Rakasz #60

Taktikai jövő

Szevasztok!

Előre szólok, hogy ez a hírlevél picit nehéz lett nagyjából a világvégétől tartunk a családon belüli erőszakig. A végére majd írok valami vicceset. Vagy megpróbálom.

A világ elmélete és gyakorlata

Kezdjük a legelején, olvastátok a nagyon hosszú, Nagy József és Pető Péter által készített Röhrig Géza interjút a 24-en? Ha nem, akkor ne is menjetek tovább. Nagyjából mindenről szó van benne, nehéz lenne körbelőni ennél pontsabban. Nagyon jó szöveg.

Angela Nagle a Trump-kampány és elnökség által felülírt - vagy inkább arrébb rakott - illemről ír a The Bafflerben. De attól, hogy az apropó amerikai, el tudunk szakadni. Aki olvasott itthon kommenteket, és bárki bármit mond, rendes helyeken abban van a vitamin, az tudja, hogy nagyjából abban sincs megegyezés, hogy hogyan beszélünk egymással. Istenverte SALT tárgyalások kellenének ahhoz, hogy egyáltalán szóba álljunk egymással. (Jó, tudom, senkinek sem érdeke, ne álmodozzak.)

De vissza a Nagle cikkhez. Abba is belecsúszik a cikk, hogy az alt-rightnak mi a baja a modern művészettel - kell ez, hogy meg lehessen kérdőjelezni a haladást, mint olyat - amiről persze a mi a baja az alt-rightnak az építészettel cikk is beugorhat.

Van egy Fred Turner - aki nagy és érdekesen gondolkodó ismerője a Szilícium-völgyben - interjú, ami valahonnan a hippikommunák bedőlésétől kezdi a sztorit. És azért onnan, mert Turner az eszmék felől közelít. (Ha nem onnan tesszük, akkor ahol most a völgy van, ott korábban hadiipar volt meg környezetszennyezés, ezt a Situated Systems jól körbejárta.)
 

Through the 1970s and into the early 1980s, most of the folks who used to be on the communes are still in the Bay Area. And the tech world is bubbling up around them. They need work, so many of them start working in the tech world.

Már csak azért is érdemes elolvasni az interjút, mert Turner tök optimistának jön le. Például nem feltételez rosszindulatot a laissez faire beállítottság mögött, még csak egészségtelen mennyiségű érdektelenséget sem. Debbie Chachra egyszer beszélt arról - sajnos valami podkasztban és azok kereshetetlenek - hogy kellene informatikus gyűrű is, ami arra emlékezteti a viselőjét, hogy megfogadta, hogy etikus rendszereket építsen.

Engineering-based firms that are in fact media firms like Facebook are really struggling to develop new ethical terms for managing the encounter they’re having. I give them the benefit of the doubt. I think they are sincerely trying to deploy the ethical frameworks that they have from engineering. And they are sincerely baffled when they don’t work. 

Ha ennyi olvasnivaló nem lenne elég, akkor vannak még Alan Kay levélrészletek - kösz Csaba! - és most tartja az éves világértékelését Bruce Sterling és Jon Lebkovsky a WELL-en. Amely WELL-nek a sztorija önmagában könyvet érdemel, mert visszakapcsol Turnerhez és Stewart Brandhez.

A jövő, ahogy most gondoljuk

Év eleje, jósolgatás, ebbe nem akarok nagyon belemenni. Viszont van két jósolgatós cikk, ami szerintem érdemes a figyelemre. Az egyik a brit nonprofit Nesta - ott ilyen szervezet fut a lottópénzből - által publikált tíz 2018-as trendközött van. Lydia Nichols szerint a mostani az az év, amikor a hangulatot és egészséget megtippelni képes algoritmusokat bevetik. Ellenünk.  És ha ezt elolvastátok, itt a következő link: Nichols a Twitteren.

Egy van még köztük, a virtuális nemzetállam, amiről érdemes pár szót szólni. Azt is azért, mert már az észtek offshore-as-a-service megoldásánál sem esett elég szó arról, hogy ez mégiscsak azoknak a hátrahagyását jeleni, akik nem tudnak eltanácsadni vagy startupni egy kávézóasztal mellett. De a koronát ez teszi fel a szövegre:

This is the moment for governments to start taking the full implications of the digital age seriously. From electronic IDs and data management through to seamless access to services, citizens will only demand better digital services. Countries such as Azerbaijan, are already developing their own versions of the e-Residency.

Azerbajdzsán. Erre mondta nagyapám, hogy ne csináljunk már Krisztuskából bohócot.

Jó, van még egy MI+Művészetes írás is. Hiába húzom fel magam egyes elemein, ez a Nesta lista azért elég jó, na. És ha már az MI-nél járunk, hetek óta rugdosom magam előtt a MIT Technolgy Review cikkét arról, hogy mi az MI-vel kapcsolatos jósolgatások hét alapvető hibája. Olyan kérdéseket vet fel, mint hogy a mostani gépi tanulás, -látás, mély tanulás mozdította-e bármerre az általános mesterséges intelligencia létrehozását? (Nem.) És arra int, hogy ügyeljünk azokra a helyzetekre, amikor a tudományos, technikai gondolkodás helyére mágiametaforák kerülnek. Hm, hol is hallottuk már ezt?

Zárójel: ha valaki átaludta volna a hetet, akkor most derült ki, hogy a világ összes processzora - jó, talán kivétel pár Xeon, Itanium és a Raspberry Pi chipje! - sebezhetőséget tartalmaz.

Általában véve elrakós, időnként elolvasós cikk arról, ami jó arra, hogy megtisztítsuk a gondolkodásunka a Terminátortól meg a leegyszerűsített narratíváktól is.

We will not suddenly be surprised by the existence of such super-intelligences. They will evolve technologically over time, and our world will come to be populated by many other intelligences, and we will have lots of experience already. Long before there are evil super-intelligences that want to get rid of us, there will be somewhat less intelligent, less belligerent machines. Before that, there will be really grumpy machines. Before that, quite annoying machines. And before them, arrogant, unpleasant machines.

A fenti pár mondat pedig azért tetszik, mert a kellemetlen, kicsit szar, nem túl működőképes, de megrugdalnám cuccok már itt vannak. Az az egyik nagy kérdés, hogy a kimondatlanul is félkésznek hagyott mindent ki fogja egyszer használhatóra kalapálni.

Ruha, máshogy

Gazs talált egy cikket, ami a techwear állásáról szól, egészen pontosan arról, hogy a drága alapmárkákat másoló olcsóbb tömegmárkák mit engedtek el, hogy viszonyulnak az ázsiaisághoz, mi ez az egész. Kezdésnek jó az anyag, de érdemes lenne jobban utána menni. Ráadásul az is érdekes, hogy egy kritikai hangvételű anyag úgy ér véget, hogy apróhirdetésekbe fordul át. Ez viszont már a sajtó és az ő finanszírozásának kérdése.

A cikkben linkelik ezt az Errolson Hugh interjút, ami önmagában is érdekes. 

A katonai dolgokban és az ekönyvekben egyaránt jártas Dworkylltól kaptam azt a linket, ami a MaxPedition drága, mindenálló, örökéletű táskáinak klónozásáról szól. (A hét szava: tacticool.) Önmagában egy márka lemásolásának nem lenne sportértéke, de úgy tűnik, hogy a MaxPedition piaconként saját márkát vezetett be nagyon hasonló termékekkel. Ezért viszont már jár a csoki.

Azok a mágikus, nőnek nevezett lények

Laura Hallden cikke arról, hogy milyen nőként használni az Instagramot egészen mókás és elszomorító egyszerre. Mókás, mert egy szélsőségesen ostoba hirdetési rendszert mutat be, és szomorú, mert a rendszer a maga butaságában a nem modellalkatú felhasználók arcába mászik bele. Régi vitánk az a Meti Heteorban, hogy a perszonalizáció lehet-e jó, csak szarul csinálják, vagy eleve a sátán. Ez még egy cikk a sátános serpenyőbe.

Zalka Csenge mesemondó azon filózik, a témához képest meglepően visszafogottan, hogy mégis miért mondatnak kétezer istenverte tizennyolcban gyerekekkel tanárnénik vagy apukák anyukák arról mesét, hogy apu addig verte anyut, míg el nem kezdett házimunkát végezni. 

Na ki tudja, mi az a gynepunk? http://www.makery.info/en/2015/06/30/gynepunk-les-sorcieres-cyborg-de-la-gynecologie-diy/

Yours truly

Mostanánan a Meltdownról írtam, arról, hogy a technológia belelóg a társadalomba és a politikába is és egy fura játékról, ami azt szimulálja, milyen volt pornót keresni a kilencvenes évek internetjén. Mindez a Mancs online kiadásán található Másvalaki Problémája blogban van. 

Valami vicces

Régi kedvencem, de a Rakaszban valamiért még nem volt Eric Kissack és Kevin Tenglin kisfilmje a The Gunfighter, ami a western közhelyeket és a mindentudó narrátort egyszerre figurázza ki. Pedig tényleg mókás. Mindenki készüljön fel a véres halálbalettre. ;)

Ennyi a hétre.
Sziasztok!

Ádám