Rakasz #111

hi rez black and white

Sziasztok!

Jó hírem van! Már csak tizenhárom támogatóra van szükségem, hogy elinduljon a Rakasz Extra. Itt lehet támogatni. Kinéztem két olyan témát, amit iszonyú régen meg akarok írni részleteibe menően, de nem találtam nekik helyet és időt rájuk. Tudtátok például, hogy a szovjetek teleszórták az Északi-Jeges-tenger partvidékét radioizotópos termoelektromos generátorokkal (RTG), arról működtették az összes világítótornyot, amíg csak szét nem rohadtak, el nem lopták őket vagy máshogy nem okoztak nagy problémát. A takarítás sztorijában benne van minden, amit szeretek: kommunista optimizmus, döglött technológia, lejárt szavatosságú jövő és nagyon fotogén tájak. Redkívül lelkes vagyok, hiszen foglalkoztat egy fél éve a közösségi finanszírozású havi hírlevél, és most úgy látom, hogy meg fog valósulni. Az RTG-sztorival kezdünk februárban.

Mi van a Földdel?

A hazai sajtóban is megfutotta a körét a hír, hogy az Ocean Cleanup Project műanyagszemétgyűjtő csodafegyverét elhasználta az óceán és eltört. (A Qubité a legjobb anyag magyarul, a többiek az MTI-t vették át.) Ha van tanulság ennek az ügynek, akkor az szerintem az, hogy sokkal óvatosabbnak kell lenni a csodatechnológiákkal. Meg a huszonkevés éves zsenikkel. Klímakutatóktól gyakran hallani, hogy még csak a laborban létező, esetleg még ott sem működő technológiáktól nem lehet azt várni, hogy varázsütésre megoldják a problémáinkat. Úgy féltucat gond van amúgy, aminek a megoldására ugyanígy várunk. Lassan bele kéne tenni a melót. (Apropó, akit behúzott a gép tavaly a nagy Harari-láz alatt, annak itt egy jó kritika.)

Arrébb ment a Föld mágneses északi sarka, de mivel az amerikai kormány nem működik, ami miatt az állami fenntartású intézmények sem nagyon működnek, ezért egyelőre a vonatkozó modellt nem ismerhetjük meg. A most megpatkolt modell 2020-ig jó lesz, amikor a következő nagy frissítés esedékes.

Új valóság

A hétvégén fejeztem be egy hosszú cikket arról, hogy mik a nagy kihívások az internet és a technológiai ipar előtt. Volt egy csomó jegyzetem, úgyhogy ostoba kis bociként nem gondoltam, hogy pár nap alatt meg tudnak lepni. Az viszont, hogy a Vizio tévégyártó technológiai igazgatója lenyilatkozta, hogy a nem okos tévéknek drágábbnak kell lenni, mert a gyártó nem tud az “utólagos monetizáció” eszközeivel élni, azért meglepett. A fenti kifejezés magyarul azt jelenti, hogy jár a százalék a tévén keresztül eladott mozik, streaming szolgáltatások után, reklámot jelenít meg a készülék, és adatot gyűjt a felhasználóról. A Vizio még viszonylag átláthatóan kezeli ezeket, de ha erről beszélünk, akkor már arról is beszélünk, hogy belenyugodtunk valamennyire a követésbe.

Közbevetés az új valóságról: van új Damage EP mindenkinek, aki two bit thugnak érzi magát egy nyolcbites világban.

A sok jövőkütyüs cikk közben a kezembe került az Eater magazinnak a cikke, ami végre darabokra szedi az okoskonyhásdit. Azért - nagylevegő! - mert olyan ember írta, aki járt már konyhában. Sajnos a legjobb innovációt tavalyról kellett előrángatniuk. Ez a mini mosogatógép, ami tengeri herkentyűk főzésére is alkalmas. Amúgy a konyhában abszolút van helye a technológiának, láttam már embert sous-vide masinát barkácsolni. Viszont annak a leegyszerűsítő szemléletnek, hogy mindent kamerával, hangvezérléssel és Instagram kapcsolattal kell okossal tenni, lassan ki kellene pusztulnia.

Rózsaszín párduc és egyéb autók

A Meti Heteor legutóbbi adásában sokkoltam Ferit azzal, hogy a brit különlegesek használtak annak idején erősen testre szabott - mindenkinek jutott állványra rögzített fegyver és elvitt magával vagy 400 liter üzemanyagot - Land Rovereket sivatagi hadviseléshez. Ezeknek a gépeknek a rejtőszíne pedig a piszkosrózsaszín volt. Miközben ehhez keresgéltem háttéranyagot, rábukkantam a The Winter of ‘79 című blogra, ami terepasztalos háborús játékról szól egy olyan forgatókönyv alapján, ami szerint Thatcher alatt eszkalálódott a konfliktus, walesi, ír, punk és egyéb szabadcsapatok tartják tűz alatt azokat a Saladin és Saracen páncélosokat, amiket többnyire csak korabeli belfasti fotókon szokás látni. (Apropó, aki nem látta a ‘71 című filmet, igazán nézze meg.)

Szembejött egy kép a Twitteren, amin egy újnak tűnő, karctalan Mitsubishi Evót zúznak be, és azt ígérte hozzá a link, hogy ennek valamilyen módon van értelme. Hogy a fenébe ne kattintottam volna le, és kikötöttem a hét legjobb autós cikkén. Az egész ott kezdődik, hogy Maggie Stiefvater amerikai ifjúsági író - na jó, szóval YA - és autóbolond írta, akinek ráadásul amúgy is van egy korábbi Evója, ami úgy néz ki, mintha valamelyik Vin Diesel Gyorsan Tolat film forgatásáról nyúlta volna. Nagyjából arról szól, hogy csodás szubkultúrája van ennek a kocsinak, ami viszont jellemzően használtan vesz autót, emiatt beszüntetik a gyártását. A bezúzott példány pedig alvázszám nélküli bemutató darab, amit sehogy sem lehetett legalizálni. De amíg eddig eljutunk átvezet vagy két államon meg farolgat egy csomót a homokban. Azóta várom, hogy valamelyik menő magyar író részt vegyen a Bükk Rallye-n.

Pár mappányi kép

Az Index válogatásai a Fortepan anyagából - amely megbízhatóan a legjobb oldal a magyar interneten - mindig remekek. Most viszont sikerült egy egyszerre megdöbbentő és sokkoló sorozatot összerakniuk Urbán Tamás fotográfus képeiből és kommentárjaival. Az 1987-es nagy télen emberek fagytak meg, balesetek történtek, napokig tartott, míg normalizálódott a helyzet. Na én ebből annyira emlékszem, hogy a kukásautó taposta nyomon mentünk oviba. Itt pedig meg lehet hallgatni az Addig jó, míg Kádár él vonatkozó adását betelefonálókkal és oral historyval, azaz emberek mesélnek.

Még egy fekete-fehér sorozat, ez Anuar Patjanétől, de ezek a képek a tenger alatt készültek. Nagyon élesek, iszonyatosan jól meg vannak komponálva és hát nem zavarnak benne a színek. (Igen, elfogult vagyok a fekete-fehérrel, jobban szeretem, egyszerűbben gondolkodom benne.) Hogy ez a bálna mekkora egy jószág.

Chersky városa a permafroszton épült, nem lehet csak repülővel vagy hajóval megközelíteni, és mára csak 2500-an lakják, pedig volt már 13 ezer lakosa is. Igaz, volt már gulág is, szóval a múlttal csak óvatosan. Egy egykor ott tanuló, amúgy Rigában született fotós ment vissza megnézni, mit talál meg a gyerekkorából.

És végül a kezembe került egy 2016-os sorozat, amelyen roma jogvédők, értelmiségiek, civil szervezetek munkatársai vannak a mindennapos ruháikban és valamelyik roma sztereotípiaként megfotózva.

A linkek nem fogytak el, viszont van pár téma, amit végig kell gondolnom. Mert önmagában is jó hír, hogy szaporodási időszak van és a kakapók kitesznek magukért, de van ennek egy tágabb kerete is.

Ennyi a hétre.

Üdv,

Ádám