Rakasz #90

Játékos varázsos

Sziasztok!

Szolgálati közlemény: elkésett a Rakasz, szorri. 
A következő történt, kedves olvasók, szombaton hajnali 11 órakor rányomtam a küldés gombra és még el is vigyorodtam, hogy hát ilyen hamar se ment még ki levél. Aztán felszisszentettem egy sört, mert bár zöldhajnal volt, nem ütötte még el az óra a delet, de már mocsok meleg volt a lakásban. A doboz pereme felett néztem végig, hogy a levél a kiküldődés helyett a limbóba kerül, én meg kapok egy üzenetet, hogy "az automatikus rendszer gyanúsnak találta" az üzenetet. Vártam, reklamáltam, levelet írtam. Ma pedig megtudtam, hogy valamiért a Totalcar linkeket nem szereti az oldal. Visszakérdeztem persze, de addig is kicseréltem a levél két linkjét. Az egyik a Facebookról visz majd át a cikkre, a másik a Belsőség nevű szerkesztőségi blogról. És hát sajnálom. A mesterséges intelligenciának - pontosabbak vagyunk ha tanuló algoritmusnak nevezzük - csúfolt fekete doboz jól megszivatott.

Pósön

Az a feneség a parfümökben, hogy nem csak érdekesek tudnak lenni az illataik. Nem csak arról lehet beszélni, hogy az elillanó összetevők miatt hogyan változik a mese, amit mondanak magukról. Hanem eközben őrülten jól is tudnak kinézni. Az új Alexander McQueen kollekcióról nem nagyon tudunk semmit, azon túl, hogy 175 font lesz üvegenként és a limitált bemutató után szeptembertől kerül a boltokba, illetve hogy egy-egy klasszikus összetevő illatára fog ráerősíteni. Viszont nézzétek meg azt a csomagolást, színtiszta marketingalkímia. 

Európa

Az FT cikke az AfD által folytatott német kultúrkampfról szól alapvetően, de kapcsolódik pár korábbi témánkhoz. Például ahhoz az amúgy erősen antimuszlim gondolatokat tartalmazó Tillmann cikkhez, ami azt tárgyalja, hogy a német identitás mire épült fel, és ez tartható-e. (R#) Illetve a múlt heti Albright interjúhoz is, aminek egy fontos megállapítása volt, hogy a mostani helyzet kialakulásához kellett az, hogy a nyugat ne ismerje fel, hogy a hidegháború vége milyen töréseket okozott az orosz büszkeségben. 

A briteknek is megvannak a maguk zöldbárói, akiket mezőgazdasági támogatásból is dotálnak, meg ne kelljen vonni a szájuktól a beluga kaviárt. A nagy különbség: ezek tényleg nemesek, hercegi rangban. A Who Owns England cikke egészen jó a jelenségről. És ha már így belementünk a kié Skócia téma is megér egy misét.

Infrastruktúra

"Villamosenergia-hálózathoz nekem még a VS-en volt egy érdekes szemlém egy bácsiról, aki azért csatlakozott le róla, mert kibertámadástól tartott. Aztán tavaly januárban egy orosz hackercsoport víruskódja fel is bukkant a vermonti villamosművek egyik laptopján, úgyhogy akkor ismét elővettem a témát már a Nemzetben. Jó kis téma amúgy, nem csak a fenntartása, hanem a biztonságos üzemeltetése, illetve elöregedése is okoz gondokat" - írta Bence az előző Rakaszra válaszul.

Én az Origóban foglalkoztam utoljára ilyesmivel, de gyorsan előtúrtam a Digitális Mohács gondolatkísérletről szóló tudósításominterjút Dr. Kovács László, akkor mérnök alezredessel, aki digitális hadviseléssel is foglalkozott, és egy tudósítást a hazai villamosenergia-rendszer átvitel irányítását végző Mavir diszpécserközpontjáról.

Ide kapcsolódik Susan Crawford cikke, amely a Tennessee Valley Authority (TVA) példáján keresztül világítja meg, miért veszélyes, ha valami állami és jól működik. A magyarázat bitang egyszerű: jön valaki, aki gyorsan el akarja adni, hogy az árából betömjön valahol egy lyukat. Pedig az állami szektor feladata, hogy mindenkiről gondoskodjon, nem a piac láthatatlan satöbbi satöbbi. Akadnak esetek, amikor ez odáig fajul, hogy a privát szektor a saját problémáit állami pénzből akarja megoldani, legyen az mobilgát vagy a hiányzó informatikusok pótlása. Messze vivő vita, Crawford érveit érdemes észben tartani. 

Csini hétvégi cikk: így alakítanák hatalmas energiatárolóvá a Hoover-gátat. Mert ugye a szolárpanelek által megtermelt áramot továbbra sem tudjuk elrakni lavórba akkorra, amikor kell.

Kisautó, nagyautó

Nagyon igyekszem, hogy ne legyek a felnőtt korában értékes játékokat gyűjtő felnőtt. Beleférnek dolgok persze, de nem akarom, hogy öt számjegyű összegek menjenek el legóra meg gundamra. Viszont valamikor vettem két kefírhez meg kenyérhez hozzácsapva egy Hot Wheels kisautót a sarki boltban, és azóta rá vagyok csodálkozva a témára. Modellévek, festési minták, egyedi és ritka darabok, érdekes szubkultúrája van a kocsiknak. Ráadásul még azt a rajongóbőszítést is megjátsszák, hogy bizonyos készletek - például a lent látható Porsche plusz VW szállító - csak bizonyos piacokon jelenik meg először. Ja igen, és egy blog szerint lesz Rauh Welt Begriff Porsche valamikor Hot Wheelsben. Na az azért érdekelni fog.

Dani azzal küldte a Totalcar cikkét, hogy úgy tudja, nem szeretem Csikóst - de! - de ezt legalább a keretes miatt olvassam el. Az ez pedig egy cikk volt egy ultraritka AMG kombiról, amit egyenesen Japánból hoztak vissza Európába. Bocsássuk előre, hogy nem értek az autókhoz, mint technikához. Egy családi autóba is lusta 1,4-es motor is boldoggá tud tenni, ha el lehet vele csalinkázni valahová. Viszont az autók mint tárgyak, mint kultúra, mint dizájn, azt tudom élni. A jakuzás keretes, ami a japán autóimportról is mesél dolgokat, pedig tényleg megéri a pénzét.

Jött szembe a héten egy másik cikk is, amit oda lehet gumizni a Totalcarhoz. A Petrolicious írt egy szerencsés Lamborghini Espada tulajdonosról, aki azzal töltött némi időt, hogy ezt a hajó méretű gran turismót végigkergette kellemes sétatempóban fél Európán. És hogy ez hogyan Totalcar? Az egyik legszebb szerelmeslevelüket egy Espadához írta Nínó Karotta és még sokan mások. Annyira szépet, hogy a cikket betördelték PDF-be is, mert aki a neten dolgozik, mind tudja, hogy a layoutok csúnyán öregszenek, az egykor nagynak tűnő képek, pedig összemennek. Csakis a PDF verziót szabad letölteni. Utána meg irány megnézni a Rusht azért a jelenetért, amikor a Niki Laudát alakító Daniel Brühl padlólemezig nyomja a gázt egy Alfában.

Most valahogy máshogy

Kattintgattam egy kört az Ikea sajtószobájában, leginkább azt akartam megnézni, van-e már hír a Bluetooth hangfalukról, és találtam egy csomó érdekeset. Például, hogy jövőre jön a Teenage Engineeringgel közösen megtervezett spontán bulicsomagjuk, a Frekvens. Illetve, hogy lesz egy űrutazás ihlette kollekciójuk valamikor 2020-ban. Ilyen űrhajó formájú virágcserép kell nekem, mint ami lent is látszik.



Próbálok óvatos lenni, mert nem akarom, hogy itt egy bezzeg az én időmben törött üveggel borított azbesztmezőn futottunk minden reggel az iskolába mezítláb szöveg legyen. Van viszont egy cikk az Artsyn az adventure playground nevű dologról, ami érdekes. Ez olyan játszótér, ahonnan egyrészt kizavarták a gyerekre aktívan vigyázó - ld. még hátráltat - szülőket, másrészt lehetőséget adnak barkácsolni a kölyköknek. Szocialista játszótereken történetileg nem töltöttem sok időt, nem tudtam felmászni a rakéta tetejére, hintázni utáltam, nem volt pálya. Viszont amikor gyerek voltam, akkor építkeztünk, illetve nagyapám is az adventure játszóterek pártolója volt, úgyis mint hagyott matatni a műhelyben, míg ő itta a vacak borát. Régi meggyőződésem, hogy hibázni fontos megtanulni, illetve még fontosabb megtanulni újrakezdeni máshogy, erőből, dacból, aztán aludva az egészre egyet úgy megcsinálni dolgokat, ahogy elsőre kellett volna. Ez az ötlet pedig illeszkedik az elképzelésemhez.

Betűk és nevek

Attila - köszi! - küldte a cikket arról, hogy a japán karakterek sztenderdjében, amit 1978-ban rögzítettek, van egy vékony tucat nem létező karakter. Ezek többnyire hibás adatfelvételből, a technológiai hiányosságai miatti hackelésből származtak, de van egy karakter, aminek totál ismeretlen az eredete. Néhány megtalálásához a rémesen hosszú és sok kötetes japán földrajzi névmutató szótárt kellett átfésülni.

És ha már földrajzi nevek. A New York Times arról ír, hogy a Google Maps felgyorsítja a helynevek változását. Ez önmagában is érdekes lenne, mert a helynevek makacs dolgok. Az viszont még izgalmasabb, hogy egy ingatlanfejlesztők által kitalált vagy adatrögzítők által elgépelt nevet is el tud terjeszteni a térkép. A Maps ilyen viselkedése különösen annak fényében érdekes, hogy a Google általában kerüli a vitákba való belemászást. A vitatott határokat szereti úgy jelölni, hogy ne lehessen belekötni. 

Hallgatnivaló

A CEU nagyon profi podkasztos aloldalt rakott össze nagyjából egy év alatt. Tudni tudtam róla, de ezen a héten volt időm szétnézni a kínálatban. Ha csak Pető Andrea beszélgetését hallgatjátok meg Stefano Bottonival arról, hogy Mikó Imre erdélyi magyar jogász, író, műfordító miféle fausti alkuk között élt és hogyan építette az ő önazonosságát, vagy szintén Pető interjúját Paksa Rudolffal a magyar "tudományos" antiszemitizmusról, szóval már akkor is remekül jártok.

Marcin Wichary, akiről volt már szó korábban (R#86), mert egy ígéretesnek tűnő könyvet ír a billentyűzetek történetéről, szerepelt a Hobby Horse podcastban. Elbeszélgettek arról, mit dolgozott a Google-nél, mit mondott neki Lem özvegye, mennyi köze volt a Pacman doodle-hez, és persze a billentyűzetekről is.

Eddig a hét.
Sziasztok!

Ádám