Rakasz #83

Kétképernyős kultúrharcos

Sziasztok!

Ez egy ilyen egyik megdöbbenésből a másikba esek hét, de azért lesznek linkek is.

Dühös emberek és az erő

Múlt héten úgy dobtam be a hírlevél aljára, hogy írtam még valamit a Star Warsról, illetve arról, hogy a fanok egy része halálra szekálta Kelly Marie Tran színésznőt, hogy azt hittem ezzel vége is számomra a sztorinak. Elküldenek majd a páran az anyámba, esetleg követelik a diplomám visszaadását, vagy lelibsiznek, mert valamiért az az álláspont, hogy nem kéne egymáshoz szemétnek lenni merésszé és úttörővé vált. Ami ehelyett történt, hogy négy-öt helyen vitatkoztam emberekkel arról, hogy Heimdall lehet-e fekete egy filmben, egy admirálisnak lehet-e lila haja, és hogy az eredeti Star Wars politizált-e.Válaszlehetőségek: nem, amennyiben norma volt az elnyomó állammal szembeni fellépés esetleg igen, amennyiben szükség volt annak magyarázatára, hogy az űrnácik, űrszovjetek nem okésak.

A legmeglepőbb viszont az volt, hogy érvek helyett többször kaptam olyan hosszú, amúgy konzervatív társadalomszemléletű videókat, amik tizen- és huszonpercekben magyarázták, hogy a Disney mindent elrontott, mert összenőzte, összemelegezte, összenégerezte a meséjüket. Megy amúgy a gondolkodás, hogy mit lehet csinálni a trollokkal. A Geeks Guide To The Galaxyban a Mythbusters alapítótagja Kari Byron arról beszélt, hogy a megoldás nem vitába szállni a trollokkal. Azt hiszem, ez a probléma leegyszerűsítése, de egy elemnek nem rossz.

Tágabban nézve a kérdést, durva, hogy évekkel a Gamergate után x évvel hogy áll a kultúrharc. Olyan, amúgy viszonylag nézett csatornák, mint a Retroshock, csinálnak videókat, amelyekben érvekkel megtámogatandó evidenciaként kezelik, hogy a Star Warst a feministák, a PC, vagy úgy általában a progresszív balos propaganda tette tönkre. Eddig a füstölgés.

A hét műtárgya és a Wikileaks

Van egy ember aki ott se volt sztorim. Úgy kezdődik, hogy a Hilobrown fut egy sorozat az írók - egytől egyig érdekes ember - számára fontos tárgyakról. Apróságok ezek, de az esszék jók, és beindítják a filózást, hogy én vajon miről írnék? Az egyik első írás Ethan Zuckermantól származik, aki anno eladta az első dotkom lufi fújódása alatta a Tripod nevű ingyenes honlap tárhelyet, illetve előtte feltalálta a popupot, pár éve pedig töredelmesen elnézést kért a popupért. Zuckermannal beszéltem az egyik első érdekesebb munkám során, a 2008-as budapesti Global Voices találkozóra mentem tudósítani. Ugyanitt interjúztam a Tor-projekt apukájával is, meg találkoztam Danny O'Brien brit EFF aktivistával, remek nap volt. Amit nem tudtam egészen máig, hogy a teremben ott volt egy fehér hajú forradalmár - a londoni ecuadori nagykövetség örökös mayorja - Julian Assange, sőt valamelyik panelban beszélt is egy Wikileaks nevű oldalról, amit el akar indítani. (Itt írtam róla, tíz éve volt, ez minden mentségem a szövegre.)

Fotók így vagy úgy

Nincs igazából jó válaszom arra, hogyan illene fotókat archiválni. Vagy öt éve megkérdeztem a már akkor is vinyóhegyeket gyűjtöttek otthon, hogy szerintük mi a megoldás. Akkor azt mondták, hogy a raw (nyers, digitális negatív) fájlok jövőállósága kérdéses, teljes felbontású jpgket kell elrakni. A The Online Photographer is írt erről mostanában, igaz ott a mit hagyunk magunk után volt a kérdés, nem a hogyan vesszük elő a fotóinkat tíz év múlva. Általában véve fontosnak tartom, hogy elgondolkodjunk azon, hogy a digitális jószágaink mennyire időtállók. És ha nem is azok, mennyire lementhetők. A magyar internet jelentősebb része tűnt el, amikor a Freeblog bedobta a törölközőt. 

A negatív bezzeg megmarad. Zsákmányolt hidroplánnal pózoló katonák a Forteparól

Két nagyon érdekes nagyképes galériás anyag is megjelent mostanában az Indexen. Az egyik Kölcsey Sára dokumentarista fotóprojektje egy a városból teljesen kiköltöző családról. Aki látta a Captain Fantasticot, az nyugodtan gondoljon arra. (Aki nem, az nézze meg az isten szerelmére.) Ez a galéria kérdéseket is felvet, mert az ilyen anyagok jellemzően több nap alatt készülnek, itt viszont az ajánló szerint másfél nap termését látjuk. 

A másik pedig a Nagy Imre perről készült, soha le nem adott propagandaanyagból kifotózott képek galériája. Ez amellett, hogy érdekes, remek ürügy arra, hogy felidézzük mivel kezdődött és mivel ért véget a Kádár-rendszer. 

A vágóasztalról: noteszgép

Amikor megvettem - erős családi segítséggel - az első notebookomat az egyetem alatt, nem tudtam volna megmondani, hogy mi a különbség a noteszgép és a laptop között. Mintha máskor használták volna őket, de nem volt észlelhető a különbség. Ha megölnek sem tudom megmondani, hogy a már akkor sem új, ellenben OWC tuningprocis (500 Mhz G3, kábé, mint a marsjáró) vasam, ami nyomott vagy három kilót, hová tartozott. A szubnotebooknak, ami kicsi, a később érkező netbooknak, ami kicsi, de nem kell eladni érte a vesédet, és az ultrabooknak, ami olyan, mint a Macbook Air, de azt nem írhatjuk rá, legalább volt értelme. Évekkel később találtam meg a gépek fejlődésének azt a mellékvágányát, a laptopoknak azokat az erszényeseit, amik esetében volt értelme a notesz emlegetésének.

Érdemes most az egyszer nem az írás felől közelíteni, mert akkor rétesként nyúlik meg a sztori. Be kell venni a Knowledge Navigator konceptvideót, az Apple Jobs nélküli korszakát, meg a Newtontól a Palmig vezető utat. Ehelyett tényleg csak a laptopokat nézve kezdjünk ott, hogy IBM Transnote. Ez egy több módon hajtogatható, laptop, asztali gépnek tűnő cucc, digitalizálós jegyzettömb lett volna, amiből természetesen soha nem lett siker. Eleve az elképzelés is fura ma már, hogy az ember egy jó vaskos professzoruras bőrmappával járkál, ami a kompjútere.

A Transnote bedőlése persze nem akadályozta meg a Microsoftot, hogy tizenpár év múlva újra feltalálja az egészet. Annyit változtattak rajta, hogy a digitalizálós papíros dolog helyett dupla képernyővel szerelték volna a Courier kódnevű duplaképernyős, tollas tabletet. Na ez már a piacra sem került, hamarabb vérzett el, ami igazán kár, működésképtelen verzióban is szívesen megnézném. (Ja igen, ez akkortájt volt, amikor a Palm úgy képzelte el az okostelefon jövőjét, hogy lehet hozzá venni egy telefon nélkül nem működő laptop alakú kiegészítőt is, ez volt a Palm Foleo.)

Most megint eltelt tíz év, és ki nem találjátok, mi az új ötlete az Intelnek. Aki a dupla képernyős, kézzel jegyzetelős, tollas, professzorúr-mappába épített gépet dobta be az jutalmazza meg magát egy sörrel, megvárjuk. Az ötlet több ok miatt lenyűgöző így közel húsz évvel a Transnote után. Egyrészt a papíros kézírás digitalizálást megoldottuk, egy Rocketbook notesszel meg a hozzá tartozó appal remekül lehet jegyzeteket menteni. Ugyanezt tudja talán az Evernote is. Meg amúgy mindenki, aki le akarja csalni a KYC (know your customer, ugyan ellenőrizd már az ügyfeled személyazonosságát) problémát az valami mobilos szövegfelismerős appal fotóztatja be a személyi igazolványt. Másrészt a kis méretű mindenes számítógép problémát is megoldottuk: ez most a külső billentyűzetes tablet, Surface, iPad+cerka eszközök valamelyike. Kettő és fél: az üveglapon még mindig vacak gépelni, erre volt pár piaci teszt. Lenyűgöző, hogy él tovább egy ötlet, nem?

Apróságok

Zimbardo - akinek itthon komoly fanklubja van valamiért - börtönkísérletéről kiderült, hogy nem nagyon reprodukálható, mert csaláson alapul. Ez körbe is ment szépen a magyar sajtón. Amit kevésbé láttam, hogy több nagy kísérlet van, amiről kiderült az elmúlt időszakban, hogy hát nem úgy volt, nem az az eredmény, nem is működött, szorri. A Vox már arról írt a héten, hogy hogyan használják a professzorok azokat a tankönyveket, amelyek ezekre a kísérletekre, mint a tudományterület alapjára hivatkoznak.

Többek között az ego depletion is a cáfolódó elméletek között van, ami azért jó, mert akkor nem X mennyiségű döntésünk van egy napra. Szóval a döntéseivel legendásan spóroló Mark Zuckerberg felvehet végre egy nem szürke kapucnis pulcsit.

A fentihez sehogy nem kapcsolódik, de a Priceonomicson megjelent a wah pedálról - akinek úgy ismerősebb, crybaby néven is ismerik - egy cikk. A hangját mindenki ismeri, ha nem is tudja magáról, itt a remek alkalom olvasni róla. 

Végül pedig egy fél mondatot ér, hogy a hét hőse a mosómedve volt, aki megmászta a szép brutalista épületet. De brutalizmusról jövő héten bőven lesz majd szó. Ez a hét viszont itt ér véget.

Ádám