Rakasz #79

Japán gyors- és sebesmalacos

Sziasztok!

GDPR hét van, néhány szolgáltatás már nem érhető el, az amerikaiak morcosabbak, mint amikor rájönnek, hogy nem vesznek részt az Eurovízión, szóval áll a bál. Csonka Balázs ügyvédtől olvastam egy elég jó megfejtést az új adatvédelmi szabályozás szükségességéről, és ha már témánál vagyunk, akkor egy Ésik Sándor a jog forrásáról szóló, amúgy teljesen más ok miatt született cikkét is mellé lehet olvasni. 

Törölköző helyett lábastyúk

A Galaxis Útikalauzból láttam ma már szövegeket, mert törölközőnap volt pénteken. Van viszont két bekezdésnyi Douglas Adams textus az Utoljára láthatóból, amit elő kell még venni.

"A lábastyúk egy csodálatos munkamegtakarító eszközt fejlesztett ki magának. A szóbanforgó munka, amelyet el akar kerülni, az időrabló ücsörgés a kiköltendő tojásokon, mialatt sokkal értelmesebb dolgokkal is elüthető az idő. Itt meg kell jegyeznem, hogy mi valójában nem is magával a madárral találkoztunk, ahogyan azt képzeltük, hanem a munkamegtakarító eszközre akadtunk rá, ami valami olyasmi, amit nehéz nem észrevenni. Ez egy kúp alakú halom, vastagon felhalmozott földből és rothadó növényekből, amelynek az alapja hat láb hosszú és ugyanilyen széles. Lényegesen magasabb volt, mint amilyennek tűnt, mert a földhalom alapja a talajszint alatt három lábbal volt.

Időm egy vidám órácskáját egyszer egy olyan program írásával töltöttem, amely pillanatok alatt kiszámítja a halom térfogatát. Csinos, szexi kis program lett, mindenféle pop-up menükkel és egyéb hasznos beállítási lehetőségekkel, hogy amennyiben a jövőben egy hasonló lábastyúk-fészekre bukkannék, alapvető méretei betáplálásával a számítógépem a másodperc töredéke alatt képes legyen meghatározni a térfogatát, és ez fantasztikus időmegtakarítás. A dolog árnyoldala az, hogy nem valószínű, hogy a jövőben akármikor is szükségem lesz egy lábastyúk-fészek térfogatának kiszámítására, de ez igazából mellékes."

Több olyan délutánom, normál vagy hosszú hétvégém volt, amit teljesen felesleges szkriptek összetaknyolásával töltöttem el. A végére valamilyen színűn villogott egy led, attól függően, hogy hány fok volt kint, feljelentkezett a Raspberry Pi alapú kamera a hálózatra és elküldte az IP-címét levélben, vagy már nem tévesztette el annyira pofátlanul az északot a Micro:bit iránytűje alapján vezérelt kijelző. (Nem is mutatta rendesen, de na, rövid hétvége volt.) Ezek mindegyike olyan feladat, ami a legrosszabb esetben egy óra valakinek, aki ért hozzá, de inkább kevesebb. Mindegyik remek, közel haszontalan szórakozás volt. Technológiával játszó emberek vagyunk, és ezt nagyon tudta Adams. 

Yappari* exciting

Lenyűgöznek az autók. Egy nagyjából bárminek a kormánya mögött jól érzem magam - na jó, amikor egy Trabiban padlóig nyomtam a féket és az lassulni kezdett az ijesztő volt - de formákkal, színekkel, sztorikkal le lehet nyűgözni. Onnan ugrott ez be, hogy Vincze Miklós, aki a mindennapokban remek budapesti helytörténeti cikkeket ír, a Facebookon elújságolta mindenkinek, hogy épp szemben ül a Porsche rózsaszín malacával, és le van nyűgözve. Beugrott, hogy a japán RWB tuningcégépített egy hommage-t. Innen rácsúsztam az RWB kocsik nézegetésére, majd belefutottam az Opposite Lockon (erről később) egy írásba arról, hogyan dolgozik láncdohányozva és Stella Artois-t kortyolva, kézzel vágva és szegecselve a kocsikat Akira Nakai, az RWB tulajdonosa. 

Itt van helye a zárójelnek: az Opposite Lockban az az érdekes, hogy igazolja Nick Denton egykori Gawker alapító elméletét a közösségépítésről. A blog az újságírók által írt Jalopnik autós oldal kommentelőiből verbuválódott, és piszok jó anyagokat lehet találni rajta.

Az RWB-től a logikus folytatás az volt, hogy egyrészt rátukmáljam Miklósra Luke Huxham, Japánban élő új-zélandi videós művészetét. Legalább azt a két filmjét, amiben utcai forgalomban használt Le Mans-i versenyautók tulajdonosaival és amiben jakuzásan ocsmányra tuningolt Lamborghinik jakuzásan ijesztő sofőrjeivel beszélget meg kell nézni. Az utóbbi, Underground Hero című filmnek a sztoriját is elmeséli a Jalopniknak adott interjúban Huxham. A fickó munkához való hozzáállása is érdekes. Legalább annyit dolgozik a videóin, amennyit Nakai a Porschéken. 

*yappari a Tokyo Reloaded blogon elmagyarázva.

Ezek a japánok mit ki nem találnak

A Boing Boing sokkal jobb blog volt úgy tíz éve - sőt úgy általában minden blog sokkal jobb volt tíz éve - de még mindig vannak nagy találatai. Most egy nézzétek, ez a kedvenc eszközünk épp olcsó típusú reklámposztjukban találtam rá a Kura Toga rotringceruzára. Már abban sem vagyok biztos, hogy a képek rendesen megjelennek a levélben, szóval videót tényleg nem rakok be ide, kattintanotok kell. Amit látni fogtok: a cerka minden papírhoz éréskor fordít egy kicsit a grafitrúdon, hogy ne kopjon hegyesre írás közben. És ez egy nagyjából ezer forintos eszköz, amibe belemérnökölték (tudom, nem is szó ez) a részletekre való figyelést.

Divatos késéssel vettem észre, hogy a kockázati tőkéből az újságírás jövőjét kereső Voxnak és a 99% Invisible-nek volt egy közös videosorozata. A biomimikrit magyarázó rész azzal kezdődik, hogy a japán gyorsvasút újratervezését hogyan inspirálta három madár, és hogyan lett ettől csendesebb és takarékosabb a vonat.

Sweet jalopy

A Swing Low-t először Big Daddy Wilson előadásában hallottam, valahol meg is van CD-n a Mississippi Gravediggers-zel kiadott albuma. Ezt a lemezt viszont se Spotify-ról, se Deezerről, de még a Google Play Musicről sem lehet előtúrni - dalok.hu zeneboltban van, de azt nem szeretem - szóval be kell érjétek a jóval híresebb Dizzy Gillespie verzióval.

És hogy miért beszélünk egy öreg néger spirituáléról? Egyrészt mert mókás, hogy a Swing Low Sweet Chariot-ből egyszer csak lett Swing Low Sweet Cadillac verzió is. Gyorsabb szekeret kaptak a népek. Másrészt pedig az OpenCulture írt arról, hogy találtak egy még korábbi felvételt a dalból, mint amiről eddig tudtunk. Van rajta zaj, de szépen lehet hallani a dalt. Legalább egy fél délutánnyi program van a különböző Swing Low verziók meghallgatásában, ez volt az egyik legnépszerűbb spirituálé, annyira mindenki elénekelte, hogy még Johnny Cash is. Na az például tré.

Nagy hogyanok

Földi Bence exkolléga lelete - magamtól kevés sportot olvasok - a NYTimes cikke arról, hogyan lett a liverpooli szurkolók dala egy 1985-ös italodiszkó sláger. Röviden: átvették portugál drukkerektől, akik a nápolyaiktól nyúlták, akik viszont egy kis olasz csapat ultráitól hallották. És mindez a YouTube-on zajlott. 

Kiteszünk pár zászlót, bejelentjük, hogy megvédünk valami régi, védelemre amúgy nem nagyon szoruló intézményt, mert szerintünk az veszélyben van. Ez a széljobber horváttá válás legegyszerűbb módja. Egy horvát aktivista írta meg a receptet, miután sikerült aláírásokat gyűjtenie pedofil papok megvédése mellett. Siniša Labrović performansznak szánta a pedofil papok alkotmányos védelméért való demonstrációt, de összejött neki négy óra alatt hatvan aláírás. 

Hogyan függ össze egy brit tesztpilóta, Wittgenstein és a Tractatus Logico-Philosophicus? Ó hát nagyon egyszerűen, a The Conversation szerint egyenesen egymásból következnek. A sztori nem csak a jé Wittgenstein szeretője faktor miatt érdekes, hanem mert eddig nem volt meg, mire játszik rá a Cryptonomicon Rudy-szála.

És végül Robin Sloan arról írt, hogyan lehet egy játékot úgy játszani, ahogy azt a játék tervezői nem gondolták. A Fortnite nevű mindenki mindenki ellen lövöldében próbált meg szövetségeket kialakítani, majd ezt meg is írta a The Atlanticba. Általában véve a többjátékos szituációknak azzal van vége, hogy ukrán óvodások lőnek le és elmegyek inkább főzni, de a cikket olvasva rájöttem, hogy tényleg néhány ilyen spontánul összeálló szövetség mennyire jó volt. Igaz, nem Fortnite-ban.

Múlt hétről pedig egy olyan cikk maradt, ami azt magyarázza el, hogyan lett az ötven milliméteres gyújtótávolságú objektív a normálobjektív. Mára inkább a történelemben gyökerezik ez, mint fizikaiban vagy biológiaiban.

Odasüss

Picidzé, aki annak idején, amikor mind fiatalok voltunk, szépek, blogolni pedig menő volt, őrületesen jókat írt könyvekről - meg néha másról is. Na azóta felnőtt, megszakállasodott, és most épp rakenrollsztár az Amáliák zenekarban, amikor nem dolgozik. Van háromszámos kislemezük a Bandcampen és lesz koncertjük. Mit ad isten, írni még amúgy mindig tud. Olyan ez mint a biciklizés. Már hogy az igazi nagyok mindenféle szerrel teletolva nyomták.

Balázs, aki évekig az egyik társam volt a Hármas Könyvelés irodalmi podkasztban - ami épp egy évszakokon átívelő nyári szüneten van - hosszú ideje fotózza Hongkongot, most pedig beszélt is róla pár szót. Még sokkal több kép erre. Hongkongban jó fotózni, három év jártam ott látogatóban, az én albumom erre találjátok.

Apróságok

Könyvtár közismerten mindenből van. Az Atlas Obscura egy kovászgyűjteményről írt. Igen, olyanról, ami a kenyérhez kell. Ida Kubiszewski pedig egy fakönyvtárat mutatott be. 

Nagyon jó beszélgetés és kísérletezgetés megy a The Online Photographeren pár fotóval. A kérdés, hogy van-e olyan kép, ami csak színesben működik. Azt hiszem ezen a linken az összes ide tartozó poszt elérhető, de lehet turkálni kell egy kicsit az archívumban.

Ennyi a hétre.

Ádám