Rakasz #138

betonos programos

Sziasztok!

Huzamosabb ideje meggyőződésem, hogy az egyik legfontosabb szöveg, amit írtak az Pál első levele a korintushiakhoz. Ma szembejött a neten, amiatt jutott eszembe, aztán felidéztem, hány ilyen szembejövés és eszembe jutás volt az elmúlt pár évben. Ebben van a szerethimnusz nevű rész, ami így kezdődik:

Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt, odaadhatom a testemet is égőáldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.

Eddig a szöveg. Nagyon sok olyan jelenségre, akár internetesre is, válasz, ami mostanában történik. És most megállom, hogy Seres Rezső Szeressük egymást gyerekek című dalát idelinkeljem, ami a felszínen kapcsolódik, de Pál azért ennél többet mond.

Tór és az internet

A Skandináv Ház egyik izlandi folklórról - ezt a lemezt kell meghallgatni a témában: Rímur&Rapp - szóló előadásán hallottam a sztorit, hogy amikor az előadó Izlandon élt, egyszer a vihar elfújta az áramot és a netet is. Az áram a vihar végével visszajött, a net viszont megmakkant. Hívott szerelőt, és másnap ki is jött Tór megszerelni az internetet. A sztori arról szól, hogy a nevek, amiket mi csak mondákból ismerünk, máshol teljesen normális nevek.

És aztán vannak a különleges anyák és apák is. Mint például az a képkeretező és üveges mester a Pók utcai lakótelepről, ami a görög mitológia nagy rajongójaként adott nevet a fiának. Onnan tudom a sztorit, hogy épp náluk van három print - két Gustavo Duarte és egy Sumburo Comics - és munkahelyi ártalom, hogy ha valakiről kiderül, hogy Achillesnek hívják, akkor megkérdem miért. Szimpatikus emberek, Achilles és az apja, akit sajnos nem Péleusznak hívnak.

Jómód

Huzamosabb ideje próbálok kitalálni valami működőképes definíciót a jómódra. Az olyan aknamezőkre, mint az értelmiség meg a középosztály, csak ezután merészkedek majd rá. Munkahipotézisnek működik az, hogy megvehetem a könyveket, amik érdekelnek. (Vö. a magyar családok harmadának problémát okoz egy hirtelen kiadás.) Ez valójában nem is kis szó, ezt tudja bárki, aki megnézte mennyibe kerül egy új hardcover és mennyit keres például egy pályakezdő tanár.

Hétfőn befut, ha minden igaz, amit a posta mond, Mateusz Urbanowicz tokiói üzletfrontokat tartalmazó artbookja. Ha nagyot akarnék vetíteni, akkor mondanám, hogy egy új látásmód biztos segít majd az utcai fotózásban. A valóság az, hogy marhára tetszik Urbanowicz művészete. A fotózásban meg az segítene, ha gondolkodnék a gomb megnyomása előtt.

Még egy könyv van, ami mostanában khm hozzám szólt. Ez a Transcript Verlagnál megjelent This Is Not An Atlas, ami nem egy atlasz. Olyan ábrázolásokat gyűjt össze, amelyek valamilyen módon megpróbálnak túllépni a térkép neutrális, objektivitást hazudó nézőpontján. A hely megtapasztalása hajlamos szubjektív lenni. Még akkor is, ha az ábrázolt adatbázis - például az egyiptomi szexuális zaklatások adatbázisa akár objektív is lehetne. Valójában az adatbázist összeállítók bátorsága, élethelyzete, a trauma feldolgozottsága és még sok más formálja, hogy mit mutat az atlasz.

Távolról kapcsolódik, hogy a héten mutatódott meg nekem Lackfi Lavina dalt című verse, ami a Boldog szomorú dallal - zárójel: a régi Csík Zenekarnak is van hasonló című albuma, rajta a remek Magyarszováti furulya muzsikával, de most nem arról van szó - van érdekes kapcsolatban.

Az örökkévalóságon is túl

Időnként mérlegelni kell, hogy egy olyan anyag, amit három-négy forrásból láttam már, azt megéri-e megírni a Rakaszba. Nagy az esélye annak, hogy a többségetek már látta. Most épp az a “egyiptomi cserepekből gyűjtött élesztővel sütöttünk kenyeret” sztori ilyen. A következőre jutottam: a Rakasz úgy kezelendő, mint a maga univerzuma. Nem foglalkozom azzal, hogy mit olvastok a hírlevélen kívül, ami fontos belekerül. Momentán úgy tűnik, ez az egyetlen, megőrülés nélkül üzemeltethető szerkesztési elv. És akkor a kenyér.

Seamus Blackley és még sokan mások jelentős mennyiségű időt töltöttek azzal, hogy egyiptomi cserepekből próbáljanak élesztőt szaporítani. Az élesztő az olyan dolog, amit egy név alatt emlegetünk, de valójában ezernél is jóval több gombafajról van szó. A dolog szétbontása a témához tényleg értő csetvégre kapható szakemberem Balázs szerint:

Amit az emberek használnak, az főleg a saccharomyces cerevisiae, ennek van egy csomó alfaja, fajtája, és azon belül variációk. Az élesztő a párosujjú patás, a Saccharomyces a tehenek, a sörélesztő a húsmarhák, az x sörélesztő-fajta az Angus.

Bonyolítani lehet, mert amikor a másik emberemmel, a sört főző Iván unokaöcsémmel leülök beszélgetni, ő a sörélesztőket is a végtelenségig tudja tagolni. Álljunk meg ott, hogy tisztelet az élesztőknek. (Balázs hívta fel a figyelmem arra is, hogy szeptemberben lesz kenyérfesztivál is Besh O Drom koncerttel.)

Pláne, hogy a mindennapokban az élesztő ilyen általános dolog. Nagyon izgalmas dolgokat lehet elérni spéci fajtákkal, de legalább ennyire izgalmas, hogy a bolti élesztővel mit lehet csinálni. Ivánt, az unokaöcsémet, aki sört főz, évek óta kapacitálom, hogy a legolcsóbb dr. Oetker élesztővel, vadkomlóval és nagyjából a kisállatkaja boltban vett árpával próbáljunk meg tróger sört főzni. Szerencsére Ivánnak ennél sokkal több esze van, de a terv amúgy működne.

Na ebbe a környezetbe érkezik a múmia ízű élesztő. Tudták, hogy ha sikerül valamit begyűjteni, az működni fog. Sejthető volt, hogy mivel a gabonák is mások voltak - a kísérletben nem mai gabonákat használtak, de mai technológiát -, a kenyér íze jelentősen el fog térni. A kérdés a merre és a hogyan volt, amitől tényleg lenyűgözően szép ez a projekt. Az eredmény pedig egy gazdag, édes kovászos kenyér. A tanulság pedig nekem az, hogy ne higgyük el, hogy most épp minden világok legjobbikában élünk. Az ételek változatosságát érdemes vizsgálni. Akár úgy is, hogy az ember leveszi a Kövi Pált a polcról, és random ételekbe kezd el csombort tenni. (Zárójel: csombor, Erdély, és oda kapcsolódik ez a cikk, ami egy darabig a csíkszeredai futball akadémiáról szól, de a végét nagyon figyelmesen olvassátok, mert fontos - kösz Csaba!)

Nagyvasak

Nagyon felújították és újra jár a wuppertali függővasút, ami egy a századelőn nagyon futurisztikusnak számító függővasút. Az egyszerűség kedvéért képzeljétek úgy, mintha a négyeshatos villamost (miskolciaknak az egyest, debrecenieknek dettó, több városban nem éltem) vas traverzekre függesztették volna, ezért nem érdekelné, hogy dugó van-e. A függővasutat onnan is lehet ismerni, hogy ebből ugrott ki egy bepánikolt elefánt, de ez inkább a város hülyeségére példa. Nekünk elég, ha minden gazdaságosan üzemeltethető közösségi közlekedési eszköznek örülünk.

A wuppertali vasút volt amúgy az, amiből egyszer kiugrott egy elefánt. Aki most azt a kérdést teszi fel, hogy mit keres egy elefánt a függővasútban az nem jár rossz úton. Tényleg hülyeség volt. Ki is ugrott 1950-ben a kocsiból. Tuffi, a szóban forgó elefánt nem sérült meg, a vele utazó újságírók közül egy-kettő viszont igen. Tuffi végül 1989-ben hunyt el, ami alapján kijelenthető, hogy az 1950-es rambó manőver annyira nem zavarta meg.

Eggyel tovább. Pont elég idős vagyok ahhoz, hogy még találkoztam Kovács Győzővel, a a magyar informatika egyik nagyapjával, vagy Muszka Dániellel, aki az első kibernetikus műállatot építette. Mindketten meghaltak azóta. Én meg igen kicsi újságíró voltam, amikor összefutottunk, de legalább van egy benyomásom róluk. Ez azért fontos, mert így nem kell elfogadnom a nagy tech narratívákat arról, hogyan lett ez az egész. Japánban ezt a munkát például Tadao Hamada végzi el, aki az 1959-es FACOM128B jelfogós számítógépet tartja életben. Teszi mindezt a gépet anno eladó Fujitsu alkalmazottjaként.

Született bárki által olvasható utánlövés a havi Rakasz extrához a jövő kamionjairól. Nem mai jövő, hanem lejárt szavatosságú.

Betonok

Régen volt brutalizmus, de most itt egy jó plakátsorozat Alexander Fedorovtól a taskenti modernista épületekről. Az amúgy hosszú múltra visszatekintő üzbég fővárosba jókedvvel bőséggel építettek az elvtársak. De van korábbról nagymecset, székesegyház, Timur Lenk múzeum. Na ezek közül csak a betonépületek fognak feltűnni Fedorov képein. Köztük például ott van Közép-Ázsia legmagasabb tornya.

Művészi intervenciót hajtanak végre lebontásra ítélt vagy épp spontán lebomló építészeti emlékeknél a Nonuments Group tagja. Ez magyarul annyit tesz, hogy jól körbefotózzák.

Belterjes hülyeség

Az elmúlt pár hete azzal töltöttem, hogy valami rendszerbe másolgassam össze a fotóimat. Egyrészt a jpg-ket, amik egy-egy kép nagyjából megkövült változatai, másrészt a nyers fájlokat (esetemben Canon CR2-k, Fuji RAF-ok és még egy-két formátum). A második bizonyult az érdekesebbnek, mert most ott a lehetőség, hogy a 2008 óta született képeim egy részét újra előhívjam úgy, ahogy most tartanám jónak. Azért 2008, mert akkor lettem a Kényszer és társa bt. tulajdonosa, azaz akkor kellett először egy cég, amivel számlázni tudtam. Ugyanekkor jöttem rá arra, hogy egyszerűbb dolgokat megvenni és leírni költségként, mint eligazodni az adók és a logikus pénzköltés világában. Kata még nem volt, nyers formátumot tudó gépem pedig lett.

Kapcsolódó történés. Két dolgot tettem meg még az elmúlt héten. Egyrészt beküldtem három képet a sárvári fotóklub pályázatára miért ne alapon. Írni tudok, abból élek, de csak érdekelt, hogy a hobbimban mit tudok mutatni. Másrészt pedig rendeltem pár nagyítást a 220volt laborjától pár képemből. Épp van elég hely a falon, polcon. Mások képeivel tele a lakás, de vannak olyan saját fotók is, amikre jól esik ránézni. Ez is egyfajta kísérlet.

Erre tessék

Másfajta kísérlet következik. Dániel barátom, egykori rocksztár, még egykoribb újságíró - nyugi, azóta a becsület útjára tért - kérdezte, hogy írhat-e programajánlót a Rakaszba, hogy ne arról szóljon, hol jártam én három hete, ami azóta bezárt, és amúgy is egyszeri alkalom volt. Szó a stúdióé.

Cikkeznek róla, hogy Magyarország nem bír el több fesztivált, amit nagyon nem is bánok, mert nincs tévém, de amúgy is csak a spektrumot meg a mezzót nézném rajta, ha értitek hogy mondom - nem hoznak lázba a mainstream nevek. Szerencsére az underground is szül fesztiválokat, hazánkban a legerősebb pedig pont jövő héten kezdődik: nyit a Fekete Zaj, a sötét zenék és ruhák fesztje. Az egyszálgitáros akusztiktól, postrocktól, vagy a pszichedelikus rocktól fordulsz be? Nem gond. Darkwave, postpunk és synthwave diktálja, hogy a fekete melyik árnyalatát hordod ma? Ez a te fesztiválod. Köldöknézés garantált, engem megismertek vasárnap a piros Repetitor pólómról, világítani fogok, mint egy pipacs a szuroktengerben. 

Aki a Zajnál életingenlőbb programra vágyik, Ádám kurrens kedvenc helyén, Dömörkapunál tud csatlakozni a Lószerető délutánhoz augusztus 18 vasárnap délután 2-5-ig. 

Visszakanyarodva a zenéhez, 17-én a Dürerben a Freakin' Disco pszichedelektronikáját érdemes meghallgatni, ha szorít a való világ.. És ha már Dürer: ez az áldott jó hely, ahol már jó pár minimálbért otthagytam, most kiköltözik a Lupára is Dürer Part néven. Kultúrhelynek szánják, lássuk meg, mi lesz belőle, én biztos kinézek a kölyökkel. 

Tekintsünk kicsit előre : Szólt a Hosszúlépés (a sok városi sétás szervezetből a talán legjobb), hogy be lehet velük menni a Pesti Vigadó kulisszái mögé. Bár szeptemberi program, érdemes mihamarabb lepaccsolni.

A szó megint az enyém - Á. - és hát ennyi volt a hétre. Illetve még egy fél mondat. Októberben megint lesz egy I. Erzsébet előadás a Szkénében. Remek darab, remek rendezés. Hagyjatok nekem két jegyet.

Ádám