról, meg így-úgy felcipelt, de nem űrminősített órákról, annak ez remek alkalom. (A cikket nem én írtam.)

Mi lenne, ha az Arab-félszigeten zárnánk? Előtúrtak ugyanis a sivatagból egy Maserati 5000GT Coupét, ami nagyon érdekes. A kocsit az iráni sah terveztette magának még mielőtt Khomeini ajatollah - vagy CIA jóváhagyással vagy nem - el nem távolította a hatalomból. A gép egy túraautó, amibe a Maserati legjobb F1-es motorját rakták bele némi átalakításokkal. Összesen egy maroknyi készült belőle, ráadásul azok is eltérnek ebben-abban. A most megtalált és hamarosan kalapács alá kerülő példányból, ami Ghia karosszériával készült, például egy darab van. Megrendelésre készült annak az olasz milliomosnak, Ferdinando Innocentinek, aki a Vespa versenytársának számító Lambretta robogókból lett kőgazdag.

Fotók

A Louvre részecskegyorsítója - CNFR // Christophe Hargoues / C2RMF / CNRS Photothèque (na az ő leokézásukra még várunk amúgy, de hát sajtófotó)

Maserati 5000 GT - RM Sotheby’s, ezek a drága emberek adtak sajtóakkreditációt a fotótárukhoz.

Ennyi a hétre!

Ádám

Loading more posts…