Rakasz #141

bántalmazott emberek és épületek

Sziasztok!

Kezdjük a büszkeséggel, jó? Van egy raklap olyan jelző, amit akár használhatnék is magamra, de nem esik jól. Szeretek videojátékokkal játszani, szoktam is, de a Gamergate nevű nagy zaklatási kampány vagy a játékstreamerek folyamatos ügyei miatt nem szívesen mondanám magam gamernek. Valami hasonló a baj a nerddel meg a geekkel is. Tudom, hogy ki lőtt előbb meg hogy jön a tél, de azt is, hogy mi ez a táj annak, aki repülőn száll felé. Na ezért kezdtem kis fenntartásokkal Laurie Penny cikkének az olvasásába a Wiredben, aminek az a címe, hogy We Can Be Heroes: How the Nerds Are Reinventing Pop Culture. Oké, hogy lehetünk hősök, de pont ugyanezt gondolták magukról a gamergaterek is.

Penny nézőpontja viszont nem hülyeség, még ha kicsit túl vastagon is van benne a kultúrharc előtti Henry Jenkins, aki remek dolgokat írt a fanokról és az ő kultúrájukról anno. Sok önéletrajzba és privát történelembe csomagolva arról ír, hogy ma már nem égő, hogy valaki fanfictiont írt tinikorában. Akkor sem, ha épp egy sorozat írói szobájában derül ki ez róla. Mert valószínűleg a többi ott ülő is írt. És arról is szó van, ez megint egy érdekes irány, hogy a sorozatok azért a kor legfontosabb formátumai, mert míg a filmeknek biztosra kell menniük, túl nagy a költség, a kockázat, addig egy sorozatban van hely a kísérletezésre.

Television and online streaming are driving the evolution of a new, powerful hybrid species of mass culture, one that can be collective without being homogeneous. As arc-based television explodes, becomes more diverse and more daring, the film industry is lagging awkwardly behind. Films are still hamstrung by their own format: They have to tell stories of a certain length that will persuade enough people to leave their houses, find a place to park, and buy a ticket on opening weekend, or else be considered a flop. This means mainstream cinema still needs to appeal to what the industry considers its broadest possible audience. So it's superhero blockbusters, endless remakes and reboots, and sequels to sequels that dominate the box office. Safe bets.

A múlt heti Hármas Könyvelésben épp arról beszélgettünk Gabival, hogy novellát olvasni jó. Jobb, mint regényt. És az meg aztán hétszentség, hogy jobb, mint trilógiát meg végtelen sorozatot. Ez az érzés is ugyanebből táplálkozik. És ezt úgy mondom, hogy van egy polcom a ‘majd elolvasom, ha lesz időm’ vastag könyveknek.

Hősök

Ragadjunk még meg Jenkinsnél, aki úgy kerül most ide, mint Pilátus a krédóba. Legalábbis azt hiszem. (Nem is beszélve a krédónak arról a soráról, hogy “Hiszem az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházat”. Az még vadabb.) Egyre több olyan fiatalkori hősről vagy legalábbis fontos értelmiségiről derül ki, akiket tényleg nagyra tartottam, hogy Jeffrey Epstein köréhez tartoztak. És nem csak akkor, amikor még nem lehetett tudni róla, hogy gyerekeket molesztál, hanem a szabadulása után is.

Stewart Brand, Joi Ito, Marvin Minsky, vagyis a Whole Earth Catalog és a WELL alapítója, a MIT Media Lab feje, a mesterséges intelligencia kutatás apukája. És ha szétnézünk a tech elitben, lesznek még nevek. (Jenkins nem, de ugyanez a hős kategória.) Jevgenyij Morozov, aki káeurópai civil NGO arcból lett semmivel sem elégedett technológiakritikus pedig felfedte a kapcsolatok forrását is. A nyugati világ legjobb irodalmi ügynöke, John Brockman volt Epsteinnek és az intelligenciának is a kapcsolata.

Vagy nagy megtisztulásnak kell jönnie, vagy nagyon ocsmány folt ragad meg embereken. Ethan Zuckerman már azért otthagyja az MIT Media Labet a kutatócsoportjával együtt, mert kiderült, hogy pénzt fogadtak el Epsteintől. Morozov új irodalmi ügynököt keres. De vannak még bőven, akik közelebbi kapcsolatban voltak, akik jártak a milliárdos magángépén, szigetén, és nagyon hallgatnak.

Persze legalább ennyire érdekes, hogy a András yorki herceg vagy Bill Clinton, akiről a Slow Burnből már tudjuk, hogy csak nagyon tág definíciók mentén jó ember, hogy kerül ki az ügyből.

Építészet

A tokiói Nagakin kapszulahotelt - apropó veszélyben van - mindenki ismeri, azt hiszem. A japán metabolizmusnak az lett az egyik lovasszobra, részben azért mert bár karban nem tartották, de legalább megmaradt. Az Artsynak most van egy nagy cikke a metabolistákról, akik már az 1960-as években biológiai metaforákat használva arról beszéltek, hogy az épületeknek továbbalakíthatónak, fejlődőnek, azaz fenntarthatónak kell lenniük. Akár a képek miatt is érdemes megnyitni a cikket.

Írnak egy olyat is, hogy bár a japán metabolisták egyik inspirációja Le Corbusier volt, akinek a

A ház voltaképpen egy lakógép. Fürdő, nap, hideg víz, meleg víz, tetszés szerinti hőmérséklet, higiénia, arányok alkotta szépség. A karosszék voltaképpen ülőgép stb.

szövegét a metabolisták egyik mai kritikusa, Hyunjung Cho úgy gondolta tovább, hogy az ő városfelfogásuk nem úgy gondol a városra mint hardverre, hanem mint szoftverre a születőben lévő információs társadalomhoz. Angolul jobban hangzott:

“not as hardware but as software in preparation for the nascent information society.”

Erről azért beugrott, amit valami cikkben olvastam évekkel ezelőtt a korai Leica fényképezőgépekről. Azt, hogy ha az ember vett egy Leica I-et, akkor az új modell megjelenése után visszaküldhette a gyárba modellfrissítésre, és beszerelték neki az újdonságokat. Kis szériás, luxuskategóriás dolgokról beszélünk természetesen. De jó kivétel arra, hogy a hardver is fejlődhet.

A Nagakin kapszulahoteles hírben ott van még egy nagyon fontos mondat. Ez:

The capsule was originally intended to be replaced in 20 to 25 years, but 47 years have passed without replacement.

Tudjuk, hogy a folyamatos építkezés jelentős környezetterheléssel jár. A cement gyártása és felhasználása a folyamat szinte minden pontján jelentős széndioxid kibocsátással jár. Remek ötlet lenne például kevesebbet építeni és többet újrahasznosítani.

Rákok és pilóták

Szerintem átlag évente előkerül Orosz Péter novellája, az Antranig Mehrabian halott, amit nyolc éve írt a Totalcarba halottak napjára, megemlékezve mindazokról, akik versenyzés közben haltak meg. Groteszk is, furcsa is, nagyon jó írás. Sokáig azt is hittem, hogy na ennél furcsább nem jön szembe.

Aztán csak bebizonyosodik, hogy “az univerzium iróniamaximumra törekszik”. (Innentől mindenki óvatosan kattintgasson, bitang nagy rákok is lesznek.) Szembe jött egy olyan elmélet, hogy az 1937-ben a Csendes-óceán felett eltűnt pilóta, Amelia Earhart maradványait azért nem találták meg soha, mert olyan szigetre szállhatott/zuhanhatott a gépe, ami tele van pálmatolvajokkal - ez egy baromi nagy rák - amik pedig dögevők. A szigeten, ahol Earhartot megtalálni vélték 13 emberi csont volt, a többinek se híre, se hamva. A megfejtés pedig az, hogy a jobb sorsra érdemes pilótát széthordták a rákok. Groteszk, de legalább magyarázat.

Ahhoz persze, hogy az óriásrákos hipotézis megálljon az kell, hogy Earhart és navigátora, Fred Noonan valóban Nikumaroro szigetén szálljanak le. A haditengerészet verziója továbbra is az, hogy világot megkerülni próbáló páros az óceánba zuhant. Valahol érthető a ragaszkodásuk a történethez. Mert a bizonytalan eredetű, hol elhagyott, hol megtalált csontok mellett egy homályos fotó szól még Nikumaroro mellett, aminek a szélén mintha egy Lockheed Electra vízből kiálló kereke látszana. Vagy nem.

A kép és a kihívás elég volt a Titanic roncsait 1985-ben megtaláló Robert Ballardnak, hogy kutatásba kezdjen. Az erről készült filmet a National Geographic készíti, a projektet felfuttató cikkek pedig már elárasztották a netet.

Vissza a sötét oldalra

Vissza egy gondolat elején a tenger fenekén ülő autóversenyzőhöz. Nyáry Krisztián egy bejegyzése ébresztett arra rá, hogy érdemes megnézni, kik voltak a korai évek autóversenyzői. Szisz Ferenchez tán nem fér kétség, ha meg férne, az első világháborúban francia katonaként szolgált, legyen az ő bajuk. Viszont akiről Nyáry mesél. A sztori kezdetén felvilágosultnak tűnő, feleségével Magyarországon kikötő biszex katonáról, Salm Hermanról a végére csak kiderül, hogy a Prónay-féle legmocskosabb fehérterroristák közül is a rosszabbak közé tartozott. Ha pedig egy kicsit tovább kattintgatunk, akkor ebben a csapatban akadnak még versenyzők. (Ennek jobban utána kell olvasni, az biztos.)

A sztori amúgy annyira nem ismert, hogy az Index posztja a kelet-közép-európai Bugatti autók katalógusáról a következőképpen ír a magyar képviseletről:

Magyarországon az 1920-as, 1930-as években a kalandos életű Salm Hermann gróf és Rózsahegyi István foglalkoztak a márkával.

Aki ezek után bele akarja magát olvasni a fehérterror és az arisztokrácia összefüggéseibe, az a JSTOR-on ingyenes regisztráció után Bodó Béla tanulmányára vesse rá magát.

In December 1920, the officer corps of the [Prónay] Battalion included 17 aristocrats: one duke (Karoly Odeskalchy or Odescalchi), eight counts and seven barons served under the command of Baron Pronay. Seven had instantly recognizable names (Esterhazy, Zichy, Andrassy, Szechenyi, Palffy, Pronay, and Feilitzsch), while one, Count Peter Crouy, who was in part French, claimed to be descended from the Arpads, Hungary's first dynasty.

Én máshol

A hétvégén lesz egy űrjogos, már-már rakaszos cikkem a G7-en. Megálltam, hogy a pár héttel korábbi New Hampshire-i koszorús költős bulit is odakössem. Pedig lenne helye!

Jön a Rakasz Extra a színekről. Kicsit beleragadtam a bíborba, de már látszik a kiút!

A Magyar Narancsban lesz egy szoftverfrissítés, biztonság, szeméttermelés és right to repair témájú cikkem. Cserébe nem tudom melyik héten jelenik meg. A szeptemberi Kreatívban egy tök jó fenntartható városos interjú lesz. A Recorderben pedig egy MI+zene témájú cikk. Igen, véget ért a nyár.

Errata

A Bloomyloom tervezője csak könyvtárközeli, de nem volt könyvtáros. (Kösz, Dani!)

Két levéllel korábban előléptettem Salvinit miniszterelnöknek, pedig csak belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes. Azóta viszont annyi minden történt, hogy nem merem leírni, hogy most éppen micsoda Salvini. Egy biztos, nem miniszterelnök.

Gazs jelezte, hogy a templomos lovagokat nem mondaná törvényes jónak, csak ott volt a keresztes háború. Elgondolkodtam, hogy mennyi történelmi relativizálást bír el a téma, és cserélni kell-e mondjuk az ispotályos (ma máltai) lovagrendre. Akik persze szintén Jeruzsálemben alakultak.

Fotók

Fanok állnak sorba, hogy megcsinálják a saját egyedi 9 és háromnegyedik vágányos fotójukat - saját

Henry Jenkins, de nem ez az érdekes, hanem az, hogy Joi Ito fotója. Nem tudtam eddig, hogy ez létezik - Joi Ito // CC-BY

Kapszulahotel - Stephen D. Strowes // CC-BY-SA

Habitat 67. Ez már nem japán metabolizmus, de az ihlette. - Taxiarchos228 // CC-BY

Amelia Earhart egy Lockheed Electra előtt, ilyen géppel is fog eltűnni - San Diego Air and Space Museum Archive // közkincs

Delmár Walter kanyart vesz be. Cél volt, hogy egy nem náci autóversenyzőt találjak ide, amit Delmárról találtam az alapján ő okés. - Fortepan // Szávoszt-Vass Dániel

Ennyi a hétre.

Ádám