Rakasz #144

maoris neglizsés

Sziasztok!

A múltkori levél eposzi mennyiségű elütése és pongyolasága ráébresztett, hogy talán rossz gyakorlat este befejezni a hírlevelet. Most teszünk egy próbát a nappallal. (Ugyanitt, rekord mennyiségű - 3! 4? - új olvasó jött. Lehet meg kéne tartani az épp csak olvasható mondatokat? Akárhogy is, sziasztok, sör a hűtőben!)

Apropó pongyola, tudtok még olyan szót, amit ennyire elbirtokolt a nyelvművelés? Ha rákerestek, akkor csupa más emberek nyelvhasználatát leminősítő cikket és fórumbejegyzést találtok. Esetleg közéjük szorul pár tulajdonképpen vett pongyola hirdetése is, bár az inkább már loungewear, franciás műveltségűeknek meg neglizsé.

És ha már nyelvészkedünk, a héten tanultam, hogy németül a pariser az az óvszer beceneve. Rákerestem, hogy ez mégis hogyan alakult így, és találtam egy egészen mókás cikket a témában. Választ speciel nem ad a parizeresdire, de legalább felfejti, hogy az óvszert több nyelv is a franciákhoz köti, meg a szifiliszt is. Kivétel a franciák maguk, akik angol betegségnek nevezik. (Az angolkór teljesen más.) Hosszas guglizás után sem találtam jobb magyarázatot, mint a franciabetegségre adott válasz lenne a szó. Ezt támasztja alá az is, hogy az első nagy szifiliszjárványt a francia hadsereg terjesztette el, az első nagy járvány a harmincéves háború alatt tört ki.

Birodalmak

Évekig jártam vissza Londonba, mert az a város, ahol a Boring konferenciát (a tartalom ilyesmi) rendezik, amiről már sokat lelkendeztem. És mert tulajdonképpen szeretem azt a várost. Több olyan kiállításba futottam bele, amik a birodalmi múlttal próbálnak szembenézni. Ez a múlt ott van mindenhol, nehéz nem megtapasztalni, lásd a lenti képet.

Viszont arról nem beszélnek a háznevek és a közterek, hogy a parafasisakos, malária által rázott üzemmódban is ötkor teázó felderítők létező államokon, kultúrákon trappoltak végig, hogy végre legyen valami a térképek fehér foltjaiban. Ezek az államok és kultúrák gyakran megszűntek a felfedezés miatt. Ez a kontextusa annak a hírnek, hogy Új-Zéland egy kis szigete azt mondta, hogy ha egy mód van rá, ők nem kérnének Cook kapitány hajójának (na jó, másolatának) újbóli kikötéséből. Az érv egyszerű: Cook nem felfedező volt, hanem gyarmatosító, az ilyennek meg örüljön, akinek hat anyja van.

A hajó látogatása a Tuia 250 nevű rendezvénysorozat része lett volna, amely a maorik és az európaiak (erre szó is van, pākehā) első találkozásainak állít emléket. Szerintem nem nehéz megérteni az érzéseiket. Kicsit olyan, mintha Muhi faluban meg akarna állni lovat itatni egy mongol hagyományőrző csapat.

Menjünk tovább Londonnal, mert egyrészt van egy nagyszerű cikk a Balfron Tower dzsentrifikálásáról. (Kösz, Gazs!) Magyarul: kipaterolták a régi, csóró bérlőket, elhelyezték őket itt-ott, felújították az épületet, és most luxusingatlanként adják el, ami által a környék jellege is megváltozik. Aki nem tudja elképzelni, hogy megy ez, a Corvin Plaza mögött megfigyelheti ezt a kilencedik kerületben.

Zárójel: a Balfron Towert az a Goldfinger Ernő tervezte, akiről Ian Fleming elnevezte James Bond egyik ellenfelét. Fleming nem volt a brutalizmus nagy barátja.

Én úgy érzem, hogy az illendőnél már többször írtam le, hogy a rendes, igazi brutalizmus gondolkodott szociális funkciókban is. Azaz volt a közelben közösségi tér, orvos, bolt, játszótér, szóval az ember köré volt tervezve a tér. Minden más csak international style. Most a Balfron Towert épp ezzé fokozzák le.

Zárójel #2: egy olyan panelban lakom, aminek az aljában üzlethelyiségek vannak. Az egyszerűség kedvéért ezeket a sarki ez meg aznak szoktam emlegetni. Van cipész, ruhajavító, kis hentes, pék, ponyvát tartó antikvárium, trafik, fodrász. Ha önálló életre nem is képes a blokk, de nagyon sok szolgáltatás helyben van. És ez így van jól.

A Failed Architecture, ami sokkal többet ad, mint amit a neve ígér, arról írt, hogy az új szélsőjobb építészetszemlélete milyen. Röviden: összemos dolgokat, hogy létrehozzon egy dicső, régi, hagyományos európai építészetet, amit szembe lehet állítani az elfajzott, tán még zsidó is, modernnel és posztmodernnel. A modern és a posztmodern összemosása elég lehetne ahhoz, hogy ne is foglalkozzunk többet velük, de az új széljobbos építészeti források népszerűek.

Ésik Sándor, aki az egyik kedvenc konzervatív szerzőm, pedig nem is holmi újságíró, hanem “csak” újságírókat megszégyenítően jó tollú ügyvéd írt egy nekrológot Rajk Lászlónak. A szöveg nagyobb részben a Lehel piacról szól, arról, hogyan illik a korba, hogyan nem illik abba a rém káros Budapesti ötletbe, hogy mindennek klasszicistának vagy klasszicistává szürkített, újra nem festett szecessziósnak kell lennie. És hogy Rajk megtalálta azt az időt, amikor egy funkcionális, de furcsa, önmagáért és a használóiért való épületet meg lehetett tervezni.

Megnéztétek a múlt héten ajánlott MXC dokumentumfilmet? Remélem igen, mert azóta találtam egy újabb tervezett és létre nem jött várost. Tegyük hozzá, California City úgy kezdődött, hogy a sivatag kellős közepére felrajzolták az utcák hálózatát. Tudjátok mi van a sivatagban? Igen, pontosan, semmi az ég egy adta világon. Az külön érdekes, hogy a téma kutatója, aki megszólal a cikkben a UC Irvine egyetemen végzett. Tudjátok mi Irvine? Egy olyan tervezett város, amit a század közepén a kaliforniai repülőiparra húztak fel. Óriási siker, teljesen működőképesnek bizonyult.

Van még egy múltas téma, ami londonos is, de sehová nem lehet besuszterolni. Tudjátok, mi az a mudlarking? Az ember sétál a folyóparton és igyekszik olyan dolgokat találni, amit pár tíz-száz évvel előtte szórtak a folyóba. Az iszap segít konzerválni, emlékezni, partra mosni ezeket. A Guardian még augusztusban nagyon jó interjút közölt egy ilyen mudlarkkal. Lara Maiklen nem fémkeresővel dolgozik, hanem megérzésekre hagyatkozik, meg persze sok folyóparti sétálásra. Talált már kulcsot, csontot, viktoriánus cipőcsatot. Nem ilyesmiből vesz az ember sarokházat egy tengerre néző szigeten, de mekkora kaland.

Reklám, reklám, csodaország

Hétvégén volt egy pár óra, amikor agyam már nem volt, ellenben még nem is voltam álmos. Ilyenkor - meg munkához háttérzajként - gyakran nézek mainstream vacak filmeket. Most az Éjszaka a múzeumban került sorra, amiről a felénél rájöttem, hogy már láttam is. A sztori röviden az, hogy egy egyiptomi varázstárgy miatt éjszaka életre kelnek a kitömött állatok, viaszfigurák, kiállítási tárgyak, az Ben Stiller által alakított éjjeliőr nagy meglepetésére. Nem nagy ötlet viszont nagy álom. Ki ne akart volna beszélni Dzsingisz kánnal vagy II. Lászlóval. Ugyehogy!

Amúgy is mélyen hiszek abban, hogy mainstream filmeket ér nézni. Öncsalás úgy tenni, mintha nem léteznének és nem formálnák a közgondolkodást. A feladatunk az, hogy egy-egy ilyen filmhez hozzáfűzzük a távolabbra mutató kérdéseket. Ehhez például azt, hogy egy ilyen megfizethetetlen méretű múzeumi PR-eseményt láttunk-e már? A múzeumoknak persze régen van éjszakája, de azóta van már a lángossütőknek meg az erőműveknek is. Viszont mivel minden másnak is van - ideértve a balett-táncosokat és sírkőfaragókat is - ezért az esemény elinflálódott. Mit lehet vajon helyette csinálni?

Tyúk vagy a tojás

A Twitteren találtam egy diát Yann LeCun előadásából. Szerintem magáért beszél, néhány példán keresztül bemutatja, hogy a gyakorlat megelőzi az elméletet.

Az ötletről van már vita is, például abból az irányból, hogy nem az elmélet van késésben, hanem a jelenségek gyűjtőnevének a megtalálása. Optikával korábban is foglalkoztak, mint ahogy elkezdték azt optikának hívni - mondja a kritika. Remek téma.

Be a szervezetbe

A Valve játékfejlesztő cég és a Steam digitális játékbolt üzemeltetője kívülről nézve egy oázis a túlórára és munkahelyi atrocitásokra épülő játékiparban. Elvben egy extrém módon lapos hierarchiát üzemeltetnek, nincsenek főnökök - no gods, no masters - és önszerveződő módon állnak össze a csapatok. Ong Kar Jin cikke arról szól, hogy a gyakorlatban a szervezet hiánya végtelen mennyiségű munkahelyi politikához, kifúráshoz és egyéb nem termelő jellegű tevékenységhez vezet.

A lényeget egy sokkal korábbi szövegből idézi a cikk, Jo Freeman The Tyranny of Structurelessnesséből:

Thus structurelessness becomes a way of masking power

Azaz a struktúra hiánya arra szolgál, hogy elfedje a struktúrát. Ha letagadjuk, hogy van valamiféle hatalmi háló, hierarchia, akkor nehezebbé válik annak a megtárgyalása. Ami a rendszer fenntartásában érdekeltek számára jó. Messzire vivő és fontos gondolat ez: a kérdést fel kell tenni minden egyes esetben, amikor valami bázisdemokratikusnak, anarchistának, a struktúrát elvetőnek állítja be magát.

Resztli

Valamikor a következő hetekben megjelenik egy cikkem a Magyar Narancsban arról, hogy belehallgatnak-e emberek az asszisztens eszközökkel folytatott beszélgetésekbe (igen) és miért (mert így működik az MI tanítása). A cikkhez hosszan beszélgettem Szabados Leventével, aki egyszerre buddhista filozófus, MI-kutató és még sok minden más. Minden interjúnak vannak olyan részei, amik végül nem férnek bele a cikkbe, de ennek a beszélgetésnek ezek voltak az igazán érdekes részei. Nincs szívem nem kiadni őket, úgyhogy megkérdeztem Leventét, hogy megkaphatjátok-e.

“A legnagyobb európai előítélet, hogy azt hisszük, hogy békében élünk. Egy háború kellős közepén élünk, csak a hadszínteret eltoltuk. Hagyományosan azt mondják, hogy a háború a politika meghosszabbítása kickboxra. Mst azt mondanám, hogy a háború meghosszabbítása ismeretelméletre. Magyarul a társadalomnak azokat a képességeit, ami által külső dolgokat objektíven megismerjen, azaz jó predikciós képességgel megismerjen, konszenzusra jusson, döntést tudjon hozni és cselekedni tudjon, na ezeket a képességeket támadják nehézbombázással.

Ebben az oroszok nagy játékosok. Szépen látszik a támadás íve is: kinéznek egy mondást, felkapják és elterjesztik. Ebben élünk. Csak amíg ez nem világos mindenkinek, addig nem tudunk jó törvényt hozni, nem tudjuk jól meghúzni a határt, hogy mit szabad és mit nem.

Amellett, hogy ismeretelméleti háborúban élünk, ismeretelméleti piacn is vagyunk. Amikor kognitív kapitalizmusról beszélünk, akkor azt mondjuk, hogy a fő eszközünk és termékünk a megismerés, a döntés. A fő versengési forma nagyobb politikai közösségek között pedig a megismerés vagy a megtévesztés, ami a megismerés ellentettje. Az igazságképzés monopóliumáért való versengés folyik, ha úgy tetszik narratívaképzés.

Az episztemikus hadviselésnek van már szép apparátusa is. Online marketing, álhírek. Talán a Rolling Stone csinálta meg, hogy vett egy lejárató kampányt a neten ötszáz dollárért. A karaktergyilkosság termékesítve van, dobozban megvehető. Ez az ismeretelmélet, mint szolgáltatás. Amikor predikciót veszel az is ugyanez: jobban tudd, mint a másik, vagy a másik ne tudja. Az egyik címkézi az adatot, a másik zajosítja.”

Képek

Undressed kiállítás - V&A

Cook emléktábla - saját

Balfron Tower - Cianboy / Wikimedia Commons / CC-BY-SA

Welcome To California City - mercedesfromtheeighties // CC-BY

Ennyit a hétre. Jövő héten visszatérünk az Epstein-ügyre, mert nagyon érdekes dolgokat írtak, illetve bálványok dőltek le azóta, amióta utoljára foglalkoztunk vele.

Üdv,

Ádám