Rakasz #127

Koppenhágától az űrig

Sziasztok!

Úgy alakult. Megint ezzel a fordulattal kell kezdenem, mert a Rakasznak nincsenek szigorúan vett szerkesztési elvei. Az kerül bele, ami épp érdekel. Vannak linkek, amik hónapok óta várják, hogy legyen hozzájuk másik két anyag, amivel kiadják a képet, másokat ma (péntek) este túrtam elő, mert tudtam a létezésükről, és kellettek. A mostani hét nagyrészt a hagyományról szól, bújtatottan talán az identitásról is.

Kezdésnek rögtön itt egy magányos link arról, hogy Nádasdy Ádám magyarról magyarra fordította a Bánk bánt, és ez milyen jó. Zúgolódni természetesen lehet, de csak annak van joga, aki saját öröméért olvasta a közelmúltban a drámát.

Nem értem #1 - zöldség

Szerintem már vallottam arról, hogy szeretem a noteszokat. Van egy fél doboznyi teleírt, interjújegyzetekkel, akkor épp fontosnak ítélt telefonszámokkal, mailekkel, szakértők neveivel. Meg persze kocsmai jegyzetekkel, mert mélyen hiszek abban, hogy másnap reggel egyszerűbb küldeni egy levelet a dologról, amiről beszéltünk és te nem ismered, mint ott két korsó között elkezdeni guglizni a telefonon. És ezek mellett van egy életre elég megkezdetlen, projektjét kereső füzet satöbbi. Ha beköszönt a noteszválság, gazdag leszek.

Azért a hosszas bevezető, mert találtam egy új magyar márkát. Notess-nek hívják, csini budapesti grafikai elemekkel van díszítve, a fotók alapján a fogása is jó lehet. Fennakadtam viszont azon, hogy egyrészt eco-designnak mondja magát a cég, ami alatt azt érti, hogy fenntartható forrásból származik a papír, illetve még arra is biztatja az embereket, hogy vegyenek helyit. Azaz Budapesten budapesti noteszt. És mivel szúrja tökön az üzenetet? Hát azzal, hogy az egyik betétlap azt sorolja fel, hány óra lehet alatt iderepülni különböző európai nagyvárosokból. Ezzel nekem dől a környezetbarát üzenet. Mennyivel jobb lenne egy európai vasúttérkép.

Nem értem #2 - kozmonauták

Megnéztem a héten a kínai megascifi filmet, A vándorló Földet (The Wandering Earth, sőt még inkább 流浪地球). Fent van Netflixen magyar felirattal, nem kell varázslat, hogy az ember szeme elé kerüljön. Tudományosságban nagyjából pariban van A függetlenség napjával, szóval nem ezen a filmen fogjuk számon kérni az Ohm-törvényt meg az Avogadro-számot. Látványosnak látványos, egyestés szórakozásnak jó. (Párhuzamos sztori, az orosz Salyut-7 is ilyen egyestés látványos űrös dolog volt. Az amerikai Űrvihar (Geostorm) majdnem, ahhoz kell két rövid meg egy sör.)

Az egyik dolog, ami elgondolkodtatott, hogy ebben a filmben is szerepel egy orosz űrhajós, aki hozza az összes oroszűrhajós sztereotípiát. Vodkát iszik, el akar menni a Bajkál-tóhoz, ha mindennek vége lesz, valamit megszerel izomból, majd pedig hősiesen feláldozza magát. Egy kedves és hasznos idióta. Ha láttátok az Armageddont, akkor annak az orosz karaktere ugyanez volt. Első megdöbbenésemben rágugliztam, hogy mikor veszítettek utoljára az oroszok kozmonautát, mert nem nagyon rémlenek ilyen esetek. Persze volt Komarov, az űrverseny legelején, de azóta? És a sejtés jónak bizonyult: utoljára 1971-ben haltak meg kozmonauták az űrben, amikor a Szojuz-11-ből egy szelep hibája miatt megszökött az oxigén és a legénység megfulladt.

Gyerekkor négy keréken

Guruló szobor kategóriában a Petersen autómúzeum nagyon erős. Lenyűgöző, gyönyörű autóik vannak. Filmes kocsik - Magnum Ferrarija! - legendás vasak, rekorderek, koncept kocsik. Nem lelkendezek tovább, a múzeum oldalán meg lehet nézni, hogy épp mi van kiállítva. Máshogy érdekes és Rakasz témába vágó az időszaki kiállítás: sci-fi autók. Ott van egy-két Batmobil, KITT, Luke siklója. Kattintgassatok! A Verge-n van egy 17 képes galéria pluszban.

Erről jut eszembe, nincs jele annak, hogy ott lenne a kiállításon az 1995-ös Dredd bíró jellegzetes sárga kisteherautója. Ezt az ágyúk vontatására tervezett, aztán még több katonai célra használt Land Rover 101 Forward Control nevű négykerékhajtású kisteherautóra épült. Ami amúgy rendkívül hasonlít a Pinzgauerre vagy a 452-es “dobozos” UAZ-ra is, ami egyfajta érv amellett, hogy egy célra egy dizájn néha különösen alkalmas. (Vagy persze a NATO és a VSZ körbelopta egymást.)

Akad még egy filmes autós hír, de ez ha lehet még vidámabb. Az eredeti Az olasz meló elején széttört Lamborghini Miurát megtalálták és restaurálták a cég legendásautó osztályán. Már a tény is lenyűgöző, hogy elő tudták venni a színmintákat, az autót hitelesítő egykori szakikat. De ráadásul ez egy gyönyörű vas, nincs telepakolva látványelemmel, mint a sci-fi kocsik, mégis sugározza a hangulatot.

És hogy valami korszerűvel zárjuk, az elektromos terepjáróban utazó Bollinger Motors megjelent egy olyan kocsival, amiről az Autoweek csodás érzékkel állapította meg, hogy

It's what the antihero of a William Gibson novel might drive -- aggressive go-anywhere personal transportation suitable for some cyberpunk near-future.

Egyrészt a kocsi tényleg így néz ki, másrészt nem ártana hozzá egy hasonló pótkocsi kihajtogatható napelemekkel, ha az igazán sötét jövőre készülünk. És ha már terepjáró, tudjátok mihez terveztek még remekül kinéző, ez aztán mindent túlél jellegű autót. A nagyon béna Tomb Raider filmhez, amiben Angelina Jolie szerepelt.

Mozis dolgok, amiket elbuktunk

A Lamborghini sztori még egy szempontból érdekes. Az olasz meló egy 1969-es film, az autógyárban mégis volt egy szekrény, ahová a mostani fényezőmunkás oda tudott ballagni, ki tudta venni a színmintát, majd egy pecsétes kockás füzetből kinézte Enzo bácsi számát, aki anno látta a kocsit. (Sőt, amúgy Enzo Moruzzi vezette is az autót a forgatáson kaszkadőrként.)

Ezzel szemben az IEEE mérnökszervezet lapjában megjelent egy cikk arról, hogy a modern filmstúdiók szenvednek, hogy a digitális archívumukat életben tartsák. Kezdésként az 1990-es évek eleje óta az archiválási formátumok folyamatosan változnak. Ahol a hordozó fizikai formája és a használt eljárás azonos, ott az adatsűrűség változott. Ennek folyományaként például különböző kapacitású szalagokról kellene különböző korú olvasókkal lementeni az adatokat, hacsak el nem hisszük, hogy a stúdiók mindig konvertálták a legújabb formátumra a régebbi adataikat. Azt pedig máshonnan tudjuk - kötelező olvasmány a Barczi Blumi Imre által írt A mágnesszalag bizottság krónikája írás a III/III-as mágnesszalagokról való adatmentésről - hogy a digitális adatok lementése hisztis dolog tud lenni.

Az archiválással pedig nem érnek véget a történetek. A cikk, amit olvassatok el, mert ez tényleg egy nagyon rövid szemle csak, kitér arra, hogy a Némó nyomában Bluray kiadásakor a Pixar nem tudta újragenerálni a tengeri fű mozgását, mert bár a program megvolt, egy olyan véletlenszám-generátor vezérelte a mozgást, aminek a kezdeti értékét már nem tudták előtúrni. Folyománya: animátorok kézzel rajzolták újra a fű mozgását a Bluray kiadáshoz, a DVD-verzióról másolva a mozdulatokat. (Kösz, Csaba!)

Nem először van szó arról, hogy a tech iparnak tudatosítania kell, hogy 1, alkalmazott tudomány, amihez szükséges egyfajta tudományos igényesség 2, kultúrával dolgozik 3, társadalommal dolgozik. Magyarul nem lehet mindent odabaszni, hogy falura jó lesz, városon úgyse nézik, és amúgy is kuss, így szoktam leszállni.

Képek, amik megmaradtak

Dragon Zoltán egyetemi oktató, amerikanisztikus és fotós írt egy remek cikket arról, hogy a Notre Dame tetejének leégése után miért a saját fotóikat osztották meg az emberek a templomról. Nagyon jó, hogy elgondolkodott azon, hogyan vezetett a tűz a privát archívumok megnyitásához. Még nem olvastam az írást, amikor a furcsa, az EU-csatlakozás évfordulójának valamilyen módon értelmet adni próbáló suta pártakciókra válaszul előkerestem pár saját fotót a csatlakozás estéjéről. Arról az estéről, amikor Robert Schuman emlegetése meg a Montánunió méltatása helyett a hullarészeg Shane McGowan énekelt dolgokat, majd pedig belekiabálta a mikrofonba, hogy “fuck you Budapest”.

Vannak dolgok, amiket ahányszor és ahány helyen szembejön, annyiszor tartom fontosnak megosztani. Urbán Tamás fotói és sztorijai ilyenek.

Valami folkfesztiválon ültem a barátaimmal tizenéve, amikor felment a színpadra a Napra nevű zenekar, elkezdtek játszani, és két-három szám után nagyon gyanússá vált, hogy a prímásnak senki nem szólt, hogy nem hegedű van nála, hanem elektromos gitár. Ez a prímás Both Miklós, aki utána megcsinálta tehetséges roma gyerekekkel a Palimo Storyt, most pedig Ukrajnában gyűjt népzenét. Az Index nagyképes galériájából, ami Both fotóiból áll, az is kiderül, hogy őrülten jó szeme van. (Nagyon zárójel, de aki nem látta Sós Ágnes Szerelempatak című filmjét, azt is pótolni kell.)

Épített környezet

A fene sem tudja, hogy mihez kerestem fotót, amikor. Na ide illik egy zárójel. Az internet egyik törvénye, hogy az ember bármihez keres Creative Commons licencű illusztrációt, a második találati oldalon van mezítelen pöcs. A CC licenc, ami lehetővé teszi, hogy nagyon egyszerűen meghatározzuk milyen körülmények között engedjük, hogy a képünket, szövegünket szabadon használja bárki, a huszonegyedik század egyik legfontosabb találmánya. A Rakasz alján szereplő CC-BY annyit jelent például, hogy ha melléírod, hogy én írtam, akkor a szöveget szabadon énekelheted, festheted falra, kiadhatod könyvben, satöbbi. Egy huncut levelet nem kell írni, hogy engedélyt kérj hozzá. Minél több szabad licences tartalom van, annál több dologból dolgozhatunk. Nagyon megkönnyíti a napjaimat, hogy egy raklap témában van kép (hozzáadott pöcsökkel). Eddig a zárójel. Szóval egyszer csak ott volt az Ars Hungarica 2018-as évfolyam második száma (PDF), amiben egy király cikk ismerteti a hatvanas évek építészetét. Már csak a képanyag miatt is érdemes belenézni.

Hajlamos vagyok arra panaszkodni, hogy a könyvipar nagyon magasra dobott labdákat sem csap le. Ezek egy része pénz vagy tudás kérdése természetesen, illetve ez a kettő valahol konvertibilis. De nézzétek meg, hogy az Atlo csapata mit csinált Bjorn Berge Eltűnt országok nyomában (a R#92-ben volt róla szó) könyvéhez illusztrációnak. Mennyire menő lett volna, ha ez a könyv megjelenésekor készül el. Körbejárhatta volna pár sztorival a sajtót is. Galambosi Eszter, Kovács Villő, Bátorfy Attila munkája most is remek, de nagy kihagyott lehetőség a kiadótól, hogy nem gondolkodott ilyesmiben.

Én máshol

Nem tudom újságoltam-e, de egy ideje a Recorderben is megjelenek. Nem az a meló, amiből az ember sarokházat épít, ellenben szeretem elképzelni, hogy valaki öt Távoli Galaxis és egy stout után valami hamburgerezőben belefut a cikkembe a pesti éjszakában. (Igen, magamból indulok ki. Egy régebbi verzióból.) Ebben a hónapban az AR/VR showbizniszbeli felhasználásáról, virtuális sztárokról és a League of Legends házi k-pop bandájáról írtam. Jutalomjáték. A lap jár minden jobb hamburger mellé.

A G7-en lesz egy cikkem arról, hogy hirtelen minden techcég a privacy legnagyobb védelmezőjévé lépett elő és ez miért hazugság. De az én cikkemnél is jobban jártok Bucsky Péter Lime e-rollerkölcsönzős anyagával. Ennél csak akkor lehetett volna kegyetlenebb a céggel, ha jeges citromszeletekkel borított bézbólütővel esik nekik. Nem mintha amúgy nem lett volna megérdemelt, amit a törvények betartásához bohém módon álló Lime kapott.

Képek

Notess notesz - Facebook / Notess

A MIR az Atlantis űrsiklóból nézve - NASA

Vissza a jövőbe DeLorean - Petersen Automotive Museum

Dredd Forward Control terepjáró - Karen Roe CC-BY

Ennyi a hétre!

Üdv,

Ádám