Rakasz #120

kínai kötött kikötő

Sziasztok!

Van valami globalizáció érzése annak, hogy az Aliexpress kínai kereskedőház a krakkói divathét dizájnjait ígéri. Különösen ha ezt 20-30 dolláros darabáron teszi. Valami nagyon el van csúszva itt. Viszont annak örülök, hogy a reklámszerverek megtanulták, hogy kínai divatot érdemes nekem mutatni. Lelkesen lekattintom, megnézem, érdekesebb tőle a hírfolyamom, venni meg nem szoktam semmit. Bár az azért lenyűgöző, hogy a Nike Flyknit kötési technológiájának lemásolásával készült cipők megjelentek pár év alatt.

De ha már divatvonalon indultunk el, van egy raklap érdekesen bolond dolog. Kezdve azzal, hogy teljesen bolond perek zajlanak. Azt meg tudtam állni, hogy az Epic játékfejlesztő cég Fortnite játékában beszerezhető - ez leginkább azt jelenti, hogy valódi pénzért megvehető - táncmozdulatok szerzői jogai miatt féltucat per indult. Majd ezek részben ki is véreztek, mert elég nehéz eldönteni, hogy a “zalai almaszedő” mozdulatot védi-e a szerzői jog. (Zárójel: kedves olvasó, ha nem játszottál egy pillanatot se a Fortnite-tal, itt az alkalom leszedni, ellövöldözni benne egy órát, aztán vagy megtartani vagy törölni. Nem tűnik opciónak nem ismerni.)

Még sokkal jobb, hogy a Balenciaga és a Car Freshner Corp. peren kívül egyeztek meg arról, hogy az előbbi divatmárka wunderbaum alakú 275 dolláros kulcstartói sértik-e az autóillatosító cég “amerikai kultúra alapvetésének” számító dizájnjához fűződő jogait vagy sem. A Balenciaga legközelebb becsszó licencelni fogja a dizájnt.

http://www.maskmagazine.com/the-hacker-issue/style/the-androgynous-womenswear-of-cyber-crime

A mi keletünk romjai

Az egyszer majd mindenképp megejtendő jugoszláv partizánemlékmű túra mellé felkerült még egy hely a térképre: a Fekete-tenger melletti bolgár-szovjet barátság emlékmű. Azok a gigantikus betonelvtársak! Az Anderson által linkelt blogon vannak még dolgok bőven. Még akkor is érdekes, ha amúgy az egzotizált - ebben az amúgy remek Calvert Journal is tud bűnös lenni - káeurópa kép amúgy könnyen utálható.

Nagyon sok és nagyon érdekes cikk születik mostanában városokról. Olvashatatlan mennyiség, szerintem az lesz a megoldás, hogy valamikor egy jövővárosos, közterület versus még a virágágyást is eladták témában. Addig is, amíg eddig eljutok, a Guardianben New York új, luxusiroda, luxuslakás, luxusluxus épületeggyüteséről, a Hudson Yardsról van cikk. A hely különös ismertetőjele, hogy akad benne közpénz és köztulajdon is bőven.

A Read The Plaque, ami a 99 Percent Invisble-közeli projekt, lényegében egy térkép és emléktáblák. Nos onnan került elő a legrekurzívabb emléktábla, amely önmaga felavatásának állít emléket.

A Human Transit közösségi közlekedéssel foglalkozó blog, Jarreth Walker blogja, arról ír, hogyan befolyásolta a várostervezésről való gondolkodást a SimCity. A befolyásolás a legritkább esetben pozitív: a SimCity alapvetően nem számol gyalogosokkal, nem számol vegyes felhasználású zónákkal és elnagyolt képe van a közösségi közlekedésről. És a legtöbb SimCity-jellegű játék megörökli ezeket a hibákat.

A nagy büdös helyzet - rovat

Ezer baja lehet az embernek a magyar lapokkal - és van is - de vannak nagy pillanatok. Az Indexen remek történészi vita zajlik éppen arról, hogy a második világháborús magyar kiugrási kísérlet és Horthyék tárgyalásai a szövetségesekkel sikerrel járhattak volna-e. A beszélgetés Borhi László cikkével kezdődött, aki azt állította, hogy az OSS - ez a CIA elődje a második világháború alatt - frissen feloldott titkosítású anyagai szerint a szövetségesek azért táplálták a magyarokban a kiugrás lehetőségének reményét, hogy a német csapatokat kössenek le. A cikk súlyosabb állítása, hogy a szövetségesek nem vették figyelembe a német megszállás következményeit, azaz áldozatnak dobták a magyar zsidóságot, a polgári lakosságot, esetleg még Budapestet is.

A folytatás, Laczó Ferenc és Ungváry Krisztián cikke lényegében Borhi állításainak cáfolata, pontosítása vagy tágasabb kontextusba helyezése. Összefoglalás helyett legyen elég annyi, hogy a morális ítélkezést mindketten elutasítják. Ungváry még azt is megjegyzi, hogy a szövetségesek készítettek a zsidóságot önvédelemre szólító röplapokat, de ezeket nem szórták le, mert tudták, hogy a magyar zsidóság nem számíthat a többségi társadalom támogatására.

Onnan lehet tudni, hogy valamilyen évfordulója van a rendszerváltásnak, hogy egy vagy több magyar újság cikksorozatot indít arról, mit csesztek, mi csesződött el. Most a 444 indított ilyen sorozatot, az első darabban a legendás féltudású magyar elit cikket jegyző Orbán Krisztiánnal beszélget Uj Péter.

Röhögjünk árjákon

Még 2017-ben jelent meg egy tanulmány arról, hogy a már akkor is létező olcsó DNS-tesztekre rákattanó amerikai szélsőjobboldaliak mit szóltak az eredményekhez. Az öröm természetesen nem volt teljes, mert senkinek nem hozza ki azt a teszt, hogy te barátom 100 százalék fehér vagy. A tanulmány szerint azonban az eredmények megbeszélése gyakran a kereskedelmi DNS-tesztek kritikája felé fordult a Stormfront amerikai neonáci fórumon. Sőt, nem is írtak teljes hülyeségeket a bánatos rasszisták.

Olyan kritikák is előkerültek, amiket a 23andMe vagy az Ancestry tesztjeit bíráló tudósok is meg szoktak említeni. (NYT cikk a témában.) Például azt, hogy ezek a szolgáltatók vadul változatos módszerekkel állítják össze a származási adatbázisukat. Illetve - és ezt már nem a dühös árják írják - hanem a Tufts Egyetem egyik blogján írják meg remekül, a tesztelés során sem vizsgálnak minden allélt, a most az adott területen élők DNS-éből indulnak ki részben. Végül, ez pedig talán a leglényegesebb, az egésznek semmi köze az identitáshoz, az egy bonyolultabb, nem tesztekkel felfejthető dolog. (És igen, ezen már a Momondo reklám kapcsán füstölögtem a R#98-ban.)

Van még egy dolog. Az pedig az, hogy a tesztelő cégek természetesen eladják az adatokat. Anonimizálva, de túl gyakran láttunk már olyat, hogy két-három adatbázist összekötve deanonimizálnak ilyesmiket. Ez megint cyberpunk dolog, de nem a jó fajta.

És akkor egy utolsó. Trieszt régi kikötője, ami két éve még elkordonozott üres raktárépületekből és EU-s pénzből rekultivált, konferenciaközponttá alakított raktárakból állt, hamarosan új lakókat kap. Kína kinézte magának a nagyszabású, de egylőre még erősen félkész Belt And Road programjához nézte ki európai kikötőnek. Már Pireusz mellett, amit megvettek kilóra. (Innen visz egy gondolat arra, hogy az EU mennyire erős vagy erőtlen szövegség.)

Tim!

Tim Maughannek most jelent meg új könyve az MCD-nél. Már kihozta a postás, de még nem volt érkezésem belenézni. Sok mást viszont olvastam tőle, úgyhogy nagyon várom, hogy a kezembe vegyem a kötetet. Addig is az MCD oldalán utolérhető két novella méretű regényrészlet - Ghost Hardware és Gulls - emellett a kanadai CBC-ben Doctorowval együtt beszélgettek a jövőről.

Bruce!

Meghallgattam az idei Bruce Sterling SXSW záróbeszélyt és nem boldog az én szívem. Kezdésnek, már nem is zárja azt a furcsa konferenciát, hanem el van szórva a programban. Másrészt pedig nagyon nosztalgikus, bármelyik évben el lehetett volna mondani. Van benne annyi, hogy érdekes legyen, az olasz konnektivista sci-fi érdekesnek hangzik, sajnos ilyesmit itthon a Metropolis (szül. Galaktika) szokott kiadni EU-s pénzből, illetve a médiaművészetet is helyére teszi. És a végére felpörög azért Bruce elnök úr. De szóval nem ez a legjobb éve. Ha pedig még rá is kiül a nagy teches melankólia, mi mit csináljunk?

A jó válasz természetesen nem a nyugodjunk bele. Twitteren néztem, hogy szombaton százezren tüntettek Németországban az új EU-s szerzői jogi szabályozás ellen. Abszolút értem, miért. Úgy született, ahogy az EU legrosszabb törvényei szoktak, ráadásul egy, a témához vagy úgy általában a net állapotához egyáltalán nem értő német konzervatív politikus az élharcosa. (Mögötte áll a teljes Néppárt, akik az elmúlt hetekben már bizonyították, milyen acélosak.)

Apropó cyberpunk: múlt heti a cikk, de örökzöld. Nincs ma cyberpunkabb dolog, mint elutalni ezer pár dollárt, onnan továbbmozgatni országon belül, hogy cserébe legyártsanak egy tuning alaplapot egy öregebb Thinkpad laptophoz.

Apróságok

Egészen jó poszt a Kádár-kori bűnfilmről. Múltkor kerestem Miklós Ágnes Kata cikkeit ugyanebből a korból az írott krimiről, de azok sajnos az A Hét portállal együtt tűntek el a netről. Szerencsére két könyve is megjelent, amikben részben azok a cikkek, részben sokkal újabbak szerepelnek. Szorosan ide kapcsolódik még, hogy Totalcar újraforgatta a Dögkeselyű harmincadik évfordulójára a film üldözéses jelenetét.

Fotók

Autóillatosító - Mustafa Kayat, CC-BY-ND. Tök érdekes, hogy a fotó a geotag szerint Erbilben készült.
Szovjet katonák a Divatcsarnok előtt - Fortepan.
Hudson Yards - sajtófotó.
Trieszti kikötő - saját.

Ennyi a hétre. Megyek, megsétáltatom a fényképezőgépet és a rátekert csájníz lencsét.

Üdv,

Ádám