Rakasz #134

gépes atomos

Sziasztok!

Mindenki őrizze meg a nyugalmát, kimaradt egy hét. Élet történt. Jó volt! :)

Erről jut eszembe, régi tettestársam Péter, akivel anno csináltunk egy tizenpár részes Neurománc close reading rendezvénysorozatot, feldobta, hogy miért nincs Rakasz for the beach kiadás. Mondtam, hogy idén nem is lesz, de a következő sátoros ünnepre épp össze lehetne szedni, ha van rá igény. Engem nagyon izgat a fizikai, létező szóval igazi, na, kiadvány létrehozása. Fotós zine-t a jövőévi zinefesztre mindenképp akarok csinálni. Beszéljetek le!

A nagy századok érckeze (amúgy jó ez a vers)

Foglalkozzunk egy kicsit az elmúlással, oké? Nem emberekről lesz szó, nyugi, azt mindenkinek magának kell feldolgoznia. Viszont a kultúra felől nézve is beleütközünk érdekes dolgokba.

A sztori ott kezdődik az én szempontomból, hogy lecseréltem a számítógépemet. Az előzőt az origós lelépős pénzemből vettem, szóval 2013-as volt. A technológia dicsőségére szóljon, a gép annyira pattogós még mindig, hogy kerestem neki helyet a családban. (Nagyobb méret, több hely hűtésnek, cserélhető alkatrészek, csupa előny. Legalább egy évtizede temetjük az asztali gépeket, de még mindig jó ilyennel rendelkezni. A számítógépek kombija.) Az új vasba, amúgy tévedésből, nem kértem DVD-meghajtót, ami miatt a mindenféle lemezeim, ha nem is dísz, de nehezebben hozzáférhető adattárolók lesznek. Át kell kapcsolni az erősítőt, remélni, hogy a szinte sose használt CD-lejátszó még működik satöbbi satöbbi.

A CD-játszó üzembe helyezése után keresgélni is kell. Kiírtam-e, megvettem-e annak idején a Péter János fuvolás - aki koncerten erőlködés nélkül adta a hammelni patkányfogót - fémjelezte Shannon két lemezét? Megvan-e valahol a koncerten remek, ellenben pocsék stúdiófelvételeket hagyó Demonlord első lemeze? A Sena Shakespeare-éneklő bandájának (W.H.) az két lemeze, amit tán a dalok.hu-ról vettem meg merre lehet? (Újra letölteni nem lehet, csak újravásárolni.)

Talán a természet egy le nem írt törvénye, hogy a korábban ismert zenék egy része eltűnik. Begyűri a szalagot a magnó, feloszlik a banda, szakít a streaming szolgáltatóval a kiadó. A törvény beteljesítéséért most a technológia felel. Kezdem érteni, miért ír arról Warren Ellis mostanában, hogy újra elkezdett CD-ket venni. Ha arról elkallódik a zene, egy ember lehet hülye: ő.

A fentire van amúgy egy konzerv válasz: minden a legnagyobb rendben van, régről sem maradt meg minden, amúgy is, a tömegek Taylor Swiftet akarnak bérelni a Spotifyról. Amely elemeiben igaz is. De mennyire rohadtul szomorú, ha az amúgy közel korlátlan, marhára változatos zenéhez való hozzáférés korára úgy akarunk emlékezni, mint a bárhol hallgatható mainstream pop korára.

Gépek és képek

A fentebb emlegetett, finoman luddita Ellis ruházott be egy fotónyomtatóra is, hogy a noteszeibe fotót ragasszon. Az ok tök egyszerű, de keveset beszélünk talán róla: ha az ember amatőr, akkor a fene megette azt a képet, amit nem szeret és nem néz. Erre a Chromecast döbbentett rá - amit vagy itt vagy a Meti Heteorban már meséltem - amin a telepítéskor bekapcsoltam, hogy néhány saját albumom képeit használja képernyőkímélőnek. Van ilyesmi funkció a Windows 10-ben is, a nyitóképernyő folyamatosan változik, de ott nem adhatom meg - azt hiszem - hogy a saját képeim közül tallózzon. Már ha nincs az egész leszinkronizálva a gépre is. (Drótozós megoldás erre.)

De hogy visszataláljak a témához, jó rábukkanni képekre, elővenni régi utazásokat, elcsípett pillanatokat. Erre viszont a fotómegosztásra használt eszközeink és eljárásaink részben alkalmatlanok. Meg tudjuk mutatni, hogy hol jártunk és mit láttunk. Viszont kevésbé alkalmasak arra, hogy mi magunk egy kis távolságból visszanézzünk.

Odasüss!

A 444-en jött szembe a hír, hogy a Qualitons, a KEXP-ben járt, ami alapvetően egy rádió, de mivel ügyesen él az internettel, ezért az új zenék találásának egy remek eszköze is. Elég csak megnézni, hogy mi minden van a KEXP Youtube-ján.

Aztán lett új Oi Dipnoi dal is. Ők mostanában lépnek fel Magyarországon is, bár nem nagyon látom az esélyét annak, hogy a Babel Soundon járjak a következő héten.

Vázlat - azaz még vacakul szól - verzióban került fel egy új Kollár-Klemencz László dal a Dömörkapu facebookjára. Hallottam már élőben, nagyon jó lesz ez. Hej hej hej!

És végül van egy norvégnak álcázott olasz szám egy poénmetál bandától, a Norwegian Reggaeton. Nem mondom, hogy ez lesz a nyár Despacitója, mert hát nem, ugyanakkor egészséges mennyiségű stílusparódia és önirónia van benne ahhoz, hogy egynél többször is meg lehessen hallgatni. Utána meg úgyis berakja az ember a Don Omar összest.

Régi vasak

Jodrell Bank, ami a jövő és a tudomány britül mondva - na jó, egy nagyon jellegzetes sziluettű rádiótávcső, te is láttad már, maximum nem tudtad a nevét - műemléki védettséget kapott, UNESCO-sat. Ez az a fajta védettség, ami amúgy a limesnek, azaz a római határnak is járna, ha pártunk és kormányunk nem dönt úgy az utolsó utáni pillanatban, hogy a Hadrianus palotát is rejtő Hajógyári-szigetet kiveszi a listából. Ja, hogy ezzel dőlt a nemzetközi együttműködés, a műemlékvédelmi szakma meg ég mint a rongy? (Azóta a projekt vezetőjét is kirúgták. Szomorúbohócok kezében az ország.)

Aszódi Attila, akivel először akkor beszéltem újságíróként, amikor még csak a BME-n volt tanár, de aztán hiphopp Pakskettő-ügyi kormánybiztossá vált, megírta a blogjára, hogy az ő szemével nézve milyen a Csernobil sorozat. Legalább egy nagyon fontos gondolat van benne, ez pedig a biztonsági kultúráról szóló. Azaz, ha nincs olyan környezet és folyamat, amin nem tud egy hiba keresztülcsúszni, akkor biztonságosabb a rendszer. Aszódi nem csak Csernobilt hozza példának, hanem a közelebbi és megfoghatóbb Boeing 737 Max repülőgépek tervezése során elkövetett hibákat, ami két gép lezuhanásához vezetett.

Ma már fel kell idézni, hogy mielőtt az okostelefon megevett volna mindent, mint a kisgömböc, különböző alakú eszközeink voltak. Walk- és discman, turistafényképezőgép, külső adattárak, üzenetrögzítő, videomagnó, kisrádió. Sheng Lam brit - vagy legalábbis ott lakó - grafikus azzal játszott el (még pár), hogy modern szolgáltatások (például Spotify, YouTube, Twitter) fizikai berendezéseit rajzolta meg abban a stílusban, ahogy az a 80-as, 90-es évek animéiben feltűnne. Kicsit kerekebbek, kicsit színesebbek, kicsit egyedibbek annál, amilyen a bézs asztali pécék korának eszközei kinéztek. Ugyanakkor a neon alapon áttetsző Y2K esztétikának nyoma sincsen. Van valami kortalan ezekben a dizájnokban, ráadásul nagyon elegánsak. A kicsit az MK27-esre hajazó Spotify táskamagnót simán elfogadnám.

Egyfajta igényt látok arra, hogy felismerhető alakú, egy funkcióra kitalált eszközeink legyenek. Lapozzatok végig valamikor egy-két oldalnyit valamelyik elektronikai bolt Bluetooth hangszóró kínálatából. A csillogós olcsótól az egészen szép, retró hatású B&O-ig egészen sokfajta van. Persze

Lecsó #3

Ezeknek a lecsós dolgoknak soha nem lesz vége. Alig küldtem el az előző levelet, rögtön elkezdett villogni a csetkliensem, hogy mi az, hogy Váncsát emlegetem, Zsadon Béla lecsóügyi megfejtésével meg nem foglalkozok. (Kösz, Robi!)

Lányos zavaromban gyorsan megnéztem a Dobos C. József-féle Magyar-franczia szakácskönyvben és a Kövi Pálban, hogy abban van-e lecsó, de csak izgalmasabb dolgokat találtam.

Kénemég

Valahol kéne találni úgy két hónap üres időt. És az üres alatt itt azt értem, hogy olyan, ami alatt semmit nem kell csinálni. Ott van a polcon Harkaway Gnomonja, most van új Stephenson regény, a Fall, amit csak el kéne olvasni. Többéves lemaradásban vagyok Stephensonnal, pedig a Cryptonomicon az egyik legjobb ezredfordulós regény, ami a kezembe került.

Az amerikai baller Verso kiadó elkezdte a szokásos strandkönyv akcióját. Ezek a legritkább esetben valóban strandkönyvek, de hát mindent lehet mindenhol olvasni. Kedvenceim is vannak a listán meg olyanok is, amik karácsony óta várják, hogy időm legyen rájuk. Például az A History of the World in Seven Cheap Things olyan kötet, amit ha nem felzárkózással foglalkoznék, biztos megrendelnék most.

Darran Anderson

Twitteren találtam, még amikor az első könyve jelent meg a brit Influx Press kiadónál, és azóta figyelem Andersont. Írországban nőtt fel, a gyerekkora a Troubles vége, nagyon érdekes nézőpontja van. Például meg lehet tudni, hogy a priest-ridden - ezt egy másik ír, John Naughton írta a Murphy-jelentés kapcsán - Írországban az ember megtanulta az iskolában, hogy a középkorban ők őrizték meg a műveltség lángját. Később aztán ugyanilyen lelkesedéssel lettek kép, szobor és egyéb emlékek lerombolói az írek. Robbant Nelson, robbant az ismertebb brit birtokos, szobrok és szobrok helyére állított szobrok országa alakult ki. Érzitek, hogy a magyar-ír rokonság nem csak abban merül ki, hogy az ember néha kifizeti egy Guinness árát egy M.É.Z. koncerten?

The burying of unreconciled traumatic memories seems an unwise and desperate course of action for an individual; for an entire society, the shunning of a painful but cathartic truth and reconciliation process is a recipe for disaster.

És ha már Andersont olvasunk, akkor volt márciusban egy cikke a Bauhausról, ami valamivel több, mint az ünneplős, megemlékezős cikkek, amikből annyi született mostanában. Például mert a politikáját, a kollaboránssá váló tagjait, a tragédiáját is megírja az iskolának.

Én máshol

A deepfake, deepnude szabályozási oldaláról írtam a G7-be, amely cikket aztán Ceglédi Zoltán ajánlott a havi hírlevelében (feliratkozás erre), ezért most van honnan lenyúlni az összefoglalót róla:

A hamis pornó dilemmája pedig messze nem olyan bulváros, mint ahogy hangzik: ha bármelyikünkről, akár rólam is készülhet tökéletesen valódinak látszó videó, amint pornóban vagy bankrablásban veszek részt, esetleg ananászt teszek a pizzára, nos, az komplett életeket tud majd tönkre vágni.

A héten a Magyar Narancsba írtam arról, hogy az amerikai demokrata elnökjelölti kampányban felvetődött az óriás techcégek feldarabolása. Van benne egy kis Elizabeth Warren, és sokkal több Tim Wu, aki a The Curse of Bigness című kis kötete pont erről szól. (Két vagy három Rakasz Extrával ezelőtt a korai amerikai antitröszt gyakorlatról a Standard Oil kapcsán volt szó már.) Az utóbbi a Columbia Egyetem zsebkönyv sorozatában jelent meg, ahol vannak még érdekes dolgok. Szólok, ha megjelent!

Ennyi a hétre.

Ádám