Rakasz #56

Risk Megye Lordjai

Sziasztok!

Legendás nagy fordítási hibákból több tucatnyi van. Persze kevés annyira zseniális, mint az a mindenki által ismert és máig vitatott sor, amely szerint "Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni." (Lukács 18:15) Rendes istenfélő emberek a mai napig bizonygatják, hogy az a teve ott nem a görög kamilos (hajókötél) / kamelos (teve) illetve eredetiben pedig a két jelentésű arámi gamla szó összekeverése. (További keverés: Jeruzsálemben van egy kapu, amit úgy mutogatnak, hogy az a tű foka nevű hely, amin tényleg nem fér át egy teve. A kapu viszont messze nem kétezer éves.)

Na de nem csak ilyen hittel is megtámogatott non plus ultrák vannak, akadnak szelídebb hülyeségek is. A Gamer365 magyarázta meg például, hogy az 1986-ban a Műszaki Könyvkiadó által magyarra fordíttatott és kiadott A kalandprogram írásának rejtelmei könyv borítóján - illetve a könyv alapján megírható játékban - mit keresnek kardhalak. A magyarázat az internet előtti, vasfüggöny mögötti nyomor. A fordító az ork szót előbb orkának fordította, majd ezt egyszerűsítette kardhallá. 

Maestro, musik!

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy közösségi oldal, ami nem akarta megölni a Facebookot. Kábé arra volt jó, hogy harminc ember jól érezze ott magát. A végtelenbe vesző chat volt, azzal a különlegességgel, hogy amikor a küldésre nyomott az ember, akkor a webkamerája rögzített egy három másodperces gifet. Lehetett integetni, grimaszolni, marháskodni. Ja igen, ez volt a Meatspace.

Egy este klasszikus régiinternetes - amúgy is a régiinternet volt az alaphangulat, maroknyi ember, cserébe mindenki jó fej - beszélgetés volt arról, hogy ki mit hallgat. Akkor találtam Eyenine-t, rajta keresztül pedig a The Fogcutters nevű big bandet. Arra pedig a héten, régi kedvenceket nézegetve jöttem utóbbiaknak van egy tök jó feldolgozásuk a Cab Calloway-féle Minnie The Moocherből.

Földi Bencénél találtam, hogy a Várkonyi Csibészek - ez egy csapat Ózd-környéki romagyerek - és a Common Vibefeldolgozta az egyik legjobb dalt az elmúlt tíz évből, a Bajdázó Lekapcsolom a villanyt a fejemben című művét. (Album erre.) Egyrészt érdemes meghallgatni egyszer, kétszer. Nekem kábé két nap alatt sikerült nagyjából lejönni róla. Másrészt lehet nekik pénzt küldeni az Adjukösszén, hogy karácsony után vegyenek fel számokat. A szükséges minimum már összejött, de nem úgy néznek ki, mint akiknek megártana egy kis pluszpénz.

Longread: a glifozát-ügy nagyonröviden

A héten a frissen indult Qubiten szembejött egy cikk azzal a címmel, hogy Zöld út a rákkeltő hatással gyanúsított gyomirtónak. Gondoltam ez remek teszt téma, kevés annyira bonyolult dolog van mostanság, mint a glifozát-ügy. Mivel viszont a fenti cikk az ügy bonyolultságát nem fejti ki, felidegesítettem magam, és titeket foglak untatni vele. 

A legelején kezdve a glifozát a Monsanto nevű mezőgazdasági és biotechnológiai cég Roundup nevű gyomirtójában található meg. (Meg szabadon amúgy bármi más gyomirtóban, mert a Monsanto szabadalma 2000-ben lejárt.) A Monsantóval magával tele a történelemkönyv, az ő cuccuk volt a DDT, a vietnami háború alatt konfettiként szórt Agent Orange dzsungelpusztítószer, és azóta se lettek szignifikánsan jobb arcok. Amikor agribizniszről és a sátánról van szó, akkor a Monsanto is szóba szokott kerülni.

Attól viszont, hogy egy cég vérgeci és első lesz a falnál, ha jön a forradalom, még nem feltétlenül rákkeltő a terméke. (Arra sincs garancia, hogy nem az, khm DuPont.) Az 1970-ben felfedezett glifozát - amiben az a nagy buli, hogy a cégtől be lehet szerezni glifozátrezisztens haszonnövényeket is - körül 2015-ben izzott fel a levegő, amikor a WHO egyik szervezete, az International Agency for Research on Cancer (IARC) megállapította, hogy a vegyület "potenciálisan rákkeltő az ember számára". Ez az IARC besorolása szerint a 2A kategória, ide tartozik egy raklapnyi vegyület, a 65 foknál forróbb mate tea és egyéb forrón fogyasztott italok, a bitumen vagy az, ha az ember fodrász. (Rohadtul nem viccelek.) 

Az IARC klasszifikációs rendszerét korábban már ekézték - remek Ed Yong cikk róla - amiatt, hogy a 2A kategória a maga tág "akár okozhat is, de nem tudjuk nyugodtan mondani, hogy okoz" megközelítésével nem túl egyértelmű. Yong egy mondatban összefoglalja, mit kommunikál rosszul a szervezet: a skálája arra szolgál, hogy azt mérje, mennyire vagyunk biztosak abban, hogy valami veszélyes lehet, de úgy adnak ki közleményeket, mintha azt mérnék, mennyire károsak egyes anyagok. (A különbségtételről bővebben itt - kösz, Balázs!)

Na de a buli csak itt kezdődik. Egyrészt féltucatnyi más szervezet arra jutott, hogy a glifozát nem rákkeltő. Köztük volt a FAO, az akkor még nem kiherélt amerikai Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) vagy a 
European Food Safety Authority (EFSA). Viszont az IARC minősítés miatt zöld és anti-GMO szervezetek kezdtek lobbizni a glifozát betiltásáért. Lett egy remek csatatér. Az igazán rossznyelvek szerint - a cikk amúgy ettől eltekintve jó - eleve ők tolták be az IARC elég a glifozátot gumicsontnak. Cserébe viszont az EFSA engedélyezési dokumentumban egy Monsanto tanulmányból voltak verbatim átemelt részek, illetve a megelőző engedélyezési anyagot is szabadon használták. Igen, kupleráj.

Végül még egy tény van, ami tovább színezi a képet. A Reuters nyomozása szerint az IARC glifozát jelentését megjelenés előtt tíz ponton módosították, a rákveszély hiányára mutató szövegrészeket vagy eltávolították vagy semlegesre/ellenkező tartalmúra módosították. És hogy legyen a másik oldalra is egy nehezen megfejthető figuránk, az ügyben lépten nyomon felbukkan Christopher Portier, aki időszámításunk előtt óta anti-GMO aktivista, és ebben az ügyben is könyékig benne van.

Az EU végü megszavazta a december végén lejáró glifozát engedélyének meghosszabbítását, erről szól a Qubit cikke.

Az internetrül

Van legalább két hete, de nagy kedvencem John Naughton szokásos hétvégi Observer cikkében azt fejtegette, hogy a Snow-i kétkultúrázásnak van némi helye, ha a tech elitről és a közügyekről beszélünk. Párásztosan: nem, Mark Zuckerberg nem tudta anno felmérni a Facebook társadalmi hatásait és most is fut a probléma után, és a hadnagyai sem különbek.

Tényleg megjelent a pár levéllel ezelőtt várt zuckerbergológiai magazin (R#49), a The California Review of Images And Mark Zuckerberg. A két szöveg alapján, amit elolvastam belőle ez nem egy túlhúzott poén, hanem egy teljesen olvasható folyóirat lett. Ami persze Zuckerberg mellett inkább a Facebookról szól. Jó anyag, különösen Ethan Zuckerman írása.

Apróságok

Annak idején teljesen lemaradtam róla, hogyan vált Nepál köztársasággá, de a héten a Cool Freaks Wikipedia Clubnevű csoportban - fura doktriner progresszívek által vitt érdekes hely a Facebookon - előásták a nepáli királyi mészárlás szócikket. Tanulság: ha a herceg szerelmi bánatban szenved és tele van hasissal, ne legyen a keze ügyében shotgun és géppuska.

Julie Zerbo megírta, hogyan próbálta hosszú időn keresztül bekebelezni az LVMH (Louis Vuitton Moet Henessy) konszern a nagyrészt családi tulajdonban lévő Hermés divatházat. Van ebben egy Grisham-regény. (Kösz, Gazs!)

Hells Kitchen Movie Club  - a legviccesebb képregényötlet mostanában. Wintersoldier Bucky és Frank Punisher Castle ülnek a kanapén és tré filmekről beszélgetnek. Mivel alapból poénnak tűnik, ezért időnként vág, mint a borotva.

Videoesszét úgy csinál az ember, hogy letesztelgeti, mi az az "idézés" - ez normál esetben, nem algoritmikus szűrőrendszerek esetében egy definiáltabb jogi kategória - ami miatt még nem vágják ki a videóját a YouTube-ról. Ilyen, és ehhez hasonló tanulságok szerepelnek az Every Frame A Painting esszésorozatot záró cikkben. A szűrőrendszer azt is meghatározza, miről lehet videót csinálni, ami egy különösen érdekes gondolat. 

És végül egy Budapest. Wangfolyó Tamás felfedezte, hogy az Air China légitársaság fedélzeti magazinjában Budapest volt a bemutatott város, el is lehet olvasni, hogy a magyar irodalom legnagyobb kínai fordítója, aki a cikket jegyzi, hogyan látja a világot maga körül.

Ennyi a hétre!
Sziasztok!

Ádám