Rakasz #137

Sziasztok!

Rövid hírlevél hét lesz, ez a hét olyan sűrű volt, hogy megáll benne a kanál.

Van egy kedvenc képem. Egy régi Tour de France versenyen két biciklis vontatja a kettejükbe kapaszkodó harmadikat, aki nyugodtan cigizik. A Messy Nessy Chic cikkéből, amiben parádés mennyiségű archív fotó és régi sztori van, kiderül, hogy nem csak a dohányzás ment a régi versenyeken. A széles körben folyó drogozásról szóló legjobb monda szerint egy időben a versenyszabályzatba is beleírták, hogy nem jár szolgálati kokain, minden versenyzőnek magát kell ellátnia.

The acceptance of drug-taking in the Tour de France was so complete by 1930 that the rule book distributed by Henri Desgrange himself, reminded riders that they would have to buy their own drugs as they would not be provided by the organisers.

Gugliztam egy kört, hogy ekkor már illegális lehetett-e a kokain. Amerikában 1914-ben tiltották be, a briteknél 1916-ban - kivéve orvosi célokra, ideértve a PTSD kezelését is - és a forrásaim úgy kezeli, hogy mielőtt a hippik el nem kezdtek mindent belőni, amit nem lehetett elszívni, addig nem is nagyon volt divatban. Aki többet tud, írja meg.

Zárójel: nem tudom, használtok-e RSS olvasót, az mindig olyan kis kocka dolog volt sajnos. De a Messy Nessyre meg az Atlas Obscurára nagyon megéri feliratkozni.

Törészúzás

Múlt héten belemásztam - mit belemásztam? én indítottam - egy vitába arról, hogy van-e keresnivalója a nagytestű robogóknak az autópályán 150-nel, farmer rövidnadrágos pilótával. (A KRESZ szerint amúgy van.) Remek beszélgetés volt, akit érdekel, megtalálja. Ami miatt mesélek róla, hogy előkerestem a közepe táján egykori remek kollégám Nógrádi Attila írását arról, milyen élmény befejelni egy szabálytalanul elé kanyarodó kisbusz ablakát. Attila megúszta, manapság a Turista magazint szerkeszti, a cikket meg érdemes elolvasni, nincs még egy ekkora szerelmeslevél a védőfelszerelésekhez.

A deszkázás kimaradt nekem, mert amikor először ráálltam, akkor egy kihagyott osztálytalálkozónyi arcra esést követtem el. Azért Tony Hawk még így is besodródott a látómezőmbe. Arra pedig Tamás - köszi! - hívta fel a figyelmemet, hogy a figura deszkás csodagyerekből nagyon kiegyensúlyozottnak tűnő felnőtt lett. Rém szórakoztató, ahogy Twitteren ír arról, hogy valaki felismeri, és nem nagyon hiszi el, hogy ő egy 51 éves fickó.

Hajózós

Biztos, hogy említettem már korábban a Duna-tengerjáró hajókat. Már csak azért, mert ott parkol egy Budapest közepén, majdnem szemben a Lajta monitorral. Most épp Trip hajónak hívják, de volt már Debrecen, az eredeti neve pedig Kassa. (A hajóról emiatt a régi cikkem miatt tudok, magam sem hittem, hogy egy túrázós történet vége a világháborúban ér véget.) A Duna-tengerjárók történetét, különös tekintettel az Ungvárra, sokkal jobban írta meg György Sándor, mint én tudnám. Van annak azért előnye, ha valaki történész, nem izé laptopforgató szegénylegény. (

Az olvasgatás egy Ungvár-túlélő leszármazottal - én ezt meg nem mozgószabályozom! - indult. Egy ismerősöm újságolta a Facebookon, hogy talált cikket, amiben a tragédia után kitüntetett nagyapja nyilatkozik. A cikk maga nem érdekes, korabeli propaganda, talán csak az figyelemreméltó, milyen hosszan nincs benne semmi. Arról persze megnyugtatja az olvasót, hogy többet is tenne a hazájáért a hadnagy, és hogy nem felejtjük Erdélyt. Érdekes lenne meghallgatni az eredeti beszámolót.

Nem áll túl jól Tito marsall jachtjának felújítása - erről már a Balkan Insight ír. Mikor legutoljára hallottam róla, akkor még azt újságolta egy rijekai civil aktivista, hogy kész lesz a hajó, mire a város Európa kulturális fővárosa lesz 2020-ban. Egyelőre azonban az alkudozás folyik, mert a város soknak tartja a 8,1 millió eurós ajánlatot, amit kapott. A hajó pályafutása amúgy is viszonylag buckás volt eddig: banánszállítónak épült, volt zsebcirkáló, aknarakó, roncs az óceán fenekén, soha be nem fejezett projekt és most soha be nem fejezett kulturális projekt.

Alig helyek

Közismerten az a legnagyobb baj manapság, hogy a gazdag emberek nem tudják hová kimenteni a vagyonukat. A mindenféle szabad kikötőknek remek irodalmuk van (R#22), most egy kevésbé okos ellenben indulatosabb darab jött szembe. Arra reagál, hogy Boris Johnson brit miniszterelnök egyik első ötlete az volt, hogy vámszabad raktárakkal rakja tele az országot, mert az majd hozza a pénzt. És hát ki ne akarna úgy dolgozni Nagy-Britanniában, hogy mondjuk a kínai munkavédelmi szabályozás érvényes rá.

Kaptam egy wiki oldalt, ami felsorolja, milyen bűncselekményeket követtek el az Antarktiszon. A múltkori orosz késelésről, aminek több összetevője van, köztük az is, hogy a sértett elmondta a könyvek végét az agresszornak, mindenki hallott, de volt már más is. Persze oroszok verekedtek már sakkmeccs miatt is. Ekkor előkerült egy jégcsákány is, igazi Trockij-fu volt. Az oldal csak az emberek által elkövetett tetteket sorolja, így a sarkvidék gengsztereinek, a halfarkasoknak (szkua) nem szentel egy mondatot sem. Pedig más állatok és más sarkkutatók kajájának ellopásával tartják fent magukat.

Én máshol

A kedves részvényesek már olvashatják a havi Rakasz Extrát, ami a kamionosról, amerikai munkadalokról, és a nyolcadik utasról szól, aki a halál. Őrülten hálás vagyok nekik, hogy lehetővé teszik, azt a szabadságot, amit egy extra megírása jelent.

Képek

Dohányzó versenyzők - a fotós ismeretlen, a biciklisták Julien Vervaeckem Maurice Geldhof és Gustaaf Van Slembrouck, Wikimedia Commons

Tony Hawk - Andrew Hutchison 2007-es fotója // CC-BY-ND

Galeb békehajó - saját

Kerek ez így, ne rángassuk ide a marxistákat, az urbanisztikát, vagy azt, hogy milyen technológiák tűnnek el 2050-re? (Ökölszabály: csak olyan időtávra szabad jósolni, amit az emberen már nem kérnek számon. Szóval ennyi a hétre.

Ádám