Rakasz #78

Beton, vas és vér

Sziasztok!

Remélem eljutottatok páran Floraliára múlt héten, remek volt. Fű, heverés, sör, a háttérben gladiátorosdit meg rómaisat játszó felnőtt emberek, a századfordulós pirostéglás épület előtt, amibe a mosdót telepítették, pedig cigiző germán törzseket is meg lehetett figyelni. Kellenek ezek a lassan megélt üresjáratok. A legjobbat a kitelepült kovácsmesterrel - Kocsy Márton, van róla pár nem túl jó cikk a neten, van benne pedig egy jó interjú is - beszélgettük, aki közben szögeket gyártott. Ez egyrészt már láthatóan kovácsolás, szóval kell a fílinghez, másrészt elmesélte, hogy a hagyományőrző rendezvények végén jönnek azok az arcok, akik nap közben be voltak öltözve, és nekik úgyis mindig kell kovácsolt szög a pajzsokhoz, lándzsákhoz satöbbi.


Nagylevegő

Fura lap az Atlas Obscura. Néha teljesen szeretlekmagyarország szintű anyagokat hoz, de mikor lemondanék róla, előállnak egy olyan cikkel, mint ez a mostani The Weird, Dangerous, Isolated Life of the Saturation Diver című. A jelenség röviden: nagyobb nyomáson - például a tenger alatt - a belélegzett gázok nagyobb hányada oldódik fel a vérben. Az ember egészen gyorsan telítődik annyi gázzal, ami fájdalmak között öli meg, ha egyszerűen csak a felszínre emelkedik. Ezért van az, hogy a búvárok felfelé emelkedve bizonyos mélységekben pihenőket tartanak, hogy a szövetekben, vérben oldott gáz távozhasson. A folyamat viszont lassabb, mint a telítődés, ezért a tenger alatt munkát végzők számára nem nagyon megoldás ez. Nincs értelme csak úgy lezavarni valakit a fenékre, ha csak annyi időt lehet lent, hogy meghúzzon két csavart, mert a fennmaradó idő a dekompresszióra kell. 

A fentire az az ipari megoldás, hogy ipari búvárokat egy spájz méretű nyomásálló kamrában tárolnak hetekig azon a nyomáson, amin a tenger mélyén dolgoznak. Végig telítődve vannak a szöveteik gázokkal, de mivel a hajó fedélzetén is nyomás alatti kamrában vannak, ez nem okoz problémát. Van cserébe magány, bezártság, és veszélyérzet, mert ha a kamra meghibásodik, akkor menthetetlenek. A munka végén pedig várja őket pár napnyi dekompresszió ugyanabban a spájzban, ahol eddig éltek. 

Épp csak a víz miatt kapcsolódik, de ugye tudjátok, hogy az Aquarius tengeralatti laboratórium, amit pár éve majdnem bezártak, de végül a Floridai Egyetemhez került, remek Flickr oldalt üzemeltet?

A 3D-nyomtató haszna

Kezdjük távolról: ha minden egyes gyereket, bénát és asszonyt a Hamasz terel ki kővel dobálni az izraeli drótkerítést, akkor sem ér parancsot adni a mesterlövészeknek parancsot adni, hogy tüzeljenek rájuk éles lőszerrel. Olyan kérdésnek tűnik ez, aminek egyszerűen nincs két oldala. Nincs pró és kontra. 

Onnan kapcsolódik a fenti a 3D-nyomtatáshoz, hogy a hét közepén találtam egy kanadai orvost, Tarek Loubanit, aki épp Gázában használt és tökéletesített 3D-nyomtatott érszorítókat. A Mediumon írt két cikket is arról, hogy hogyan teljesített a dizájn, melyik részen kell erősíteni, és hogy miért nem a piaci forgalomban is beszerezhető érszorítókat használják. (A válasz marhára egyszerű: drága lenne behozni és nem is jut be a blokád alatt álló Gázába.) A harmadik cikk viszont nem jött, mert az orvost meglőtte egy mesterlövész annak ellenére, hogy láthatóan orvosnak volt öltözve és sebesülteket látott el. Erről nem tudok többet írni anélkül, hogy a mocskosbüdöskurvaélet kifejezés gyakorta elő ne kerülne.

"Alkotni születtünk erre a Földre"

Nem volt sehol megírva, hogy a most általánosan - és amúgy többnyire hibásan - szocreálnak matricázott szovjet építészet ilyen legyen, amilyen lett. Voltak versenyző elképzelések, iskolák. A Metropolisban erről a papír-építészetről jelent meg egy érdekes cikk. A milyen lehetett volna az mindig érdekes téma, pláne, hogy a milyen lettben benne élünk. A konstruktivisták és avantgárdok nyertek is pár évre, de a vége csak a szovjet birodalmi építészet lett. (Gyors keresgélés eredményeként előtúrtam még két PDF-et, ami ide tartozhat: 12)

Carcassone lakosai nem boldogok, mert jó nagy sárga köröket rajzoltak a várukra, ami jaj majd biztosan elijeszti a turistákat. Szeptemberig lehet lefotózni ebben a formájában, a Rome2Rio szerint 50-ből megvan a repülő.

Spomenikekről már volt szó - ezek a jugoszláv emlékművek (R#47) - de most az új erőre kapó Failed Architecture ír róluk, ami jó apropó arra, hogy felhívjam a figyelmet a blogra magára. 

Az 1950-es években - írja a Wallpaper cikke - a Hidroeléctrica del Cantábrico cég rájött arra, hogy ha Európa egyik legnagyobb vízerőművét építik, akkor nem dobja meg jelentősen a költségeket, ha az szép is lesz, nem csak funkcionális. A feladatra Vaquero Palacios építészt kérték fel, aki egészen izgalmas modern ipari épületeket tervezett. Remek képek vannak a link alatt, mindenképpen kattintsátok le. És aki teheti, az menjen el egy óbudai gázgyár és/vagy egy kelenföldi erőmű túrára is.

És még az is építészet, hogy John Grindrod, akit a Boringon találtam, új könyve érkezőben van. A brit építészet 1980-tól máig tartó időszakáról fog szólni. Az előző, Concretopia című írását már megrendeltem, valahol egy postás a táskájában a könyvvel egy almafa árnyékában sziesztázik épp. Akit meg a korábbi korok érdekelnek, azoknak barátom és goto régészem Bence küldött egy cikket: Hol vannak London erődjei?

Kéne pár bölcsész

Komoly viszont nehezen követhető vita van arról, hogy a Google Duplex nevű, az emberi beszédet a maga megakadásaival, ööö-zéseivel együtt szintetizálni képes csevegőszoftvere etikus-e vagy sem. A front nagyjából ott húzódik, hogy az egyik oldal szerint végre itt a nem gépszerűen beszélő gép, a másik szerint rossz kezdés, hogy a demóban embernek hazudja magát a gép. (A Big Think összegyűjtött egy maréknyi véleményt még.) Ez nagyjából rávetíthető az optimista és a pesszimista reakciókra. Az ember képét nagyban befolyásolja, hogy az első kérdése inkább az, hogy miként teszi ez egyszerűbbé az életemet, vagy az, hogy hogyan fogják ezt ellenem használni. Többnyire az utóbbi táborba tartozom, ennek megfelelően lelki füleimmel hallom is, ahogy egy miniszterelnökúr hangú bot minden választóval elcseveg választás előtt.

Van egy plakát, ami körbejárta az internetet. Azt hiszem a Utahi Egyetemről származik, vagy ha nem, akkor az egyetem tökéletesen lovagolt meg egy mémet. A következő rajta a felirat:

Science can tell you how to clone a tyrannosaurus rex. Humanities can tell you why this might be a bad idea.

Nna körülbelül itt vagyunk. Vannak már időnként amúgy felszólamlások, hogy kellene egy diszciplína, ami a technológia etikai oldalával foglalkozik. A tudománytörténészek ilyenkor kinéznek a laptopjuk mögül, és várják, hogy aki épp felfedezte a spanyolviaszt az észrevegye őket. Bővebben Nicolas Nova hírlevelében van szó a témáról.

Apróságok

Régebben hajlamos voltam hisztisnek lenni egyes szolgáltatásokra. Most is haragszom mondjuk a Mediumra, mert kísérletezés közben az ötödik fészekalja újságot nyírta ki múlt héten, de ettől még örülök, ha találok ott véletlenül valami jót. És persze archiválom, ha eszembe jut, teljes szöveggel, mert bízni azért továbbra sem bízok abban, hogy megmaradnak ezek a szövegek az eredeti helyükön. (Van egy novella, amit vagy hat éve nem találok, pedig létezett, olvastam, a fene enné meg.)

Seanan McGuire - aki Mira Grant álnéven a maga korában jó zombis világvégés regényeket írta - retwitelt egy kellemesen megírt posztot a Carpathia elsüllyesztéséről. Tele van antropomorfizálással, de a hajóknál ez nem ritka. Ott van például a legendásan legyőzhetetlen Bluenose sónerről szóló - fikciós elemekben bővelkedő - dal is a Real McKenzies-től.

Az egyik szemem sír, a másik nevet. A BME kommunikáció szakjának a blogján van egy majdnem jó írás, aminek a címe a tömegkommunikáció szempontjából legfontosabb öt épületet ígéri. Aztán épület lesz valahogy a tengeralatti távközlési kábelrendszer és a Terrastar-1 kereskedelmi műhold is. Szóval lehetne még rajta fazonírozni, de még így is örülök neki, mert az infrastruktúráról kell beszélni. (Erről jut eszembe, pár hete a Narancsban volt cikkem a net fizikai voltáról.) Azért aki teheti, nézzen bele Ingrid Burrington Networks of New York című könyvébe vagy legalább a CCC előadásába, mert ezt a témát valójában így kell feldolgozni.

Miközben a hírlevelet írtam belekeveredtem egy jó vitába, aminek a végén előkerült Shaftoe haikuja a Cryptonomicon-ból, ami annak ellenére is jó szöveg, hogy Stephenson szokás szerint nem tudta lezárni. A tengerészgyalogos haikujairól és a fordítási lehetőségeikről van egy pazar elemzés

Ennyi a hétre!

Ádám