Rakasz #132

túlélős hetes

Sziasztok!

Legalább két dolognak van évforulója. Az egyik, amiről nagyon sok cikk szól mostanában, a Tienanmen téri vérengzés. A cikkek többségének az a témája, hogy Kína tagadja az egészet (igen), az országon kívül viszont tudni véljük mi történt, meg ott a Tank Man fotó. Természetesen mindkét állítás félrevisz, bár a nyugati olvasat közelebb van hozzám. Illetve határtalanul becsülöm, ahogy a hongkongiak mindenért a utcára mennek, ami közelebb sodorja őket a szárazföldi Kínához. Annak ellenére is, hogy mindenki tudja, hogy ennek a sztorinak egy vége lehet.

Kapcsolódó cikkek:

NYT - In Hong Kong, a Publisher Struggles to Document Tiananmen’s Carnage

NYT - 30 Years After Tiananmen, a Chinese Military Insider Warns: Never Forget

Az elhallgatás amúgy önmagában is érdekes téma, de messze vinne most.

A másik dolog

Mostanában (június 21-én) van a századik évfordulója annak, hogy a német flottát a hajókon internált tengerészek elsüllyesztették Scapa Flownál. Egész héten mindenféle megemlékezések lesznek erre Orkney szigetén. A német tengerészek nem csak a saját becsületüket mentették meg, hanem egy nagyon kényelmetlen problémát is megoldottak az Antantnak. Abbahagyhatták a hajókon való osztozkodás fárasztó és épp csak kicsit barátságos folyamatát.

Mire a brit flotta észbe kapott 15 csatahajó (capital ship), 5 cirkáló, 32 romboló süllyedt el a 74 darab Scapa Flow-nál veszteglő hajók közül. Legalább ennyire érdekes, hogy a huszas évek végén Ernest Cox, hajóbontásban érdekelt brit vállalkozó megvette a német flota nagy részét, és egy átalkított német úszódokk valamit a hajókon vágott lyukakat behegesztő búvárok segítségével ki is emelte őket. Nem ez bizonyult a világ legnagyobb bizniszének: drága is volt a folyamat, követtek is el hibákat, ráadásul a vas ára is esett, de Cox nem ment csődbe a nyolc éven át tartó Scapa Flow-i projekt alatt. És elmondhatta magáról, hogy ő az ember, aki vett egy flottát, ami sajnálatos módon a tenger alatt volt éppen.

Mókás módon van még egy üzlet, ami nagyobb, tenger alatti flottához jutott a huszadik században, de az ő profiljukba ráadásul nem is illett ez az akvizíció. Először nézzük, mit kaptak: 17 tengeralattjáról, egy fregattot, egy cirkálót, egy romboló.t Emellett még svettek pár csilli új tankhajót is, amit bérbe lehetett adni. Ja és megszerezték a jogot arra, hogy az Egyesült Államokban ők terítsék a Szolicsnaja vodkát. A cég pedig a Pepsi. A bizniszről itt a korabeli New York Times cikk, a világ legpofátlanabb nyilatkozatával benne: Donald M. Kendall, a cég igazgatója azt találta mondani George Bush nemzetbiztonsági tanácsadójának, hogy "mi gyorsabban fegyverezzük le a Szovjetuniót, mint maguk."

Ahhoz már kicsit többet kell guglizni, hogy az ember megtudja, mégis mi a fenét szerzett a Pepsi. Pedig tényleg nem mindegy, hogy 17 Alfa-osztályú vadásztengeralattjárót szereztek meg vagy valami roncsot. Egy blogon találtam hivatkozást egy azóta nem elérhető oldalra, ami szerint Whiskey-osztályú dízel-elektromos vadásztengeralattjárók voltak, amelyeket 1950 és 1958 között gyártott a Szovjetunió. Nem az, amit az ember a ház előtt a kocsibeállón mos büszkén szombaton, hogy lássa a szomszéd, de sztorinak jó. (Kösz, Balázs!)

Belenézve a lábasba

Nincs az az isten, hogy gasztronómiáról filozofáljak. Erre a célra olyan remek íróink vannak, mint Magyar Elek, Lénárd Sándor, Fehér Béla vagy Cserna-Szabó András. (Tudom, itt kéne Váncsát emlegetni, de isten látja a lelkem, soha nem olvastam. Bezzeg a Wittman fiúkat.) Meg persze fordításban - hosszú zárójel: mocskosul hálásnak kell lennünk azért, hogy a magyar könyvkiadás ennyi nyelvből fordít - elérhetők Georges Simenon vagy Andrea Camilleri regényei. Igen, mindkettő krimiíró, de aki egy Camilleri szöveg olvastán nem lesz éhes, arra csak pazaroljuk a levegőt.

Onnan jutottam ide, és talán jobban teszem, ha ide húzlak be titeket is, hogy mostanában rengeteg lecsót főztem, ami apámhoz kötődő étel nekem, és ami hát nem egy szellemi kihívás. De persze érdekes étel, mert minden kultúrnemzet feltalálta - ugyanúgy ahogy azt is, hogy az ánizs és a pálinka passzol - hogy egy raklap összerottyantott zöldségből remek ételt lehet csinálni. El lehet vitatkozni arra, hogy a shakshuka-ratatouille skálán vagy az ajvár-lecsó tengelyen hol helyezkedik el egy-egy helyi verzió, de azért a végén ugyanarról az ételről beszélünk.

A Food And Wine-nak van egy jó filózós cikke arról, hogy a lecsó mikorról is származik. Csak a poént lövöm le: a lecsóhoz kellett édespaprika, amit a bolgárkertészek hoztak be, polgárosodás, a paradicsom elterjedése, emiatt Csíki Sándor az 1870-es évekre teszi. Az egyre régebbi szövegek előtúrása, a mélyfúrás amúgy érdekesebb, mint az évszám.

A lecsó, ez a tényleg semmi, étel nekem emlék. Arról, hogy az apámmal egyszer a Gasztropuccs sokadik ismétlésén annyira belelkesedtük, hogy éjszaka 11 körül nekiláttunk főzni valamit. Lecsót természetesen. Vagy emlék, hogy öcsémmel egy nyári napon lesétáltunk a szebb napokat megélt túrazsákjainkkal - TrekSport, a márkát azóta megette a globalizáció, előbb csak Kínába vitték a gyártást, most meg már a honlapjuk is eltűnt - lesétáltunk a piacra tíz kiló paradicsomért, hagymáért, padlizsánért és jelentős mennyiségű kápiáért, hogy mi bizony zakuszkát fogunk főzni. És megfőztük a hat négyzetméteres panelkonyhában, dunsztoltuk a nappaliba, a család pedig hülyének nézett. A következő éven mindenki rakott el zakuszkát. Furán működik az emlékezet. Van egy tippem mit főzök holnap, tele a hűtő zöldséggel.

Csittfalva

Múlt hétvégén a majki kamalduli remeteségben jártam, ami megint egy olyan mondat, amiből minden második szó magyarázatra szorul. Majk Oroszlány mellett van, Dunántúl, nem messze Felcsúttól. A kamalduli szerzetesrend pedig egy olyan 1009-ben alapított rend volt, aminek a tagjai némaságot fogadtak néhány nap kivételével. A remeteség 12 évig működött Magyarországon, mert aztán II. József, a kalapos király, feloszlatta a bandát. A lakásaik, 17 szerzeteslak, egy templom és a főépület azonban megmaradt, most újítják fel.

A majki remeteség látogatható részében találtunk egy nagyon jó fotókiállítást. Szöveg, filozófia nincs hozzá, de ugyanazt sugározzák a képek, amiket a múlt heti Rakaszban linkelt Atosz-hegyi atya írt. A fotósok nevei: Pawel Jaroszewski, Jakub Cieckiewicz és Wocjiech Cachel. Cieckiewicz képeit megtaláltam online, de a másik két fotós is érdemes a figyelemre. Plusz a refektóriumban van egy fotósorozat a Forster Központ ismeretlen fotósától a kolostor felújítás előtti állapotáról, azok is remek képek. Pesttől negyven percre van a hely, ennyi utazást csak a fotótárlat miatt megér.

Vizuál

Nyitott szemmel járjatok Budapesten, vagy persze jelöljétek be 0036Markot az Instagramon. Egy-két helyen már találkoztam a műveivel. Nagyon magyar vonatkozású és eléggé nemzetközi jellegű dolgokat mixel össze, jellemzően a kilencvenes évek popkultúrájával dolgozik. Ő csinálta például az Antall József a Kacsamesékben vagy a Grabovszki, mint a Die Hard hőse pasteket, amiket egy-két helyen lehetett látni.

Nem szeretem azokat az újságokat, ahol húsz fotóhoz odaírnak öt sor szöveget és az már cikk. A lényeg elcsalása történik ilyenkor. De Mattias Adolfsson rajzait még a Juxtapoz ilyen jellegű cikke sem tudja elrontani. Azért itt az oldala linkekkel, könyvekkel, rajzokkal, azzal jobban jártok.

Én máshol

A Ziróra végül tényleg kikerült a kommandós hadnagy története, az emberek úgy nyomták rá a szívecskéket, mintha nem lenne holnap. Ez nyilván Owen K.C. Stephens érdeme, én tényleg csak fordítottam. Az újságírásnál amúgy is nehéz néha eltalálni, hogy kinek miért jár a kredit. Mondjuk azért, amikor egy múltkori interjúmnál úgy volt kiírva a nevem, hogy “Kérdezett: Szedlák Ádám” az eléggé magyarhangjajuhászjácint érzés volt.

A következő Kreatívban lesz két interjúm is, amiket a Brain Baron csináltam. Van egy olyan trend, hogy egyre kevesebb érdekesnek tűnő arc van és egyre több TED jellegű arc meg gyanús jobbos megmondóember. (Jordan Peterson, a kisjézus kék szemeire!) Viszont egy érdekes urbanistát, Joel Kotkint, és a Cargonomia nevű szövetkezeti rendszerben működő dolog francia alapítójával sikerült leülnöm.

Képek

Az Emden (önmagában is legendás név!), a Frankfurt és a Bremse megérkezik Scapa Flow-ba - Royal Navy // közkincs

Shakshuka - Joy // CC-BY

Ez egy ilyen rövid hét lett, 30 fok felett lényegében lekapcsol az agyam, de most az utolsó mondatok leírása közben már látom nyugatról jönni a vihart, villámlik.

Ádám