Rakasz #91

Nagyon zárójeles

Sziasztok!

Van az a gibsonita rácsodálkozás Japánra, ami nem az egzotikumot akarja látni az országban, hanem azon csodálkozik el, hogyan tudnak átvenni és tökéletesíteni technológiákat. Van az a szállóige, hogy a japánok előbb feltalálták a mátrixnyomtatót, hogy tudjanak írni, aztán feltaláták a 24 tűs mátrixnyomtatót, hogy ki is nézzen valahogy, amit kinyomtattak. Vagy, hogy előbb csak átvették az amerikaiaktól a denim szövet készítésének a technológiáját, majd rácsodálkoztak, hogy milyen tré munkát végeznek az amerikaiak. Erről, illetve az Ivy League stílus - azaz öltözködj úgy, mintha amcsi üzleti-nemesi család sarja lennél vagy még Eton padjait koptató leendő Brexit-párti politikus - Japánban történő megjelenéséről szól egy remek interkú a Lean Luxe-ban.

Van még benne szó a trendekről és a terjedésükről is. Remek új leletnek tűnik az oldal, ráadásul Debbie Chachra találta, akit eddig is nagyra tartottam. És ha már belementünk ebbe a mit mond rólad a ruhád dologba ilyen mélyen, akkor a Verso kiadó oldalán van egy jó podkaszt arról, hogyan lett a turkáltból vintázs pár évtized alatt. Nem a Verso lenne, ha nem a társadalmi-gazdasági oldalról nézné a kérdést, de hát arra vannak más emberek, hogy negyedéves jelentéseknek és kulturális trendeknek tapsoljanak.

Megállunk egy szóra: ikertornyok

What is interesting to me is how Supreme took the Bape model (which was an escalation of the Stussy model) and took it all to the next level on a global stage.

és

Hát senki sem lát a szemétől? Ez a cucc a szemfényvesztések szemfényvesztésének szemfényvesztése! Vízízűre higított Ralph Lauren-kotyvalék. Pedig még Lauren is csak halovány árnyéka volt a Brooks Brothersnek – akik meg sem közelítették a Jermyn Streetet vagy akár a Savile Rowt –, és az akkoriban felkapott pólókötéssel és mindenféle militáris stráfokkal próbáltak némi színt vinni fantáziátlan „divatkollekcióikba” – minimális eredménnyel.

Az előbbi a Lean Luxe cikk, az utóbbi Gibson Trendvadásza. És ha már Gibson, ez a link biztosan volt már a Rakaszban, de legyen csak meg újra. Az idős mester divatról, trendekről, a saját ruhamárkájáról, anyagokról. És Debbie Chachra, akivel összefutottam egy fórumon, és elindította ezt a teljes blokkot, hírlevele a Trendvadász CPU-ruházatának lehetetlenségéről.

(Zárójel: aki eddig nem olvasta a Trendvadászt, most tegye meg. Régen a Könyvudvarban egy ezres körül fel lehetett marni egy példányt, nem tudom van-e még belőle. Kettő áll belőle a polcomon, mert egyszer akarok egy több alkalmas close readinget tartani a könyvből, úgy ahogy a Neurománcot végigvettük Fuchs Péterrel, és az alatt összefirkálódik a szöveg.)

Színes sztorik

A New York Times-t szokták azért ütni, mert nagyon ráérősen követi a trendeket. Ennek megfelelően, aki onnan akar érdesülni,. hogy mi az y-generációs pink után következő divatszín, az valószínűleg el van késve. Ettől még a cikk érdekes. Kapcsolódik a Wired cikke arról, miért bonyolult egy kicsit megzúzott kocsin pótolni a festést. Röviden: mert több millió szín lehet árnyalat, csilloggósság, színváltás meg további négy-öt olyan tényező mentén, amikről eddig nem is hallottunk. Ráadásul a cikkben elsütődik a quantitative blingometry azaz kvantitatív fuxosság kifejezés is. Imádom. 

Zárójel: azt ugye mindenki tudja, hogy a brit versenyzöld az még csak nem is egy árnyalat? 

Másik zárójel: Butch Locsin-t, aki Skeleton of Colorként hivatkozik magára, és amúgy csontváz maszkokkal és sűrű, színes füsttel operáló művész, ajánlgattam már?

Tanulandusz

A múlt hét klímaváltozásos NYT cikke körül kialakult vitát, meg még pár oda csatolható témát olyan jól írt meg Paul Tangray a Sentiers nevű hírlevelében, hogy egyszerűen csak linkelem a 43-as számú levelét. Amúgy is érdemes olvasni, egy valami közepesen lila kollaboratív tanulással foglalkozó, azt kutató startupnál dolgozik a fickó, de amit a saját hírlevelében ír az végiggondolt, szolid munka. 

Ez csak egy ilyen rakjuk el link: egy amerikai professzor megírta, hogy a 'minek az egyetem, amikor megtanulhatok mindent a netről' felvetésre mi a válasz. Nehéz beárazni az olyasmiket, mint a személyes szabadság megélése vagy az interdiszciplináris dolgokra való rácsodálkozás. Vagy az, hogy viszonylag biztonságos közegben élhettem túl a beképzelt kis posztmodern korszakomat.

Sipitől kaptam a cikket, ami arra próbál választ adni, hogyan hangozhatott az ókori görög zene. És egyáltalán milyen források alapján lehet megpróbálni rekonstruálni azt? Homéroszig vissza lehet menni rekonstruált zenével. Azt pedig tudjuk, hogy az eposz, mivel az orális hagyomány része, egy csomó olyan trükkre támaszkodik, ami az elmondását, az emlékezést segíti. A zene is lehet ilyen. (Zárójel: a videó kilencedik perce körül van egy aulosz-dal. Az bulis!)

Régi idők politikája

Slate előfizető vagyok, mert így hallgathattam végig minden vágóasztalon maradt mp3-darabkáját a Slow Burn nevű podkasztjuknak. Az első évad a Watergate botrány újrameséléséről szólt. Nem a szokásos Woodward-Bernstein szálra fókuszált - aki nem látta elégszer, az töltse le Az elnök embereit - hanem a többi szereplőre. Republikánus hatalmi tényezőkre, akiknek nem tetszett az irány. Kis közösségnek sugárzó rádiósokra, akik évekig mondták, hogy a kormány eltitkol valamit, és a végére igazuk lett. A második éved közelebbre lő: a Lewinsky-botrány és Bill Clinton mesés hatalomban maradása lesz a téma. Úgy érzem, megint jó tartalmat kapok a Slate-től a pénzemért.

Máshogy politika, ezt már Csaba küldte, látszik, hogyan fog megoldódni a Unicode-ügy, amit múltkor megemlítettem (R#89). "A felkapott y2k-féle apokalipszis rémisztgetések persze jól hangoznak a médiában, de ami szerintem érdekes, hogy gyors egymás után fog al-verziókkal fog az Unicode jelentkezni" - írja a szakemberünk. Azért lehet ez mindenkinek érdekes, mert beláttatja, hogy a digitális írás egy globális szabványrendszer miatt működik.  

Hasonló szabványos megoldások és következményeik sztori az is, amiből a szemünk előtt lehet 99 Percent Invisible podkaszt epizód. A tervezőszoftvereket gyártó Autodesk technológiai igazgatója mondta, hogy egy épületen áthaladva meg tudja mondani melyik szoftververzióval tervezték. Várom a tesztet!

Én máshol

Földi Bence, hatalmas Star Wars rajongó és a Ziro.hu fanoldal apukája, megkérdezett engem is, hogy mit várok a Csillagok háborújától. Nem nevezném magam fannak, de ez pont egy olyan kérdés, amiről volt véleményem. Kisebb történeteket szeretnék, olyanokat, amiken maximum egy bolygó vagy egy rendszer sorsa bukik. Amik egy legendás csempészváros sorsát befolyásolják. Ezt a receptet a Firefly remekül kidolgozta, van helye a SW világban is.

Jó dolgok történnek épp. Egy magazinnak a kézzel pályaversenyekre kihegyezett Porschékat faragó RWB-ről írok, mert megjelent egy jó dokumentumfilm róluk. Egy másiknak a General Magic nevű cégről - szintén egy doksi és a rendező segítségével -, akik rosszkor próbálták feltalálni az okostelefont. Minden emberi számítás szerint szeptemberben jelennek meg. Ezek mellett lóg a levegőben egy Musk profilom, amit lassan újra kell írni. De ha ezek kimennek, veszek egy Manolo Blahnik cipőt, láttam anno a Szex és New Yorkban, hogy így kell. (Viccen kívül, egy szép Fluevogot nem utasítanék vissza.)

Biznisz ez júzsöl

A múlt heti béna kimaradás és Konok Péter munkanélkülivé válása - Múzsa vélemény erre - miatt gondolkodtam a héten egy kört a hazai sajtóról és a Rakaszról. Azon filóztam, hogy megéri-e indítani egy Patreont a hírlevélnek. A Pohly Ferivel közös podkasztunknál, a Meti Heteornál, működik. Az előfizetéses szolgáltatásainkat, jobb felszerelést, pár sört fizet. A kérdés a következő: 1, támogatnátok-e a Rakaszt? 2, tudja-e már minden ismerősötök, miből marad ki, hogy nem olvassa?

Párhuzamos kérdés, amire szintén érdekelne a válaszotok: fizettek-e elő magyar sajtóra? Küldtök pénzt az Átlátszónak vagy a Direktnek? Pártoljátok a HVG-t? És ha bármelyikre igaz, akkor küldtök visszajelzést a lap felé? Többnyire elégedetlen olvasó vagyok, támogatok ezt-azt, de levelezésre ritkán veszem rá magam. Kollégákkal vitatkozás helyett - valójában mellett - itt a saját hordóm. 

Ennyi a hétre!

Ádám