Rakasz #179 (második rész)

karantén vége

Sziasztok!

Most tűnt fel, hogy a múlt heti levelet elszámoztam. Mindegy, a héten még tartanak a karantén alatt felhalmozott stratégiai linkkészletek, amiktől úgyis nagyon meg akarok szabadulni. De előtte!

Tudjátok, hogy mennyire követem a focit. Ma tudtam meg, hogy az 1988-as EB-n Írország megverte Angliát, és ez akkora nemzeti esemény volt, hogy még dal is született róla. Én persze a dal miatt tudtam meg, mert rágugliztam, hogy mégis miről szól Christy Moore Joxer című dala.

Ez fent a ritkábban énekelt eredeti verzió, van egy lemezverzió, az mesélősebb. A sztori ugyanaz, az ír szurkolók, akik egyszer tán a szomszéd városig is elmentek már megnézni a Shamrock Rovers egy meccsét, bepattantak a furgonba és megcélozták Stuttgartot, mert ott játszott a nemzeti válogatott.

Váratlanul írt, kikívánkozó dal volt ez, amiből aztán himnusz lett. Annyira, hogy a harmincadik évfordulóra a Balls.ie még azt is megírta, hogy vajon mi lehet most Joxerrel, a többi rajongóval és a furgonnal. Fiktív, de a valóságon alapuló történelemlecke az a cikk is, alulnézetből.

Biztos volt már, de…

…megint a kezembe került Denis Mo sztorija, aki 42 évesen úgy döntött, hogy épít egy fényképezőgépet. Régebben vágyott már erre, de addigra passzoltak össze az alkatrészek. Fémet munkált meg, marózott, esztergált és a végén lett egy tükörreflexes gépe, amiben még csak fényszivárgás sem volt. Nyughatatlan lélek lévén, ezek után nekiugrott egy távmérős gépnek, mert az mégis csak más felépítésű és más kihívásokat tartogat. Azt is megépítette. Azt hiszem, ezek után tüköraknásat meg kihuzatos nagygépet nem csinált még. De nem lepne meg, ha előállna velük.

Ha már építkezős őrület. Videó lentebb a Csirketelepről.

Birodalmak

Kína megfejtése nagy feladat, nem is biztos, hogy képesek vagyunk rá. Próbálkozni azért lehet, például olyan cikkeknek köszönhetően, mint amit a tizensok éve Kínában élő Holch Gábor írt még 2018-ban. Akkortájt jelent meg a sztorizós, részben az országról, részben a saját korábbi melóiról szóló könyve is. Azóta meg itt-ott el lehet csípni egy beszélgetést vele.

Közben a britek úgy döntöttek, hogy nagy üzlet beszállni egy csődbe menőben lévő műholdas üzletbe. Kiszálltak az EU-ból és ezzel együtt a Galileóból is, de csak kell valami a kredencbe. Igaz, a OneWebet nem globális helymeghatározásra készítették, hanem netszórásra. Kicsire nem adunk! Jó lesz nézni, hogy mi marad ebből pár év múlva.

És akkor a Wirecard bődületes földbe állását, amit vagy féltucatnyi évig tartó hazudgálás előzött meg, most ne tárgyaljuk bővebben.

Városok

A koronavírus-járvány alatt csúcsra járatódott a városokról és az önfenntartásról történő újságírás. Ez még tart is, a héten kaptam egy 444-es cikket (szorulok, nem emlékszem, kitől), amiben a gangon megépített permakultúrás kertről hangzanak el dolgok. Gyönyörű technológia van összepakolva, de elhangzik egy olyan szám, hogy:

A házikert következő projektje a krumpliföld lesz: Lőrinczi azzal számol, hogy a család teljes éves szükségletét kb. egy négyzetméteren meg tudják majd termelni.

Összehasonlításként itt van egy számolgatás FAO-s adatok alapján. Egészen biztos, hogy a FAO más technológiai háttérrel és termesztési technológiával számol, de még így is jelentős különbség van a két szám között. (Obligát lábjegyzet: kövessétek Dr. Sarah Tabert.)

Ennél is durvább felütéssel él a Wired cikke: “A világ városai betegek.” Jelentkezzen, akinek nem jutott eszébe, amit I. Miklós cár mondott Törökországról. (Majd mondjuk az is, hogy végül csak I. Miklós halt meg.) Aztán persze azzal folytatja, hogy a nagy népsűrűségű városokat nem arra építették, hogy ott ne éljünk egymás szájában. Meg el tudjuk magunkat szigetelni. A saját épületünkről tudom, hogy több hektó purhabot kellene beönteni a strang mellé a vizes aknába, hogy a tíz emelet ne szellőzzön össze.

Ezzel el is jutottunk a cikk talán legérdekesebb megállapításához. A nem létező infrastruktúra (víz, szennyvíz, miegymás) kevésbé rossz, mint a már létező, de át nem gondolt infrastruktúra. Az utóbbi segíti a terjedést. A cikk folytatása is érdekel, de addigra elejti a világra való fókuszálást és csak Amerikáról szól.

Még az infrastruktúrához és Kínához visszalépve, elraktam egy Matt Webb cikket is, ami arról szól, hogy a kínai központosított ellátási lánc pár évtized múlva elveszítheti jelentőségét. A gyártás egyszerű, a szállítás ára és bonyolultsága növekszik. Elképzelhető - írja Webb - hogy a helyi gyártás egy idő után megfizethetővé válik, különösen, ha komolyan vesszük a klímaváltozást. (Apropó, ma láttam egy számot, amely szerint az amerikai károsanyag kibocsátás egyharmada az energiatermelés.) Van benne beleakadnivaló, de érdekes szöveg.

Ennyi a hétre. Elfogyott a karantén alatt felhalmozott anyag. Azt hiszem.

Jövő hétre küldtetek egy csomó remek dolgot. Azzal folytatjuk.

Ádám