Rakasz #146

szelfis fogócskás

Sziasztok!

Megtartottam az előadásomat! Belefértem az időkeretbe! Nem nyeltem le keresztbe a mikrofont! Szóval egy csomó meglepő és mulatságos dolog történt a héten. A mondókámat megírtam a Rakasz Patreon oldalára, és ki is nyitottam, hogy bárki elolvashassa. A kedves részvényesek pedig megkapták a múlt hónapra járó Extrát is a biomimikriről és a rá épülő hitvilágról.

Közben a G7-en lesz hétvégén egy cikkem a pen computingról, két képernyős eszközökről és a Microsoft által a héten belengetett Surface Duo és Neo eszközökről. Illetve lassan megjelenik a kognitív kapitalizmusos, lehallgatós digitális asszisztenses anyag is. Ennyit a mit csinálokról.

Azok a drága épületek

Darran Anderson közösségi finanszírozású cikksorozatot indított a Patreonon. Építészeti érdekességek, a tér olyan szögekből nézve, ahonnan nem szoktuk, kultúrtörténet. Azt hiszem, csak rosszabbul lehet elkölteni havi három dollárt. Követem Darrant Twitteren is, mert egészen váratlan pillanatokban vannak nagyon jó meglátásai.

Per Eric Rosén egy lelkes finn fickó, aki összegyűjtötte, hogy melyik vasúttársaságoknak milyen éjszakai vonatjai vannak. A műfaj látott már jobb napokat, pedig ha belegondoltok, teljesen logikus, hogy az ember ágyban, párnák közt alszik végig egy olyan utat, amit nappal megtéve végigunatkozna. Vagy számolná a birkákat és a piros Skodákat. Ide kapcsolódik a repülési szégyen című jelenség, amivel én ugyan nem rendelkezem még, de érzem rajta, hogy fontos trenddé tud válni. Érdekesség még, hogy míg az országon belülről úgy tűnik a MÁV, mint egy nagyon vacakul működő ex-kommunista nagyvállalat, a nemzetközi járatai érdekesek. És kiterjedt éjszakai vonathálózata van az osztrák ÖBB-nek is. Monarchia reprezent!

A fentiről az ugrott még be, hogy egyrészt egyszer mentem a Coronával - magyarul a székely expressz-szel Erdélybe túrázni - és Kolozsvár után szólalt meg a magyar útitárs, aki egész addig hallgatott és egy magyarul jól beszélő román csávóval csevegtem este kilenctől úgy 11-ig. Akkor is azt mondta, hogy aki román és ennyire jól beszél és érdeklődő, az szekus. Vagy kétezret vagy kétezertizenegyet írtunk. (A fenti képen ott vagyok, ne menjünk bele.)

Nem tudtam, hogy Kanadában is voltak japán kolóniák, azt meg pláne nem, hogy a világháború alatt Kanada is internálta a japán lakosságát. Most viszont a kezembe kerül egy cikk egy feltárás alatt lévő kanadai favágó településről, ami 1942-ig működhetett és a kultúrájukat őrző japán munkásoknak és családjainak adhatott otthont. Aztán a város eltűnt, most pedig egy “valamit” tartalmazó ásatási gyakorlóterepet kereső professzor találta meg diákjaival. Az eltűnésre valószínűleg a világháború és az ott dolgozó japánok internálása volt a magyarázat.

Festék és polírpapír

Art Carokról, azaz művészek által kifestett autókról, amelyeknél az autók lényegében vászonként működnek, volt már szó. Élőben is láttam párat, de egy-egy verseny is látott grand turismo vagy ralliautó valójában meggyőzőbb. Oka van annak, hogy Marinetti sem a fotorealizmusban kereste a sebesség megragadásának módját.

Egy ideje ott van az asztalomon a fenti (lopott) kép. Keith Harring ismert streetart művész munkája, aki a barlangrajzszerűen sematikus táncoló figuráiról ismert leginkább. Az autó nagyon jól néz ki. Úgy értem, elfogadnám. Ugyanakkor azzal, hogy art carrá tették, meg is semmisült autóként. Ennek a dichotómiának még nem találom a feloldását. Ha egy kocsi csak simán mozgó kultúrtörténet, azaz ismert versenyautó, amiből nagyon kevés van, akkor kiviheti az útra a tulajdonosa. Irigyeljük a fickót, de helyénvalónak érezzük, hogy odalép neki. A művészek által tervezett, festett kocsiknál ez eltűnik. Ezzel pedig értelmét veszti az autó.

Nem én voltam

A héten kézen közön - ez azt jelenti, hogy nem emlékszem, kitől kaptam - elém kerül az NPR Tiny Desk sorozatának egy új darabja. Ez a show arra épül, hogy zenészek egy kis irodában rendezkednek be és ott adnak egy koncertet. Most épp Shaggy-t és Stinget sorsolták egymás mellé, amit imádott az internet.

A pozitív YouTube kommenteket egyébként is szeretem, de itt a hangmérnök és a zenészek olyan dicsőítésének olyan csimborasszója volt, hogy öröm nézni. Ezek után persze megkérdeztem a magyar podkaszt világ kedvenc hangmérnökét, a határtalan tudású Szultánt, hogy mit szól a felvételhez. És neki persze féltucat kifogása volt, kezdve azzal, hogy Sting nem szól elég reggae-sen. Nagyon tanulságos dolog meghallgatni valaminek az elemzését, amit én képzetlen füllel okénak hallok.

Ide gyorsan bedobom a legjobb YouTube kommentet, amit eddig láttam. A Skálmöld és az izlandi szimfonikusok közös koncertjének egyik száma alatt található:

A komment pedig így szól:

This fucking song. Just think about how fucking epic this is. First a guy plays the faggot, how often do people listen to faggot music anymore? Then a minute in a whole fucking orchestra starts playing this masterpiece of a metal song. Then This badass singer starts growling like there is no tomorrow and you cannot help but headbang in the awesomeness of it all. then at about 5 minutes in comes a fucking plot twist in the song and the best fucking guitar riff ever made starts. This godly guitar riff gives hope where there is none. Light where all is dark. This guitar riff has so much energy in it that it could have created the universe, but it decided to be a guitar riff instead. The song continues to be awesome all the way till the last minute where you think the song is going to end. But no, the song doesn't fucking end Instead the drummer goes insane with awesome drum fill and then the whole fucking crowd starts singing with the band while the orchestra goes wild.

Amúgy viszonylag jó leírása a számnak, és annál jóval több. Lepárolatlan lelkesedés szépen megfogalmazva. És igen, az a riff teremthetett volna egy univerzumot is.

Dekoratív semmiségek

Az Artsyn jött szembe egy cikk egy hagyományos, kézműves módszerekkel földgömböket készítő cégről. Idéntől már az Ikeában is lehet vakföldgömböt venni, ami régi vágyam még úgy is, hogy az én rajzkészségemmel, kockát is kihívás rajzolni, nem hogy térképet. A Bellerby & Co.-nál sem történik minden kézzel, itt-ott az Adobe Illustrator is szóba kerül, de a munkafázisok jó része még így is kézimunka. A cikk még egy érdekességet árul el: a Bellerby nem az a fajta brit cég, ami száz-százötven éve létezik, egy időben királyi beszállítók voltak, és az irodában kint vannak a korábbi vezetők portréi. A névadó tulajdonos 2008-ban alapította a céget, miután nem sikerült földgömböt vennie sehol.

Van még egy Artsys anyag: pár hete hosszan tesztelgettem az ImageNet Roulette nevű oldalt, ami egy népszerű ImageNet nevű képadatbázisra épülő művészi projekt. Az ImageNet 600 ezer képét képfelismerők betanítására használják szerte a világon. A Roulette verziót létrehozó két művész - Kate Crawford és Trevor Paglen - arra akarta felhívni a figyelmet, hogy az adatbázis rejtett előítéleteket tartalmaz. Én arra jutottam, hogy ha nem borotválkozom, akkor szalmaözvegynek néz az ImageNeten betanított oldal, borotválkozás után akár pohárszedő pincér vagy búvár is lehetek. Ez messze nem olyan rossz, mint amilyen címkéket fekete felhasználókra ajánlott a rendszer. A Roulette el is érte, amit akart, az adatbázist átrostálják, hogy ne kurvának vagy bűnözőnek címkézzen embereket. (Az ImageNet Roulette sajnos már nem elérhető.)

Bármi, mint művészet

Egy halom fotógaléria került a kezembe mostanában. Az egész azzal kezdődött, hogy az utolsó elképzelhető pillanatban megnéztük a Fortepan kiállítást a Nemzeti Galériában. Ez után pedig elkezdtem végigtekerni, hogy az Index Fortepan rovatában mi van, amit nem láttam. És van sztori egy világjáró Skoda 110L-ről, kubai szövőnőkről, a munkásszállásokról, és persze újranéztem Lissák Tivadar fotóit, amiről Barakonyi Szabolcs, az Index fotórovatának vezetője is beszélt a finisszázson. És akkor még van a sztori azokról, akik megtalálták magukat a kiállítás anyagában.

Aztán volt a New York Times-ban egy anyag matematikusok tábláiról. A cikkben vannak olyan állítások, amiket érdemes lenne megpiszkálni, de még így is egy lenyűgöző anyag. Azért az egyszer már linkelt Susannah Ireland interjúban szobrok között ücsörög a matematikus, szóval akadnak más iskolák is.

Vitatnivaló

A héten is folytatódott a Réz Pál-gate. Az tiszta, hogy milyen pontok miatt lehet támadni Kőrössi József szövegét. Ilyen az intimpistáskodás, a hiteltelenség - hiszen a beszélgetések után hazaérve dokumentálta saját bevallása szerint, azok tartalmát - és a jó ízlés hiányát is. Úgy áll össze a kép, hogy nagyon nem comme il faut megírni, hogy milyen volt Réz Pál. Ez viszont nincs kimondva, csak körbelőve. (ÉS #1 és ÉS #2) Az kiderül, hogy a könyv léte nagyon nem oké, de a miértek árnyékban maradnak. Egyrészt szórakoztató, ahogy az elit magyarázza a saját belső feszültségét. Miközben arra nem nagyon van válasz, hogy ebben a beszélgetésben kit kellene tisztelnünk?

A hét legfontosabb cikkét nem tudtam sehová besuszterolni, de anélkül nincs vége a levélnek. A Tettben jelent meg, némiképp hosszasan és alaposan adatolva, egy esszé arról, hogyan nem ír a sajtó a munkáról, és ennek milyen hatása van a politikára. Bele kell és lehet számolni, hogy a Tett vállaltan baloldali, de ez nem teszi rosszabbá a gondolatokat a nyilvánosság működési hibáiról.

Képek

Indul a csapat - én bal szélen, jobb oldalt a fotógép tulajdonosa Eördegh Péter - kézenközön

Keith Haring Land Roverje - Ron Gilbert CC-BY-SA

Old Man. Hát köszi. - saját/ImageNet Roulette

Ennyi a hétre.

Ádám