Rakasz #13

Meglepően verses

Sziasztok!

Az ember mélyen hisz abban, hogy egyszer lesz valami összefüggés, amire fel lehet fűzni sztorikat, de az összefüggések inkább elmennek sörözni, metál koncertre vagy lemezt túrni a Müszibe. Az egésznek az a kifutása, hogy marad egy maroknyi önmagában is remek linkem, amikhez nagyrészt nincs történet. Ez egy ilyen túlcsordulós levél.

Göröngyös úton? A csillagokig?

Az arab tavasz ötéves évfordulóján volt egy raklap jó megemlékezős cikk arról, hogy mit akartunk - és a mi itt legyen a nyugat - abba belelátni, és mi lett belőle. Ha viszont egy kicsit visszább megyünk, akkor ott is lesznek még történetek. A The Concourse-ra Felix Biederman írt cikket Szaúd-Arábia történetéről, illetve leginkább arról, hogyan lendült vissza az inga egy épp csak elkezdődött világiasodási folyamat elején, és lett az országból az, ami. A cikk címe is érdekes: Your App Isn't Helping The People Of Saudi Arabia.

Az Ex Urbe blogon megjelent egy írás, amit ma longreadnek hívnak, pedig a jó Michel de Montaigne biztosan írt hosszabb mondatokat arról, hogy a fejlődés fogalmát mikor találták ki, mi volt előtte, és hogy érdemes úgy gondolkodni és beszélni a fejlődésről, hogy ezzel tisztában vagyunk. Valahol a közepe táján - ahol már Montaigne is lerakott volna egy pontosvesszőt - leírja a szerző, Ada Palmer, aki amúgy történész a Chicagói Egyetemen, hogy évente rendez reneszánsz pápaválasztós szerepjátékot. Amíg nem olvastam a posztot, Jumanjit akartam játszani, most reneszánsz pápaválasztósat. (Köszi, Balázs!)

A tea meg a többiek

Ismeritek azt a szót, hogy gyarmatáru? Perverz módon van egy-két kereskedés, aminek ott van a nevében, nem is értem miért. Szóval a gyarmatáru az olyan, mint a déligyümölcs, csak sokkal jobban benne van a gyarmatosítás, a fehérek felsőbbrendűsége és a világ más tájainak lerablása. Ami még jobb, hogy a briteknek, akinek ugye az isten sem mert hátat fordítani, 1926 és 1933 között volt birodalmi reklámirodájuk a gyarmati és úgy általában a birodalmon belüli kereskedelem népszerűsítésére. Azt pedig már a Manchester City Galleries Flickrjének hála tudjuk, hogy a reklámköltség egy részét csodás plakátok készítésére verték el. Bátran a messzeségbe néző fehér férfiak, áruházban bevásárló nők, boldog és a helyüket tudó négerek, csodás hajók. Utálni kellene az egészet, de akadnak gyönyörűek. (Köszi, Gazs!)

Ja és a gyarmatáru az egyik olyan gyarmatosítós téma, aminél nem vonogathatjuk a vállunkat, hogy de hát nekünk nem volt gyarmatunk. Iszonyat mennyiségű századelős nyomtatványt, reklámot lehet találni kereskedésekről, szóval ide is jött a tea és a kakaó. (A másik például a bokszerlázadás leverése.)

Csavarhúzó birtoklása, öt év letöltendő

Apámtól többször meghallgattam - egyik oldalról ipari gyerek vagyok - hogy elég sok minden romlott el akkor, amikor javítás helyett a modulonkénti cserére szokott át az ipar. Pedig amikor erről beszéltünk még messze nem voltak okostelefonok, meg tizenegy-két milliméter vastag notebookok. Most ott járunk, hogy a javításhoz való jogot próbálják öt amerikai államban törvénybe foglalni. Persze mindenki azt csinál a vasával, amit akar, de a javításhoz fűződő jogban az is benne van, hogy a gyártó cég köteles szervizdokumentumokat közzétenni és cserealkatrészt árusítani. A cég ahol eddig cserélték az akkut meg a törött kijelzőt az iPhone-odban? A legjobb indulattal is szürke zóna. Kínai alkatrész, javítócéhes know-how. 

A motoroknál még megpróbálják megfúrni ezt a törekvést. A gyártók szerint veszélyes lehet, ha mindenki csak úgy hozzápiszkál a gépekhez. Időszerű hozzászokni ehhez az érvrendszerhez, baromi sokat fogjuk hallani elektromos autókkal, önvezető autókkal, ha pechünk van, akkor okoslakásokkal és internetes hűtőkkel kapcsolatban is. Ahol pedig nem a biztonság az érv, ott a jogvédelem szokott lenni. Ezért nem beszél már most sem minden eszközünk minden mással a lakásban. Meg vagyunk védve.

Formai követelmények

A villanella - ami közismerten nem apácazárda - egyfajta szertornája a versformáknak. (Történetéről, meg arról a kavarásról, hogy olasz népi tánc-e vagy francia, nem népi, nem tánc itt olvashattok, bátran használjátok a keresőt, mert középtájt van.) Megmagyarázhatatlan módon szeretem, van egy remek ritmusa, de tényleg legalább annyira bűvészmutatvány, mint vers. Egye amúgy biztosan ismertek, az Interstellarban többször előjön Dylan Thomas Do not go gentle into that good night című verse a legismertebb villanellák egyike. (A link alatt ott a magyar fordítás is.) Időnként rám jön, hogy keresek egy olyat, ami legalább ennyire jó és komoly is. Viccesből van ezer, ott van például a Szendvics villanella. Most is mókást találtam jó helyett, a The Atlanticban 2009-ben Andrew Hudgins vette a fáradságot, és írt egy olyat, amiben két Wall Stret Journal cím a refrén.

S néhai jó Duc d'Alençon?

Volt egy prerakasz hírlevél, amihez a jegyzeteket egy kocsmázás közben írtam közel olvashatatlan kézírással - sose tudtam szépen írni, ellenben egyre gyorsabban kellett - hogy mégse az legyen, hogy két stout közben linkeket guglizok és küldök el. Szóval van, akinek ez duplikátum, bocs. Abban megírtam, hogy csodálatosnak tartom a brit nekrológokat. A halottról jót vagy semmit helyett a halottról érdekeset iskolát követik. Olvassatok bele például Reading márkijának özvegyénekek, Margotnak a szépen őrült nacionalistának, autóversenyzőnek és pilótának a nekrológjába. Már a kedves papa sem volt százas:

Her father, Percy Duke, was said to have been the last man to wear a wing collar on the floor of the Stock Exchange and , for reasons which remain obscure, divided the world into people he called “George,” and those he called “McGregor”.

Remek sztorik ezek, csak tudjuk, hogy tűnt idők embereiről szólnak. 

Ahonnan beugrott a nekrológ, mint műfaj, hogy a napokban halt meg Torgyán József, aki egyrészt szintén tűnt idők embere volt, másrészt akiről ezt senki sem írta meg tisztességesen. Vagy csak nem jött szembe a cikk. Másrészt pedig most olvastam Jaki Liebezeit halálhírét, aki a Can dobosa volt, ebben a minőségében a krautrock egyik atyja.

Az unásig emlegetett tűnt idők itt egészen más színt kapnak -kötelező BBC dokumentumfilm erre a Youtube-on- a második világháború után vagyunk, amikor a főkolomposokat felkötötték Nürnbergben, pár főnáci rohad Spandauban, és mindenki megúszásra játszik. Az iskolaigazgató, a rendőrfőnök, minden kisebb funkci tagja volt a náci pártnak, benne volt a rendszerben. És erre a fiatal művészek egy része azt mondja, hogy nem lehet ott és úgy folytatni a kultúrát, ahol abbamaradt a háborúval. 

Ugyanez a sztori technicolorbanA hallgatás útvesztőjébenis megvan. Nincsenek művészek, van cserébe felháborodott ügyész és igaz-történeten-alapul pecsét. A krautrock dokumentumfilm azért jobb. 

És még egy kis térkép

A levél elküldése előtt találtamAbigail Dakerangol illusztrátort. Ahhoz pedig, hogy elgondolkodjunk, hogy mégis mitől tűnik valami városnak vagy térképnek, érdemes megnyitni Anders Hoff, generatív algoritmusokkal dolgozó művészgalériáját. Az elején is vannak érdekesek, de most a Fractures sorozat majdnem térképei az érdekesek nekünk.(A generatív algoritmusfent van a githubon.)

Üdv,
Ádám