Rakasz #150

most akciósan kevesebb!

Sziasztok!

Ambíciózus célt tűztem ki idénre. Most 385-en vagyunk, szeretném, ha újévre 400-an lennénk. Nyilván az is jól nézne ki, ha a Patreon támogatók köre nőne, a havi zséből - köszi! - pedig vennék egy szigetet, lehetőleg partmentit, kilátással a tengerre. De ennél lényegesen fontosabbnak érzem, hogy ez a teljesen légből kapott határt elérjük. Segítsetek! És hogy a magyar black fridayhez hűek legyünk, megígérem, hogy nem változik semmi, nem lesz olcsóbb semmi, ellenben szabadon lehet tülekedni neonfényben. ;)

Eddig a márketing.

Meséltem nektek a hobbit párról, akiket találtam? A dolog azzal kezdődött, hogy elkezdett nem szólni az erősítőm bal oldala. Húztam halasztottam a dolgot, amíg lehetett, de nem egészséges az ilyesmi. Végül elvittem a közeli, a Faluház mögötti, kis hifi szervizbe, amit a legközelebbinek mondott a Google. Ahol egy pöttöm, halk szavú bácsi - nem lupe-szemű, de majdnem - nagy szeretettel körbenézte a gépet, a felesége, akinek minden zsebéből, táskájából egy bontott mentoloscigis-doboz került elő, pedig gyöngybetűkkel megírt egy munkalapot. “Nem lesz ezzel semmi nagy baj, egy 8-12 ezer forint lehet maximum” - mondta a hobbit úr. Majd két hét múlva hívott, hogy hatezer kettőszázzal jövök, szól szépen, csak kontakthibákat javítgatott, mert hát az erősítő nem mai darab. (Amúgy egy nem túl régi, értsd egy-két nappal lehet öregebb harmincnál.)

Most egyrészt vigyorgok, mint a hülye gyerek és összevissza hallgatok dalokat. Egy Kátai, egy Florence, a Chan-chan - mert amin az vacakul hangzik, azt tényleg ki kell dobni -, In Extremo satöbbi. Másrészt pedig vigyorgok, mert találtam egy jó helyet, akikhez szívesen viszek cuccokat.

Az igazság

Minden karácsonykor minden magára valamit adó életmód oldal megírja, hogy nem az ajándék hanem a fontos. Most, hogy különböző módokon bedugult autópályákon végigéltem a mindenszenteket, hajlok arra, hogy az elmélet kereteit tágítani kellene.

További magyaring, hogy Charlie, a Cybernetic blog gazdája, Amiga-rajongó és bioinformatikus megírta a nagy mezítelen igazságot. Odáig ugyan nem ment el, hogy aki a világ két alapelemeként a WD40-ről és a ducttape-ről beszél, az angol mémek fordításából ismeri a világot. Azt viszont kinyilatkoztatta, hogy egy isten van két személyben, és ez a kétkomponensű epoxigyanta ragasztó. (Ha további figurák kellenek a pantheonba, akkor kontaktspré, szigszalag, sziló.)

A másik nagy igazságmondóm mostanában James Wong. Róla már volt talán szó, olyan botanikus, aki a zöld hülyeségekkel meg az “egészséges” hülyeségekkel is szembeszáll, de közben nem akarja repülőről szórni az egész világra a Roundupot. Vagy ha akarja, ezt eddig sikerült elhallgatnia. Most épp a hagyományos növényfajtákról írt, hogy azok esetenként csak pár évtizede hagyományosak. Vagy hogy a sokat átkozott modern banán az 1800-as évek közepéről származik.

Apropó, az előző népszerű banánfajtát, a Gros Michelt, ami az 1950-es évekig a legnagyobb mennyiségben exportált banánfajta volt, tudjátok miért volt népszerű? Mert a vastag héja miatt nehezen sérült szállítás közben. Aztán jött egy fertőzés, ami ellen a Gros Michel nem volt ellenálló, és egy raklap ültetvényt elpusztított. A fajta nem tűnt el teljesen, de már nem ez a legnépszerűbb.

Internetről máshogy

Anyám a mai napig felemlegeti, hogy egy időben bármibe képes voltam beírni általános bullshitként a mediatizált világ fordulatot. (Így került a tanári portfóliójának ICT részébe is amúgy. Abban a részben besegítettem.) Nem lett kevésbé túlhasznált azóta sem a kifejezés, meg igazából ma már a tech által moderált életről beszélek, ha nagyon kell. És hát nagyon kell.

A New Republicnak volt egy remek cikke, ami az internet, még pontosabban az ARPANET hálózat születésnapjának a megünneplése helyett arról írt, hogy az első elküldött csomag merre ment. Van benne minden, őslakosokat szédítő spanyol térítők, a hadipar által agyonszennyezett, majd szövetségi pénzből nagyjából rekultivált területek, Fekete Párducok, Angela Davis, szóval mindaz, ami épp azon a területen történt, ahol amúgy az internet is született. Természetesen Ingrid Burrington írta a cikket, aki a legjobb infrastruktúrával foglalkozó újságíró mostanában.

A Tech For Care oldalon Lydia Nicholas, egy másik kedvencem, arról ír, miért hagyja cserbe a tech az idős felhasználókat. Erről egyszer már írt hosszan Twitteren. Olyan, többnyire élettani dolgok is vannak a háttérben, mint az, hogy az idősek bőre szárazabb, amire kevésbé reagál a kapacitív érintőkijelző. Ez itt is előkerül, de van még pár hasonló okosság.

Máshogy játék

Az Angry Staff Officer nicknév alatt nyomuló amerikai katona - gyalogsági háttér, mérnöktiszt a nemzeti gárdában, történész és úgy általában okos csávó - már szerintem szerepelt a Rakaszban. Van az a vicc a Danny De Vitós Rennaissance Man című vígjátékban, amikor az oxymoront azzal magyarázza, hogy katonai értelmiség. (Magamat ismerve, ha ez korábban szóba került, akkor pont ugyanezt írtam.) Ez önmagában is vicces, mert az angol eredetiben military intelligence, ami egyszerre játék az intelligencia és a hírszerzés szavakkal, valamint az oxymoron egymást ütő szópárjával. A magyar fordító szépen oldotta meg, még ha a vicc felét ki is kellett ciánoznia ehhez. Na a Staff Officer értelmiségi a szó klasszikus értelmében.

A legutóbbi cikkében a helm-szurdoki csatát elemzi modern lingót használva, a taktikát áttekintve, a hadvezér számára elérhető eszközöket számba véve. Az ilyesmi eleve egy alműfaja az internetes túlgondolós cikkeknek. Ez ellen sokáig be voltam oltva, de mostanában egyre jobban élvezem ezeket.

Renton, régi kollégám, küldte a linket, hogy vannak olyan Grand Theft Auto V szerverek, ahol szerepjáték zajlik. Ennek megfelelően vannak rendőrök, útmunkások, tűzoltók, sőt a városban van két egymással versengő újság is, ami a belső történésekről ír. Ha belegondoltok, hogy ez egy játék, ami arról szól, hogy emberek száguldoznak és lövöldöznek, és erre épített egy elhivatott közösség a munkára megtévesztésig hasonlító új játékot.

Régi vasak

Az Atlas Obscurának van egy írása arról, hogyan működtetik Apple II-esek a Lenin Múzeum interaktív funkcióit. Ezen lehet persze nevetni is, de az erősebb beágyazott elektronikák - pl. a hobbisták mindenre jó Raspberry Pi-je, amiből nekem a médialejátszóm van - megjelenésééig nem volt rossz ötlet odarakni egy teljes, általános célú számítógépet. Erre a következtetésre jutottak a komancsok is, akik egy COCOM-listás személyi számítógépben találták meg a megoldást.

Legalább ennyire érdekes, hogy vannak emberek, akik a mai vasakhoz képest nevetséges teljesítményű rendszereket építenek otthon. VGA-t vagy éppen processzort összerakni logikai kapukból üdvös cselekedet. Segít annak a technológiának megértésében, ami sokkal bonyolultabbat minden nap használunk.

Művészet a hétre

Tényleg elpazarolt hét az, amikor az ember nem talál egy érdekes grafikust vagy legalább jó rajzot az interneten. A heti leletem Zac Gorman. A legjobban talán a kisgyerekes, Halloweenes rajzai tetszenek. Nem ő játszik először azzal, hogy a jelmezes gyerek énképét és a jelmez kinézetét szembeállítja azzal, amit a felnőttek látnak. Ettől még ez egy jó játék. (Ugyanez felnőttben megvan Robbie Cooper fotóiban.)

Az Artportalnak volt egy cikke - ezt hetek óta tolom magam előtt - hogy egy hazai közgyűjtemény sem licitált Trauner Sándor magyar származású Oscar-díjas jelmez- és díszlettervező, fotográfus, grafikus és festő életművének árverésén. Csak egy hír, de egyrészt fontos, másrészt pedig innen tudtam meg, hogy a Budapesti Történeti Múzeumnak van egy Au Revoir című kiállítása az év végéig kábé a franciaországi magyar származású fotográfusok munkáiból.

Ennyi a hétre, mert már így is csúsztam.

Ádám