Rakasz #129

csibészes gémbojos

Sziasztok!

Szombat este Várkonyi Csibészek - most is gyűjtenek pénzt! - koncertjén jártam a Kollár-Klemencz László projektjének tűnő Dömörkapu Rengetegben. Na ez így tudom, hogy tömör. A Várkonyi Csibészek ózdi roma gyerekek, akik herbál helyett gitároznak. Tudom, ez így sarkítás, de borsodi vagyok, nincsenek illúzióim Borsodról. Kollár-Klemencz annak a Kistehénnek volt a frontembere, amitől mindenki arra emlékszik, hogy “szájbergyerek kérjél bocsánatot”, pedig ennél jóval több van a figurában. Nézzetek rá bármelyik interjújára. Én Hannáét linkelem, mert mélyen elfogult vagyok azok irányába, akikkel együtt dolgoztam.

És Dömörkapu? Olyan irányba hagyod el Szentendrét, amerre nincs semmi. Egy idő után odaérsz. Remek hely. És a banda is király volt. A Várkonyi Csibészeket hallgatva két szám után azon kezdtem gondolkodni, hogy minden pénzt - na jó sokkal több pénzt - tehetséggondozásra és felzárkóztatásra kellene költeni. Erről jut eszembe, ma EP-szavazás van, ugye már voltatok?

Forró ropogós pénz

Láttatok már jó magyar cikket a tőkeáttételes kivásárlásról (leveraged buyout)? Nekem nem rémlik egy sem, pedig egy csomó mindent magyaráz a módszer. Van az a mese, hogy az online versenytársakkal nem bírják a versenyt a hagyományos, fizikai bolthelységeket üzemeltető kereskedelmi cégek. Lám, hogy bedőlt az amerikai Toys’R’Us játékbolt is. Ebből a narratívából az szokott hiányozni, hogy a versenyképességet erősen korlátozza, ha befektetők egy csoportja hitelből megveszi a céget, kicsatornázza belőle a pénzeket, eladja, ami nincs lebetonozva, majd hátrahagy egy csődközeli vállalatot, ami jó eséllyel magával viszi a föld alá az alkalmazottak nyugdíjcélú megtakarításait is. A legalaposabb cikk, ami a kezembe került - persze angolul - az itt van.

Ez ebben a formában nem a teremtő rombolás, amiről annyit hallottunk. Ez sima rombolás, ami amúgy növeli a vagyoni különbségeket. Ha jön a forradalom, biztos kitalálnak pár receptet a tőkealapos arcok elkészítésére. Nem volt még kaja, amit a kakukkfű elrontott volna. Most ültettem balkonládába is!

Kurblis gémboj

Mindenki és a kutyája is arról ír a héten, hogy a Panic és a Teenage Engineering bejelentett egy fura, kis példányszámban készülő, monokróm, kurblis játékgépet, a Playdatet. És mindenki, aki erről beszél - ahogy ezt Ian Bogost nagyon pontosan megállapította - magyarázkodással kezdi, hogy hát a Playdate bizony nem lesz óriási siker. Ezzel pedig több baj van.

Kezdjük a cégekkel. A Panic egy kis Macintoshra fejlesztő szoftvercég volt egy-két atomjó termékkel (Transmit, Coda), amíg meg nem csinálták a Firewatch nevű játékot a Campo Santo stúdióval közösen. (Itt írtam róla.) A játék önmagában is jó volt, a játékos által irányított karakter és a rádió másik végén lévő karakter beszélgetéseinek, döntéseinek elemzéséről órákat lehet beszélni. A Playdate mögött álló másik cég a svéd Teenage Engineering, ami jópofa, de nem tömegfogyasztásra tervezett, számológép méretű szintetizátorokat gyárt. (Jó, van teljes szintijük meg hangfaluk is, és?)

Itt érünk vissza a Playdate-hez. Ez egy 150 dolláros kurblis gameboy. Aki hordozható játékgépet akar, az nem ezt veszi, hanem egy Nintendo Switchet. A Playdate az a cucc, amiről beszélgetni lehet, amire kísérleti játékok érkeznek egy évig. Marha érdekes, de nem tömegtermék. Örülnünk kell annak, hogy vannak ilyenek és nem csak az előcsócsált, legkisebb közös többszörös játékmechanikák jutnak el hozzánk.

Fenntartható építészet

Bojár Iván András építészfórumos cikkét nehezen tudom hová tenni. Ugyanakkor ott van pár olyan keserű igazság az írásban, amit ki kell mondani. Például az, hogy az építőipar a kapcsolódó iparágakkal a közelgő vagy épp már itt is lévő klímakatasztrófa egyik hajtóereje. Az is igaz, hogy a fapados repülés is nagyban tesz hozzá a széndioxid kibocsátáshoz. Nehéz viszont azt mondani, hogy akkor gyerekek a világ megnézéséből nektek már nem jut, a társadalmi mobilitás egyes ágait meg levágtuk stihlfűrésszel. A cikk alatt jó vita is van a kommentekben arról, hogy kell-e építeni, kell-e de máshogy, vagy mi van.

Peter Steinhauer hongkongi építkezéses fotóinak a főhőse a bambusz állványzat és a köré tekert, újrahasznosítható nejlon. Ugyanaz a bambusz, amit a Jackie Chan filmekben láttunk, ami ott van a régi fotókon, vagy ami most is meghatározza egy építkezés külsejét. A fotográfus Cocoon néven egy albumot is kiadott a bambuszállványos képeiből, hogy nagyjából mire kell számítani az meg az Atlas Obscurán és Steinhauer portfólióoldalán megnézhető.

Itt azért jelezném az elfogultságomat is. Hongkongot nagyon megszerettem az alatt a szűk egy hét alatt, amit ott töltöttem. Nagyon él az a város. Ennyi, befogom a szám.

Charles Stross, akitől mostanában nem nagyon olvastam semmit, és ez rólam, mint olvasóról mond el valamit, nem róla, mint íróról, belement abba a témába, hogy az egyes korok jellegzetes lakásait hogyan szabják át mai használatra. Mindezt úgy teszi, hogy egy közel 200 éves házban lakik Skóciában, ami nem extra dolog arrafelé. Az én lakásom csak 1975-ös, de ez is árulkodik a korról, amiben tervezték. Helyet kell találni a mosógépnek, mosogatógépről pedig maximum álmodni lehet. Konnektorból kevés van és hülye helyeken, mert nem volt még számítógép, a dologzóasztal mellett, tévé a nappaliban, meg rákötve öt másik dolog, ami öt éve nem is létezett. A korábbi épületekkel megjelennek a cselédlépcsők, ma funkciótlan szobák. Esetleg, ha az ember egy feldarabolt nagypolgári lakásban él, akkor a fura alakú egybenyíló szobák. A tér árulkodik.

Végül a Verso kiadó blogján is van egy brit önkormányzati bérlakás történelem, ami tíz épületen keresztül - legalább kettő építésze magyar származású - mutatja be az elmúlt század történéseit.

Apró csalás

Guy Jones készített egy húszperces videót, ami az utcai fotózás történetét mutatja be, minden évből egy-egy képpel. Próbáljátok megnézni, bár ez pont az a fajta tartalom, amit nem lehet aktívan figyelni szerintem. Viszont nem ez az igazi bajom vele, hanem hogy a képek egy részére nagyon nehéz ráfogni azt, hogy utcai fotó. Vagy csak annyira, hogy utca van rajtuk meg a horizonton valahol egy ember. (via Petapixel)

Bölcs Salamon mondá vala

Ugye mindenki tudja a folytatást? Ha esetleg nem - mit csináltatok gyerekkorotokban? - akkor az, hogy hangos fingnak nincsen szaga / ámde, ami sunyi lapos / annak szaga irtózatos. Egyébiránt gyönyörű felező nyolcas sorok ezek. Aki pedig a szememre vetné, hogy fingós poénokkal operálok, mint egy Adam Sandler film, annak köszönöm, hogy elrugdosott minket A Témáig.

A magyar múzeumok intézményi kommunikációjából szakdolgozatot lehetne írni. Kinek, mit, hogyan sugároznak az intézmények. És miért van az, hogy a többség által - egyébiránt erőforráshiány miatt - lenézett fémkeresősök által talált dolgokból rendez kiállítás a Mohácsi Nemzeti Emlékhely. Mindezt félretéve, mielőtt régész barátom, Tepertő, legyilkol egy gladiussal - rómás az istenadta - szeretném felhívni a figyelmet az ELTE BTK TI Savaria Történelem Tanszék hírfolyamára, ahol történelmi forrásokat szoktam kapni. Például arról, hogy ki volt a hét bölcs, és mi az a forrásokban nem, csak falfirkákban szereplő bölcsesség, ami egyikőjükhöz kötődik.

"Vissire tacite Chilon docuit subdolus."
"A ravasz Khilón tanította, hogy kell némán fingani."

Errata

Csaba felhívta a figyelmem, hogy az udvarhely.ro az Székelyudvarhely városi honlapja. Természetesen nem onnan linkeltem cikket, hanem az uh.ro-ról. Ahol ezen a héten is volt olyan anyag, amit nagyon el kell olvasni. És ez megint a holokausztról szól, mert az UH komolyan gondolja, hogy fel kell dolgozni a témát. Mindenféle irányba mutató nagyon erős mondatok vannak benne. (Esetleg érdemes hozzáolvasni a 24.hu Krusovszky Dénes interjúját is.)

Amúgy is biztatnék mindenkit, hogy a budapesti sajtó mellett olvasson vidékit, határon túlit, ha talál jót, akkor szórványmagyart is. Segít orientálódni, esetenként belpolitikai témákról is. (Ez az a pillanat, amikor nem megyek bele abba, hogy miért nem lehet tükörbe nézni és a DK-ra szavazni egyszerre.)

Én máshol

Két véglet között hintázok. Egyrészt utálok betáblázódva lenni. Lusta ember vagyok, kell az idő semmit tenni. Másrészt szeretem, amikor valami elkészül. Higgyétek el, nem egyszerű a kettőt kiegyensúlyozni. Úgy jött ki viszont a lépés, hogy egy régen alvó projektem, a Hármas Könyvelés podkaszt, amiben hárman mesélünk arról, mint olvastunk, frissült.

A G7-en trendes cikk van a fotógépek forgalmáról, amit origós exkollégámmal, R3nt0nnal írtunk. Ahhoz képest, hogy nem értünk egyet abban, hogy az instant fotózás (Fuji Instax, Polaroid Square, Canon Zoemini) újraéledése őrület vagy természetes trend, egész jó lett. Kapcsolódik a The Online Photographer közelmúltbeli cikke arról, hogy a fene megette az egészet, ha egy gépet nem móka használni.

Fotók

Csibészek koncert - saját, ne nagyíts bele, semmi se éles rajta

Playdata - sajtófotó, Playdate

Hongkongi építkezés - saját, amúgy CC-BY

Ennyi a hétre.

Ádám