Rakasz #84

Sziasztok!

Hadban állunk már megint mindennel, ideértve a tudományt is. Nem direkt, de vannak itt linkek, amik passzolnak ehhez. Fene megeszi már az egészet.

Salah cipője és Euripidész komcsijai

Nem jó azzal kezdeni valamit, hogy most tekintsünk el attól, hogy de itt ez a helyzet. Van bajom a Szemlélek bloggal is, a katolicizmussal is, amiben amúgy felnőttem, és akkor Gundel Takács Gáborról, mint jelenségről még nem beszéltünk. Rakjuk be az egészet egy kapcsos zárójelbe. 

Van egy poszt Gundeltől arról, hogy a British Museum egyiptomi tárlatára került az egyiptomi származású Mohamed Salah cipője, aki amúgy a Liverpool bődületesen sikeres csatára. Konzervatív blog lévén ennek természetesen nem örül ennek a Szemlélek.

"De azért, ha egyiptomi lennék, nem biztos, hogy nagyon boldog volnék. Szembesülni azzal, hogy a világ egykoron legjelentősebb kultúrája most erre lehet büszke, felemás érzés. Rendben, nyilván nem lehet annak a nyomába sem érni, amit ez a nép – illetve egy másik, de ezt most hagyjuk – az ókorban megalkotott, de legalább ne is próbálkoznánk vele!"

A hír amúgy rendesen meg van írva, ott a British Museum kurátorának véleménye, ott az információ, hogy amúgy épp most bővítik az egyiptomi gyűjteményüket, hogy például 20. és 21. századi tárgyaik is legyenek. Erről tavaly júliusban írtak is a múzeum blogján, ezt jellemzően a nyugati sajtó sem linkeli a Salah cipőjének apropóján. Innen lehet tudni, hogy a gyűjteménybe bekerült a Nofertitiről elnevezett varrógép is, az ország huszadik századi iparosodásának tárgyaként. Kiállítottak az országban gyártott, az ötvenes évekből származó táskarádiót, ami egyszerre volt a rezsim propagandájának és a közművelődésnek az eszköze, és így tovább.

Az ötlet nem vadul újszerű természetesen. Három vagy talán négy éve a Victoria and Albertben teljesen véletlenül bukkantunk rá állandó tettestársammal, Gáspárral, két kiállításra is. Az egyik a James Bridle által összeállított Five Eyes, ami a terror elleni harc nevében felépülő megfigyelési állam módszereivel emelt ki öt valahogyan kapcsolódó tárgyat a V&A raktárából. A tárgyakra nem emlékszem, arra viszont igen, hogy nagyon szépen rámutattak arra, hogy egy rendszer logikája hogyan működik a rendszer lényege számára értelmetlen adatokon is. A másik kiállítás - Ways to be Secret - is a megfigyelő államról szólt, ott volt kiállítva a Macbook, amiről a memóriachipeket a GCHQ brit hírszerző szervezet megfigyelői jelenlétében flexelték le a Guardian munkatársai. Akik a flexelés megkezdése előtt közölték, hogy az adatokról amúgy külföldi szerveren van másolatuk. Mert a rendszer nem csak lefut bármin, hanem nem is hajlamos hajlani, ordnung muss sein. Hogy mit akartam ezzel? Hogy egy modern múzeumtól nem idegen egy olyan kiállítás, aminek van koncepciója azon túl, hogy ebbe a szobába a kövek, a következőbe a papiruszok.

"You are quoting from this Marlowe. Is he a Communist?" - Joseph Starnes kongresszusi képviselő Christopher Marlowe (1564-1593) drámaíróról kérdez.

Egy ok van, ami miatt Salah cipője nem illik a British Museum megfelelő termébe. Azt a teremben látható kincsek többségével szemben jó szívvel adták, nem fegyveres katonák és egy birodalom régészei vitték el zsákmányként. Eddig a mese, Egyiptom létezik az antikvitáson kívül is. Nehogy már azt kelljen szégyellniük, hogy mostanában nem húztak fel piramisokat. 

Vasak

Vannak azok az ügyek, amikben mindenki hülye. A Revell makettgyártó cég, ami gyerekkoromból rémlik többször ragadt az ujjaim között apró műanyag alkatrész, kiadott egy Haunebu II nevű náci ufó makettet. Ilyen repülőjük ugyan nem volt, de az okkult náci legendakör állandó eleme a gép. Még Wikipédia oldala is van, amire amúgy most csodálkoztam rá én is. A makettet érte némi kritika, mert úgy tünteti fel, hogy a náci Németország képes lett volna ufót építeni. Erről, illetve a makett visszavonásáról pedig a The Local német kiadása teljes komolysággal, hadtörténészek megszólaltatásával ír. Nehogy valakinek kétségei maradjanak, hogy nem, Hitlernek nem volt repülő csészealja. 

Illabiális állam

Így utólag jó lenne, ha a szükségesnél egy kicsit is jobban figyeltem volna hangtanon, horribile dictu beverekszem magam nyelvjárásgyűjtős szakszemináriumra. Na de tudta ezt akkor a fene. Eleve nem én voltam a legnyelvészebb érdeklődésű diák az évfolyamon, sőt. Onnan ugrott ez be, hogy egy beszélgetés közepén kaptam egy Rúzsa Magdi felvételt egy barátomtól valami olyan kommentárral, hogy le se tudná írni, amit mond. Zárt e-től meg nem ijedünk, gondoltam, és az első pár sorban jó is voltam

Lassan kocsis, hogy a kocsi ne rázzon
Hogy a babám gyönge szíve në fájjon

Na de a harmadik sorban az ott most pȧtika vagy patika? Ráadásul mintha a zárt e-ből is kétfajta váltakozna. Ha jobban figyeltem volna Nyirkos professzorra, a jóisten nyugosztalja.

És ha már nyelvjárás, ezt a remek blogposztot a vajdasági magyarról az a-nk keresése közben lőttem. Általában véve mindennek örülök, amiből az olvasó tanulgatja, hogy nem csak a sztenderd van, ez meg ráadásul szórakoztató is. És még egy gyors link, ezt csak a képen elrejtett aljas poén miatt.

Helyek és rejtélyek

Kányádi Sándor akkora ember volt és akkora költő, hogy meg kell emlékezni róla. Valahol van egy atomjaira hullott Valaki jár a fák hegyén kötetem, ami persze már kései válogatás, így jár, aki nem születik elég korán. Arra csodálkoztam rá, hogy tud nagyon távoli dolgok között kapcsolatot találni. És ez nem csak a James Burke hívő bekattanása nálam, hanem az, hogy a Dél-Keresztje alatt ciklusa a mai napig lenyűgöz. (Igen, a vizet szántó repülőgép szárnyon is felülemelkedtem.)

az indián és a néger
tüzet rakni éppúgy térdel
mint a hargitán a pásztor
számolni ujjain számol
különbség ha van az égen
itt a göncöl jön föl este
fölöttük a dél keresztje


Aztán persze jött a hatás a Kalákától is. Korábban is érkezett, de nem tudatosult. Persze velük érkezett Miqueu Montanaro is, aki szintén az eltérő tájak nagyon hasonló élethelyzeteinek művésze. (A Keleti Szél / Vents d'Est-en kereszül még ide lehetne keverni Georges Moustakit is, aki az egyik legfranciább görögvolt.)

További hely: Előre 57 Italbolt, ami elég jól hozza egy organikusan szétrohadó kocsmának a hangulatát, de nem nagyon lehet tudni, hogy ez direkt-e vagy véletlen. Hosszan beszélgettünk erről Gáspárral, akinek gyanús volt a hely, meg az, hogy a város leglelketlenebb turistaitatóit üzemeltető Legjobbkocsma vitte egy időben a helyet. (Lehet még most is.) Mint kiderült, elég nehéz megtudni ilyen alap infókat, mert a kocsmaajánló oldalaknak nem erős oldaluk a történelem. Helyette vannak egy kaptafáról lekerült 'így néz ki, ennyi a sör, x csillag' szövegek. Szerencsére az Itt Ivott projekt, amely egy Kalota Béla nevű amatőrfotós gyűjteményét digitalizálja, írt az 57-es Számú Italboltról, a képein pedig látszik, hogy már harminc éve is megvoltak a mostani belső elemei. 

Az Artportal más fajta rekonstrukcióról írt: a Forensic Architecture olyan ügyeket vizsgál meg, ahol az igazságszolgáltatás szerintük nem működött jól, és ezen lehet segíteni az építészeti szemlélet alkalmazásával. Kevésbé lilán: arra keresnek például bizonyítékot, hogy egy bevándorló meggyilkolásának ügyében miért és mit tanúzik hamisan egy fedett ügynök.

A Guardian pedig egy kicsit talán túl hosszan megírt cikket közölt a hamisítványokról, a lebuktatásukról és arról például, hogy honnan lehet új régi ólmot szerezni, ha kellene. A cikk valahol ott ér véget, hogy az emberi szakértők száma csökken, de létezik már a hamisítványt pusztán az ecsetkezelésből biztosan leleplező gépi látás alapú megoldás már létezik. És innen igazán érdekes a sztori. A Google befotózta nekünk őrületes méretben a világ műkincseinek egy részét, mikor tudunk belőlük 3D-hamisítani egy olyat, ami zavarba ejti a képfelismerőt?

Eddig a hét. Jövő héten megint építészet lesz, mert annyi link van itt elrakva, hogy ha rámborul, meghalok.

Ádám