Rakasz #21

Jog a csavarhúzókhoz

Sziasztok!

Bruce Sterling szokás szerint lezárta az SXSW-t egy előadással. A mostaniból az a legizgalmasabb, hogy az egyetemes alapjövedelmet táncolta körbe. Nem tudom, hogy az egész világot bekebelező hadsereg, a globális Arany Alkony öregek otthona vagy a tét nélküli akadémia-e az ijesztőbb jövőkép. 

Aztán van még egy gyors játék, lehet-e valahogy kóddá változtatni az erkölcsöt. Szórakoztató játék optimalizálással, szabályozással és vezérléssel, anélkül, hogy a szerző azt hazudná, hogy megoldható feladatot választott.

Ki vagyok én, ki vagyok én?

Dan Hill arról írt a Dezeenre, hogyan lett a Brexit után észt e-állampolgár ellenállásból. Az egész ötlet nagyon érdekes, van egy technokrata offshore állam as a service - ebből pokol lesz betűszót képezni - hangulata a dolognak. De mivel technokrata, csak el van ájulva mindenki tőle. Hill szerencsére mélyebbre ás, és például arról is ír, hogy az USB-s, smartcardos azonosítás után igazi huszadik század végi felületek várják az e-észteket.

Legalább ennyire érdekes, hogy hány titkosított digitális identitásunk lehet. Van egy nem használt PGP-kulcsom, egy másik a Keybase miatt, és mivel a Google lassú baltacsapásokkal vágja ki a Google Talkot, ami a legfontosabb chat volt az életemben eddig, most már egy szintén titkosított Telegramom is. (Utóbbihoz egy hülye új screen namet is ki kellett találni, mert négy betű szerintük nem név.) És persze van a szokott Twitter, Facebook, Gmail-cím is, amik úgy identitások, hogy akarta a fene ezt tőlük.

Na a Hill szöveg ezért is jó, tovább megy arra, hogy a Brexithez vagy a Trump megválasztásához vezető identitásrendszereknél lehet-e és ha igen, hogyan lehet jobbat tervezni.

Kettőt egy csapásra

...már közkeletű bölcsességet. Az egyik az, hogy a huszadik század minden fontos találmányát a seregtől kaptuk, köztük a tépőzárat is. Sok alaptechnológiánk tényleg a katonai fejlesztéseknek köszönhető, és ezek tudatosítása fontos is. A tépőzár viszont nem. Még csak nem is a NASA-tól.

A sztori nekem ott kezdődött, hogy Péter barátommal leültem beszélgetni, és vettem hozzá egy "burdock" ízesítésű Fentimans hipszterkólát. Az üveg felénél elkezdett érdekelni, hogy milyen íze is van ennek. Googe, Wikipédia, és megtudtam, hogy 1, a bogáncsot és a bojtorjánt keverem 2, a burdock az utóbbi, és ez ihlette a tépőzárat. (Lehetséges továbbolvasási irány: biomimézis, na ez még egy nagy lyuk, belefér egy egész délután.)

Az ötlet 1941-ben, a semleges Svájcban született meg - már ezért sem hadiipari találmány - George de Mestral fejében. Ezt tíznél is több évnyi anyagtudományi kalandozás követte, mert nem egyszerű ezernyi apró kampót szőni. 1955-ben kapta meg a tépőzár a szabadalmi védettséget, a figyelmet pedig a milliók által olvasott Sylvia Porter 1958-as cikke hívta fel rá, amiben bejelentette, hogy a zipzártalan zipzár létezik. A népszerűvé váláshoz kellett a NASA, a sí- és búvárruhák, lassan a divatba is átterjedt. És hogy ez miért érdekes? Mert ad egy jól végigmesélhető példát arra, hogy az ötlet tíz év alatt jut át a laborba és további öt-hat év, míg el is terjed a termék. Ezt akkor is érdemes felidézni, amikor 'tudósok felfedezték a...' kezdetű híreket olvasunk vagy írunk.

Nosztalgia, de fogalmazhatunk úgy is, hogy hazudok

Volt a hordozható technológiának nagyjából húsz jó éve, amíg iszonytatóan szexi és különös lehetett. John Connor egy hordozható számítógéppel törte fel a bankautomatát, hogy legyen pénze menekülni a T-1000 elől. Hogy pontosak legyünk, egy Atari Portfolio volt az, aminél ma egy garázsnyitó távirányítójában több kraft van. A You Will - mindig visszajutok ide, de a kilencvenes évek legfontosabb reklámja volt - olyan laptopokat ígért, amiket van értelme kivinni a tengerpartra, nem merülnek le öt perc alatt. És a sor folytatódik a pillangó ThinkpaddelApple Newtonnal, és régi nagy szerelmemmel a Psion Revóval.

Nehéz megtalálni, mi volt az utolsó régiiskolás készülék. Kora alapján lehetne a Nokia N95 bloggerteló, de mára azt hiszem senki sem emlékszik rá, az N96-ról és ami utána jön, pedig nem beszélünk. Akkor már inkább rakjuk le a jelölőt Neo Nokiájánál, ami egyszerre volt termékelhelyezés, mérföldkő, az ijesztő jövőt a jelenhez kötő tárgy. A mobileszközök galápagosi békéjét persze az iPhone zúzta szét. Ez volt az első, az átlagember számára is értelmezhető okostelefon, innentől mindenki tudja a történetet. Mókás módon a Fast Company a héten írt a nosztalgiáról, ők Tyranny of The Rectangle-nek nevezték az iPhone utáni világot. (Néhol téved, az új 3310-esen nem Android fut, meg el is húzza a témát, de megéri fél szemmel ránézni.)

Azért mondtam végig Ádámtól és Évától a sztorit - vagy legalább Káintól, mert az Osborne-1 kimaradt - mert megint van egy kis reneszánsza a fura hordozható eszközöknek. A Pocket Chip csak játékgép akart lenni, a Teenage Engineering Pocket Operator sorozata játékszinti és játékdobgép (videó!), a héten felfedezett Gemini viszont PDA. Android alapon persze, ahogy ma illik, de csak fizikai billentyűzetes, összehajtható személyi eszköz. Hihetetlenül esélytelennek tűnik a sikere, de nehéz neki nem drukkolni kicsit. Azt ígéri, megint lehetünk John Connorok.

Kérdezze meg diktátorát, gyógyszerészét

Törökország nagyon nem okés. Akkor sem volt, amikor az EU megkötötte velük a paktumot, akkor sem, amikor leverték a puccsot, az utána következő tisztogatás pedig valószínűleg mindenkiben egyértelművé tette, kivel kötöttünk - mi, mint Európa - szerződést. Az viszont még így is meglepett, hogy most ítélték két év tíz hónap börtönre Zehra Dogant, mert megfestett egy kurd város elleni támadást. A pontos okokat az Artdaily is tippelgeti, több ötlet van, hogy mi az ürügy. 

És ha már teljesen őrült helyzetek, érdemes elolvasni a Foreign Policy profilját Artemis Sorrasról, aki mesélt magának trilliós banki vagyont, amiből megmentheti az országot. Momentán menekül az elől, hogy perbe fogják, de a híveit természetesen ez nem érdekli. A sztori egyszerre post-truth és egyenesen népmesei, Sorrasnak nemhogy nincs köze a tényekhez, más galaxisban él, mint a tények. Szavazói mégis vannak, mert a megszorítás szótól többeknek hányhatnékja van. 

“The potential reward is enormous,” a Sorrite named Petros told me in Athens. “The risk? What risk? Could our situation really get any worse than it is already?”

Vas és művészet

A hírlevélhez keresgélve döbbentem rá arra, hogy Beardyman klasszikus konyhás-beates videója elmúlt tíz éves. Az öregedés az, hogy tíz évvel korábbi vicces videók ugranak be. Hogy mégis legyen valami kulturális vonzata ezek tipikusan azok a tartalmak, amiket minden tudások tárhelyén, a Wikipédián nem feltétlenül fogunk megtalálni. Tesztként rákerestem a Bakta Riderre, arról egy törlési vitát dob ki a kereső, és azt sem a Wikin magán. Narancs, Tetves és Dugó szócikk legalább van!

Amiről valójában akartam írni, hogy a jó mashup nagyon mulatságos tud lenni. A Beatlest és hiphopot egymásra mixelő Adventure to Pepperland hónapokat töltött a telefonomon - itt hallgatható, a letöltést lelőtték - és most valószínűleg a Wu Orleansra is ez a sors vár. Semmit nem rontott még el, hogy rezesbandát csaptak hozzá. A rezes hiphop meg aztán tényleg remek.

Ti küldtétek

Legalább öt embertől kaptam meg azt a remek sztorit, hogy ukrán firmware-rel törik fel a John Deere traktorok gazdái a gépeiket. Természetesen nem a traktortulajdonosok váltak tuningőrültté, hanem a gyár irat alá olyan szerződéseket, hogy minden apró szereléshez drága gyári szervizes kell. A sztorit a traktor teszi extrává, de a vita valójában arról szól, hogy vásároljuk vagy béreljük-e a gépeinket. Ugyanez a kérdés felmerül akkor is, amikor a mobil gyártója nem ad ki új, javított szoftvert a telefonhoz, és a készülék megtörése nélkül mi sem telepíthetünk alternatív rendszert rá. Vagy amikor sehol máshol nem látott csavarokkal záródik egy gép doboza, nehogy bármelyik szervizes ki tudja nyitni. Ennek a vége, hogy az ember a csavarhúzók Gombóc Artúrja lesz: van itthon torx, lyukas torx, olyan csillag, aminek csak három ága van...

A vita összefoglaló neve a right to repair, fogunk még róla bőven hallani. Ha másért nem, azért, mert amikor már nem traktorról, hanem önvezető autóról lesz szó, akkor bele lehet mesélni a sztoriba a terroristákat, gyermekrablókat, drogcsempészeket is, akik ellen a gépek lezárása védene minket. (Ez meg az Infokalipszis Négy Lovasa című érvelés, szeretem, ha valaminek jól csengő neve van.) 

Fake news! Schiaparelli és Lowell tévedése nyomán terjedt el száznál is több éve, hogy "a Marson csatornák vannak" - és ezt el is meséli a FiveThirtyEight cikke. Ugyanitt kezdődik a marslakók története is. A sztori kapcsán lehet elmélkedni a hamis híreken - a cikk megteszi - de azon is, hogy olyan sok minden mellett a tudomány is egy modern találmány. Meg hogy száz pár éve alig láttunk el a Marsig. Vagy persze, hogy tíz éve egy maréknyi exobolygót ismertünk csak. 

Máshol kellene lenni

The Haunted Random Forest: Finding Human Ghosts In Algorithms - április 21 és 23 között lesz Brightonban, hátha jár arra valamelyikőtök.

Ennyi a hétre.
Ádám