Rakasz #88

Nokiás, könyvtáros, ludditás

Sziasztok!

A következőt találtam ki, ebben a számban nem vagy csak alig lesz építészet. Még tán térképek sem. Nem azért mert unnám, és még ti sem panaszkodtok, de kell a szünet. Juteszembe, panaszkodás, azt ugye mindenki tudja, hogy ha erre a levélre küldtök egy választ, akkor azt megkapom, ugye?

Drótos/fótos

Dave Karpf amerikai professzor tett egy kirándulást a Wired archívumába, és remek dolgokat túrt elő. (A téma közös hashtagje a #wiredarchive.) Például egy Kevin Kelly által készített interjút, amiben nagyon durván nekimegy egy magát neoludditának valló fickónak. Kell-e mondani, hogy a neoluddita pesszimista jóslatai nagyrészt bejöttek? Tavaly interjúztam Kellyvel, a Kreatív magazin 2017/7-8. számában van a cikk, és feltettem neki egy-két megfigyelési kapitalizmus és "a robotok a munkánkat" kérdést. Nem úgy tűnt, mintha a világ változása az álláspontja újraértékelésére késztette volna. 

Ide tartozik, hogy a Wired 2013-ban ünnepelte a huszadik születésnapját, amire csináltak egy emlékoldalt, kiadtak egy egészen remek lapszámot, és készült egy gyűjteményes kötet a lap így vagy úgy fontos sztorijaira. Eleve minden háztartás dísze az évfordulós szám, de olyan szemmel is érdemes belenézni, hogy mi változott 2013 óta. Például a trollkodás nem számított még elutasítandó dolognak, hanem az internetes bestiárium izgalmas lényei voltak.

Anno Budapest

Vannak projektek, amikben tényleg csak annyi a dolgom, hogy én tudom, milyen sorrendben kell megnyomni a gombokat. A Klubrádión futó Anno Budapest rádióműsor podkasztosítása pont ilyen volt. Műsor mindenképpen van, volt kollégám Panxnotded Miklós, azaz Pálinkás Szűcs Róbert csinálja, ahogy csinálta korábban az "Addig jó, míg Kádár él..." című nosztalgiázós, betelefonálós műsort is. Másik exkollégám, Renton pedig nekilátott a projektnek, majd behúzott engem is.

Olyan adások vannak, mint az, ami a Tripolisz nevű lakótelepről szól, ami vagy balhés volt vagy nem, mindenki döntse el magának. Vagy a Vörös Csillag - született Royal Apollo - mozi története. De van még Úttörő Áruház, Corvin, Hungarocamion és persze a Merkur a Martinelli téren. Tök félkész, de mivel a blog tasztatása közben végighallgattam az adásokat, nyugodt szívvel ajánlom őket. Várostörténet tök jól. (Ha valakit a tech érdekel, a Wordpress.com adja a podkaszt feedet, az Archive.org a tárhelyet, addig marad fent minden míg a világ áll, plusz egy nap.)

Hagyd örökül ha kihúnysz

Van abban valami hihetetlenül vicces, hogy egyszer a Hargitai Henrik-féle Első Pesti Egyetemi Rádióban (EPER) nagyon jót beszélgettünk a digitális adatok eltűnéséről, és most nyomoznom kellett utána, hogy ez megvan-e még.. Akkortájt volt a három-négy alkalom után megszűnt jövőkutató meetupon beszéltem róla valami tíz percet, ezt meghallgatva hívott meg Henrik a rádióba. Jó buli volt, daliás idők. Utóbbinak meg is van a felvétele, mert akkoriban nem indultam el előadásos eseményre sztereó felvevő nélkül. Az EPER műsor, aminek volt előzménye A fölhagyott város címmel, ami azt vette végig, hogy ha Budapestről eltűnnének az emberek, hogyan alakulna át a város, na azt sokáig nem találtam. Most viszont linkeket követve, imádkozva, sikerült előkaparni. Ez lényegében a tanulság is: az archiválás akaratlagos és tervezett kell legyen. Az intézményekben nem feltétlenül lehet bízni - az ELTE kivette az EPER alól a szervert - a projektre tulajdonosként gondoló emberekben igen.

Onnan ugrott be, hogy egyáltalán újra fussak egy kört a megtalálásával, hogy a The Atlanticon megjelent egy cikk arról, hogy a mikrofilm-olvasó olyan technológia, aminek van jövője. Ehhez képest az intézmények nem feltéltlenül szeretik, mert avíttasan néz ki. Ez a kettősség, valaminek a valós haszna és az általa táplált látszat máshol is megjelenik persze. Mindig ez jut eszembe, amikor a reptéren levetetik a cipőmet. De vissza a mikrofilmhez. A mostani polimer alapú technológiára azt mondta a Kodak, hogy 500 évig olvasható marad. (Vonatkozó XKCD, a cikk is linkeli.) Ha a fele bizonyul igaznak, akkor is lényegesen jobb, mint ami az őrülten fiatal, nagyon gyorsan változó és nagy tempóban rohadó digitális tárolás ígérni tud. (Miközben ezt írom, megy fel az Archive.org-ra a Pohly Ferivel közös tech-társadalmi podkasztunk negyedik évada. Nem tudom, az Archive meddig fog létezni, de jobban bízok abban, mint a saját hostingunkban. Ezzel visszatértünk oda, hogy az archiválás akaratlagos, aktív cselekedet.)

Ide pedig onnan jutottam, hogy az amerikai Forbes-ba írt egy cikket Panos Mourdoukoutas, hogy az állami támogatású könyvtárak helyett már ott az Amazon és a Starbucks, szóval a piac megoldotta a problémát, be lehet szántani a könyvtárakat. A szerzőt Twitteren elég szépen kioktatják arról, hogy az ötletével az a baj, hogy valójában az ingyen használható közösségi helyekből kevés van, a könyvtárak pont a társadalom szélére szorultaknak segítenek a legtöbbet, és a felzárkózás eszközei, és végül egy jó könyvtárban ezer program van, nem csak könyvek meg laptopozó emberek. Ráadásul az adóból minimális összeg a könyvtárak fenntartása, ellenben a könyvek amúgy drágák. Nekem az a legérdekesebb, hogy a szántsunk be közszolgáltatásokat gondolat mennyire nem akar kihalni. Ugyanez máshogy Chuck Wendig tollából: 

I worked at a library. They are a community-facing center of PUBLIC GOOD, bridging the people with information and entertainment. Librarians are BOOK WIZARDS and reference librarians are INFOSORCERERS and we must protect libraries as a precious resource.

Amúgy az ilyenek miatt furcsa érzés az is, hogy múlt héten vettem pár antikvár szakirodalmat, és mindben ott volt valamelyik egyetemi könyvtár - jellemzően skót és brit - pecsétje, illetve egy másik pecsét, hogy selejtezték.

Tiküldtétek rovat

Csabától kaptam a Balkan Insight cikkét valami olyan kommentárral, hogy hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy 89-90-ben nem mindenhová érkezett meg a demokratikus berendeződés. A cikk a Feral Tribune nevű ellenzéki lapról szól - nagyjából a lopás ellenzéke voltak - illetve arról, hogyan próbálta ellehetetleníteni őket a hatalom. Volt különadó, terjesztéssel való trükközés, amit el tudtok képzelni. (Előzmény erre.)

Sipitől jött a Komoróczy Géza által írt visszaemlékezés Szilágyi János György antikvitás profra, akinek a remek életút-interjújáról már volt szó egy korábbi Rakaszban. (#R77) Mindenképp kiemelendő gondolat Szilágyitól:

„Az etruszk kultúrában megtaláltam az alternatíváját a görög kultúrának, ami azt jelenti, hogy egy egyenértékű, de mégis más kultúra. Ez nekem egyre többet jelentett a diktatúrák idején, és természetesen ma is, hogy két különböző, de egyenértékű szellemi magatartás között lehet választani, és a szabadság korlátozása az, hogyha nincs alternatíva.”

Szerintem eleve nagy kérdés, hogy hol lehet megélni a szabadságot. Van erre legalább két hagyományos válasz, az el lehet menni és a lemerülök és kibekkelem. Titokban bízok abban, hogy van egy harmadik út, amiben benne van a dolgok kellő bonyolultságban való szemlélése. Akara a fene, hogy Hakim Bey érvényes olvasmány legyen még a életemben. 

Tamástól - aki új forrásom, köszi! - jött egy Nokia dokumentumfilm, ami sok minden mellett a problémás ritkaföldfémekről is szól, de benne van a cég alapítása, a hordozható telefon megalkotása, és a teljes folyamat, ahogy a 21 fős cég megnő, a mindenki által ismert Nokiává válik, majd elbukik. Kötelező jelleggel el kell mondanom, hogy világ életemben Ericssonos voltam, és az R310 és R520 telefonoknál a mai napig sincs szebb. (Illetve R380-as okoskatörp teló, istenem.) Mindez persze elfelejtődik, a bátran színes Lumiák miatt én is sajnáltam a Nokiát. 

A világnak a formája

Sem kiköpni, sem lenyelni - nagyjából így vagyunk egy csomó identitáskérdéssel. Tillmann J. A. cikke a holokauszt utáni német identitásról vagy annak a hiányairól a Szombatban jelent meg több mint egy hónapja, de ennyi idő kellett, hogy a végére érjek. Súlyos dolgok vannak benne, több dologgal én is vitatkoznék, ellenben nem lehet azzal megvádolni, hogy ne gondolkodna kellő mélységben a problémáról. Azt azért illene feszegetni, hogy a németországi törökök nem akartak integrálódni vagy arra volt felépítve a rendszer, hogy ezt ne is nagyon akarják. Ijesztő mondat:

"(...) a helyzetre vonatkozóan Paul Scheffer holland szociológus, migrációkutató megállapítása általános érvényű: „Ha a liberálisok nem hajlandók gondolkodni a határokról, akkor majd a parancsuralom hívei húzzák meg azokat. Ami nem az Európai Unió megerősödésére, hanem nacionalista izolációba zárkózó nemzetállamok irányába vezet. Így „Németország azt mozdítja elő, amit mindig is el akart kerülni: az EU széthullását.”"


Az ügynek az ad némi aktualitást, hogy a nacionálelf vébén mutatott gyenge teljesítménye miatt megköpködött Özil ma rakta ki a Facebookra az ő magyarázatát a történtekről. Arra a gondolati szálra, amely szerint a csapatot megbontotta, hogy ő Erdogannal fotózkodott, azt találta válaszolni, hogy a találkozás és a fotó nem Erdogannak, az embernek, hanem Törökország elnökének szólt. Megúszós válasz, de szintén érdemes a vitára.

Ja amúgy volt Békés Márton György Péter deathmatch is a tévében. Elvben ők is kultúráról, pozíciókról és identitásokról beszéltek, de totálisan kihagyható a dolog

Ami viszont érdemes az olvasásra az a Raw Story cikke arról, hogyan adtak el hamis magokat fekete farmereknek, hogy a gyengébb terméssel záródó évek után végül megvehessék a földjüket. A per tart, a bizonyítás zajlik, az biztos, hogy a fekete gazdák más fajta magot kaptak, és hogy tizedannyit termett a földjük, mint a fehéreké. Minden más viszont spekuláció. Azért az gyanús, hogy körmönfont gonoszság történik. 

Ennyi volt a hét.

Sziasztok!
Ádám