Rakasz #6

Kémes

Sziaszok!

Egy beszélgetéshez a héten előkerestem az egyik kedvenc cikkem a netről. Sok mindenről szól, van benne svájci óra, divat, vágyak és reklám. A témája pedig az örökül hagyható technológia és a luxus branding, amiből az előbbit az IT még nem igazán találta ki. Amire csak újraolvasva figyeltem fel, hogy akad benne Donald Trump is. Amikor először a kezembe került ez a cikk, a fickó egy érdektelen amerikai tévés személyiség volt. De ez a mellékszál, a lényeg az örökül hagyás. Mint ahogy ez a fontos egy másik kedvenc cikkemben is, ami azt meséli el mennyi fáradsággal oldható meg az olajcsere egy Porsche 993-ban és egy Boxsterben és hogy függ össze mindez a luxus természetével és márkákkal.

(A harmadik pedig Neal Stephenson anyaga a FLAG-távközlési kábel építéséről, ami a legnagyszerűbb utazós, technológus, világmagyarázó cikk. Csak azért rakom ide a linket, hogy egyrészt meglegyen a három, ami egy csinos kerek szám, meg hogy egy helyen legyenek.)

Nyomok a lelken

Remek posztot írt Leila Johnston a mostani projektjének a vége felé járva. Leilát azért ismerhetitek, mert rendkívül jól tájékozottak vagytok gyanús brit tech+művészet arcokból, vagy mert sörök mellett hagytátok, hogy lelkendezzek a Shift Run Stop podkasztról vagy a Boring konferenciás előadásáról. A poszt sok mindenről szól - például a tech és a művészeti szféra eltérő szintű szexizmusáról -, de ami nekem igazán fontos volt benne az minőségről, együttműködőkről szóló részek, meg úgy általában az étosz, amivel egy hobbiprojekthez hozzááll. 

Susana Polo, a Polygon újságírója komolyan vette a marketinganyagban talált felhívást, amely szerint mindenki mesélje el a saját Frank Millerhez kötődő sztoriját. Ennek azért van hírértéke, mert Miller nem az a figura, aki életében akár csak egy erős, önálló, nemprosti nőt írt volna a sztorijaiba. Vagy olyat, akinek esélye van túlélni a sztorit, amiben szerepel. Emellett persze nagy figura, a 300-at, a Sin Cityt legalább illik tőle ismerni, meg a Toldi estéje hangulatú The Dark Knight Returnst. Polo ezt a két dolgot egyensúlyozza ki nagyon jól a cikkében, mindenképpen olvassátok el.

Eredetiség

Az eredetiség egy nagyon érdekes koncepció. Aki nem hiszi, sétáljon egyet a legközelebbi olyan múzeumban, aminek van gipszmásolatos terme. Nagyon nehéz nem ámulni, amikor ott áll veled szemben Michelangelo Dávidja a maga ötméteres valójában, amiről lehet tudni, hogy Firenzében van. (És mint a hírlevélhez olvasva megtudtam, a V&A múzeumban tárolt másolathoz jár felapplikálható gipsz fügelevél is.) De nem kell ahhoz márványszobor, hogy belefussunk a problémába. A héten egy olyan cikk került a kezembe, ami az ezerszer újravágott, kijavított, felnagyított, effektekkel dúsított Star Wars legelső verziójáról szól, ami ma legálisan megszerezhetetlen

Azok a csodás bolondok jutnak erről eszembe, akik tizenéve próbálják mindenféle forrásokból összeszedni a legtökéletesebb Woodstock felvételt, és örülnek ha valahonnan találnak még öt perc olyan szélzajt, ami korábban nem volt meg. Nem olyan projekt ez, ami a szerzői jogon belül értelmezhető, de úgy nézem, még működnek.

Hát hogy lesznek ebből kémregények húsz év múlva?

Mielőtt Donald Trumpot megválasztották a Foreign Policy The Editor's Roundtable podkasztjának volt pár olyan hónapja tavasszal és nyáron, amikor megunták az akkor tök esélytelennek tűnő republikánus induló rugdosását, és ehelyett azzal foglalkoztak, milyen elnök volt Barack Obama. Gyakran jutottak arra, hogy külpolitikai szempontból teljesíthetett volna jobban is. (Márciustól júliusig találtok adásokat.) Volt Szíria, Irak, szövetségesek, Kuba a műsorokban, de Pakisztán nem rémlik.

Onnan ugrott be, hogy a Wall Street Journalnak van egy iszonyú érdekes anyaga arról, hogyan indított majdnem pert az FBI egy magas rangú diplomata ellen, mert olyasmiket csinált, amiket diplomaták szoktak. Például beszélt emberekkel, ahelyett, hogy simán lehallgatta volna őket. Egy tavalyi New York Times cikk szerint ráadásul az FBI-nak nem ez volt az első olyan kémkedési ügye, ami darabokra esett a tárgyalás előtt.

A végül az amerikai külügyminisztérium és az FBI közti különbségekre és feszültségekre kifuttatott WSJ cikk még izgalmasabb olvasmány lett volna akkor, amikor James Comey, az FBI feje pár nappal a választások előtt meglengette, hogy talán még egyszer meg kellene vizsgálni az egykori külügyminiszter, Hillary Clinton e-mail-ügyét. Csak persze egy ilyen anyaghoz idő kell.

A hét kérdése

Ismeritek azt az érzést, amikor egy hely ismerősnek tűnik, mert már jártatok ott videojátékban, képregényben, regényben? A film most csak fél pontot ér, mert időnként nagyon máshogy működik benne a tér. A legjobb példa rá a Die Hard 5 Budapesten felvett üldözési jelenete, ahol négy-öt városrész között ugrál a kamera. Itt egy videó csak az üldözés VFX (azaz vizuális effekt, filmtrükk) részének összerakásáról. Ebben a térbeli ugrálás benne sincs még. De vissza a kérdéshez: mit csináltok az ilyen élménnyel? Próbáltok együtt élni egy GTA-féle New Yorkkal, egy Angyalok és démonok színezte Rómával vagy van stratégiátok felülírni?

Emlékezős hét lett ez valahogyan, amit ráadásul szombaton egy 15 éves osztálytalálkozó zárt le nekem. A következőben előre nézünk már!

De itt most zárul a hét és a levél is.

Ádám