Rakasz #151

vadonos és civilizációs

Sziasztok!

Ez a mások tollával ékeskedő kiadás, de egyszerűen vannak szövegek, amiknek vagy én adok helyet, vagy eltűnnek egy fiókban. Akkor már inkább a Rakasz ugye.

Kezdjük a meztelenséggel. A héten kezembe került a tavaly elhunyt Burt Reynolds híres meztelen képe, ami a Cosmopolitant szexivé tette, Reynoldsot pedig filmszínészből celebbé változtatta. Meglepően önironikus fotó még ma is. Pózol, de nem is, komolyan is veszi, de teljesen poén is az egész. Mégis ki fekszik egy semmilyen alapon barna háttér előtt egy medvebőrre. Persze Reynolds volt az is, aki később egy talkshowban leborotválta a fél bajszát.

Mesék a városról

Vincze “Gróf Járdánházy” Miklós talán a legelhivatottabb urbanisztikai, városi, művészeti újságíró. Van neki Patreonja, sőt egy ideje már frissíti is azt, így a támogatói nem csak a szívbéli jóérzést kapják - amúgy ez is elég kell legyen - hanem a Miklós mindenfelé kifejtett munkásságának nyomait is. Mivel régen rajongok azért, hogy időnként megírja egy-egy kívülről tök jellegtelen századelős házról, hogy miért kellene istenként tisztelni, feltettem neki három közhelyes kérdést. Kezdve azzal, hogy mi az, amit minden budapestinek kellene ismernie.

Egyetlen helyet képtelen lennék kiemelni, de ha mégis kellene, akkor Szabó Magda csodatévő Abigéljét mutatnám meg mindenkinek, belesve az azt rejtő ház kapuján.

Miklóstól egyszer megkérdeztem - miután mutattam neki egy épületet, amit természetesen már ismert, tudta a pedigréjét, csak nem volt még ideje írni róla - hogy mégis mennyi terve van meg előre.

Az ötletekről vezetett Excel-táblám most épp 1122 soros, de a telefonomon van még 800+ átmentendő ötlet, szóval mondjuk, hogy kétezer témányi lemaradásban vagyok. Ez persze nem mind hazai építészeti csodákra mutatna rá, de a fele egészen biztosan!

A Miklós által a 24.hu-ra írt Ismeretlen Budapest sorozat valami 250 cikknél tart. Lassan könyv is lehet belőle. És ehhez képest az emberünk azt mondja, hogy:

A legbüszkébb egyébként arra vagyok, hogy korábban többször is sikerült rámutatni egy-egy értelmetlen belvárosban folyó munkára úgy, hogy néhány nappal később az építési, illetve bontási engedélyt is visszavonják tőlük, és a projekt a figyelem középpontjába kerüljön.

A legkevesebb, hogy bekövetitek Facebookon, de súgok, erre van a Patreonja.

Fém és vackok

Ha az urbanisztika az egyik olyan téma, amiről a mai újságírásnak szólnia kell, akkor az ellátási láncok és a logisztika a másik. A OneZerón - ami a Medium aktuális próbáljunk meg újságot csinálni kísérlete - a közelmúltban megjelent remek nyomozgatós cikk ez utóbbi kategóriába tartozik. Azt próbálja kideríteni, hogy az Amazon rendkívül népszerű saját márkás ceruzaelemét hol gyártják és milyen környezetterheléssel jár a gyártása/szállítása. A végeredmény nem meglepő, talán csak a számok benne: egy átlag elem harmincszor környezetszennyezőbb, mintha szénerőmű termelné meg ugyanazt az áramot. Ilyenkor mindig elgondolkodok azon, miben van még elemem újratölthető akkuk helyett.

Remek mi lenne ha cikk került a kezembe, ami azt a kérdést feszegeti, hogy mi lenne, ha lehalna a GPS-rendszer. Könnyű erre rávágni, hogy elővennénk a papír térképet - egy metrikus valag régi autóstérképem van elspajzolva, mert szeretem őket - de valójában ez nem válasz. A GPS egyrészt helyinformációt ad, másrészt nagyon pontos időt. És erre a kettőre építettük fel a távközlésünket, logisztikánkat, vészhelyzeti technológiáinkat. A BCC cikkben szerepel egy szám: az első öt napon napi egymilliárd fontos kiesést okozna a rendszer hibája. És öt nap alatt nehéz kiküszöbölni egy ekkora gondot.

A fák a fejünkben

Nehéz kérdést feszeget a The Reader: mi az a vadon? Erre persze mindenkinek van egy azonnal rávágós válasza, és többnyire az ember által érintetlen rengeteget értjük alatta. Viszont mi van akkor, ha ebben a rengetegben emberek élnek? Legyenek azok pásztorok a havason vagy miwok törzsbéli őslakosok ott, ahol most az amerikai Yosemite nemzeti park van. Részei-e ők a rengetegnek, ha már az apáik, apáik apái és így egészen az “apaception” végéig is ott éltek? A logikus válasz az lenne, hogy igen, de ez felvet további kényelmetlen kérdéseket. Kezdve azzal, hogy hogyan tekintünk az olyan művészekre, mint Ansel Adams, aki fotóival megteremtette az ember nem járta vadon romantikus képét úgy, hogy közben figyelnie kellett arra, ne lógjanak be a képbe a körülötte élő miwokok.

A kérdésen lehet fordítani is, mert van egy trend - erről James Wong szokott jókat írni, de a héten láttam magyar nyelvű vitát is róla - ami az ősöket (ld. még nagyapáink) tekinti tiszta, romlatlan, a természetben élő embereknek. Miközben egészen biztos vagyok abban, hogy ha a dédapáimnak lett volna műtrágyája, tartósítószere satöbbi, akkor nem egy mai szemmel ökobio - és amúgy nehezen kiszámíthatóan működő - világban éltek volna.

Ugyanide van egy Vaclac Smil interjú, aki a nemnövekedés - erről egyszer csak lesz cikkem a Kreatívban - és a globális problémák kapcsán beszél arról, hogy lehetne megoldani a következő pár évtizedünket. A legfontosabb, az alapállását tisztázó pár mondat ez:

I was brought up in Czechoslovakia during the era of the Soviet bloc. Having spent 26 years of my life in the evil empire, I do not tolerate nonsense. I grew up surrounded by commie propaganda – the bright tomorrow, the great future of mankind – so I’m as critical as they come. It’s not my opinion. These are the facts. I don’t write opinion pieces. I write things that are totally underlined by facts.

Az interjút hosszú lenne összefoglalni, rátok hagyom az elolvasását, de a káeurópai cinizmus szembeállítása a kaliforniai ideológiával. Ez tetszik!

Kezembe került egy 1997-es cikk a Salonból, ami a libertariánus megközelítésről, illetve az új jobbos - ez a New Right, nem az altright - arcokról szól. A cikk nem állítja azt, hogy a piac majd mindent megold, az állam rossz, a szegények meg dögöljenek meg - sarkítok, de nem sokat - megalapozottság kevés ahhoz, hogy működő rendszert építsenek rá. Pláne, hogy az iskola olyasmiket tagad, amik az USA-n kívül működnek. Így huszonévvel később akár lefutott vita is lehetne, ha az internetes cégek nem karolták volna fel a gondolatot. Mert az állami szabályozásnál jobb, üzleti szempontból mindenképpen, ha békén hagyják az embert.

Paulina Borsook, in a provocative, passionate and widely discussed essay in Mother Jones, "Cyberselfish," argues that techno-libertarians are callous nerds -- "violently lacking in compassion" as well as any knowledge of history or politics. They are ingrates: Although they "are the inheritors of the greatest governmental subsidy of technology the planet has ever seen," they take that fact for granted, like "privileged, spoiled teenagers everywhere." Libertarianism attracts them, in Borsook's view, partly out of economic self-interest and partly out of a desire to take revenge on a society that has failed to respect them. Libertarianism is simply the right fit for a heartless, youth-dominated culture that believes, with some reason, in its own economic invulnerability.

Még egyszer mondom: 1997-es szöveg. A Google megszületése előtt vagyunk.

Olvasnivaló

Reményi József Tamás életútinterjú sorozat indult a Literán. A most megjelent részben nem sok olyanról van szó, amire úgy igazán emlékszem. És ott is akadnak dolgok, amik máshogy estek le. (Ez a korábbi részekkel csak romlani fog.) Viszont egy végiggondolt, elmesélt személyes történelem, amit jó olvasni.

Ugyanott indult cikksorozat az értelmiség szerepéről. Ez megint olyan téma, amire egynél több nézőpontból érdemes nézni. És ezek egyike az, hogy a cikket írók hogyan veszítették el a kapcsolatot azokkal, akiknek “hallgatni kellene rájuk”.

És máshogy, de olvasnivalók Warsan Shire versei - kösz, Zina!.

Fotók

Soroksári vásárcsarnok - saját, CC-BY
Elemek - massmatt - Flickr // CC-BY
The Tetons and the Snake River - Ansel Adams // közkincs
Kávézó a Google zürichi irodájában, a könyv csak tapéta - saját (régi, olyan is)

Ennyi a hétre!

Ádám