Rakasz #35

Proletárforradalmas

Sziasztok!

Bontsunk ki egy sört és beszéljünk csajokról! Nem lesz jó, nem lesz vicces, de legalább fontos. A sort a Könyvesblog körkérdése, amiben írónőket kérdeztek meg arról, milyen szexista élményeik vannak. A válaszok között egészen meglepő bunkóságok is akadnak. Aztán K. Varga Bea rászánta magát, hogy egy régebben írt szövegét élesítse, ami a magyar SF irodalomról szól, illetve arról, hogy abban milyen nőnek lenni. Illúzióim nem voltak, de így is meglepett egy-két dolog. Aztán van még egy New Yorker cikk a női ambícióról, és arról, hogy az több, mint a Lean In, vagy egy kampány, vagy egy cuki megmentendő kisállat, amiért jótékonysági koncertet lehet tartani. És végül egy Anita Sarkeesian anyag is a Verge-ről.

"Sok a példa erre a történelemben még ma is, hogy egy bajban lévő, elégedetlen társadalom milyen könnyen mozdítható szélsőségek felé, hogy milyen könnyen manipulálható a boldogtalan, igazi jövőképpel nem rendelkező ember. Sokkoló volt, ami elindult körülöttünk. Nem kellett melegnek lenni ehhez. Az ország fröcsögni kezdett. Mindenki a másikra. Évekig mindenki fröcsögött. Eltűntek a lánglelkű fiatalok, eltűnt az értelem, eltűnt az érték, eltűnt a tudás és eltűnt a fejlődni akarás. Megállt az idő. Fekete lyuk keletkezett."

Ez a szöveg már a Pride nyitóbeszéde, amit Székely Kriszta tartott. Jó szöveg, fontos szöveg. Pont ma délután valami vita - a téma mindegy is - olvasása közben csodálkoztam rá arra, hogy mindenki arra játszik, hogy minél gyorsabban megtalálja a mondatot, ami miatt nem kell a másikat komolyan vennie. (Más kérdés, hogy más viták meg moderálatlanok teljesen, ami mindenkinek rossz, de erről fárasztóan sokat írtam már.)

Apropó kis szőrös állat, amit meg kell menteni. Az ölelkező fóka és beluga sztoriját annyira megoknyomozta a Washington Post is, hogy még Zarduluról is van benne szó, aki egy ritka izgalmas hoaxművésszé növi ki magát lassan.

Proletárforradalom rovat

Úgy néz ki, sikerül újraindulni a könyves podkasztunkkal, amit elégé el nem ítélhető módon gyermekszületés miatt - nem én voltam - szüneteltettünk. Aki hallgatja a Hármas Könyvelést és olvassa a Rakaszt belefuthat majd ismétlésekbe. 

Befejeztem a héten Mark Fisher Capitalist Realism című könyvét, ami ezer mindenről szól a stressz és depresszió terjedésétől, a franchisespirálba ragadt tömegkultúrán át egészen a valóságig. Azért olvastam el, mert kaptam egy idézetet, amiről persze kiderült, hogy Fisher is idézi. 

"Watching Children of Men, we are inevitably reminded of the phrase attributed to Fredric Jameson and Slavoj Žižek, that it is easier to imagine the end of the world than it is to imagine the end of capitalism. That slogan captures precisely what I mean by ‘capitalist realism’: the widespread sense that not only is capitalism the only viable political and economic system, but also that it is now impossible even to imagine a coherent alternative to it."

Fisherről a könyv után derült ki számomra, hogy egyrészt ugyanaz a Fisher, aki idén öngyilkos lett. Másrészt pedig ugyanabban a Cybernetic Culture Research Unit (CCRU) nevű, a kilencvenesekben a warwicki egyetemen működő csapatban volt, ahol a Rakasz #29-ben linkelt Guardian hosszú cikk által megénekelt akceleracionalizmus filozófiájának atyja is. A CCRU persze követi az összes jó egyetemi kutatócsoport által bejárt utat, a tagok megőrülnek, szétmennek, self-help csoporttá alakulnak, Land pedig benácul. Az egész olyan, mint egy Ellis regény vázlata. Mellékszál: A sztori kicsit emlékeztet Douglas Engelbart definiálatlan, hippi-technológus célokért - pont mint a Brautigan versben - dolgozó kutatócsoportjának történetére, akik miután feltalálták a huszadik századi számítátechnikát, lassan szétestek. 

Rövidre zárva a gondolatfolyamot, Fishertől még kell olvasni dolgokat, ha már így megkésve megtalált. Kezdésnek ott az Exiting the Vampire Castle című cikke, amiben elküldi a fenébe a balos identitáspolitikát azért, mert azzal csak leszalámizni lehet a közösséget. Annak ellenére, hogy az önszalámizásban úgy tűnik teljesen igaza volt, elővették és megköpködték a szövegért. 

A Vampire Castle mai aktualitását az adja, hogy a Kill All Normies című, az alt-right megjelenését vizsgáló könyv az ismeretetők szerint nagyban épít Fisherre és a Tumblr-liberálisokról írott cikkeire. És persze nem csak az új jobbot, hanem az új balt is vizsgálja. (Erre vagy erre tovább.) (Kösz, Gergely!)

Gyíkemberek

Egy kétsörös vitát megérdemelne, hogy a BármiAsAService modell - akinek Creative Cloud Photoshopja van, arra gondoljon, akinek Netflix, arra - valójában mennyire jó a fogyasztónak. Mindenesetre ha valaki azt mondja nekem akár két héttel ezelőtt, hogy a "márkás bútor az y-generációnak mint szolgáltatás" egy olyan ötlet, amire startupot lehet építeni, kiröhögöm. Ehhez képest a Feather ezt csinálja: menő bútort lehet bérelni legalább negyed évre, mindenféle kiszállítási díjakkal meg kauciókkal megbolondítva. Ki bérel széket, de tényleg?

shanzai-ról - tudjátok ez az, hogy Kínában mindent mindennel egybeépítenek, remixelnek, hackelnek, és ami sikeres, az piacon marad - mindig öröm olvasni. Abban, amit a héten találtam mobilok vannak beépített buddhista oltárral, sokkolóval vagy a ghánai piacra tervezett ultranagy akksival. 

Népekhazájanagyvilág

Valamiért mostanában szeretnek a Monocle magazinnal foglalkozni. Most épp a New Republicban jelent meg a kedvenc reptéri magazinomról - aminek tényleg van egy észbontóan jetsetter és felsőpártízezer világpolgár stichje - egy cikk. (Korábban a Rakasz #25-ben volt Monocle rovat.)

Gazs küldött egy divatos interjút, aminek a végén előjön William Gibson is. És kiderül, hogy úgy alakult az Acronymmel közös munkája, hogy Errolson Hugh volt a divatvilági tanácsadója, aki az Acronym társalapítója. Persze ezt a regény - a Zero History - köszönetnyilvánítás részéből sokkal hamarabb ki lehetett volna találni a kapcsolatot, de akkor nem csináltam meg a házimat.

A szerkesztőség emléke

Mindig el voltam kényeztetve, amíg újságnál dolgoztam, addig kizárólag remek fotósok voltak a kollégáim. Erre az ember akkor jön rá, amikor egyszer nincs fotós, nincs képszerkesztő, nincsenek elérhető adatbázisok, és úgy kell varázsolni. Onnan ugrott be, hogy Hajdú D. András, a fent emlegetett csodálatos emberek egyike írni kezdett a Mediumon - ne menjünk bele - hogy legyen hová kirakni azokat a képeket, amik egy-egy anyagba nem férnek be. Az anyag ebben az esetben ez az Abcúg cikk focizni tanuló hátrányos helyzetű gyerekekről. Úgy tűnik, van foci a stadionépítésen kívül is, nem is jut rá nagyon pénz.

Apróságok

Némi divatos spéttel vettem észre, hogy van 2017-es Meklit album, sőt az I Want To Sing For Them Allhoz forgattak egy elég menő klipet is.

Megjelent a Panel x Panel első száma, képregénykritika, hosszan, és érdemben még nem tudok mit mondani róla, mert be kell szerezzem a képregényt, amiről a lap fele szól. A következő számban Jordie Bellaire és Vanessa R. Del Rey új, Redlands című sorozata lesz az új cucc, amivel sokat foglalkoznak. Azt meg azóta várom, amióta hallottam, hogy lesz.

Matthew Lyons a jövőről szóló cikkeket illusztrált az Engadgetnek. És ha már jövő, Bence küldött egy cikket az Amazonról, ami szerint a cég lényegében egy hatalmas legókészletet épít a felvásárlásaival. Olyan készletet, amiből aztán több féle szolgáltatást is össze lehet rakni. Jó gondolkodási mód, tetszik!

Ennyi a hétre. A követlező másfél hét kicsit átláthatatlan, késések előfordulhatnak, hajóvonták találkozása tilos!

Ádám