Rakasz #95

Írásos és betűs

Sziasztok!

Utalnak arra jelek, hogy a héten van, volt a kortárs költészeten való felháborodás világnapja. Ilyenkor mindig rájövök arra, hogy amit a funkcionális analfabetizmusról szoktak mondani, már hogy iszonyú sokan vannak, az a szülők generációjában is így lehet. Emberek nem jönnek rá, hogy a szöveg lehet játék is. Sőt, az igazán jó szövegek egy része attól jó, hogy játék.

Meghalt a héten Burt Reynolds. Én pedig abba a korosztályba tartozom, akinek nem a jégkék tekintettel tolató Steve McQueen volt a férfi a Bullittból, hanem a Bandita a Trans Amjével valami reklámmal háromszor megszakított, Szív TV-ről felvett VHS-ről. Spét? Hát persze hogy. De ezt már nem lehet kikalapálni. Megnéztük az Ágyúgolyó futamot, hétvégén valószínűleg sorra kerül a Smokey és a bandita is. Addig meg szól Springsteentől a Cadillac Ranch, amiben egy sort a Bandita kapott. 

Nekrológot egyet olvastam, aszerint az öreg kicsit sajnált, hogy amikor komoly szerepet akart játszani, akkor már nem merült fel senkiben ennek a lehetősége sem. Viszont jól szórakozott. 

Valahogy sci-fi

A mostani Rakaszban gyakran bukkannak fel írások, betűk és szövegek. Kezdjük azzal, hogy Görgey Etelka református lelkésszel és SF-íróval készült interjú jelent meg a Parókia.hu-n. Eta az a szereplője a hazai sci-fi életnek, aki őrülten méltatlanul nem nyerte meg a Zsoldos-díjat SF családregényéért. (Plusz a boltokban is sikertelen volt. Egy darabig.) Nem ő lett szegényebb ettől, hanem a díj. Hivatalból hiszek abban, hogy nem csak kardozós, lézerrel lövöldözős és tudósos tudományos fantasztikumot lehet írni, ő pedig nem is ezt tette, hanem egy jövőbe helyezett holokauszt történetet, a vallás kérdéseivel foglalkozó sztorit adott az olvasóknak. (Könyvekért erre tovább, nagyjából három sörbe' van az első kötet.)

Errata és írás

Balázs - több van, nem egy, mindenhez értő Balázsból élek! - szólt, hogy a japán írásos történet valamivel bonyolultabb. Például mert egy kézírásos levél ma is kísértetiesen hasonlít arra, ami a nyomtatásból kihalt a múlt heti japánkutatós link szerint. (R#94) Igaz, ő klasszikus japános szakértőt is tartalmazó háztartásban él, na. Amit összegereblyéztünk: volt egyszer az 1900-as évek elején egy japán írásreform, van itt egy jó leírás arról, hogyan fut neki az ember a japán kurzív olvasásának. Na jó, a nekifutás erős túlzás, nekibotorkálás az inkább. Van egy egyszerűsített verzió is, ha valaki nem akarna egymillió oldalt olvasni a japán írásrendszerekről. Azért azt szögezzük le, hogy ezek után senki nem rinyálhat, hogy a -ban/-ben végéről élőbeszédben lekopik az n. (Azért az n-ért amúgy se.)

Épp csak, de kapcsolódik. Aki hallotta már menedzsment/thoughtleading jellegű előadásban, hogy a kínaiban a válság jelét a lehetőség és a veszély jeléből rakják össze, az nagyon gyorsan felejtse el. Nem csak, hogy nem igaz, de még csak nem is így működik a kínai írás.

Hosszú sztori, hogy miért kerestem azt, hogy az oroszok hogyan vették át a v-t tartalmazó szavakat. Az viszont már érdekes, hogy attól függően, hogy mikor vettek át egy v-s szót, más lehet az írása. Tehát más a holland vagy német közvetítéssel érkezett nyugat és a manapság leírt Kanye West westje. És nem azért, mert más hang lenne.

While US tabloid star Kanye West is always Канье Уэст, West as a direction is always Вест, because nautical navigation terms came to Russian via Dutchmen and Germans rather than British sailors, so classic compass points sound like Nord (норд), Vest (вест), Suid (зюйд) and Ost (ост).

És akkor így keletről indulva hazaérve, Gáspárral beszélgettem a héten dolgokról, és valahogy beleütköztünk a Hargitai Henrik által digitalizált régi magyar betűtípusok. (Henrik a Első Pesti Egyetemi Rádió apukája, Mars-szimulációban résztvevő kutató, töltött némi időt a NASA-nál egy ösztöndíjjal, reneszánsz ember.) Illetve egy másik, még eggyel menőbb az isten által sűrűn megvert Misztótfalusi Kis Miklós betűtípusának digitális verziója.

Kis Miklós sztorija önmagában megér egy két sörös elmesélést, de szerencsére a Klaniczay-féle irodalomtörténetben, amit a szakma a színe miatt egyszerűen csak spenót néven emleget, vonatkozó fejezete jó lesz most nekünk. A sztori rövidben: senki sem lehet próféta a saját hazájában, a többlettudással hazaérkező embert így vagy úgy visszavágják "méretre".

Videó

Nagyon szép, viszont nagyon narráció nélküli videó a mauritániai vasútról, amelyet alapvetően vasérc szállítására építettek, de másra is használják. (Köszi, Dani!)

A The New Yorker - akik a héten azért magukra gyújtották a csűrt rendesen - videója a tornádóvadászat szuicid szépségét magyarázza meg. Olyan, mint a Grand Canyon, csak sokkal veszélyesebb. (Kösz, Feri!)

Videóesszé Jonathan McIntoshtól arról, hogy a videojáték ipar mekkora lehetőséget hagy ki azzal, hogy szinte kizárólag harcolós játékokat gyártanak. (Kösz, Lajos!)

Ezért még egy szép napon elnézést kérek, úgyis mint zene

Volt egy este, amikor egy fél doboz sörrel arra esteledtem, hogy kéne valami népet is tartalmazó zene. De nem a szokásos meleg van, rakjunk ki valamit az erősítőre zeném - ami a Tinariwen, mert ők.. ne kezdjek bele - hanem valami hülyeség. Na így jött a turkálás a megszűnt weblapok között, hogy minden előkerüljön. 

Amikre válaszul öcsém mindenféle Amorf Ördögöket akart pedig jól nézne ki utána valamelyik ezek közül is:

És persze van még a Jön a Joci az ötös BMW-vel, megelőzöm az SL Mercivel témájú mulatósnak egy remek verziója, ami a közepén átalakul a Guitar című Peter Nalich slágerbe, de abból nekem is csak egy pusztító bootlegem van, nem eresztem rátok. 

Szün, ahogy énekórán mondtunk. Pál Zsombor of Kozmoszék optimista "zavarjuk ezeket el a bús picsába" punkjának utódprojektje a Bajnoq. Az eredeti felütésből a "bús picsába" maradt meg, de még így is van benne elég dög. Legalább egy meghallgatást megér. Sőt szerintem menő dolog a Bandcampen keresztül küldeni egy sört a zenekarnak.

A spektrum másik, beláthatatlan távolságban lévő sarkából pedig mostanában a Industrial Landscapes from the Hungarian Electronic Underground című válogatás a hazai ipari szubkultúra előadóiból.

Még továbbá: lett honlapja a Mabon Dawud Republic együttesnek, csak zenéből van kevés rajta.

A demokraták vétke

Maciej Ceglowski szabadúszó programozó és a kedvenc linkelmentős szolgáltatásom gazdája, írt egy cikket a Washington Postba arról, hogy egy ideje helyi demokrata kampányok résztvevőinek beszél arról, mi is az az IT-biztonság. Mert, mint kiderült, ezt soha senki nem mondta el. Kaptak corporate okosságot, amivel nem mentek sokra, és ennyi. Pedig a lényeg úgy nézne ki, hogy legyen bekapcsolva például a kétlépcsős azonosítás a Gmaileden, ne használj újra jelszavakat, gyanús linkre ne kattints. Szóval egyszerű, de betartható lépésekkel illik kezdeni. 

Távlatilag kapcsolódik: a Wired magazinnak még mindig fel-felbukkan az előfizetői akciója. A Wired minden hurráoptimista tempója ellenére is egy egészen jó újság tud lenni. (Más kérdés, hogy remek tartalmuk van abból, hogy leleplezik a pár éve általuk is jövőnek kikiáltott dolgokat.) Viszont adnak az előfizetéshez egy Yubikey USB-s tokent is, ami lényegében egy kódgenerátor. Összebarátkoztatod a támogatott szolgáltatások (Facebook, Gmail, Dropbox stb) valamelyikével és az új gépről való belépéskor csak akkor enged be, ha a felhasználónév-jelszó páros mellett az USB-s jószág is be van dugva. 

Legalábbis riasztó belegondolni, hogy a 2016-os demokrata kampány mennyit szívott azzal, hogy John Podesta email fiókjába ki-bejártak a hackerek. És hogy ezt kábé húsz dollárból ki lehetett volna védeni.

Veszteségérzet

Pár levéllel ezelőtt (R#88) volt szó a digitális adatok eltűnéséről, pont Hargitai Henrik egy projektje kapcsán. A héten sajnos a riói Nemzeti Múzeum leégése eszünkbe juttathatta azt is, hogy a fizikai archívum se tuti. (Sokkal bonyolultabban: barátságos kleptokráciák nem mindig költenek elég pénzt az intézményrendszerük fenntartására. Nem magyaráznám túl, mindenki kinézhet az ablakon.) Nem lehet rangsort felállítani, de van egy terület, aminek a veszteségei különösen megdöbbentettek. Egy, az 1950-es évek óta gyűjtött, azóta jórészt kihalt nyelvek hangfelvételeit tartalmazó archívum, emellett etnikai térképek, néprajzi gyűjtemény, ez az. Milyen érzés lehet, amikor egy nyelv valószínűleg egyetlen felvétele elég? (Via Ákos.)

Aki még nem érzi magát elég vacakul, annak itt ez a remek lista az elpusztított kulturális örökséghez tartozó helyekről.

Itt van a város

Kellett valami nem munka olvasmány, úgyhogy levettem a polcról Éric Hazan A Walk Through Paris című könyvét, amiben pont az történik, amit a cím ígér. Elindul, keresztülsétál Párizson és hol személyes emlékeket idéz fel - életének korábbi szakaszában volt szívsebész, katonaorvos, az algériai Front de libération nationale szimpatizánsa - hol pedig a város forradalmait, csatáit, hőseit és hírességeit idézi meg. Még a kicsit túlhasznált flaneur szót is hajlandó vagyok elsütni. Ja igen, nem egyszerűen balos, erre készüljön fel mindenki. Remek olvasmány!

George Kafka cikke a Failed Architecture-ben pont egy olyan twittel indul, ami szerint London belső részét múzeummá akarják alakítani, mint Párizst. (A Hazan szövegből nem ez érződik.) A cikk annak kapcsán íródott, hogy a Smithsonék - ők olyan brutalista építészek, akiket tulajdonképpen szeretünk, arra meg, hogy miért csak tulajdonképpen, ott a Grindrod könyv - Robin Hood Gardens lakótelepének egy részét megőrzi a Victoria and Albert múzeum. A vita meg arra az alapkérdésre vezetődik vissza, hogy akarunk-e egy skanzenben élni. (Nem.) Budapestre vetítve ez úgy hangzik, hogy lehet-e nem pirostéglás monarchiás iparit és neoklasszicistát építeni. 

To quote Mark Fisher’s essay once again, “A culture which takes place only in museums is already exhausted. A culture of commemoration is a cemetery.”

Bár ez a szori Elon Muskkal kezdődik, tegyük most őt zárójelbe. A Guardiannek van egy érdekes cikke még múlt hónapban arról, hogy mi van a föld alatt. Londonban most próbálnak egy nagy projekt keretében összerakni egy föld alatti térképet, hogy legyen képük arról, mégis mi van merre. Amúgy, legutoljára, amikor ilyenről hallottam - és ez Zsoldi Katalin előadása volt pár éve - akkor az jött le, hogy itthon is a nincs meg, nincs összefésülve, nemzetvédelmi titok psszt háromszögében vannak ezek az infók. De nem csak közmű lehet a föld alatt, lehet mozi, medence, garázs satöbbi, mert ahol drága a telek, és Londonban az, ott lefelé terjeszkednek az ingatlanok. És persze vannak bunkerek, silók és a többi. Tényleg marha érdekes anyag.

Az egészhez háttérnek el lehet olvasni Lawrence Lessig Szabad kultúrájának bevezetőjét arról, hogyan változtatta meg a repülőgép a birtokháborításról való gondolkodást. Sokkal optimistább korszakomban olvastam a Szabad kultúrát, de valószínűleg még mindig jó. A Lessig-féle Creative Commons pedig tényleg az elmúlt tizenöt-húsz év egyik legfontosabb dolga. 

Apróságok

Hosszabb, mint jó cikk a Comme des Garcons-ról. És erre kicsit rímelve egy másik a Gucci Dans La Rue kollekciójáról, ami 68 szellemét idézi meg.

Mit ad isten, a Nike elhozza a forradalmat novella (R#17) csak valósággá vált. Vagy legalábbis a Nike beállt a rendőri erőszak ellen tiltakozó Colin Kaepernick mögé.

Nem csak almát lehet tuningolni, az USA-ban van olyan erősen felmárkázott, nagy cukortartalmúnak (és magtalannak) nemesített szőlő, aminek vattacukor íze van. De minimum édes, mint a bűn. (Kösz, Eszpee!)

Ennyi a hétre. 

Sziasztok,

Ádám