Rakasz #negyvenötfél

Bohócos

Sziasztok!

Ilyen se nagyon volt még, de hát forró tea, kockáspléd - a fenének dobtam ki a ronggyá szakadt drakulás mamuszt - között töltöm a hetet. Gondolkodni módjával van erő, ilyenkor jön a zene.

Éoléolé

Visszaadtam a férfiigazolványomat, amikor kötelezővé vált rajongani egy csapatért. Bár ugye a Dulwich Hamlet. Ellenben a tiki-takát játszó metrumokak meg nem nagyon tudok ellenállni. Így volt az, hogy elindultam a Sebő - "aki az 1970-es nagy budapesti áramszünet alatt a saját lantjával tartotta életben a város áramellátását", 20:00 körül - által megzenésített Foci című Varró Dániel verstől. Két perc múlva Varró Facebook oldalán olvastam újra a Knézy-versét, öt múlva pedig a Gyakorikérdéseken találtam másik két focis verset. Az egyik ráadásul szonett! Aztán persze előkerült Bán Zoltánnak focisverses cikke is, ami Varrót épp csak említi, inkább a nagy elődökkel foglalkozik.

Óóó, Afrika

Nyáron volt vagy két hét - ezt talán említettem is - amikor Meklit When The People Move, The Music Moves Toolemeze ment körbe-körbe. Néha megakadva az I Want To Sing For Them All-nál. Aztán másnap szóba kerültek a csettintő hangok a xhosa nyelvben egy beszélgetésben, és ilyenkor mindig előkerül a Driemanskap művészete. (Tőlük a frissebb Cyphert is érdemes meghallgatni.) Most is ez történt, csak feltűnt, hogy valahol a harmadik perc környékén feltűnt, hogy az ott szóhoz jutó MC - femcee, sőt ahogy a Ludditák mondták emszílány - Kanyi nagyon jó. Az Ungalibalival érdemes kezdeni, utána meg az Ingomát, aminek az a szélsőségesen feminista üzenete van, hogy igazán pöcs dolog megölni és elásni a csajodat.

És ha már Afrika. Az egyik hely, ahová mindig vissza lehet menni zenéért a KEXP rádió youtubeja és podcastja. Van náluk Tinariwen koncert, egy nagyon jó, dumálós, interjús Dengue Fever, amivel - és a folytatással - ugyan már kicsúszunk Afrikából, de anyi baj legyen. És persze Thievery Corporation, egy egész aranyos Chvrches. A fentiek többnyire visszatérő vendégek, több felvételre is lehet akadni régebbről. Egyszerűbb, ha ti néztek szét, nem én lelkendezek.

Irma és más gonosz asszonyok

Áldatlan helyzet, amikor a két nagy netes fordítómotor homlokegyenest ellenkező tartalmúra fordít egy olyan szöveget, amit máshogy esélyem sincs megérteni. Kis logikázás és reménykedés után úgy döntöttem, a Bingnek hiszünk, mert szerintük azt írta ki a Facebookra a 2010-es haitii földrengés után alakult Lakou Mizik, hogy mindenki biztonságban vészelte át a hurrikánt. A Wa Di Yo című bemutatkozó albumukat meghallgatni mindenképpen érdemes, szerintem megvenni is, jó helyre megy a pénz.

Egy-egy számok

Hangvető blogjáról esett be Mitsou és Jawhar közös száma, a Wena Wena Mechi. Vagyis hát ez egy Jawhar szám, amit feldolgoztak együtt is, és remekül sikerült. Aztán elém sodródott a Pamu két éves dala, a Bízz bennem, és volt annyi eszem, hogy engedelmeskedtem az elején lévő felszólításnak, és kiengedtem hangszóróra a zenét, ahelyett, hogy laptopon hallgattam volna meg. (Mea culpa, szoktam ilyet. Már laptopon. Zenét. Mint az állatok.) 

Szembe jött egy interjú a Fehér Viktorral, a Kerekes Band dobosával, ami interjúnak annyira nem érdekes. Viszont rendkívüli mennyiségű zenéről van benne szó, azaz van mit hallgatni olvasás közben, után, helyett. Azt például megerősítette, hogy countryt kellene hallgatnom, mert abból csak a legparasztabb kamionos verziót ismerem, amit poénból egyszer beraktam az űrkamionozós játékomhoz.

Az NLC Magyarországot körbenyalogató aloldalán - pardon, de ahol a gasztró rovatot sparheltnak hívják; a háztartási tüzelőolaj (barátoknak hátéó) hiányzik annyira kevéssé, mint az - pedig egy Sena interjút olvastam, amiben szintén akadt hallgatnivaló. Valahogy kimaradt a W.H. nevű projekt, amiben Shakespeare szonetteket - és a Twelfth night végéről Feste dalát - zenésítenek meg. Az énekelt vers amúgy is gyengém, de erre minden bizonnyal rájöttetek már. Apropó Feste dala, ezt Sir Ben Kingsley is elénekelte a BBC-s feldolgozás végén. Az is jó.

Zárójel: Feste dala

Az istenverte dallamról volt már szó. Mármint arról, hogy vannak műfordítások, amik amúgy jók, de nem csengenek úgy, ahogy az eredeti. Esetünkben meg úgy, se mint egy dal. Most gyorsan futottam egy kört, hogy a bohóc által énekelt dalt hogyan oldották meg a különböző fordításokban, és pont ezt a problémát hozzák azok is. (Amúgy a Vízkereszt fordítások összehasonlításáról (PDF) találtam tanulmányt, de az nem nagyon érdekelt most.)

Tökéletesen tudománytalan kritikám abból indult ki, hogy az ember még akkor sem énekel olyanokat, hogy "hajja haj", ha bolond egy Shakespeare drámában. Ezzel a Lévay-féle fordítás el is vérzik, mert ott így szól az első versszak:

Mikor még én kicsiny voltam, 
Szél, még eső, hajja haj! 
Bolondságért majd megholtam, 
Mindig esett, hajja haj! 


A Radnóti-Rónay-fordítás, ami elvben a legelterjedtebb, nem nagyon bukkan fel a neten. Ha öcsém nem segít ki belőle két sorral - ami a Végtelen történetben idéződik - akkor nem lelem meg a Google Bookson. Így viszont van szövegünk, de nem vagyunk tőle boldogabbak. 

Mikor én még gyerek voltam,
Zúg a zápor, hujjahaj,
A mókáért majd megholtam,
Zúgja-búgja; hujjahaj!


Amit a zúg a záporon meg a zúgja-búgján nyerünk stilisztikailag - szegény Szikszainé Nagy Irma, ha látná, hogy én stilisztikáról írok bármit :D - azt elveszítjük megint a hujjahajon. Trükkösek ezek a hangutánzók. Szerencsére van már egy egészen versszerű Szabó Lőrinc-fordítás. (PDF) Ő már megoldotta, hogy egy hejhót kidobjon.

Amikor én még kisgyerek –
 (hajhó, ver a szél, az eső), –
volt tréfa, játék, rengeteg,
 amennyi ma záporeső! 


A Mészöly Dezső Vízkeresztje nagyon nincs kéznél, a Villon fordításait szeretem, ezért különösen zavar a dolog. Ha valakinek kéznél van, fotózza be, legyen olyan jó, és küldje el. 

Van viszont még egy Nádasdynk (PDF), aki végre az összes hangutánzószót kihajította, és van egy olyan ismételt sorokkal működő dala Festének, amit akár el is lehet képzelni, hogy valaki elénekel.

Míg apró voltam, csöpp gyerek,
Na nézd csak, már megint hogy zuhog –
Még jól tűrtek az emberek.
Ez már elállni sose fog.


Ennyit a hétre. Egyet nem érteni szokás szerint lehet, sőt elvárt. A Mészölyért meg tényleg hálás lennék, a fene tudja, mikor jutok be a Múzeum körútra, hogy magam nézzem meg.

Ádám