Rakasz #4

Sziasztok!

Eltelt egy hónap, hatvannyolcan vagyunk, ami egy több szempontból szimbolikus szám. A széles körben ismert európai események helyett egy fél mondatot ér, hogy ebben az évben történt a Thule-incidens is, ekkor zuhan izlandi földre egy B-52-es bombázó négy darab hidrogénbombával. A szennyezett talaj és olvadt jég eltávolítása 64 millió mai dollárba került, ja, és egy bombának nem lett meg minden darabja.

Érdemes végigfutni a Wikipédia 1968-as évről szóló összefoglalóját, árnyalja azt, hogy mennyire vacak év 2016.

Emberek ceruzákkal

Mindenről Marcos Martín tehet, az ő - és a több képregény miatt istenítendő Brian K. Vaughan - képregényének a borítója volt az első, amit egy hirtelen döntéstől vezérelve megvettem nagyban. Rengeteg csodálatos képregényből van csak digitális verzióm. És akárhogy próbálom megkerülni a papír szaga érvelést, mert mindig felháborodtam rajta, amikor szembe jött e-könyves témákban, de mégis a papír látványa hiányzik. Az első Marcos nyomat óta van egy kisebb gyűjteményem egyszer beszerzendő, a neten csodálandó vagy a megfelelő megajándékozandóra váró grafikákból. Legalább a Blackyardot - itt egy koncertplakát -, Florent Sacré ubisoftos grafikus galériáját és mondjuk a Cadence Selectet érdemes végigkattintgatni. A magyarokat fura módon nehezebb megtalálni, de Nagy László szitanyomatok szoktak lenni a Rododendronban.

Itt most pöcsökről lesz szó

Isten látja a lelkem, próbáltam szebben mondani, de a korai hozzáférésben - ez durván azt jelenti, hogy játszható, nincs kész, de lehet már érte pénzt adni - már beszerezhető Genital Jousting játékban nem péniszek vannak és nem is faszok. Hiszen azok nem viselnek gyöngysort, rendőruniformist vagy csíkos kardigánt. Azt hiszem, túlmagyaráztam. Játékmód a leírás szerint hat darab van, több arra épít, hogy a pontszerzés módja a többi játékosba való behatolás. Kicsit Mario Kart, kicsit a kígyós játék az összes Nokiáról, ami valaha készült, és persze Village People-nek öltözött pöcsök.

Az egész két ok miatt érdekes. Egyrészt, mert kis értetlenkedés után rájön arra az ember, hogy azon bezzeg nem akad fent ha heteroszexuális, sőt gyakran szexista elemek vannak egy játékban. Másrészt meg folytatása annak, amit Robert Yang - Twitteren itt lakik - elkezdett a Cobra Club című 'pöcsfotó Instagram szimulátor' játékkal. Persze jött ki ebben a hónapban új Battlefield is, de elmond bármi újat az életről még egy lövöldözős játék, ami a valamelyik huszadik századi háborúban játszódik?

A dolgoknak az ő politikájuk

A libertariánusokról gyakran jut eszembe a Battle Royale, ami rámutat arra, hogy a sci-fi hagy nyomokat az ember agyán. Abban a könyvben egy osztálynyi gyereket engednek szabadon véletlenszerűen kiválasztott fegyverekkel egy szigeten azzal az üzenettel, hogy mostantól mindenki magával van, csak egy maradhat. Én meg szeretem a társadalmat, amiben nem kell mindenkinek magányos harcosnak lennie. Onnan ugrott ez be, hogy olvastam a Guardian interjúját Patrik Schumacher építésszel, aki a közelmúltban elhunyt Zaha Hadid irodáját vezeti most. Több formában és fazonban szerepel benne a "majd a piac megoldja" gondolat, köztük olyan területeken is - bérlakások, kilakoltatások vagy épp a Hyde park lebetonozásának ötlete - ahol nehéz elképzelni, hogy jobb lenne szabályozás nélkül. Itt még lehetne Ayn Randet emlegetni, de erről Adam Curtisnek van egy nagyon hosszú dokumentumfilmje, amivel lényegesen jobban jártok: All Watched Over By Machines Of Loving Grace. (Van újabb is, de nem volt még rá időm.)

És ha már szabályozás. Pár hetes link, valamelyik böngészőmben találtam a provokatív Edward Snowden Is A Fucking Idiot, de még érdemes elolvasni. Egy Snowden nyilatkozat ürügyén arról ír Matt Novak, hogy a technológia vagy a szabályozás-e a fontosabb, melyiket kell kijavítani. Fontosabb-e, hogy titkosítsunk minket, mert a technológiának nincs illetékességi köre, vagy akarjunk törvényeket, amelyek csak különleges esetekben engedélyezik a tömeges lehallgatást. Trump megválasztása után is jött egy titkosítós hullám, ebből a vitából akkor is lejátszódott egy verzió. Fogunk még találkozni a kérdéssel.

Roland, a fejetlen zsoldos

Afrika huszadik század közepi történelméről Frederick Forsyth regényekből, Le Carré utalásokból és félig olvasott Wikipédia cikkekből van valami képem. Ezek közül persze Forsyth ott volt Biafrában hat hónapig a BBC tudósítójaként - meg, mint később bevallotta, az MI6 kémjeként - ami felveti a kérdést, hogy van-e brit kémregény-író, aki nem kémként kezdte.

De vissza a címhez. Warren Zevont a Spotify ajánlórendszere találta nekem pár hete, a csodálatos első versszakkal rendelkező betegség bluest, a My Shit's Fucked Up-ot. Onnan továbbmenve lett afrikai zsoldosdal a fent említett Rolandról - Roland The Headless Thompson Gunner -, aminek remek gótikus elemei vannak. És akad még egy dal - Lawyers, Guns And Money - amiről mindig a szenzációsan bolond John McAfeet juttatja eszembe, aki 2012-ben Belize-ből csempészte ki magát miután a szomszédja tisztázatlan körülmények között lelövődött. Ezek közül egy is elég lenne, hogy emlegessem nektek Zevont. Az AVClubnak van egy közepes cikke a fickó által teremtett karakterekről, néhány tippet ad, merre érdemes továbbmenni. 

Ennyi a hétre.

Kelt