Rakasz #37

Ha a szíved a régi

Sziaszok!

Induljunk onnan a héten, hogy hétfőn Péterrel bevágtuk magunkat a kocsiba, és elindultunk Trieszt felé, ahová előadni hívták. Régi tettestársam, a több, mint egy éve befejezetlen Neurománc close reading eseményt csináltuk. Én történelmileg, ha kormány mögé kerültem, akkor északra vagy keletre indultam, a Mediterrán térség teljesen kimaradt. (Jó, volt buszos túra, strandolási céllal, rengeteg hadtörténetet lehet olvasni egy hét alatt.) Van egy csomó közhelyes megfigyelésem - olyasmik, mint hogy szemét giccses dolog a naplemente, pláne, ha az ember lőtt magának Aperolt is - de ezektől megkíméllek titeket. Van viszont három dolog, ami út közben merült fel, és szorosan vett Rakasz téma.



Az első trieszti megállónk a helyi Fablab volt, ahol egy nagyon szakállas és még a szakállasságánál is szívélyesebb Carlo várt minket egy csodálatos brutalista intézet közepén. Ez az Abdus Salam Nemzetközi Elméleti Fizikai Központ (ICTP), ami a nevét az első igazgatójáról kapta, aki anno az elektrogyenge kölcsönhatás elméletéért kapott Nobelt két másik kutatóval együtt. A cechet az UNESCO, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és az olasz kormány fizeti. Nem csak az elméleti fizikusokat, hanem Carlóék 3D-printeres, lézervágós, szkenneres laborját is. Ezt úgy érzik törleszthetőnek, hogy heti három napon nyitva vannak bárki számára, aki be akar menni nyomtatni, vágni, tervezni. És emellett még ránk is van ideje, akik egy útnak indulás előtti utolsó pillanatban elküldött maillel jelentkeznek be, hogy ja, amúgy arra járnánk. Megerősíti, hogy a forrasztópákás, ABS-műanyagos, barkácsolós emberek között nehéz rosszat találni. 

(Nagy zárójel: a makeresdinek van izgalmas kritikája legalább két irányból. A teljes bulit nem tudja lebontani, de igen, tudatában kell lenni annak, hogy az olcsó elektrotechnika honnan jön, és kik bányásszák hozzá a fémeket.)



Amikor két éve Rómában jártam, nem jutott időm az EUR negyedre, ami Mussolini nagy fasiszta építészeti projektje volt. Turistáskodtam, plusz akkor éppen az volt a játék, hogy megtalálom-e a Dan Brown könyvben emlegetett összes templomot. (Meglettek, csal a könyv térképe!) Most Triesztben, amitől inkább a monarchiából származó épületeket vártam, remek fasiszta épületek jöttek szembe. A remek összes jelentése játszik: jól be lehet rajtuk mutatni a birodalmi építészetet, azt ahogy rájátszik a környékbeli római kori romokra, de amúgy épületnek is jól néznek ki. Hatalmas márványfelületek, futurista betűk, minden csillog a napfényben.


(Zárójel: a trieszti épületekről nem találtam elég jó cikket - azért itt egy rendőrségi épület -, ellenben Nápolyról szembejött egy szenzációs szöveg. Hátránya csak egy van, a cikk rövidített, online verziójának oldalsávjából kell kibányászni a letölthető dokumentum linkjét. Olyanok vannak benne, mint: "A fasiszta értelemben vett, úgy nevezett mediterrán stílus (kb. „hófehér gigantizmus”) értékelhető példája.")


Végül hazafelé úton került szóba a Warhammer, aminek a figurafestős, vagyon beleölős részéből mindig kimaradtam. Az az érdekes kettőssége van neki, hogy egyrészt a legjobban menő játékvilágok egyike. Tavaly júniusban kilőtt a részvényárfolyam és az addigi 4-500 dollárról felkúszott 1300-ra és nem akar megállni. Másrészt viszont remekül illeszkedik azoknak a játékoknak a sorába, amikből a történet szintjén ki vannak irtva a nők. Nagyon nagy, nagyon izmos, kibernetikus cuccokkal nagyon telepakolt óriás alfaférfiak irtják az ellent olyan vastagságú páncélokba burkolva, amilyet normál esetben csak csatahajón látni. 

A kérdés, amire nem találtunk választ nagyjából Siófoktól Budapestig, hogy egyáltalán etikus-e egy ilyen világot üzemeltetni a Gamergate után. Megerősíti-e az önmagukban bizonytalan pasikat az, hogy beletemetkeznek a csatahajópáncélos űrgárdistákba? Illetve persze egyáltalán mit mond az a világ, ahol a tiszta - bár tudománnyal felütött emberiség - harcol a káosszal, és ahol az öld meg mind, isten majd kiválogatja az övéig az nem túlzás, hanem valid csataterv?

Más városok, más emberek

Szilasi László 2008-as szövege a Literán jött szembe, netnapló, de alapvetően Szent-Györgyi Albertről szó, illetve szóba kerül Isztambul is.

Nagyon sok jó Baráth Kati szöveg került most elő. Kezdve azzal a Facebook poszttal - remélem megnyílik nektek is - ami egy betyárnő elfogását megéneklő Csendőrségi Lapok cikket ismertet. Azán ott vannak a Markovics Izidor novellái Scribden. Végül pedig, ezt Twitteren láttam tőle, két epigramma, amiken egy fél napot mosolyogtam. Legalább!

Nem is ember, de majom, és nem is város, hanem jogrend. Sarah Jeong összeszedte, hogyan perelhet a PETA egy makákó nevében Amerikában egy brit fotóst. Összességében úgy tűnik, hogy a PETA jogértelmezése hibás, de ettől még a fickót sikerült tönkretenniük.

Rég olvastam Galántai Zoltánnal interjút, ezért örülök, hogy most volt egy a HVG-n. Ráadásul arról a ritkán tárgyalt kérdésről beszél, hogy a lassan, de biztosan mindenszakértővé érő Steven Hawkingra mennyire kell figyelni.

Játékokrul

A Gamergate-ről fentebb már volt szó. A Mic cikke most a 2.0/read&write/nevezzük-ahogy-akarjuk internet előtti időkig vitte vissza azt a fajta viccesnek szánt nő/ember/mindegyűlöletet, ami a gamer újságírás meghatározó hangját adta. Különösen az a kínos, hogy az új ősforrást több hősöm - például Kieron Gillen, John Walker - tekintette korábbi visszaemlékezésekben meghatározónak. Remélem, hogy csak egy iszonytató vakfoltot találtunk. Annak legalább örülhetünk, hogy a gamergaterek sem boldogok a Mic cikk miatt. A kedvenc panaszom az, hogy persze most megint valami artsy tiszteletreméltó dologgá próbálják tenni a progresszívek a videojáték kritikát. Kicsit a kultúrkampf aszimmetrikus hadviselése, ami zajlik, mert az egyik oldalnak lövése sincs a kultúráról.

Gyors olvasnivaló: a Camposanto Quarterly beszélgetett olyan játékfejlesztőkkel, akik Trump miatt nem nagyon juthatnak be az Egyesült Államokba, vagy ha egyszer elhagyják, akkor kockázatos, hogy visszatérhetnek-e.

A múlt heti Tomb Raideres linkekre írta Roy, hogy az új játék azért csak úgy kezdődik, mint egy Tarzan-regény. A fehér bwana ügyesen átlendül a szakadékon, a buta néger csomaghordó, hátramarad és fél. Esetünkben a fehér bwana ugyan Lara, a hátramaradó figurát, Jonast pedig ismerhetjük a korábbi játékból, de ettől még tényleg nem jó a sztori kezdetének az optikája. Nem kell nagyon keresni, hogy "tarzanos" felhangokat találjunk játékokban.

Apróságok

Azért tud érdekes lenni az ellátási lánc újságírás, mert olyan összefüggéseket láttat meg, amelyeket amúgy nem vennénk észre. Például azt, hogy a katari krízis megborította a világ héliumpiacát, mert a felhasznált hélium 25 százalékát ott termelik.

Múlt héten a pride kapcsán menő viták miatt beleolvastam magam egy kicsit a melegek, transzok, a transzokat kizáró radikális feministák ("terf") vitáiba. Kezdő olvasnivalónak azt hiszem elég a 168 óra Gregor Anikó interjúja és a Tranziton korábban megjelent beszélgetés Bajusz Orsolya és Patakfalvi-Czirják Ágnes között. A kiút egyikben sincsen benne, valójában a kiútkeresés igénye se. Ez a tábla, ezen játszunk. 

Nagy hirtelen ennyi. A kommunista és a divatblokk kimarad, meg ne teljen az internet.
Ha szépet láttok, küldjétek el!

Ádám