Rakasz #31

Sziasztok!

Megint egy Virilio-emlékhetet zárunk, amennyiben gyorsabban történtek egymás után a dolgok, mint hogy idő lett volna rajtuk gondolkodni. Mostanában minden második hét ilyen, ráadásul egyre több beszélgetésben kerül elő.

Jött szembe viszont pár cikk a héten, ami politika, de nem napi politika és fontos is. Romhányi Balázs cikke az Indexen a költségvetésről úgy általában. A frissen Vízy Dorka díjat kapó írás Szathmáry István Páltól arról, hogyan került miurunk Jézus Krisztus Lengyelország trónjára. (Az ilyen sztorikról mindig John Naughton jut eszembe, aki a gyerekkora Írországára használta a "priest-ridden country" kifejezést. Szép szó az a ridden.) Horrornak pedig ott a tanulmánykötet sztorija, ami mögül kitáncolt az MTA TK.

Náci gyökééér

Van néhány peches barátom, akikkel szeretek politizálni, lehetőleg úgy, hogy két sör után vörösbrigádokat és telivér antifa aktivisitákat követelek, ők pedig keresik a kijáratot. (Volt kivétel, akkor egymást hergeltük bele, csodás este volt.) Nem értek hozzá, véleményem van, mondja valaki, hogy nem az internetről tanultam vitatkozni!

Onnan a téma, hogy a The Atlantic pont aznap írt cikket Magyarországon levet hűtő külföldi széljobberekről, amikor végre kiutasítottunk kettőt közülük. A cikkben van pár zavaró pontatlanság, de a lenti két mondat elég vérforraló ahhoz, hogy belenézzetek.

After moving to Hungary in January 2017, men’s rights activist Matt Forney wrote: “Imagine there’s no leftists. It’s easy if you try. No protests in the streets, and in front of us, only cute white girls. That world exists, and it’s called Hungary.” 

A témában szerintem érdemes B. Simon Krisztián (egykori kolléga, elfogultságot jelentek be) portréja Daniel Fribergről, a magát nálunk zavaróan jól érző svéd milliárdos fajgyűlölőről. Illetve ugyanezekről az emberekről a 444-nek is volt egy TLDR-e mostanában. 

Ciprus, Koszovó és a kishibás csúcstechnológia első, ecigiző tulajdonostól

Csodák rejlenek a Wired archívumában. Ott van például az a Mother Earth Mother Board - amit már biztosan emlegettem, és amiről olyan szépen szedte le a keresztvizet Ingrid Burrington - de nyoma sincs a saját archívumomban. Akinek megvolt, ugorja át. 

A heti archív lelet egy Sterling cikk Ciprusról, a korrupcióról, a senki által el nem ismert államok természetéről. Egy évvel később jelent meg az utolsó - és amúgy tán legkevésbé jó - Leggy Starlitz sztorija, a Zeitgeist. Érdemes lehet összeolvasni a kettőt.

Khoklov was scandalized. “They can’t strike against smugglers! We’re not the government! We are a criminal private-enterprise operation!”

Starlitz az a figurája az írónak, aki mindig az aktuális kor stiklijét játssza meg ott, ahol azt még épp el lehet sütni. A legelső sztoriban ott van a Szovjetunió felbomlásánál, valamelyik kisebb tagköztársaságban bizniszel. Sajnos a Zeitgeist, az Y2K-s regény nagyon az utolsónak tűnt. Pedig Leggy ma kicsit elcseszett, bitcoin bányászatra sajnos pont alkalmatlan, de valami másra még épp jó ASIC-eket terítene Venezuelában. Vagy nálunk csempészne ecigi alkatrészeket. 

Szegény Emma a táborozáskor

Sem isten, sem ember nem állít meg, ha beakadt egy szám. Nem a dallamtapadásról van szó, hanem amikor van még valami megfejtenivaló van egy dalban és emiatt megy körbe körbe. A szerdámat egy remek tökéletes dzsiggel töltöttem, amiben valami egészen megmagyarázhatatlan módon nincs bodhrán ("sámándobot" képzeljetek el, nagyon nem lőttök mellé), miközben a dallamában meg nagyon ott van a helye. Az előadó a Planxty, a szám pedig a Cold Blow And The Rainy Night a hasonló című albumról. (A link Spotify, nem volt jobb.)

Az ilyeneknek utánakeresve mindig remek dolgokat lehet találni. Mint például azt a breton bordalt ciderdalt, amit a Scooter anno beleépített a How much is the fish?-be. Na a mostani ír dalunkról az derül ki, hogy egyrészt egy skót dal is, másrészt a Planxty Christy Moore-ja Manchester mellett tanulta. Ráadásul az szerepel nála a dallam résznél, hogy "beat the bowrawn". Csak megvan az a dobolós ritmus abban a dalban, amit először hallottam. Akit mélyebben érdekel a dolog, a Mainly Norfolk fentebb linkelt posztja végigmegy az összes rögzített verzión. Több dallam van - pl. itt egy Steeleye Span variáns -, több szöveg, a címek pedig vadul különbözők. Ami nem különbözik az a sztori: könyörgés, bejutás, szex, megpattanó katona. Akár Csokonai is lehetne.

Hogy ne ragadjatok meg a fületekben, itt egy stadionvilágzenésített verzió. Annyira pocsék, hogy biztosan kimos mindent.

Coldwarrior

Meghalt a héten Zbigniew Brzezinski, Carter nemzetbiztonsági tanácsadója. Nézzetek rá a Financial Times-ban megjelent nekrológra. Említik, hogy háborús héja volt, nem nagyon lehetne elhallgatni, de amúgy nagyon lájtos szöveg, arra használja fel a hírt, hogy Trump (és Obama) külpolitikáját üsse. A NYT cikke már jobb, de nagyon várom, hogy egy balos médium is íron Brzezinskiről. Bőven van újrabeszélnivaló abban, hogy ezek a hidegháborús legendás arcok mikre voltak hajlandók azért, hogy legyőzzék a Szovjetuniót. Hatalmas nyugati legenda a hidegháború, megéri megpiszkálni. (Ha most nem történik meg, talán Kissinger után.)

Hogy ne hagyjam csak itt a levegőben az egészet, a Jacobinnek volt egy elég jó Nixon és Kambodzsa anyaga.

Kultúra, oldalfegyver

Utalnak arra jelek, hogy közelít a könyvhét. Hálistennek a megjelenő művek listája még mindig egy beágyazott PDF és egy letölthető Excel fájl, még a végén baj lenne abból, ha kényelmesen átnézhető lenne a megjelenő könyvek listája. Ja meg van egy nyomdai vágójeles katalógus is. Ez az internet dolog úgyis csak egy futó hóbort.

Mindeközben máshol. Szembejött egy igen csinos fotókönyv a brutalizmusról. Illetve egy, a héten csinált interjú kapcsán elő kellett keressek egy régi szöveget, amiben Gibson és Sterling arról beszélgetnek a riporterrel, milyen volt szövegszerkesztővel regényt írni. 

Van még egy 168órás Fortepan interjú is, amin végigvonul témaként az, hogy a projektet vivő Tamási Miklós csak archivátor szeretne lenni, emiatt a Fortepan anyagi lába nem túl erős. Az ilyenektől azét kapitalista leszek, szeretem a magukat fenntartó projekteket.

Ti küldtétek

Ennyi nyugtalanító dolog után vaskosnak tűnik kijelenteni, hogy a legzavaróbb cikk nem a fentiek egyike volt, hanem az a megkapó részvétlenséggel írt anyag, ami egy új temetési módot mutat be. Nagyon snowfall, nagyon alapos, de hihetetlenül technikai az egész.

Dani küldte a Tor horroros cikkét, ami nem csak a nyitott és zárt szabályrendszerekről szól, hanem az Alienről,  a Piroska és a farkasról - megemlítve Angela Cartert, akinek a Bloody Chamberét mindenkinek kellene olvasni - és arról is, hogy egyáltalán miért olvasunk horrort. Tök jó, már kevésbé sajnálom a Dog Soldiers kommandósait.

Nem tudtam neki ellenállni, szori

Köszi, köszi - mondja a sofőr a busz után futó lánynak és nekem, pedig még mindketten turkálunk a bérlet után. Mindegy, ő már elhitte hogy van, menne tovább. Shrek alkatú, teljesen mosolytalan figura, akit ráadásul ebéd közben zavarunk. Az apró visszaadására szolgáló tányérban ott figyelnek egy szendvics alkatrészei. Ajtózár, falat az ujjnyi vastag szalámiból, kis gáz és zöldhagyma, bő kettessel fel a hegyre zsemlével a kézben. A hármasig nem jutunk el, lassítani kell, a hangos szerint a következő megálló Nagybányai út. Igazán hozzátehetné azt, hogy és paprika.

Ennyi a hétre!

Ádám