Rakasz #55

Unikornisbőrkabátos

Sziasztok!

Friss unikorniskolbász van eladó, unikornistepertő, unikornisbőrkabát, ja azt már mondtam. A nyár egyik sztorija volt, hogy míg nyugaton dokkolós, viszonylag kevés bringával üzemelő biciklimegosztó szolgáltatásokat építenek, addig a bezzegország Kínában csak elszórják az utcán az appból fillérekért bérelhető cangákat. Ezzel az elszórással persze ki is húzták a gyufát. Az ofo nevű versenyzőt még azon is rajtakapták, hogy előre összesarazott bicikliket - 10 ezer darabot - pakolt ki Sanghajban, ahol a helyi közlekedésfelügyelet kérte, hogy ezt aztán rohadtul hagyja abba.

Az ofo és a Mobike, a két legnagyobb versenytő 2,2 milliár dollárnyi tőkét szedett össze arra, hogy telelocsolja a világot bringákkal. Egyik se nyereséges, filléreket kérnek az utakért, igazából izgalmas lenne megnézni azt az excelt, ami alapján pénzt tett beléjük például a Tencent. Nade van még érdekesség, ez pedig az, hogy a harmadik játékos - a Bluegogo - épp most ment csődba, a Guardian pedig kapott pár képet egy focipálya méretű bringatemetőről. Na innen lehet gondolni azt, hogy lesz unikorniskolbász.

Horace Dediu-nek van még pár érdekes meglátása a témában. Főleg arról, hogy a dokkolásmentes rendszer hogyan tud olcsóbb lenni. Üzleti modell viszont nála sincs.

Távoltról kapcsolódik egy régi cikk is még ide. Ez azt fejtegeti, hogy a Snap, ami valamivel többet gyártott a fotózós szemüvegeiből, mint amennyit a világ meg akart venni, mit fog kezdeni ezekkel a szemüvegekkel. Szóba kerülnek még olyan dicső halottak, mint a Kin telefon, az Amazon Fire telója, a CueCat szkennerek. Döglött, ki sem adott hardverből a Palm Foleo a kedvencem, egy olyanra azért rátenném a kezem.

Burning chrome

#2018, ezt a taget ragasztotta rá Sterling a hírre, amit kivételesen nem nála láttam először: Grenoble-ban aktivisták csoportja felgyújtott egy fablabot, leginkább azért, mert az szerintük forrasztópákás gazdag hülyegyerekeket és startupokat termel, és a veszélyes digitális kultúrát terjeszti. Illetve, hogy a technológiai fejlődés elhozza a digitáli kánaánt egy olyan mítosz, ami nem igaz. A makerkultúrának eddig is volt baloldali kritikája, 

És persze drága marhaság volt ez a franci anarchista szélballerektől, de azért nem tudom nem úgy nézni, hogy ez is aktivizmus, meg az is, hogy Gulyás Márton beül Zsidai Roy kávézójába, majd nem rendel semmit, hanem Facebookozik.

Be a hangosba

Annyi okos ember van itt, együtt hátha kitaláljuk, ami hetek óta nyugtalanít. Feleim, miért kezdte el a sajtó (Wall Street Journal, New York Times, The Verge, Index, 24.hu, 444) kihangosítani és normális beszédtémává tenni a laposföldes bolondokat? Most lettek sokan? Nem hiszem. Akkor miért van velük tele minden? Úgy, hogy ráadásul a legjobb indulattal is kommunikációs válságban (meg érték, politika, stb) vagyunk, azaz lenne lényesebb témánk is.

Zárójel: az mennyire jellemző, hogy ezt hét közben beleírtam egy vázlatba, hétvégére viszont már volt New York Times profil egy csávóról, aki szerint Hitler igazán hitt abban, amiért harcolt. A cikkből lett botrány és NYT cikizés is, bár Keith Kahn-Harris szerint érdemes lenne arról is beszélni, hogy a cikkben szereplő fickóhoz hasonló arcok mitől és hogyan válnak nácivá, mert az közelebb vinne a probléma megoldásához.

Meg persze volt a héten egy szép szaúdi sztori is arról, hogy végre azokat a hercegeket verik a Ritz Carltonban, akiket kell. Még arabtavaszozás is van benne, aminél rosszabb szájízű dolgot keveset lehet mondeni.

Ún. vita

Vitatkoztam a héten egy írásom miatt bitcoin hívővel, ami rendkívül érdekes tapasztalat volt. Mondjuk pont annyira érdekes, amennyire egy jól fejlett filadendronnal dumálni. Voltak szerintem érvényes tények, szerinte érvényes tények, csak valahogy más síkon. Én léptem a futóval, ő meg szállodát épített az Almagyar utcán. Na a Verge szép cikke szerint ugyanez a helyzet az e-cigi hívők és az eszköz hatásait kutatók párbeszédében is. Az pedig csak szebbé teszi az ügyet, hogy a dohánycégek beszálltak az e-cigi bizniszbe.

Apropó egészség. Azt tudtátok, hogy a szesztilalom alatt volt medical szeszlicenc?

Én máshol

Nagyon jót beszélgettünk a Meti Heteorban, ami a Pohly Ferenccel közös podcastunk, Szabados Leventéval az MI-ről. Filozofálós, alapokat keresős dolog. Pofátlan önreklám, de szerintem érdemes meghallgatni.

Boldog apróságok

Két év spéttel jöttem rá, hogy 2015-ben a School of Rock szereplőinek volt egy tíz éves a film, rockoljunk egy kicsit típusú találkozója. Van róla két klip a YouTube-on. (12) Wow! A trükk persze az, hogy eleve zenélni tudó gyerekek voltak a filmben, de ez mindegy is.

Egy koncerten jó tíz évvel ezelőtt Hajós András, átkötő szövegként elmagyarázta, hogy dolgozik a futballszurkolói lelkesedés és a magaskultúra összeházasításán. Ezek után torkaszakadtából elüvöltötte vagy kétszer, hogy Csajkovszkij a legnagyobb király. Körülbelül ennyire aljas a hét poénja is Alex de Campitól.

Ennyi a hétre.

Ádám