Rakasz #119

zsonglőrös európás

Sziasztok!

Érzem valahol a lelkem mélyén, hogy ezen a héten Mark Zuckerberg nagy húzásáról kellene beszélni, hogy bejelentette, hogy a Facebook a magánszféra élharcosa lesz, de nincs hozzá semmi kedvem. Szerencsére Zeynep Tufekci megírta egy nagyon rövid véleménycikkben, hogy miről nem beszélt Mark - adatgyűjtés és hirdetés - és mi a trükk - a bejelentés örvén szétszedhetetlenül össze lehet szögelni a különböző Facebook szatelit szolgáltatásokat. Most kösse fel a nadrágszoknyáját Elizabeth Warren, aki a tech óriások feldarabolását emlegeti.

Apropó feldarabolás: Bruce Sterling Hacker Crackdown című könyvében egy hosszabb részlet foglalkozik azzal, hogy az egyetlen rendesebben felszeletelt óriáscég, a Ma Bell (hivatalosan Bell Telephone Company), sem jött szét annyira darabokra. Ráadásul mára lassan megint összenőtt.

Ebből akár csinálhatnál hobbit is

Claude Shannonról, az információelmélet apukájáról, mondják, hogy előbb-utóbb minden hobbijából húzott valahogy hasznot. Ami nagy szó ahhoz képest, hogy az egyik hobbija a zsonglőrködés volt, aminek természetesen a matematikájával is foglalkozott. Meg aztán a robotikájával.

Vissza a gondolathoz! Szóval ma is van egy olyan irány, hogy ha valamit lelkesen és sokat csinálsz, akkor azzal akár pénzt is kereshetnél. Ez nagyon hasonlít a shannoni megközelítéshez, de nem azonos. Ezt mostanság fésültem ki magamban, miután elolvastam a Gazs által lelt Molly Conway cikket, ami egy gondolatot fejt ki nagyon részletesen: attól, hogy valamiben jó vagy, szereted csinálni satöbbi, még nem kell belőle melót csinálni. Nyugodtan meg lehet hagyni dolgokat hobbinak. Nem a világ legnagyobb bölcsessége, ellenben nagyon hasznos gondolat.

Én tehenem, te tehened

A közlegelők tragédiája az egyik olyan elmélet, amit névről szokás ismerni. Eleve egy egyszerű gondolatkísérlet - adott közlegelőn akkor maximálható a termelés, ha mindenki betartja a szabályokat, de úgyse lesz így dum-dum-dumm - ráadásul gyakran használják a környezetszennyezés jelenségének magyarázatára. Matto Mildenberger amerikai politológus viszont most beleszállt az elméletbe. Itt kezdődik:

Mildenberger azt mondja, hogy az elmélet atyja, Garrett Hardin, egyrészt rossz adatokból dolgozott, másrészt őrülten előítéletes volt, harmadrészt pedig egy rasszista pöcs. Ebből az első az igazán érdekes, mert ha a közlegelők valójában egy szabályozott és működő rendszert alkottak, amit nem az emberi természet döntött meg, hanem akaratlagosan építettek le rosszhiszemű szereplők, akkor dől a metafora.

Az pedig már egy visszatérő gondolat itt a Rakaszban, hogy világ leírására, a világról való beszédre használt metaforák sokkal fontosabbak annál, mint amennyi figyelmet tulajdonítunk nekik. Jó, leginkább egyáltalán nem figyelünk rájuk. “Az agy olyan mint egy gép” gondolatot több mint száz éve cipeljük magunkkal, csak néha cseréljük a technológiát benne. Ez például erősen visszaköszön minden MI-s anyagban. De ez már maga a mellékszál. Mildenberger ad még fogódzókat, miért érdemes újragondolni Hardin elméletét, illetve milyen közjószágok esetén hogyan kerülték ki a közösségek a tragédia forgatókönyv bekövetkeztét.

Hifi és egyéb örömök

Min hallgattok otthon zenét? Mert az egész sztori nagyon sokban függ attól, mi a válasz erre a kérdésre. Vagy lehet, hogy az, hogy egyáltalán raktok-e be zenét csak úgy?

A hét egyik legjobb írása az audiofil bolondériáról szól. Arról, hogy vannak emberek, akik éveket-évtizedeket szánnak arra rá, hogy fából csináljanak hangszórómembránt, mert annak működnie kell. Meg persze azok, akik aztán ezeket a dolgokat beszerzik, zenét hallgatnak rajtuk, és ettől jól érzik magukat. Nekik lehet eladni a hangzásjavító virtuális földelést és műpatkányt is, aminek egyáltalán nem kellene működnie, és aztán mégis működik. Mindezt ráadásul csodálatos stílusban írta meg Sabolc, aki iszonyú régen ír blogot, és korábban a japán töltőtollas eszmefuttatását talán már ajánlottam is.

És ha már örömforrás. Visszaszoktam a The Online Photographer olvasására, ahol most épp arról írt a blogger, hogy mennyire jó most snookert nézni, amikor Ronnie O’Sullivan a világ legjobb játékosa. Tényleg jó. Egy gondolat nincs kifejtve talán, hogy amellett, hogy valószínűleg tényleg korszakos tehetség O’Sullivan - nem értek annyira a játékhoz, hogy ezt meg tudjam ítélni, csak azt látom, hogy nagyon jó - hogy a jelenség kialakulásához kell az is, hogy lehessen valaki globális snookersztár. Lehet le kellene venni a polcról Iain M. Banks A játékmesterét és újraolvasni.

Anyagok a neten

Minden jobb meggyőződésemmel szembe - digitálisat, ha egy mód van rá ne; DRM-eset ne; nem letölthetőt még annyira se; Comixologyn ne - megvettem Pascal Jousselin Invincible képregényét. Csodálatos, vicces, érdekesen használja az oldalt. Nagyon nézzetek rá, egy sör ára, annyit megér.

Anthony Carboni és Chuck Wendig új filmet kezdtek feldolgozni a podcastban, aminek korábban Ragnatalk volt a címe. Most épp a John Wick a téma, és pont ugyanolyan jó a műsor, mint eddig. Erősen ajánlott.

A Flickr bejelentette, hogy a Creative Commons licencelésű - azaz bizonyos körülmények teljesülése esetén szabadon használható - fotók és a közkincsnek feltüntetett fotók elérhetők maradnak. A szolgáltatás hónapok óta áll át a korábbi tulajdonos által összerakott fenntarthatatlan - isten tárhelye ingyen - modellről egy korlátosabbra, ami talán nem termel veszteséget. Jó, hogy végül úgy döntöttek, nem öntik ki a fürdővízzel a gyereket is. (Amúgy Flickr előfizető vagyok, a másik opció a Google Photos lenne, abban nem bízok.) Nem hiszem, hogy hosszan kellene érvelni az elérhető közadatok mellett, de a Nasa On The Commons albumot azért nézzétek meg. Ilyen, amikor egy intézmény nekilát digitalizálni. Többször éltem már belőle.

Mókás világvége kategóriában ezen a héten a klímakatasztróva kötöttpulcsi indul.

Beszélnünk kell Európáról

Gyanakodhattam volna hamarabb. Gimnázium végén elkaptunk még pár EU-s versenyt, ami abból állt, hogy más gimnazistákkal együtt egy siófoki iskola aulájában olyan szavakat mondtunk, hogy montánunió. A végén pedig kaptunk szép EU-s kiadványokat például a legkirályabb rendelkezésekből.

Aztán volt az is, amikor a csatlakozás estéjén egy csapat punk mellett hallgattam a hullarészeg Shane MacGowant. Erről az estéről hallottam később olyan sztorit is, hogy Shane a koncert után a szerződésben rögzített piamennyiséget még elfogyasztotta, ami miatt csúszott a színpad lebontása. De mindegy is, másnap tagok voltunk, EU-s útlevél, schengeni határ. Az utóbbi gyerekkorom nagyon sok vacak határos élményét segített elfelejteni vagy legalább elhomályosítani. Tudjátok milyen alapos tud lenni egy román vámos? (A lenti videón viszonylag istenesen néz ki MacGowan a 2004-es állapotához képest.)

És akkor itt jön a de. Az ami a Fidesz és az Európai Néppárt (EPP) között zajlik már önmagában zavaró. Ha bárkinek lettek volna illúziói, hogy az európai politika értékvezérelt lenne, akkor ez a mostani például jó alkalom lenne leszámolni az illúziókkal. (Érdekes módon az a hitvilág, hogy egyszer idejön valaki és rendet tesz, na az még létezik. Legalább is látom kommentekben.) A másik zavaró dolog pedig, ami a copyright szabályozás körül történik. Az egy dolog, hogy ugyanez az EPP ezerrel nyomná át az új szabályozást, ami aktivisták, szakértők és helyenként még lobbiszervezetek szerint is vacak. De az tényleg túlzás, amikor a Parlament az egyik, az új szabályozás létrejöttében érdekelt, azért nyomás gyakorló cégtől rendel magyarázó videót az egész ügyről. És akkor ne legyen az ember euroszkeptikus. És ne! Tényleg tök jó, csak valahogy beleturmixolódott egy bohóckongreszus is.

Ennyi. Ki kellett füstölögnöm magam, bocsánat.

Budapest, ahogy ritkán látjuk

A múltkor (R#117) linkeltem Földi Bence interjúját Hegyi Zsolttal, aki Balla Demeter fotográfus hagyatékát kezeli. Zsoltut a régi internetről ismerem, de nem tudtam, hogy összeállított egy albumot Balla budapesti képeiből. Most jutottam el odáig, hogy megtudjam, hol lehet beszerezni az albumot. A kiadóval kell bizniszelni, de az Írók Boltjába is bejutott. Sehol máshol nincs.

Legalább ennyire jól őrzött titok, hogy a Fortepan fotóalbum sorozatának a második kötete is megjelent, A pesti nő. És előkészületben van további három kötet.

Vincze Miklós, a nemzet aranya és kulturális újságíró Patreont indított. Az Ismeretlen Budapest sorozata az egyik legjobb dolog az interneten. A legutolsó rész például a pesti sörfőzés történetéről szól, amiről eddig csak annyit tudtam, amennyi a rádió Magyar Elek rádiójátékában elhangzik. Ha a havi nyolc dollárt nem is dobjátok be Miklós kalapjába, olvassátok a cikkeit, osszátok meg, ilyesmi.

Ez most egy viszonylag kemény hét, érjen itt véget. Jövőhéten folytatjuk.

Ádám