Rakasz #61

Mesés és hazugságos

Sziasztok!

Ehét pénteken volt az év legjobb újságíróbulija, a mindenféle cégek és PR-ügynökségek által karácsonyra küldött cuccok - plusz tekintélyes mennyiségű egyáltalán nem sajtóbeli felajánlás - elárverezése a Léthatáron alapítvány javára. Nem kell kiöltözni, ott vannak a régi kollégák, van buli, és az ember hajnalban részegen olyan dolgokat cígöl haza, amikre sose vágyott. Na és ezen idén találkoztam Rakasz olvasókkal is, ami engem lepett meg a legjobban. Helló!

Eldumálós levél lesz ez, pedig rendkívüli mennyiségű hosszú cikk halmozódott fel arról, hogy milyen mocsár már megint ez a világ. Ehelyett krónikás énekek és hazudós divatbizniszek jönnek. Csak előtte még van két gyors linkem.

Az egyik Richard Kelley képe és cikke az egyik híres képéről, amely az utolsó fotó a fiatalon meghalt francia autóversenyzőről, François Cevertről. 

A másik pedig egy megközelíthetetlen távolságban lévő - na jó, csak Texasban - kiállításról szól, amelyen a kódexek interaktív megoldásait lehet megnézni. Eddig azt hittem, hogy kihajtós gyerekfoglalkoztatókönyvvel nem lehet meglepni, de itt reneszánsz korabeli könyvekbe vannak forgatható tárcsák és számítások elvégzését lehetővé tévő eszközök beszerelve.

Üzleti mesék

Tavaly decemberben suttyomban tíz éves lett a Kindle. Ennek apropóján több helyen lehetett azt olvasni, hogy az eszköz megváltoztatta a könyvkiadást, de magát a könyvet nem. A gondolatnak az a folytatása, hogy a digitális lét lehetőségeit kihasználó könyv még nem született meg. (Itt pirospontokért lehet egyet Vannevar Bushozni és Memexezni.) De majd jön az interaktív, videós, AR-es vagy VR-es kiadvány, magyarán szólva a szagoskönyv. Erre próbálkozások már voltak. Egyszer iPad alapon az Apple részéről. Legutoljára pedig az új Stephenson könyvhöz lehetett mindenféle hangos kiegészítőket letölteni a Bound appon keresztül.

Amivel nem számolnak a szagoskönyvesek szerintem, hogy a könyv mibenlétének megváltoztatásához eddig többnyire nagyobb lökés kellett. És van egy másik tényező, valójában erről akartam írni, hogy a fikció határai erősen kitolódtak. A brandek egyre inkább ilyenekké váltak, hogy az olyan identitást sugárzó darabok, mint a kézműves szuperbalta pedig sosem voltak mások. Fogyasztóként a fikciónak részesévé válunk, sőt, azért vásárlunk dolgokat, hogy bekerüljünk a mesébe. Ez eddig tulajdonképpen tisztességes is, jó mesét kell találni.

A héten szembe jött két olyan márkatörténet, amit nehezebb megítélni. Az egyik a kínai gyártók termékeit felmárkázva, hirdetéssel megtolva, csak közvetítőként jelen levőként áruló webboltok, amelyekről a The Atlantic írt. Ebben nekem az érdekes, hogy a brand mellett jelen van egy másik sztori is. Az, hogy a megfelelő lépéseket végigjárva az ember internetes vállalkozó lesz. A másik sztori pedig a Filippo Loreti óramárka, amiről a Qubit írt, és ami olasz dizájnbrandnek állította be magát a Kickstarteren, bár inkább kínai-litván koprodukciós olcsó óra. Ezekben az esetekben a történet támadó fegyver, kamuflázs - milyen remek szó - vagy épp csapda. Na ez a fikció aktuális állapota, nem a Kindle-ről hiányzó szagoskönyv.

Kriptó

Szerintem minden írásból élő ember fel tud sorolni mondatokat - amúgy cikkeket is - amiket elirigyel másoktól. Sarah Jeong, akit amúgy is nagyra tartok, a héten azt találta leírni a bitcoinról, hogy:

Blockchain is an elaborate work-around for a *very specific problem*: verifying irreversible transfers of value without a centralized authority. In other words, it's a computationally burdensome way to hate the government.

Ami amellett, hogy nagyon elegánsan írja körbe a jelenséget, rendkívül vicces is. Igen, a bitcoin rajongók állam- és központosításellenes szólamai teljesen olyanok, mint a kilencvenesekben Timothy C. May-ék kriptoanarchista szpícse. May talán egy kicsit radikálisabb volt a mostaniaknál, valahol a Cyphernomiconban - csak erős idegzetűeknek! - még az is szerepel, hogy ha a rendszer magával hozza az anonim bérgyilkospiacokat, hát legyen.

A legutolsó ennyire vicces kriptós mondás William Gibsonhoz kötődik, aki ráragasztotta a kriptovalutára a Dunning-Krugerrand nevet. Igen, guglizós vicc, itt van mindkét összetevője: krugerrand és Dunning-Kruger-hatás.

Amelyben youtubert ajánlok
 

A cím kicsit félrevisz persze: arról van szó, hogy a Diétás Magyar Múzsa politikai megbeszélős Facebook csoport egyik alapítója, dr. Ésik Sándor beült egy kamera elé beszélni. Két epizód van - itt kezdődik -, az elkövethető amatőrizmusok egy része el van követve, viszont egyrészt nem rossz hallgatni, másrészt lehet tudni, hogy utána lehet menni a Múzsára vitatkozni, ha valamivel nem értünk egyet.


Amúgy ez a youtuberség érdekes műfaj. Akik olyan műsort csinálnak, ami szerintem érdekes - és itt alapvetően Jay Foremanről és Jenny Nicholsonról van szó - azok egy magyar youtuber számára is megalázó számokat hoznak. Lehet az irónia és az információ tényleg vacakul megy át a neten.

Zene és/vagy háború

Jellemzően össze-vissza hallgatok zenét -bár most tervezem, hogy szétnézek Kieron Gillen tavalyi top negyvenes playlistjében - viszont van két lemez, ami többször előkerült mostanában. Az egyik Ken Jenkins The Armed Man miséje, aminek a kezdő és zárótémája az a "Lóra, lóra, rabló jő" dal, amit mindenki elszenvedett középiskolás énekórán. A másik fő jellemzője ennek a dalnak, hogy a magyar fordítás Sennába oltot Colin McRae-ként - nem kéne autóversenyzőkkel példálóznom, ha húsz év lemaradásban vagyok, ugye? - száguld el a dal jelentése mellett.Jenkins műve az ezredfordulóra készült, természetesen békemise, és hosszan el lehet azzal játszani, hogy az ember összeolvassa hozzá, hogy melyik rész honnan került bele. 


A háború másik oldalát Kátai Zoltán albumai hozták el a hétbe. Amikor először láttam a fickót, akkor épp üstök frizurája volt, ami hagyományos türk/huszár haj: nagyrészt kopasz, elől maradt meg pár hosszú tincs. Egyrészt ez az egész üstökös, megragadja az üstökénél dolgot segít átértékelni. Másrészt meg lehetőséget ad abba belegondolni, hogy a rövid katonafrizura milyen örök elem. (A kép a Hangzó Helikon sorozat Kátais részének borítója, az ott egy üstök.)

Kátai históriás énekeket énekel, ebből most minket leginkább a Kátay Krónika érdekel. (Nem mintha amúgy Wathay Ferenc daloskönyvével bajunk lenne. Mindenkiben él mélyen elrejtve egy régi magyar irodalmas, ugye?) Akadn olyan sláger a lemezen, mint az Egri Históriának Summája, amit szintén mindenki elszenvedett ének órán, nem is tudva, hogy sokkal hosszabb. De az igazán nagy királyság a Mohács, Mohács, vagy a  Himnusz előtti himnuszként működő Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga vagy a Báthory Gábor Búcsúzkodása. Az ilyesmitől vész el az ember később órákra legalább a Wikipédián.

A lemez ráadásul egy olyan Himnusz verzióval zárul, amit fele annyira nem kínos énekelgetni, mint a bevett dallamot. Legalább akkora felismerés, mint arra rájönni, hogy amit angol ballada strófában (Chevy chase, a felvételért bocs, nincs jobb) írtak és énekelnek, ott a dallamok csereszabatosak. Szóval a random walesi bárdok (12) dallamra mehet a Szózat. (Igen, ez kábé másodikos gimis anyag, de a dallamokkal sose tudtam betelni.)

Apróság, de

Tudtátok, hogy járt pesten Concorde? Az Aeropark Facebookján felbukkant Ágoston István nyolc fotója erről a látogatásról. Szép üzleti-technológiai zsákutca volt az a gép.

Ennyi a hétre!

Üdv,
Ádám